Megújult Bán Ferenc legendás nyíregyházi művelődési háza
2015. január 14-én nyílt meg újra a nemzetközi szinten is jegyzett, a hetvenes évek magyar építészetének emblematikus épülete. A hullámvölgyekkel tarkított, elhúzódó Agóra-projekt keretében az intézmény végül az eredeti tervező, Bán Ferenc és munkatársai tervei alapján született újjá.
Szakmai pályafutását alapvetően meghatározó, óriási lehetőséghez jutott Bán Ferenc, amikor a NYÍRTERV fiatal építészeként – nagy budapesti tervezőirodákkal szemben – 1970-ben megnyerte a nyíregyházi megyei művelődési központ tervezésére kiírt pályázatot. A munka előkészítése 1969-ben több lehetséges helyszín vizsgálatával kezdődött, végül a belváros északkeleti részén található, akkor még földszintes házakkal gyéren beépített Zöldség teret és környezetét (Selyem és Véső utcák) jelölték ki.
Az új kulturális központot a meglévő beépítés felé emelő és a terepszintre szabadtéri színpadot álmodó tervezői koncepció alakította ki a merész hídszerkezet konstrukcióját, amelynek révén az épület az átalakulóban lévő város új, megosztó jelképévé vált.1 A pályázati tervben szereplő alapforma, az épület váza túlélte a beruházási programtervek során több ütemben végrehajtott „zsugorítást" – többek között ennek köszönhető a mai, aszimmetrikus sziluett is.2
A négy vaskos pilléren nyugvó, hosszoldalain rácsostartókkal, valamint ezekre merőleges gerendákkal kialakított vasbeton szerkezet merevségét a belső közlekedők dobozként kiképzett, ún. csőgerendái biztosítják. Az eredeti elképzelés szerint a legfelső szint egy rugalmasan alakítható, felosztható többcélú tér lett volna, a tervmódosítások utolsó szakaszában azonban a tervezők egy fix falakkal és széksorokkal rendelkező előadótermet voltak kénytelenek létrehozni, színpaddal és zenekari árokkal. A ház súlypontjában elhelyezett, a terepszintről gigantikus lépcsőkön át megközelíthető, többszintes előcsarnok-elosztó tér födémeinek kör-kivágása eredetileg a lift számára készült, amely végül takarékossági okokból elmaradt. A látványos külső mellett a legtöbb kritika3 a sorozatos költségcsökkentő változtatásokat leginkább megsínylett enteriőrt érte, amely ráadásul rendkívül gyors esztétikai avuláson ment keresztül.
A tervezés után a megvalósítás sem ment könnyen: a korra jellemző kivitelezési és technológiai színvonal, a szinte folyamatos anyaghiányok, valamint a minőség rovására történt módosítások sora nehezítette a munkát. Az elkészült épületet - elsősorban lebegő megjelenése miatt - „japános" hatásúnak titulálták, bár az építésznek a Magyar Építőművészetben megjelent korabeli ismertetése szerint „az arcnélküliség, a jellegtelenség, az ipar diktatúrájával szembeni bizonyítási kényszer sokkal inkább szülte, mint a tanulmányozott japán metabolizmus ideológiája."4 A cizellált monolit vasbeton szerkezetek készítése a tipizálást és előregyártást preferáló korszellemhez képest újszerű, szinte kézműves igényességet követelt. Az épület megszületésében döntő szerepet játszott Scholtz Béla statikus következetessége, újító-kísérletező kedve, valamint Plesz Antal építész konzulens hathatós támogatása.
Az elhúzódó építkezés után 1981. november 21-én ünnepélyesen átadott Megyei és Városi Művelődési Központ (MVMK) felújítása a kétezres évek közepétől kezdve napirenden volt, olykor még a lebontása is szóba került. Az eltelt évtizedek alatt a cellás rendszerű középső szint olykor nagynak, az előadóterem pedig kicsinek bizonyult. Az időszakos kihasználatlanságot némileg ellensúlyozta, hogy 1990 után a Nyíregyházi Napló szerkesztősége és a Városi Televízió foglalta el az intézmény egy részét. Az épület összképében a tervezői koncepciót jelentősen csorbító beavatkozás az eredetileg elképzelt, mélyített szabadtéri színpad helyének beépítése és szórakozóhelyként történő hasznosítása jelentette, az eltelt évek alatt erősen amortizálva a területet a tartópillérek környeztében.5 Végül az önkormányzat 2009-ben helyi védelem alá helyezte az épületet és – a városlakók véleményét is figyelembe véve – a korszerűsítés mellett döntött.
A környezet régi beépítése a nyolcvanas-kilencvenes évek során fokozatosan eltűnt, többszintes középületeknek adva át a helyét. Az épülettől délre kialakuló új téren elsőként a déli oldalt lezáró, Pintér Béla 2005-ben lebontott, téglaburkolatú Krúdy Mozija készült el (1968), ezt követte keleti irányból az egykori Szakszervezeti Székház együttese (Bán Ferenc, 1983-1985), majd a délnyugati sarkot 1990 táján az APEH székháza (Páhy Árpád), valamint a Hungária Biztosító épülete zárta le.6 Legújabb elemként a nyugati térfalat adó Korzó Bevásárlóközpont ikertömbje készült el (A’Stúdió, 2006-2008), amely jelentősen túlnőtte környezetét.7 Az északi oldalon a széles Vay Ádám körutat a művelődési ház felépülte után, 1984 körül alakították ki.
A 2008-as meghívásos tervpályázaton Dévényi Sándor koncepciója nyert, amely a kiírásnak megfelelően egy nagyobb, terepszinti-földalatti bővítést vizionáló („B"), valamint egy kisebb, csak felújításról szóló változatot („A") tartalmazott. 2009 nyarán a város vezetése a „B" változatot fogadta el, amely a művelődési központtól keletre, a Bujtosi Szabadidő Csarnok mellé, a teniszpályák helyére egy újabb gigantikus színház-rendezvénytermet is álmodott, amely híddal vagy alagúttal kapcsolódott volna a forgalmas Kiskörúton keresztül Bán Ferenc átalakított épületéhez. Ezt a tervet nyújtották be az Agóra-program pályázatára, amelyet a város 2009 végén meg is nyert. Már a kiviteli tervek is elkészültek, megkötötték a támogatási szerződést is, amikor eddig teljes mélységében nem ismert statikai-talajmechanikai problémák merültek fel (például a terület igen magas talajvízszintje), továbbá a tervek ellenőrzése közben fény derült a jelentősen alulkalkulált költségekre (2,5 mrd Ft); mindezek együtt megakasztották a folyamatot.
A 2010 őszén megalakult új városvezetés a műszaki tartalom és a funkcionális program ésszerűsítésével próbálta megmenteni az elhibázott „Kultúrsziget-Agóra" projektet. 2011-2012 folyamán, hosszas egyeztetések során sikerült a támogató szervezettel és az érintett hatóságokkal is elfogadtatni a markáns módosításokat (többek között 30% helyett csupán 14% önerőre volt szükség, az összköltséget 2 milliárdra sikerült csökkenteni). Új tervezési közbeszerzést írtak ki nyíregyházi építészek részvételével, amelynek győztese ezúttal Bán Ferenc és az „A" Stúdió ’90 koncepciója lett.8Az igényelt funkciók egy részét a környező intézmények (Kölyökvár, Városi Galéria, Pál Gyula Terem, Kodály Zoltán Általános Iskola fogadták be, így szükségtelenné vált az újabb épület és a meglévő jelentős bővítése is. A helyi védettség miatt a külső karakter alapvetően változatlan maradt (megőrizték a vasbeton felületek eredeti zsaluzott struktúráit), így az energetikai korszerűsítés csak korlátozottan valósulhatott meg – bár az új nyílászárók és a gépészeti rendszer miatt az intézmény működése fenntarthatóbbá vált. A hosszoldalak tartói mögött húzódó üvegfelületek korábbi nagyvonalúságát szétaprózzák az újonnan beépített, tömör mellvédű nyílászárók, szalagablakos irodaház-arculatot kölcsönözve az épületnek.
A 2014 elején megindult bontások során feltárult a ház vasbeton tartószerkezete, amelyet a bő három évtizeddel ezelőtti, nehézségekkel teli építés ellenére meglepően jó állapotban találtak, szükség volt viszont az alapozás és az acélelemek megerősítésére. Az átalakítás fő célja a belső elrendezés racionalizálása, minél több használható alapterület létrehozása volt a meglévő váz adta lehetőségeken belül. Ezért a lépcsőházak az épületen kívülre kerültek, eltűnt az átriumos előcsarnok és a terepszintről felvezető széles, kétoldali lépcsősor. A közönségforgalmi terek a korábbi mettlachi helyett csiszolt beton burkolatot kaptak, a fehér falfelületek váltak uralkodóvá. A belső tér „felszabadításának" jegyében a legfelső szinti előadóterem rugalmasan alakíthatóvá vált – ahogyan annak idején, az 1970-es pályázati tervben is szerepelt. A 450 fős, sík padlós nézőtér elemei - a fix karzat kivételével - a lépcsőkkel együtt széttolhatók, átrendezhetők, a színpad pedig – a nyírbátori művelődési házhoz hasonlóan – lesüllyeszthető.
A korszerű világítás- és színpadtechnika, valamint a gépészet megnövekedett helyigénye miatt megemelték a tetősíkot, így a jellegzetes aszimmetrikus ív fölé egy függőleges síkokkal határolt, ferde lefedés került, amely anyagával, semleges megjelenésével elkülönül a megtartott, patinás rézlemez héjazattól, az épület sziluettjét azonban jelenősen megváltoztatja. Ehhez két 32 m hosszú, egyenként közel 30 tonnás acél rácsostartót kellett beépíteni a pilonok közé, amely kisebb szerkezeti bravúrnak számított. Az előtérrel részben összenyitható előadóterem látványában azonban – a látszó gépészet és technikai berendezések ellenére – meghatározó maradt az eredeti tető tartóinak íves vonalvezetése.
Az új közlekedőblokkok a régi házhoz hozzáépített elemekként jelennek meg, világosan mutatva a létrejöttük között eltelt bő három évtizedet. Az építészek kapcsolódási pontként a keleti pilontól nyugatra eső homlokzati mezőt választották ki, az új kubusokat finoman eltartva a homlokzat síkjától. A Szabadság tér felé néző új, terepszinti főbejáratnál áll a derékszögű raszterből kimozdított, liftet rejtő tömör hasáb, mellette pedig a lépcsőház kifelé dőlő ferde üvegfallal felhasított tömege. A különleges kialakításnak köszönhetően a pihenők felfelé haladva egyre szélesebbek, így egy-egy pillanatra kitűnő alkalmi kilátóhelyként is szolgálhatnak déli irányban a városközpont felé. A lifttorony tetejére került az intézmény új küldetését is jelző elnevezése - Váci Mihály Kulturális Központ -, amelyben a nyíregyházi születésű költő nevét saját aláírásának kinagyított változata adja. A szintek akadálymentes elérhetősége mellett a tervezők egy új, emberközeli, az épület léptékéhez képest visszafogott, mégis erős „szívóhatást" idéző, ferde síkokkal határolt bejáratot képeztek ki, amelyhez a meglévő épület alatt, a terepszinten recepció, ruhatár és közbenső galériaszint csatlakozik. Ebből a fogadótérből szemmel tarthatók a körút felé vezető, új átkötő járdán sétálók is, így remélhetőleg a ház alatti szabadterek nem jutnak korábbi sorsukra.
A megszigorodott tűzvédelmi előírások miatt a nagyterem kiürítésére az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb áteresztőképességű menekülő lépcsőket kellett elhelyezni, ezek az északi, Vay Ádám körút felé néző homlokzat elé kerültek; az épülettől markánsan eltérő formálásuk, acélszerkezetű konstrukciójuk ideiglenességet, kiegészítő jelleget sugall. A két poligonális alaprajzú építmény a jelenlegi transzparens fémháló helyett eredetileg terpesztett lemez burkolatot kapott volna, így megjelenésük jóval tömbszerűbb - bástyához vagy kristálytömbökhöz hasonló - lenne, viszont az épületből is jóval nagyobb szeletet kitakart volna.
A konzolos nyugati részen a színházi funkció kiszolgálására új, díszlet szállítására is alkalmas teherlift készült, amelynek látszó szakasza üvegdobozként jelenik meg az épület alatt. Ehhez kapcsolódóan új térszín alatti beépítést hoztak létre, amelyben díszletraktárt, trafóházat, valamint gépészeti és kiszolgáló tereket alakítottak ki. Ezeket mesterséges domb alá rejtették, az egykor tervezett szabadtéri színpad lemélyített területén. A megváltozott szintviszonyok láttán a szemlélő úgy érezheti, mintha az épületnek ez a vége az idők során „belesüllyedt" volna a Nyírség hullámzó felszínét évezredekkel ezelőtt kialakító, szélfútta homokbuckák egyikébe.
A lábakon álló, lebegő ház az átalakítás eredményeként közelebbi kapcsolatba került környezetével, amit a fogadótér mellett elhelyezett büfé is tovább erősít majd, a jó idő közeledtével kiülésre is lehetőséget nyújtva.9 Az épület keleti vége alatt – a korábbi állapothoz hasonlóan – burkolt felületet alakítottak ki pihenőpadokkal. A projekt kapcsán a Szabadság tér egésze megújult, több facsemetét is elültettek a kulturális központ körül. A látványterveken még szerepelt a közeli főtérről civil kezdeményezésre 2012-ben eltávolított Életfa-szökőkút is, ám úgy tűnik, ennek újrafelállítása mégsem valósul meg.
A hosszan elhúzódó előkészítés után az átalakítási munkákkal egy év alatt végeztek, amelyek révén a belváros eddig elhanyagolt északkeleti szelete is megújult, a terjeszkedő központ térfüzérének legifjabb elemeként. Nyíregyháza egy – a lehetőségekhez képest korszerűsített – kulturális központtal lett gazdagabb, amely funkcionálisan felfrissülve és bár építészetileg kissé csorbítva, de megőrizte eredeti markáns karakterét. A következő nagy feladat az üzemeltetőkre és a használókra vár, hogy az épület tereit folyamatosan újra megtöltsék élettel, méltó tartalommal.
Garai Péter
Többek között a Váci Mihály Kulturális Központ is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.
Jegyzetek:
1 Mikolás Tibor ismertetését a nyertes pályázati tervről ld. Magyar Építőművészet 1972/6. sz., p. 13.
2 Bán Ferenc: „az egyetlen formálási lehetőség az, ami az épület szerkezeti logikájából következik." Idézet Moscu Katalin: Egy pesszimista bizakodó vallomása c. interjújából. Architectura Hungariae, V. évf. 3. sz. (2003. szept.)
3 Például az épület méreteiről, eredeti funkciósűrítéséről és költségeiről ld. Baraksó Erzsébet: Ötezer négyzetméter ígéret. Szabolcs-Szatmári Szemle, 1982/1. sz., p. 72-75.
4 Lásd Magyar Építőművészet 1986/4. sz., p. 28. (Bán Ferenc épületei)
5 A megvalósult épület terveit és ismertetését ld. Magyar Építőművészet 1986/4. sz., p. 22-25. (Megyei és Városi Művelődési Központ, Nyíregyháza)
6 A Szabadság tér épületeiről és Bán Ferenc műveiről összefoglalóan ld. Kulcsár Attila: A nyíregyházi építész műhelyről. Vörös Postakocsi 2011/Tél, p. 89-93.
7 A Korzó Bevásárlóközpontról és a kapcsolódó köztérrendezésről ld. Garai Péter: A korzózó belváros. Vörös Postakocsi 2008/Tél, p. 3-6.
8 A felújítás történetéről részletesen lásd Bruszel Dóra: Agóra: a látványos átalakulás háttere (Nyíregyházi Napló, 2014. ápr. 25.), illetve http://www.nyiregyhaza.hu/nyiregyhaza-eke-lesz-az-uj-muvelodesi-kozpont
9 Bán Ferenc: „Úgy érzem, hogy sikerült a környezetéhez igazítani, mert ez egy idegen test volt már a körülötte lévő épületekhez képest." Idézet Erdős József: Már felfedezhető a Kultúrsziget (Nyíregyházi Napló, 2014. nov. 21.) c. cikkéből.
