Nézőpontok/Vélemény

Egy fesztiválon a beton és a víz

2017.10.05. 12:16

Az idei Beton Fesztivál fókuszában a beton és a víz állt mint a két leggyakrabban használt anyag a Földön. Október 4-én, újabb rekordrészvétel mellett, több mint négyszázan voltak kíváncsiak az iparággal kapcsolatos újdonságokra és a szakmai előadásokra a budapesti Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban.

A betonban rejlő végtelen lehetőségeknek szinte csak az emberi fantázia szab határt, a betontechnológia ma már mindenre rendelkezésre áll. Ennek bemutatását tűzte ki célul a beton.hu szervezésében, a Magyar Cement- Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ), valamint a tagvállalataik támogatásával megtartott Beton Fesztivál is.

Az idei rendezvény fókusza az országos árvízvédelmi helyzet és a 2017-es budapesti Vizes Világbajnokság betonhoz köthető vonatkozásai voltak. Ennek keretében a megépült létesítményekről, az árvíz elleni védekezésről hangzottak el részletes előadások. A résztvevők konkrét beruházásokon keresztül ismerhették meg a hazai betonépítés kihívásait és olyan műszaki megoldásokat, mint például a FINA vizes világbajnokság óriás ugrótornyának kivitelezése, vagy a nagymarosi árvíz elleni védekezés.

A számtalan előadás, interaktív workshop, valamint fotó- és tárgykiállítás mellett az érdeklődők maguk is kísérletezhettek a betonnal, mivel a helyszínen ékszereket és különböző ajándéktárgyakat készíthettek. Egyetemi hallgatók azt is bemutatták, hogyan bánnak a betonnal, de a gyakorlott szakemberek is kézzelfoghatóvá tették mindazt, hogy mi is a beton, miként viselkedik, mik az alkotóelemei. Az idei évtől a Fesztivál keretében széles közönség előtt is megnyílt a fotó- és betontárgy kiállításon való megjelenési lehetőség, így az eddigieknél is változatosabb munkák érkeztek be, melyekből a legjobbat a közönség szavazati alapján díjaztak a szervezők.



Immár hagyományosnak mondható, hogy a "Minden építés alapja" pályázat nyerteseinek kihirdetése is a Beton Fesztivál keretében történik. Az idén harmadik alkalommal kiírt pályázatot a szervezők több kategóriában hirdették meg, melyre gyakorlott építész tervezők mellett egyetemi hallgatók pályamunkáit is várták. Az előző évekhez hasonlóan idén is színvonalas pályamunkák érkeztek, amelyeket független, szakmai zsűri véleményezett. A "Betonépítészet tervezőknek" kategóriában második helyezett Földes László és Balogh Csaba lettek, akik a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastélyban kialakított látogatóközpont megvalósítását mutatták meg, míg az első helyen Berecz Tamás "Ház és bútorok egybeöntve - családi ház, Siófok" című munkája végzett. A zsűri emellett különdíjban részesítette Sárosi Anitát, a Budapest fölé magasodó Csontváry Múzeum építészeti tervéért.

A "Betonépítés, építészet egyetemi hallgatóknak" kategóriában harmadik helyezést ért el Hauk Gergely Zamárdi Vitorlás Klub & Vizimentő Egyesület munkájával, második helyen végzett Sinka Bettina, bábolnai Imperial Park - Lovasközpont felújításának tervével. A zsűri Horváth Attila Aquaponia című alkotását ítélte a legjobbnak.



Az "Anyag, technológia egyetemi hallgatóknak" kategóriában Bencze Dániel "A frissbeton konzisztenciája" című munkájával szerezte meg a harmadik helyet, második helyen Peták Anikó végzett "Biomassza pernye alapú geopolimer hab fejlesztési alapkísérletek" című munkájával, míg az első helyet Bődy Zoltán "A mechanokémiai aktiválás alkalmazása klinkertakarékos cementek előállításához" című munkájával szerezte meg.

A Bíráló Bizottság mindezeken felül különdíjjal jutalmazta Tóth Viktor "Függönyfalhoz rögzített perforált finombeton árnyékolórendszer részlettervei", valamint Korózs Dóra "Hangvető pad" című munkáit. A zsűri egy új, "Előregyártás" kategóriát is létrehozott, az ebben a témában érkezett pályamunkák alkotói ajándékcsomagban részesültek.

A nagyszámú és magas színvonalú beérkezett pályamunkák díjainak átadása kiemelt eseménye volt a Fesztiválnak.

forrás: sajtóközlemény