Közélet, hírek

Nem kell környezeti hatásvizsgálat az egykori Láng gépgyár helyére tervezett beruházáshoz

2022.02.10. 16:48

A rozsdaövezeti akcióterv részeként kiemelt beruházássá nyilvánított leendő városnegyeddel kapcsolatban előzetes vizsgálatot végzett a Pest Megyei Kormányhivatal, amelyben kitérnek többek között a területen található műemléki feltételekre és településrendezési szempontokra is. 

Lezajlott az egykori Láng gépgyár területére tervezett új városnegyedre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás, amelyet a Pest Megyei Kormányhivatal folytatott le – derül ki a február 9-én publikált hirdetményből. Ebben megállapították, hogy a XIII. kerületi Váci út, Turbina utca, Esztergomi út és Vizafogó út által határolt tömbön létesítendő épületegyüttessel kapcsolatban nem kell környezeti hatásvizsgálati eljárást lefolytatni, mert a fejlesztésnek nincs jelentős környezeti hatása.

A dokumentumban felsoroltak olyan műemléki és régészeti feltételeket, szempontokat is, amelyeket a tevékenység engedélyezése során figyelembe kell venni. Az Örökségvédelmi Osztály szakvéleményében azt közölte, hogy "A védett műemlék épületek védetté nyilvánított értékeinek érvényesülési lehetőségét meg kell őrizni, hitelességüket, integritásukat fenn kell tartani a megújulás során. A környezeti kapcsolatok kialakításánál a környezeti kapcsolatokban és a településszövetben az eredeti tömegszerűség megjelenítése legyen az elsődleges. A csatlakozó új építésnél az adottságként kezelt környezet nyílásrendszere, ritmusa, felületkezelése, valamint magassági méretei és tetőviszonyai legyenek a meghatározók", valamint azt is hozzátették, hogy "A tervezett szálloda épület parkolóhelyeinek jelenlegi, a Turbina utca felőli kétirányú rámpán történő megközelítését máshol kell megoldani." 

A beruházással érintett terület régészeti lelőhely, és itt található a 16024-es törzsszámon nyilvántartott, "Eisele Gépgyár eredeti épületeinek együttese" néven védett műemlék, környezete pedig műemléki környezet. A védett épületeket (kazánkovácsműhely, kazánszerelő-műhely, irodaépület) Alpár Ignác tervezte. 



A tervezett létesítmény rövid ismertetésében azt írják, hogy egy helyi alközpontként is önállóan életképes városrész lesz, ami "egyensúllyal ötvözi a lakó- és irodai funkciót, valamint a területen lévő Láng gépgyár megmaradt műemléki épületeit". A projekt keretében több épülettömb átalakításával, bruttó 280 ezer m2 felszín feletti és 130 ezer m2 felszín alatti beépítést terveznek, mely során maximum 65 méter magas lakóépületeket és irodaházakat, valamint szállodát, üzleti területeket, közösségi tereket, parkolókat és zöldfelületeket alakítanak ki. A területen még meglévő épületeket lebontják, kivéve a Váci út-Turbina utca sarkán megmaradt múlt századi csarnokot és a hozzá csatlakozó gyár- és irodaépületeket. 

A beruházás volumene miatt az építkezés 2022 és 2031 között, összesen hat ütemben zajlik. A csatolt táblázat alapján lesz 17 emeletes épülettömb is.



A Környezetvédelmi Hatóság a beruházással kapcsolatban a kerületi jegyzőtől is kért tájékoztatást, amelyből többek között kiderül, hogy a beruházó "Southblaze Kft. által készített előzetes vizsgálati dokumentáció továbbra is következetlenül említi a KÉSZ előírásait, illetve az annak való megfelelést. A kiegészítésben mellékelt kimutatások alapján megállapítható, hogy a KÉSZ szabályozási tervlapján és a 4. mellékletében szereplő magassági előírásoknak a tervezett épületek magassága továbbra sem felel meg. Az épületekre vonatkozó párkánymagassági előírásokkal továbbra sem foglalkozik a dokumentáció. A tanulmány leírásában bruttó 280 ezer m2 tervezett általános szintterület szerepel, ellenben a kiegészítésként megküldött összesítésben 263.400 m2. A KÉSZ hatályos szintterületi mutatóinak megfelelően a területre legfeljebb mintegy 257 ezer m2 általános szintterület építhető. A dokumentációból összességében megállapítható, hogy a XIII. kerület településrendezési eszközeivel továbbra sincs összhangban. A KÉSZ módosítására van szükség a tervezett kialakítás megfelelősége érdekében." Az ingatlan a KÉSZ szerint egyébként az intézményi terület megnevezésű építési övezetbe tartozik. 

Településrendezési szempontból a hatóság azt a megállapítást tette, hogy bár a tervezett fejlesztés a hatályos településrendezési eszközökkel csak részben van összhangban, azonban várhatóan megfelel a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos 2021-es kormányrendeletben foglalt építési paramétereknek, amelyek kifejezetten erre a telekre vonatkoznak. Ezek a korábbi cikkünkben is említett sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények.