Régészeti park Velemben a Szent Vid hegyen

Tájjal és feladattal együtt élő, folyton változó, feladata beteljesítése után lassan eltűnő létesítményt formált meg Szakál Ferenc diplomamunkájában, a Szent Vid hegyre tervezett régészeti park képében.

ELŐZMÉNYEK:

Egy olyan diplomafeladat lehetősége merült fel bennem, mely nem pusztán egy elképzelt épületet eredményez, hanem felépülésének fázisait, kiteljesedését, átalakulását és eltűnésének gondolatait is magába foglalja. Ebben az elképzelésben nagy szerepe volt a szakdolgozatomnak, mely a hazai hagyományos mezőgazdasági épületeket vizsgálta. A kutatás folyamán felfigyeltem arra, hogy a szóban forgó ólak, tárolók, tűzhelyek, stb. mennyire szoros összhangban voltak felhasználóikkal, környezetükkel, és egyben az "idővel" is. Szerkezetük mindennapos javítását, bővítését használóik végezték. Funkciójuk sok esetben változtatható volt, és ha már nem volt rájuk szükség, a környezet és a természet lassan eltüntette a használaton kívüli épületeket.

Ezen építmények mai megfogalmazású hagyományait szerettem volna érvényesíteni diplomamunkában. Ehhez egy olyan témát kellett találnom, melyeknek kifejezetten szüksége van a folyamatos változásra, illetve az ideiglenességre. Így jutottam el a régészekig, akik egy feltárás kapcsán, komoly infrastruktúrát építenek ki, majd munkájuk végeztével (pár hét, vagy akár több évtized után) az összes felszerelésükkel továbbállnak. Már tudatosan keresve találtam rá a Velem melletti Szent Vid hegyre, mely nemzetközileg is számon tartott régészeti emlékeket rejt magában, emellett kedvelt kirándulóhely is.

A HELYSZÍN:

A Kőszeg-Rohonci hegység déli pereménél elhelyezkedő 586 méteres hegyről tiszta időben ellátni egészen Keszthelyig. Valószínűleg ebből a jó kilátásból adódó, a terület fölötti ellenőrzés lehetősége marasztalta a bronzkor embereit. A hegy lábánál futó Borostyán-útnak már ebben az időszakban is jelentős volt a forgalma, ami tovább növelte a Szent Vid hegy jelentőségét. Ez a különböző kultúrák és régiók találkozási pontjánál emelkedő hegy a környék legjelentősebb településeinek adott helyet, melyek viszonylagos folytonossággal, változó intenzitással egészen az Árpád korig lakottak voltak. Az ideális adottságok nyomán a hegy tetején kiépülő fellegvár regionális központ lett. Többek között erre utal az itt előkerült első bronzkincs (1896). A hely ekkor szerzett nemzetközi hírnevet, ami további ásatásokat, és ezzel újabb kincsek felszínre kerülését eredményezte. Ezek közül a legjelentősebb egy arany lemezdiadém. A hegy nagy része a szinte folyamatos feltárás ellenére még érintetlen.

A bronzkor embere jelentősen átalakította a hegyet. A meredek lejtők oldalán hosszan elnyúló, átlagban 5-7 méter széles mesterséges teraszokat alakított ki, melyek helyet adtak lakóházaiknak, gazdasági épületeiknek. A központi szerepből adódóan idővel az egész hegy benépesült, a teraszrendszereket bonyolult úthálózat kötötte össze, az esővíz elvezetéséről kiépített vízelvezető-rendszer gondoskodott. A hegyen bányászat és a korra jellemzően intenzív fémmegmunkálás nyomaira bukkantak. A környezetet a vaskor derekán betelepült kelták tovább alakították, mikor földsáncokat emeltek a fellegvár körül. A római korban Savaria vízellátását védelmező őrtorony épült a hegytetőn, amit később a nyugatról érkező frankok kisebb mértékben bővítettek.

