Mi lesz veled, Életfa?

@styx42: Ez megnyugtató. Azt pedig, hogy ilyen színvonalú elemző nyilvánosságot kaphatott ez a - sokunk szerint - remekmű és a körülötte, minden oldalról (kicsit még az alkotó részéről is) elkövetett botlások története, nagy dolog.

@mB: Bár mB sokoldalú hozzászólása meggyőzött, hogy esedékes debreceni utamat megnyújtsam Nyíregyházáig, de számomra addig is, sokat elárul a szobor és befogadó közege viszonyáról a cikk második mellékleteként megtekinthető videó. Ezen körbejárják a szobrot, téli állapotában. Azt kell mondjam, egyre jobban tetszik. Ám, hogy mi a szent szar az ott a tetején? Hogy ki tette, szereltethette azt a "karácsonyi díszt" oda? Úristen... ( ld: http://www.youtube.com/watch?v=JWwO6arS7X4 )

@mB: Mivel nyíregyháziként az egyetemen írtam egy rövid kis elemzést az egész térről, s az előttem szóló is tágítja az eredeti téma határait, ezért igyekszek átfogó képet adni: sok mindenbe bele lehet kötni, s joggal. Sajnos a bútorok elég rossz minőségben (vagy rossz gondolat szerint) készültek, így hamar elhasználódtak, igen problémás megjelenéssel bírnak már most is (letöredezett lecek). A forma mai, tényleg nem egy kényelmes fajta. Az elhelyezésükkel nekem is van egy kis gondom, talán lehetett volna jobban csoportosítani, de mindezek ellenére a tér él, nyüzsög. Fiatalos, formavilágában és használatában is (tényleg játszanak gyerekek a vízben, a padokon is inkább fiatalokat látni, törökülésben), de mivel a másik térrész, a városháza előtti sokkal visszafogottabb, konzervatívabb, így jól kiegészítik egymást. Szerencsére terekben, parkokban bővelkedünk a városban. Érdemes jobban körbetekinteni, hogy sétáló utcákkal, a Kossuth térrel, tehát a közvetlen környezettel milyen együttest képez az új térrész. Egy összefüggő, jól működő és kellemes térszerkezet részeként szerintem helyén van, működik. A részletekről elmondható, hogy az eredeti elképzelésekhez képest vissza kellett fogni magukat a tervezőknek, így az ötletek nem mindig valósultak meg. Csak példaként - mindenhova rejtett villamos dobozokat terveztek, ám ennek költségvonzata túl nagy volt, de a takarékosság a burkolatok és a bútorok minőségén is meglátszik (a cikkben is emlegetett "beruházói ajándék" eddig terjedt), bár talán még így is megvan egy jó közepes minőség. A sematizált formavilág és anyaghasználat miatt talán tényleg eltűnt egy-két réteg s némi finomság a térről, amit a választott anyagok, fények színe is erősít kicsit, de ez még nem bántó. Ami viszont számomra az, az a templom melletti kovácsoltvas kerítés és a látványterveken még szereplő fasor hiánya (ez utóbbira az erős közművezés miatt nem volt lehetőség) valamint a téren megjelenő elemek sokszínűsége(tűzcsap, villamos doboz, ilyen lámpa, olyan reflektor, kockapad, virágláda). Szóval itt van hiányérzetem, de nem olyan mértékű, ami elvenné a kedvem az egésztől. A szökőkútról pedig - szerintem abszolút jó helyen, jó léptékben, de kicsit nyers részletekkel készült (a szegecselt lemezek nem adnak szép részleteket). Az, hogy megjelenik a víz a téren, hogy megjelenik egy jel ebben a tengelykeresztben (a sétáló utca, valamint a templom - Kossuth szobor - Városháza tengelyében), az nagyon rendjén van. Az, hogy a markáns Kossuth téri fákra reagál a forma, szerintem egy remek húzás. Modern. Mai. Más, mint a környezete. De ettől még nem rossz! Összegezve: a koncepció, a szerkesztési elv, a fő vonalak rendben vannak, de a részletekre nem maradt elég pénz, vagy erő (beszélgetve a tervezőcsapattal, inkább előbbi hibádzott). A tér élhető s szerethető is, bár utóbbit erősen szubjektív dolog, amit sok minden befolyásol (a részletek kialakításán túl az ember ízlés is) Ami a cikket és a kezdeményezést illeti: nagyon veszélyesnek tartom, hogy tetszik-nem tetszik, illik-nem illik alapon bontsunk le már meglévő épületeket, szobrokat. Nem tudom ugyanis, hogy hol lehet ennek a határa. Nyugodtan mondhatná bárki, hogy neki a nem messze álló városalapító atyákat ábrázoló szobor nem tetszik, ráadásul a milleniumi ünnepségekhez sem illett (akkor állították), bontsuk hát le - biztos találna néhány száz hasonló gondolkodású embert egy 120 ezres városban. Kényes kérdés ez, mivel itt elsősorban ízlés dolgáról van szó. Még csak nem is vizuális iskolázottságról, vagy hozzáértésről. Hasonló a helyzet a budapesti 56-os téri emlékművel - nem lenne szabad egyéni, szubjektív véleményeket evidenciává, értékmeghatározóvá emelni, s e szerint dönteni egy művészeti kérdésben. bG

@Gergely: Világos.

@Gergely: köszönet a kiegészítésért, hozzátételekért!

@mulik.e: Szerencsére nem proletárdiktatúrában élünk. A ún. "magas" művészet létezik, függetlenül attól, hogy a söpredék "írni-olvasni" nem tud.

@csipoficam: Má' megbocsáss, de ez a söpredékezés egy kicsit erősre sikeredett. Csak sajnos nem olyan szempontból, mint az életfa. Mert az így fényképről igencsak jónak tűnik.

@sityu: Bontsuk le a templomot is, mert idegesítően kitakar mindent. A sittet, füstölőt, harangot és a rozsdamentes acélt a rakamazi lomosnak el lehetne adni jó áron, így végre építhetnénk valami SZÉPET, olcsón, amit megérdemlünk itt a halálban!

@Barcza Gergely: Ezt fejtenéd-e ki kevésbé körmönfontan? Amiből alkalmasint egyértelműen kiderülhetnék, hogy milyes' alapállásból ironizálsz épp. Mert nekem nem jött le, hogy mit is akarsz mondani. (bocs) Én egyébként azt akartam jelezni, hogy az életfa kimondottan tetszik; a vizuálisan kevésbé iskolázott polgártársaink lesöpredékezése viszont nem annyira.

@mulik.e: Éljenek a laikusok :-). A szobor viszont, legalábbis a fényképeken, nagyon szépen mutat. Tere is van, a színe sem szomorú. Valszeg a helyszínen kéne megtapasztalni, mondjuk egy borús hétköznapon, hogy mi lehet vele "a baj". Nekem egyébként azokon a képeken tetszik a legjobban, amelyeken nem zubog a víz...

@csipoficam: csf: szerintem még ezeket a sarkított mondatokat sem értik egyesek ... múlik.e: nem kizárólag szolgálat az építészet, a kérdés sokkal árnyaltabb. a kiszolgálás hihetetlen torzulást okozhat egy-egy ház esetében - leginkább rossz irányba, és talán a mondanivaló is elveszik. ellenben van ahol fontos lehet az alázatosság, de nem olyan áron, hogy kivesszen belőle minden. van olyan kiemelt pillanat vagy helyzet, ahol el kell mondani dolgokat, és egy szobor ilyen. nem lehet mindenhol csak bronzkisfiú. a világ ráadásul megváltozott, és a bronzkisfiúk marhára kevéssé tudják a világot leírni, így kizárólagosságuk totál alkalmatlan köztéri szobornak. a szájbarágos proletárművészet korszaka azért már régen véget ért (talán). egy-egy mű értelmezése, megértése a befogadó feladata. jó esetben a legtöbb ember túllépett a tetszik-nemteszik úton, helyette gondolkodik, értelmez. ellenben ma olyan világ van, amikor a szobrokat kissé gyorsan igyekeznek cserélni ... és lehet ez a betegség gyorsan átterjed majd más építményekre is, végül az emberek jönnek majd ... (halkan megjegyzem, elsőéves építészhallgatóként biztos jóérzés világotmegváltani, de szerintem lehet előbb egy picit csedben figyelni kellene, mert a világ a pillanatnyi látásmódodnál markánsabb árnyaltabb. hasznos dolog lehet a szemlédődés, az önmegfigyelés )

