Fenntarthatóság

Három magyar tervpályázat a fenntarthatóság szemszögéből – A fenntartható építészet felé

2023.01.03. 07:48

Hol tart a hazai építészet a fenntarthatóság felé vezető úton? Milyen mértékben segítik elő a kiemelt beruházások tervpályázatai a fenntartható fordulat létrejöttét? Az ABUD Mérnökiroda által szerzett cikksorozat befejező része azt összegzi, hogyan kellene átalakulnia az építészeti gondolkodásnak, hogy az konzekvensen fenntartható eredményeket teremtsen.

Építészeti paradigmaváltásra várva

Az idei nyáron ízelítőt kaphattunk a klímaváltozás miatt egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárásból: a tavaszi és nyári szélsőséges aszályból és annak következtében kialakuló környezeti problémákból. Mindeközben az ENSZ legfrissebb jelentése szerint minimális az esélyünk arra, hogy a jelenlegi vállalásokkal 1,5°C alatt tudjuk tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedést, ami az élhető jövő záloga lenne[1].

Annak érdekében, hogy drasztikusan csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását és elkerüljük a katasztrófát, nemcsak gazdasági és technológiai megoldásainkat, hanem

társadalmunkról és kultúránkról alkotott elképzeléseinket is felül kell vizsgálnunk. Ez alól nem kivétel az építészet sem, ahol újra kell gondolnunk az esztétika, az építészeti stílus és a környezet viszonyát.

Ezt a szemléletváltást hirdeti a New European Bauhaus mozgalom. A kezdeményezés célja egy olyan építészeti irányzat támogatása, amely a karbonsemlegesség, a körkörösség, a biodiverzitás védelme, a társadalmi fenntarthatóság és a környezet regenerációjának alapelveit ülteti át építészeti formanyelvvé, esztétikává, stílussá[2]. Az építészeti tervpályázatok kulcsfontosságú eszközei lehetnének a fenntartható paradigmaváltásnak, mivel a fenntarthatósági szempontból meghatározó kérdések már a tervpályázati szakaszban eldőlnek.

Cikksorozatunkban három hazai, kiemelt beruházás építészeti tervpályázatát elemeztük (Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), Építészet Ligete és Nyugati pályaudvar tervpályázata) arra keresve a választ, hogy a pályázati folyamatok milyen mértékben segítik elő a fenntartható építészeti fordulat létrejöttét.  Mindhárom pályázatot jól ismerjük, ugyanis mindhárom esetben fenntarthatósági tanácsadóként vettünk részt rajtuk. Ahogyan azt korábban is hangsúlyoztuk, cikksorozatunk célja csupán a pályázati folyamatok fenntarthatósági szempontú elemzése.

Eredményeinket összegezve arra a konklúzióra jutottunk, hogy a hazai kiemelt tervpályázatok egyelőre nem alkalmasak a fenntartható építészeti paradigmaváltás elősegítésére.

Első cikkünk elemzéséből kiderült, hogy a pályázati kiírások általánosságban, valódi tartalom nélküli hívószavakban emlékeznek csak meg a fenntarthatósági követelményekről (pl. zöld, klímabarát, innovatív, smart, stb.) és ezzel lényegében a tervezőre bízzák, hogy milyen mértékben képviseli pályaművében a fenntarthatóságot. A második cikk tanulsága szerint nem éri meg a fenntarthatóságra építeni egy pályaművet, hiszen a bíráló bizottság nem díjazza azt, sőt, esetenként még klímaszkeptikus hozzáállással is találkoztunk. Ennek ellenére mégis arra bátorítanánk a tervezőket, hogy a fenntarthatóság legyen az a vezérfonál, amely végigköveti a tervezés folyamatát és meghatározó szerepet tölt be a tervezési döntések meghozatalában. Jelen cikkünk ehhez kíván támpontokat adni.

Szemléleti ugrások a fenntartható építészet felé

1. Diagnózis a beavatkozás előtt[3]

Korábban már megállapítottuk, hogy mindhárom pályázati kiírásból fájóan hiányzik a környezeti hatások (pl. az éghajlati adottságok, zaj- és légszennyezés stb.) feltárása és az ezekből adódó követelmények megfogalmazása, mely révén az építés nem csupán kisebb teher lenne a környezet számára, hanem regenerálhatná is azt (pl. új ökológiai folyosók, élőhelyek megteremtésével). Ahogy az orvosnál is elvárjuk, hogy a pontos diagnózis után kezdje el a kezelésünket, a fenntartható építészeti szemlélet alkalmazása esetében is elengedhetetlen, hogy már az első lépésektől kezdve a környezeti rendszerek megértésével tervezzünk.