A csúcsra vezető erdei úton sétálva a kiránduló is felfedezheti a kb. 3000 év óta itt élt kultúrák nyomait (ebben persze segít a ’90-es évek végén kiépült, rossz állapotban lévő tanösvény). A múltbeli beavatkozásoknak még ma is látható nyomai vannak. A teraszok vonalai jól kivehetőek, amit felerősít az a jelenség, hogy a sík szakaszokon nem nőnek fák. A teraszok nyomai mellett megtalálhatjuk a kelta sáncokat és a bányászatra utaló mesterséges kürtőket is. A hegyre jellemző gyönyörű bükköst megszakítja a hegytetőn magasodó, mai formáját a 18.-19. században elnyerő Szent Vid temploma, amely jelenleg zarándokhelyként működik. A kora középkori alapokkal rendelkező épület meghatározza a hegyet és környékét, minden a templomhoz viszonyítva történik. Hogy tovább soroljam ennek a mély gyökerekkel rendelkező helynek érdekességeit, meg kell említenem még a hegytetőn emelt, 200 éves tölgyekkel övezett kálvária dombot, és az Országos Kéktúra ’70-es évekbeli végpontját jelző betonszobrot is.

PROGRAM, KONCEPCIÓ, TERVEZÉSI FOLYAMAT:

Habár hazánk területén még számos hasonlóan fontos régészeti emlék található, a bonyolult terepviszonyok, valamint a templom “árnyéka” egy nehéz, de szép feladat képét rajzolta ki előttem. A program megalkotása során a következő alappontokat fektettem le:

1. Az épületegyüttesnek mind az itt folyó régészeti munkák, mind pedig az ide látogató érdeklődők igényeit ki kell szolgálnia.
2. A jelenlegi régészeti módszerek segítségével a hegy múltját 20-30 év alatt dolgozná fel egy átlagos régész csoport (2-3 vezető régész, 6-7 technikus, 10-20 környékbeli segédmunkás) ideális körülmények között. A régészetet kiszolgáló egységek élettartamát erre kell tervezni.
3. A régészeti épületek csoportját a leletraktár, adminisztrációs iroda, feldolgozó munkahelyek, restaurátor műhely, lelet-előkészítő, szociális blokk, valamint a régészek és technikusok számára kialakított szálláshely alkotják. Továbbá szükség van egy gyorsan kiépíthető rendszerre, mely védelmet nyújt a csapadék ellen egy hosszú lefutású feltárás felett.
4. Az épületeket úgy kell kialakítani, hogy az ide látogató turisták bepillanthassanak a restaurátorok munkájába, valamint egy kisebb kiállítótérben megismerhessék a hely történetét, az itt folyó munkát. Ez a kiállítótér alkalmas kistermes előadások, rendezvények lebonyolítására, valamint kisebb szabadtéri rendezvények színpadaként is szolgálhat.
5. A turisták számára továbbá szükséges egy esőtől védett pihenő építése is.
6. Mivel a régészet idénymunkának tekinthető (ásatás áprilistól októberig), valamint a kirándulók mennyisége is évszakonként változik, bizonyos funkciók ehhez a ciklikussághoz kell, hogy igazodjanak. A regionális múzeum dolgozóinak biztosítani kell olyan fűtött helyeket, ahol a téli időszakban is el tudják végezni a szükséges nyilvántartási, leltárazási munkákat.
7. Idővel, a feltárások végeztével a régészeti funkciók helyét átveszik a különböző bemutatóhelyek, kiállítóterek.
8. Törekedni kell a környezet lehető legkisebb alakítására, alkalmazkodni kell a meglévő erdő fáihoz. Ám egyúttal az ideiglenességgel ellentétben szükségét látom olyan jelként értelmezhető épületelemek létrehozásának, melyek az épületegyüttes teljes eltűnése után is felfedezhetők.
9. Bizonyos épületeknek, épületrészeknek áthelyezhetőnek, és-vagy bővíthetőnek kell lennie.

Kezdetben a hegytetőn magasodó templomhoz való igazodás jelentette a legnagyobb kihívást. Sokáig az tűnt jó megoldásnak, ha magát a templomot, valamint az azt övező 5-7m magas természetes sziklafalat egészítem ki. Ennek nyomán azonban túlsúlyba kerültek a “megmaradó” elemek (kőfalak, lépcsők, rámpák), valamint a hely megközelítése is problémássá vált. A továbbiakban arra törekedtem, hogy ezek a megmaradó elemek elérjék az ideális arányt, valamint arra, hogy a látogatható és a csak régészek számára kiépült egységek kellően szeparálva legyenek egymástól, tisztes távolban a templomtól. Az így létrejött egységek szabadabban telepíthetők, jobban megközelíthetők. A kisebb méretek végül magukban hordozták a könnyedség érzetét, ami számomra szimpatikusabbnak hatott a kezdeti súlyos formákkal szemben, valamint jobban illeszkedik a folyamatos változás, átalakulás világába.   