@mulik.e: Kedves mulik.e. Aki ismer, tudja rólam, hogy a részvételi tervezési módszereket, az érintettek korai bevonását, különösen olyan épületek és terek esetében, ahol azok közösségi funkciókat töltenek be, mindennél előbbre valónak tartom. De! Ezek a módszerek arra valóak, hogy lehetőség szerint teljes körűen megismerje tervező, döntéshozó, projektelőkészítő a felhasználói igényeket, a lehető legjobb funkcionális vázat, helyiséglistát, elrendezést, léptéket és mértéket, felületi arányokat találja meg, azaz egy közel tökéletes tervezési program álljon elő, ahol nem csak megszondázott, de teljesített is minden speciális felhasználói igény. Ezeken a kereteken belül azonban a tervezőnek rendelkeznie kell mérnöki és művészi szabadsággal, saját egojának kivetülésével, és ezt a megbízói, használói közösségnek tiszteletben kell tartani. Olyan szobor nem létezik, amely mindenkinek tessen, olyan köztéri alkotás sok van, ami a tömegigényeken felül emelkedve, keveseknek nyeri el tetszését. Egy szobor formavilága, motivumai soha nem közösségi, hanem egyéni produktum. Helye, témája esetleg lehet, sőt kéne hogy legyen! széleskörű, előzetes (nem utólagos) viták tárgya. Mérhetetlenül rosszallom azokat az izlésbeli, hovatartozásbeli, lealacsonyító folyamatokat és vitákat, amelyek már létező alkotások (pl: Rajk veszprémi dekonstruktivista '56-os szobra, az i-ypszilon csoport városligeti minimalista '56-os emlékműve, vagy most éppen Bán Ferenc szürreális életfája körül zajlanak. Ezek egy tőről fakadnak a kényszeres utcaátnevezési hullámokkal, az ideológiai átrendezésekkel, az izlésrendőrséggel, és a szabad gondolat manifesztálásának megakadályozásával. Ez átlépi azt a rubicont, ami a részvételi tervezés valódi célja, és a mocsárba húzó demagógia között feszül!

@bardóczi: Miközben jellemzőpen és általában egyetértünk, most azért hadd vitatkozzak kicsit. .-) A köztéri alkotások ugyan nem olyan módon "funkcionálisak"? mint a közparkok vagy középületek, de tehetőek róluk olyan megállípítások, amik a befogadhatóságukat-elfogaottságukat célozzák. Ebben - az én olvasatomban - a szerző egójának kéne a legkisebb (legalábbis elegendően kis) szerepet játszania. A művész (érzésem szerint - inkább a XX. században vált azzá a művésszé, akinek egója, egyéni9sége van, és "nem lehet megérteni". A művészet a történelem egészében nézve mindig is a közösség, a közös nyelv, a közösen megélhető katarzis lehetősége volt - paradox, hogy mára a művész az, akit "nem lehet megérteni". Persze, mindig vannak és lesznek lassan vagy nehezebben megélhető és elfogadható, lassabban beérő alkotások, de önmagában az alkotó "egójának" ennyire előtérbe helyezésével (ahogy írod) mintha azt is mondanánk, hogy "nem is igazán lehet most se, később se befogadni-elfogadni, ő ilyen volt, én más vagyok, egye fene." Egy köztéri alkotásnak ennél többet kell tudnia, és nem (hangsúlyosan NEM) "l3eereszkednie a tömegekhez", hanem többrétegűen olvashatóvá kell (és KELL) válnia. Azaz: van-e közeli és távoli nézete, finom-e a megmunkáltsága, kínál-e leülési lehetőségeket, jó-e megérinteni, felidéz-e (akár közös) élményeket, emlékeket? (a felsorolás ötletszerű és általános, most nem feltétlenül a fenti szökőkútra, de akár arra IS vonatkoztatva). Azt gondolom (még mindig kicsit vitatkozva ;-)), hjpogy lehet és KELL(ene) is vitatkoznunk köztéri szobrainkról - az igaz, hogy ehhez célszerű megtalálni a helyes "fogást", a helyénvaló hangütést. (Pont ezért tartom [finoman szólva] szerencsétlennek amit szegény mulik.e kapott: szerintem érthető és értékelhető és "vitatkozható" az álláspontja, sajnálom hogy laszok inkább érték az ő személyét, az alkotó személyét mint a vita tárgyát magát... Ha fontos itt és most valami, akkor az hogy tudjunk a tárgyról beszélni. :-)

@mB: megállapítások tehetőek róluk. Elfogadom. Ám mivel itt (köztéri szobor) a funkcionalitás valóban nem olyan mértékű és mélységű rendező elv, mint a befogadó köztér, vagy egy középület esetében, sokkal nagyobb lehet a "költői szabadság". Anélkül, hogy belemennék a nagy művészettörténeti stíluskorszakok elemzésébe, az egyéniség azért (különösen a stíluskorszak váltó esetekben) azért a xx. századnál korábban is "kibukott" és nem vagyok benne biztos, hogy akár az értő kevesek (mecénások) számára is érthető volt saját korában. Ha csak a reneszánszra, ezen belül Michaelangelo és II Gyula pápa állandó húzd meg - ereszd meg játékára gondolok, akkor ez cáfolható.