A huszadik század első felétől általánossá vált az az építészeti megközelítés, hogy a tervezők elsősorban az épület formanyelvével foglalkoznak és a komfortproblémákat technológiai megoldásokkal – és egyre jelentősebb energiafogyasztással – próbálják megoldani. Ez a megközelítés azonban hatalmas mennyiségű fosszilis tüzelőanyag- és villamosenergia-fogyasztást[4], ezzel együtt jelentős üvegházhatású gázkibocsátást eredményez. (Gondoljunk csak a világ bármely pontján megépülő üveghomlokzatos irodaházakra, melyek sok égövön, így a magyar éghajlati viszonyok között sem indokolhatóak.)

Napjainkban azonban, amikor az épületek fenntarthatósága és az energiaigény csökkentése soha nem volt sürgetőbb, magunk mögött kell hagynunk ezt a megközelítést. A klímaválság korában vissza kell térnünk a tradicionális építészet által évezredek során felhalmozott tudáshoz és tapasztalathoz, mely az éghajlati viszonyokra és a környezeti hatásokra reagál. Ilyen például az épületek tájolása, az árnyékolás és a klimatikus viszonyoknak megfelelő növényzet telepítése. Ez a megközelítés nem az esztétikai szempontok háttérbe szorítását jelenti, csupán azt, hogy

a formanyelvet a fenntarthatóság is alakítja: szépséget a megfelelőség eredményez.

A mai és tradicionális építészet közötti különbség ugyanakkor a tudatosságban és a technológiai lehetőségekben rejlik – a környezettel való "együttműködést" a rendszeresen ismételt vizsgálatok és szimulációk az első tollvonástól kezdve szavatolják. Egy projektünk mesterterv-szintű pályázati előkészítése során a tipikus beépítési módok és tájolások közötti eltéréseket szimuláltuk, melyek az energiafogyasztásban, benapozottságban és napenergia-termelési potenciálban jelentkeztek, ezzel is segítve a tervezési döntések meghozatalát (1. ábra).

1. ábra: Fajlagos benapozottság, napenergia-potenciál és fűtési-hűtési energiaigény különböző beépítési sémák esetén. A képen négy forgatókönyv látszik, melyekre további harminchat variáció készült. Segítségükkel a tervezők felmérhetik, milyen hatása lehet tipikus beépítési döntéseknek, mint például a sűrítésnek, magasságnövelésnek vagy forgatásnak.

2. Rendszerszemlélet

Mindhárom pályázat esetében hiányoltuk a rendszerekben való gondolkodást, mely már a pályázati kiírások szintjén is megmutatkozott. Míg az épített környezetbe való illeszkedés gyakori és mély vitákat szül az építészek közötti diskurzusban, kevesebb támpont, követelmény, vélemény hangzik el arról, hogy például hogyan illeszkedik a tájépítészeti koncepció egy városrész-léptékű csapadékvízkezelő hálózatba.

Az épületek és beépítések több, egymást térben átfedő rendszerben töltenek be különböző szerepeket. Az építés nehézsége és egyben szépsége is, hogy mindezeknek a szerepeknek egyszerre kell megfelelni.

Csak a fenntarthatóság kérdésköre esetében beszélhetünk ökológiai hálózatokról, csapadékvíz-elvezető rendszerekről, szomszédságléptékű energetikai kapcsolódásokról, közlekedési hálózatokról, humán infrastruktúráról, mikroklímát befolyásoló fizikai környezetről. Valamennyi rendszerre igaz, hogy ha bármely pontján beavatkozunk, akkor annak hatása megjelenhet valahol máshol. Sőt, mi több, minden rendszer, minden szerep esetén ennek törvényszerűségei, dinamikája, méretei eltérhetnek, melyet tovább bonyolít, hogy a rendszerek egymástól sem függetlenek.

Jó gyakorlat a rendszerszemlélet szemléltetésére a csapadékvíz nyomon követése mind a beépítés, mind a vízgyűjtő terület léptékét figyelembe véve. A beépítés léptékén a tetőre érkezéstől a befogadóba való kieresztésig fűzhetünk fel vízhasznosító, csapadékterhet csökkentő, vízminőség-javító (táj)építészeti beavatkozásokat (pl. zöldtető, zöldfal, esőkert, nyílt csatorna, szikkasztó, ideiglenes elöntésű területek) az adott ponton bemenő és kimenő mennyiség, intenzitás és minőség ismeretében (2. ábra). Nem minden helyszín szerepe azonos egy vízgyűjtő területen, emiatt fontos rálátni a nagyobb léptékben működő vízkezelésre is. Egy Duna-közeli csatornakiöntést sokkal könnyebben megakadályozhatunk a magasabban fekvő területekről lefolyó csapadékmennyiség korlátozásával.