VÉGEREDMÉNY

Helyüket változtató egységek:

Ebbe a csoportba tartozik az a tetőrendszer, amit a hosszú időt igénylő feltárások fölé telepítenek. A csapadékvédelem, a munkához szükséges természetes fény biztosítása, a gyors telepítés (amit maguk a segédmunkások is elvégezhetnek), a terephez és a fákhoz való alkalmazkodás határozták meg a kereteket. Ez a szerkezet egy pontalapokkal tervezett, változtatható hosszúságú, előregyártott acéllábakon hordozott farács, melynek rácspontjai variálhatóak, igazodva terepviszonyokhoz és a fákhoz. A szerkezet többször felhasználható, bővíthető, könnyedén karbantartható. A szerkezetet átlátszó polikarbonát táblák vagy lágy, víztiszta ipari PVC burkolja. A fémszerkezet alkalmas arra, hogy különböző kiegészítő elemeket (lépcsőket, rámpákat) csatoljanak hozzá, így a feltárt emlékek és maga a feltárás könnyedén bemutathatóvá válik.  

Helyben alakuló épületek:

Ebbe a csoportba tartoznak azok az egységek, melyek a komolyabb feladatokat látják el, így áthelyezésük nem, de bővítésük szükséges lehet. Ez azért is fontos, mert egy feltárás infrastruktúrája igényli a szakaszos ki- és leépítést. Törekedtem arra, hogy ezek az egységek rokonságban álljanak a szelvények fölött álló tetőszerkezetekkel. Így a helyben alakuló épületek is acéllábakon állnak, fedésüket szintén rácsszerkezet biztosítja, azok borítása – a kutatómunka szükségleteihez igazítva – átlátszó polikarbonát (átlátszó hőszigeteléssel ellátva).

Ezeket az épületeket a bronzkori teraszokra telepítettem. A vízszintes, fáktól mentes területek fölöslegessé tesznek bármilyen komolyabb beavatkozást (támfalak, feltöltés, stb.), elegendő a zúzottkőbe ágyazott fagerenda alap. Az egységek méretei is a teraszok szélességéhez lettek igazítva, így bármelyik terasz alkalmas lehet a telepítésre. Mivel ezeken a területeken nem kell számolni az erdő fáival, a tető rácsozatát, és a tartólábakat szabályos rendben lehet kiépíteni. Az épületek elsődleges szerkezetei ugyanolyan karcsúak, mint a védőtetők, a szükséges helyeken azokat sűrítve kerülnek be fa födémek, könnyűszerkezetes falak. Az így kialakult zárt terek között, a tető alatt nagyméretű védett, nyitott tereket alakítottam ki.

Az elmúlt évezredekben lassan, de folyamatosan változott a Szent Vid hegy. Ebbe a folyamatba illeszkedik a régészeti park kiépülése és eltűnése is. Az elsőként megjelenő tető, az alatta kialakuló raktár, a szerkezetbe illesztett födémek, falak, újabb rendeltetéseket adnak a helynek. Ezek az épületek a hegy történelméhez képest gyorsan fejlődnek, a tetők száma hamar gyarapodik, rendeltetésük szükség szerint differenciálódik. 20-30 évvel később, a feltárási munkák végeztével az épületek fogyatkozni kezdenek. A megmaradó épületek használata újból változik. Az egykor csak nyitott raktár helyét zárt leletraktár és iroda veszi át, amely végül kiürülve, átalakulva félig nyitott kiállítóhelyként marad meg a mindvégig változatlan tető alatt. Ehhez hasonlóan az egykor feltárási lefedés alá épült restaurátorműhely, idővel információs iroda és ajándéküzlet lehet. És újabb évtizedek elteltével, mikor már ezekre sincs szükség, az egyedül megmaradó kőből készült elemek, ahogyan a restaurátorműhely beton asztala is - a hegy újabb kori rétegét alkotják.

A diplomaterv, a védést követően a rektor által felajánlott vizsgaelnöki diplomadíjat nyert.

Szakál Ferenc diplomamunkája(MOME)
diploma konzulensek:
építész konzulens: Janáky István
épületszerkezettan konzulens: Dr. Novák Ágnes
régész konzulens: Dr. Sebők Katalin, Tóth Farkas Márton
opponens: Csernyánszky Gábor