Én nem mondanám (és állítanám) ezzel összefüggésben, hogy nem lehet később se befogadni-elfogadni, csak annyit, hogy most nem biztos, hogy a többség erre képes. De ez még nem lehet rá érv, hogy bontsuk le. Lehet viszont rá érv hogy ahogy mondod- próbáljuk megérteni és megértetni, azaz érési és érlelési folyamat minden nehezebben érthető mű szempontjából kívánatos. Én azt a társadalmi reakciót tartom károsnak, ami egyből eltűntetni akar, ha valamit nem ért vagy félreért. Ehhez képest a legeldugottabb spanyol kisvárosban, ahol még mindig a falakon érezhető a Franco diktatúra hűvös szorítása, csodálattal tölt el az a nyitottság, amely kisvárosok tereire a spanyol groteszk és szürreál olyan köztéri alkotásait helyezi, amelyek idehaza nemhogy kicsapnák a biztosítékot, de boszorkányperek százait zúdítanák alkotóra, városvezetésre egyaránt. Mi történik? Miért vagyunk ennyire nem befogadóak? Miért zavar bennünket ennyire a szokatlan?

mulik.e-t én személyében egyáltalán nem szándékoztam támadni, az álláspontjával vitatkoztam, sajnálom és bocsánatot kérek, ha ennek ilyen olvasata egyáltalán felmerült. üdv: b.s.

 

@bardóczi: (bocs, most csak röviden: az utolsó bekezdésben [mulik.e] pont nem rád gondoltam, hanem az összes többi hozzászólóra, csak oda fért, elnézést, félreérthető voltam.)

@bardóczi: kicsit hosszabban: érzésem szerint Te inkább a mindenkori szobor-műtárgy témájáról beszélsz, én inkább a megvalósítás milyenségéről, a (mű)tárgyról magáról, annak olvashatóságáról, rétegzettségéről. Nem az foglalkoztat (most), hogy később mennyire lesz elfogadott az életfa és mennyire tekinthető kortársnak vagy haladónak, hanem hogy keres-e, talál-e olyan gesztusokat, amik ezt a folyamatot beindítják? És a felhozott példáid kapcsán: azért az igazán népszerű szökőkutak (emlékművek) kapcsán sem arra gondolnék most hogy értik-e vagy sem, hanem sokkal "tenyerestaplasabb" szempontokra (is): le lehet-e ülni mellé, közelérkezve többet-mást mond-e, mint messziről (ha nem, nem érdemes megközelítenem), szép-e jó-e a megmunkálása, odaállnak-e elé a turisták (vagy odalátogató építészcsoportok) fotózkodni? Keres-e, talál-e közös nyelvet a környező burkolatokkal, utcabútorokkal, térhasználatokkal? Azt gondolom hogy ezek vizsgálható szempontok - és bőven anélkül, hogy a tárgy korszerűségét, önálló művészi értékét, haladó mivoltát akár csak érintenénk is. És olyan párbeszédlehetőségek ezek ugyanakkor, amelyek simán megpendíthetőek volnának egy-egy mű elhelyezésekor - annak művészi értékének, integritásának sérülése nélkül. Szóval a "műalkotások és azok elhelyezése" témakörben nekem jellemzően túl sok az "alkotó személye" (ahogy fogalmaztál: az "ego") és emiatt a bárminemű környezeti párbeszéd vagy kapcsolatkeresés problematikussá válik. Ezért tudunk egy-egy alkotásról csak "igen-nem" módon, "éljen" vagy "boncsák le" tőmondatokkal beszélni.

@Pákozdi Imre: Segédanyagként, az eligazodást segítendő idetöltöm a 2010: tájodüsszeia katalógus vonatkozó 63. oldalát, ahol a szerzők rövid leírása és néhány kép található a térről.