2. ábra: A Nyugati pályaudvar kék infrastruktúra koncepciója. A rendszer elemeinek kiválasztásánál, elhelyezésénél és méretezésénél már a pályázati fázisban figyelembe vettük a klímaváltozás következtében megnövekedő csapadékterhet, mely a sűrű beépítésű szomszédos városrészekből érkezik. Emellett a Nyugati mögötti területet készítettük elő egy, a Rákosrendezőtől a Dunáig húzódó jövőbeli kék-zöld folyosó létrehozására. Forrás: LAND Italia, ABUD.

3. Sokoldalúság

A pályázatok bírálataiban kivétel nélkül felfedezhető volt az a tendencia, hogy az egyes építészeti-műszaki elemeket kizárólag egy adott funkció kontextusában értékelték. Szemléletes példa erre, hogy csak a zöldfelületek mennyiségét vizsgálták ("kevés a zöldterület"), de nem tettek különbséget a főképp esztétikai funkcióval bíró manikűrözött gyep és a biodiverz, többszintes zöldfelület között. Ez utóbbi az esztétikum mellett hatékonyabban csökkenti a hőszigethatást – és ezzel az épület energiaigényét is –, magasabb ökológiai értékkel rendelkezik és jobban ellenáll a klímaváltozás hatásainak.

A fenntartható megközelítés szerint luxus monofunkciós elemeket tervezni.

A természetalapú megoldások egyik fontos előnye – a monofunkciós és sokszor káros környezeti mellékhatásokkal járó hagyományos mérnöki megoldásokkal szemben, – hogy egy adott építészeti/műszaki probléma megoldása mellett számos egyéb gazdasági, társadalmi és környezeti funkciót képesek ellátni. Az alábbi, bal oldali ábrán szereplő hagyományos mérnöki megoldás kizárólag a csapadékvíz helyszínről való elvezetésére szolgál. A jobb oldali ábrán ezzel szemben egy természetalapú esővízkezelési megoldást láthatunk Walesből (2. ábra). A mérnöki megoldással ellentétben az utóbbi nemcsak a víz elvezetését szolgálja, hanem (1) jóval kisebb karbonlábnyommal is rendelkezik, (2) esztétikus, (3) lehetővé teszi az esővíz helybeni hasznosulását az esős időszakot követő szárazabb és melegebb időszakban és (4) szükség esetén párolgás útján hűti a környezetét.

3. ábra: Bal oldalon a hagyományos mérnöki vízelvezetés (Forrás: ACO), jobb oldalon a természetalapú vízelvezetési megoldás látható. (Forrás: New Civil Engineer)

A természetalapú megoldások lehetőségei végtelenek – ezek alkalmazási lehetőségeit önálló cikksorozat keretében ismertettük.

4. Értékalapú döntések támogatása

A fenntartható tervezés során óhatatlanul adódhat olyan helyzet, hogy a fenntarthatósági szempontok konfliktusba kerülnek egyéb szempontokkal vagy akár egy másik fenntarthatósági szemponttal. Az ilyen konfliktusokkal szembe kell néznünk és fel kell vállalnunk, hogy az utca közlekedési módok között való felosztása egyszerre ösztönző és akadályozó is lehet járműválasztás szempontjából. A Nyugati pályaudvar pályázata esetében ilyen konfliktus állt elő az ökológiai folyosó tervezése során. Egy ökológiai folyosó kialakítása akkor megfelelő, ha azt az állatfajok az emberi jelenléttől és a fényszennyezéstől zavartalanul tudják használni, ami azonban egy városi beruházás esetében ellentmondásba kerülhet az emberi felhasználók és érzékelt biztonságuk szempontjával.

Ilyen komplex esetekben nincs helye a tervezői intuíciónak, hanem informált, szakmailag megalapozott, de alapvetően az érdekelt felek által lefolytatott érték-alapú párbeszéd kell, hogy vezérelje a tervezői döntéseket.

Ehhez egyfelől elengedhetetlen a közösségi tervezés gyakorlata, másfelől az ütköző értékeket nyomon követő, azokat közérthető módon prezentáló dinamikus szimulációk nyújthatnak segítséget.

