Emberek/Interjú

10+1 – Erdélyi Linda

2021.12.10. 19:07

"A cél mindig az, hogy jobbá tegyünk valamit, és sohase csak egy oldalról legyen jó vagy megnyugtató a válaszunk." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Erdélyi Lindával, a LAB5 architects társalapítójával és vezető tervezőjével készítettünk interjút. 

Erdélyi Linda 2002-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán, diplomamunkája a Magyar Építész Kamara elismerésében részesült. Már az egyetem alatt dolgozott kivitelezéseken, Lázár Antal DLA irodájában, és későbbi társaival kisebb projekteken is. Az egyetem után Puhl Antal DLA irodájában volt gyakornok rövidebb ideig, majd az MCXVI csapatát erősítette három évig. Azóta elvégezte a Mesteriskola XIX. ciklusát, nemrégiben pedig a METU belsőépítészeti posztgraduális képzését is. 2007-ben megalapította egyetemi padtársaival, Dobos Andrással, Gáspár Virág Annával és Korényi Balázzsal saját irodájukat, a LAB5 architectset. A csapat tervezett már kisebb és nagyobb épületeket – lakóházakat, irodákat, társasházakat, ipari épületek – és belsőépítészettel is foglalkozik, olyan munkákat jegyeznek, mint az angyalföldi Cikkcakk lakóház, a Korényi és Társai Építészirodával tervezett, Hegyalja úti Gellérthegy Residence, a Hadak útjai Trendo11, a Máriássy Ház borjúcsarnok felújítása, a BigSEE Award nyertes és German Design Awards Excellent Architecture elismeréssel díjazott Skanska HQ budapesti irodája, a Cordia értékesítési irodája, valamint a tatabányai Interspar. Emelett rendszeresen együttműködnek más építészirodákkal, például dolgoztak a ZDA-Zoboki Építészirodával a Ricther új székházának belsőépítészetén, az Iparművészeti Múzeum belsőépítészeti felújításán a Vikár és Lukács Építész Stúdióval, a volt MÉMOSZ székházán a Tiba Építész Stúdióval. Jelenleg befejezés alatt áll a Corvin Sétány utolsó lakótömbje és több házuk megépítése is. 

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Fény, tér, anyag (és ember).

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Portugália sokat jelent nekem, csak jó emlékem van onnan mind emberileg, mind az építészetet tekintve. Eduardo Souto de Moura Santa Maria Do Bouro kolostor átalakításában aludtam két éjszakát, és ez azt hiszem, örök hatást gyakorolt nemcsak rám, de a velem lévőkre is. Fantasztikus volt megélni, hogy a régi és az új különleges együttélése milyen mélyen hat a nem építészekre is. Ott valahogy minden értelmet nyert.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Kifejezetten fontosnak tartom ezek együttélését. Nagyon szeretem a kontrasztot, amit a régi és az új létre tud hozni, akármilyen viszonyrendszerben. Boldog lennék, ha minden, ami megtartható, átalakítható, újrahasznosítható az építészetben, tárgytervezésben, képző- és társművészetekben, az vita nélkül átmenthető lenne a jelenbe, jövőbe, és vita nélkül kiegészíthető lenne új szerkezetekkel, ha szükséges. Nem gondolom, hogy minden régi épület helyén kizárólag annak bontása árán lehet csak újat építeni, hiába általában gazdaságilag az új építés kifizetődőbbnek, egyszerűbbnek tűnik. Úgy érzem, néha olyan értékek mennek tönkre, amiknek nem lett volna szabad eltűnniük. Ugyanakkor azt a szélsőséges megoldást sem tartom jónak, ha csak a régihez nyúlunk vissza, és nem értékeljük azt, amit a ma tud adni a jövőnek. Sok nagyon értékes gondolat nem valósul meg mondvacsinált értékmegőrzés címén, így elveszítve a jelenkor eredményeinek későbbi értékké válásának lehetőségét.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Mindig a következőre. : )

Nagyon szeretem a házainkat, de a belsőéptészeteinket is. Minden olyan feladat, ahol azt érzem, kihoztuk magunkból a maximumot, örömmel tölt el. Szerencsére ez szinte minden munkánkra igaz. A Corvin sétányon épülő lakóházunk hatalmas, de jó látni, ahogy az ötleteink beigazolódnak építés közben, érdekes és értékes teresedések, fényviszonyok alakulnak itt. Nemsokára befejeződik egy különleges, csavarodva magasba törő lakóházunk építése is Kelenföldön. A belsőépítészeti projektjeinkben pedig nagyon szeretem az ügyfeleinkkel kialakult kapcsolatot, azt, ahogy a kivitelezőkkel együtt, hármas csapatot képezve kifejezetten egyedi megoldások születnek.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Egy munkatársuk azt mondta egyszer, hogy nálunk az irodában minden munka érdekes. Ezt sikernek élem meg. A közösen végzett munka közös öröme mindig feltölt.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Néha megkérdezem magamtól, miért csináljuk. A különböző nézőpontok és igények összehangolása. A win-win. Nagyon szeretem a megbízó, a társadalom, a szűk és széles használói oldal felől megközelíteni a dolgokat, majd megfigyelni ahogy az építész énem előtör, és komoly élvezetet okoz egy probléma kidolgozása. Lehet az funkcionális vagy téri kapcsolat, szerkezeti kérdés, a lényeg, hogy több oldalról vizsgáljuk meg. A cél mindig az, hogy jobbá tegyünk valamit, és sohase csak egy oldalról legyen jó vagy megnyugtató a válaszunk. 

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Érdekes munkákon szeretnék dolgozni egy jó csapattal. Amíg örömet okoz. Jelenleg dolgozunk pályázaton, egy kisebb lakóházon, egy hotel átalakításon és egy kifejezetten érdekes épületben irodabelsőépítészeten. Az RTL a volt MÉMOSZ székházba költözik, és hatalmas öröm, hogy egy hosszas pályáztatási folyamat végére végül mi kerültünk ki győztesként. Emellett nagyon érdekel a fiatalok képzése, mentorálása, bátorítása. Minden szakmai előadást, diploma opponenciát, órát elvállalunk, mert tudniuk kell, mennyire értékesek és jó ahogyan gondolkodnak.

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Szerintem elengedhetetlenül fontos a felek elhivatottsága, nyitottsága és tudatos részvétele a tervezési és kivitelezési folyamat során. Érződik a végeredményen, ha a szíve is benne van mindenkinek. Nincs jó terv jó megbízó nélkül, és nincs jó ház jó építész nélkül.

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Nagyjából minden zenét és filmet meg tudok hallgatni és nézni. Könyvben is sok minden jöhet, de Ayn Rand Ősforrás című könyvét már vagy négyszer elolvastam. Az építészetről úgy ír – regény formátumban, – hogy képes teljesen eltörölni a napi életünkben is jelenlevő dilemmákat. 

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

David Chipperfield és Souto de Moura mindig hatással van rám, ezért azt gondolom, szívesen dolgoznék velük, de még olyan sok jó tervező és tervező csapat van. Bárkivel szívesen együtt dolgozunk, ha közös bennünk a minőségre való törekvés. Mindig nagyon érdekes, ahogy különböző nézőpontok találkoznak.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Nagy Iván DLA-val. 

Szerk.: Sütöri Laura