Hoki múzeum - az emlékezet szentélye Tokió külvárosában

"A Hoki múzeum két éve nyílt meg; azóta sokszor terveztem, hogy megnézem, de messze van Tokiótól, egy egész nap elmegy az utazással, így egyre csak halogattam. Ekler Dezső konzolos borászata juttatta végül ismét eszembe a múzeumot." A Tomohiko Yamanashi, Nikken Sekkei és T. Nakamoto által tervezett, 2011-ben a Japán Építészszövetség nagydíját kiérdemlő múzeumot Várhelyi Judit mutatja be. 

A Hoki múzeumot eddig csak az építészeti magazinokból ismertem. Két éve nyílt meg; azóta sokszor terveztem, hogy megnézem, de messze van Tokiótól, egy egész nap elmegy az utazással, így egyre csak halogattam. Ekler Dezső konzolos pinceháza juttatta végül ismét eszembe a hasonló szerkezetű múzeumot.

Ekler azt írja, hogy a domb tömegéből kinyúló, konzolos épületrésszel a kóstolóterem számára biztosított teret és kilátást a környező tájra. A Hoki múzeum esetében a konzol nem a belső tér megnyitását szolgálja, hanem a telek felemás helyzetét oldja fel. Az igazat megvallva, a fényképek alapján a harminméteres konzolt kicsit öncélúnak képzeltem, az építész virtuóz játékának, és csak ez a találkozás győzött meg ennek ellenkezőjéről.

A külváros szélén álló múzeumot északról kétszintes házakkal sűrűn beépített lakónegyed, délről pedig erdő határolja. A látogatók a város felől, északnyugatról érkeznek, így a nyugati homlokzat a lakóházak elaprózott tömegeihez illeszkedik; az erdő vonalát követő konzol azonban az épületet lendületesen a táj felé fordítja.

Az épület két, íves szárnya közé az építész keskeny, belső kertet telepített, alatta ügyesen elrejtetve a szervízbejáratot is. A légifelvételen jól látható a tömegkompozíció; az épület északi és déli szárnya egyaránt két-két, egymáson elcsúsztatott, íves dobozból áll. Az északi oldalon a konzolos felső szint 60 cm-rel az alsó tömeg fölött lebeg, erőteljesen kirajzolva a konzol vonalát és egyben bepillantást engedve a belső kertbe is.

Az íves karokban, két szinten elhelyezkedő galériák összesen 500 m2 kiállítóteret biztosítanak a Hoki kollekció számára. Masao Hoki magángyűjteménye közel háromszáz, fotórealista képet tartalmaz; a mindenkori kiállítás ennek körülbelül a felét mutatja be. A gyűjtemény magját Sosuke Morimoto merengő, modoros női aktokat és pasztel-színű francia tájakat ábrázoló képei alkotják. A tagadhatatlan technikai bravúrral elkészített, fényképszerű festmények igen népszerűnek tűntek a látogatók körében.

A galériák belső elrendezésénél az építész Aby Warburg ‘Mnémoszüné Atlaszára’* hivatkozik, ami egyfajta képi hálózat a gondolatok és eszmék szerveződésének vizuális feltérképezésére. A kiállítótermek elrendezése hasonló, csak a természetes fény aránya változik és a képek hosszú, íves, osztatlan falfelületeken sorakoznak. A látogató megválaszthatja a haladási irányt, így szabadon kereshet kölcsönös kapcsolatokat a festmények között.
Tomohiko Yamanashi vezető tervező munkájára jellemző, aprólékos, szép részletképzés a Hoki múzeumban is megtalálható — érdemes megfigyelni az álmennyezetbe süllyeszett LED lámpák kiosztását, vagy a lebegő, konzolos lépcsőt, amin keresztül beszűrődik a fény az alsó kiállítótérbe.

Az épület egyetlen gyenge pontja az irányítótáblák rendszere. Annak ellenére, hogy a múzeum jól tagolt és három szinten összesen csak kilenc termet tartalmaz, a nem-hierarchikus térszervezés miatt a látogatók könnyen eltévednek — erről tanúskodik, hogy az épületben már megjelentek a papírra nyomtatott, falra ragasztgatott feliratok.

Kíváncsi lennék, hogy a klasszikus műveltségű, biztos ízlésű Warburg professzor mit szólt volna a gyűjtemény egyes darabjaihoz, az építész teljesítményével azonban valószínűleg meg lenne elégedve.

Várhelyi Judit

Cím: Chiba-ken, Chiba-shi, Midori-ku, Asumigaoka-higashi 3-15, Japán
Nyitvatartás: kedd kivételével 10-17:30
A Hoki Múzeum 2011-ben elnyerte a Japán Építészszövetség nagydíját.

* Aby Warburg (1866–1929) 

“Warburg Mnemosyné Atlasza kutatásai és előadásai grafikai anyagát tartalmazza nagyméretű táblákon elhelyezve, melyek az ókor örökségének megjelenését szemléltették a későbbi korszakok ábrázolásaiban, a reneszánsztól a barokkig és a korai huszadik századig.

Az 1924-ben indult projekthez Warburg a kutatásaiból és korábbi előadás-sorozatának anyagából gyűjtött grafikai anyagokat hatalmas méretű táblákon rendezte el, mindegyik táblát egy-egy témának szentelve. Tervbe vette, hogy kiadja a munkát Mnemosyné címmel (a görög mitológiában ő a múzsák anyja, az emlékezet és az emlékezés művészetének az istennője). Warburg munkája, az ókori világ meghatározó hatásainak leltára, mely egyértelműen megjelenik a reneszánsz képalkotásában, túlmutatott a korszak hagyományos művészettörténeti kutatásain.

A képek összeállításakor Warburg azt próbálta megmutatni, hogy a kifejezési formák hogyan fejlődtek az egyes korszakokon keresztül. A hatalmas fakereteken kifeszített durva fekete vászonra rendezett grafikai anyagok laza elrendezését Warburg gyakran módosította; a képek különböző témák szerinti csoportosítása aszerint változott, hogy milyen volt Warburg gondolkodásmódja az adott időszakban.”

(Forrás: Albertina Múzeum)