A pályázat során közösségi tervezésre nem volt lehetőség, térszintaktikai elemzésekkel azonban képet tudtunk alkotni arról, hogy milyen külső térszervezéssel fér meg egymás mellett egy ökológiai folyosó és a tér szabadidős használata. A 4. ábrán látható szimuláción azt vizsgáltuk, hogyan alakul valamennyi pontból a belátható tér mérete, kompaktsága, mennyi a rejtett zug, milyenek a vizuális folyosók és ezek összesítéséből alkotott "érzékelt biztonságindex" segítségével előre jelezhetővé vált, mely zónákban valószínűbb az érintetlenség és melyekben a nagyobb gyalogosforgalom.

4. ábra: Potenciálisan érintetlen területek a Nyugati pályaudvarra leadott mesterterven négy vizuális indikátor összesítése alapján. A vizsgálati területet szaggatott vonallal jelöltük, pirossal pedig azokat a pontokat, ahol a belátható térre számított index értéke nem több, mint a mediánérték fele. Mivel az útvonalválasztás az adott lehetőségek összehasonlítása alapján történik, így ez az érték beláthatósági szempontból előre jelezheti, hogy mely területeket kerüli el a gyalogosforgalom. Az ábrán kirajzolódik a vágányok melletti, valamint az átlós promenád mellett kialakuló potenciális ökológiai folyosó.

Konklúzió: Új építészeti diskurzus felé

Cikksorozatunk összegzéseképpen kijelenthetjük, hogy az építészetről szóló közbeszéd – akár szakmai fórumokon, akár a pályázati követelmények szintjén, akár a hétköznapi életben – többnyire a funkcionalitás, az esztétikum, a városkép, az örökség és a kulturális identitás mentén szerveződik, csak érintőleges figyelmet fordítva a fenntarthatóságra. Épített környezetünk azonban ennél jóval több. Az, hogy mit és hogyan építünk, valamennyi emberi tevékenység közül a legnagyobb hatással bír bolygónk egészségére és közösségeink ellenállóképességére nézve. A jó építészethez elengedhetetlen a diagnosztika és a rendszerszemlélet alkalmazása, a különböző funkciók összehangolása és a közös környezetalakítás megalapozása. Amikor jó és rossz építészetről beszélünk, újra kell értékelnünk az építészeti stílus, az esztétikum és az élhető környezet viszonyát. Egy építészeti mű értékelésénél nem elég arról értekeznünk, hogyan reflektál az a környező városszövetre. Arról is számot kell tudnunk adni, hogyan illeszkedik a meglévő környezeti rendszerekbe, fenntartható víz-, energia-, és anyagkörforgásba. Az emberiség élhető jövőjének érdekében a forma szépségét ne csak újszerűségéből vagy történelmiségéből, hanem erőforrás-hatékonyságából, társadalmi és környezeti szerepeinek minőségi teljesítéséből is nyerje! Egy építészeti mű létrejöttekor ne csak az önmegvalósítás lehetőségeit keressük, hanem alázattal támogassuk közösségeink alapvető emberi jogát az épített környezet szabad alakítására. Feladatunk részben az is, hogy segítsük embertársainkat a természet és a bolygó védelmével kapcsolatos erkölcsi kötelezettségeik teljesítésében.

Balázs Rebeka Dóra – Szenior tanácsadó, ABUD - Advanced Building & Urban Design
Bukovszki Viktor – Szenior tanácsadó, ABUD – Advanced Building & Urban Design

 

[1] Lehoczky, A. “Záródik az ablak a biztonságosabb éghajlati jövő előtt – hamarosan kezdődik az ENSZ klímacsúcs," Másfélfok, nov. 3., 2022. https://masfelfok.hu/2022/11/03/zarodik-az-ablak-a-biztonsagosabb-eghajlati-jovo-elott-ensz-klimacsucs-cop27/

[2] European Commission. “Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, The European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions - New European Bauhaus: Beautiful, Sustainable, Together," sept. 9., 2021.  https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/HTML/?uri=CELEX:52021DC0573&from=EN)%20%20(COM%20(2021)%20573%20final 

[3] Várostervezésben Patrick Geddes-hez köthető ennek a mottónak az alkalmazása. Lásd: Indra Munshi. “Patrick Geddes: Sociologist, Environmentalist and Town Planner." Economic and Political Weekly 35, no. 6 (2000): 485–91. http://www.jstor.org/stable/4408911

[4] Liedl, Petra, Hausladen, Gerhard and de Saldanha, Michael. Building to Suit the Climate: A Handbook, Berlin, Boston: Birkhäuser, 2012. https://doi.org/10.1515/9783034608787 

 

Szerk.: Hulesch Máté