Szemerey Samu: A soproni Deák tér felújítása

”Sopron fülig szerelmes az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címbe. Úgy tekint rá, mint egy gyönyörű nőre, akit boldoggá tehetne, akitől boldogságot kaphatna. (...)”

”Sopron fülig szerelmes az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címbe. Úgy tekint rá, mint egy gyönyörű nőre, akit boldoggá tehetne, akitől boldogságot kaphatna. (...) A város tudja, hogy egy gyönyörű, mások által is kívánt nő szívének meghódításához csak egyetlen út vezethet: a kreatív udvarlás, a biztos, perspektívákkal teli jövő ígérete, és a szereteten alapuló boldog együttélés. Ennek a jegyében készítettük és nyújtjuk be Sopron pályázatát, az első randevút, és egy kamasz izgalmával várjuk: lesz-e második?”
Sopron pályázata az Európa Kulturális Fővárosa címre, Előhang

Az időközi választások előtt nagyjából egy időben jelentek meg a soproni Deák téren a különféle politikai plakátok és azok a kifeszített látványtervek, amelyek a tér tervezett felújításának látványterveit mutatták be. A hír azonnali és heves felbolydulást okozott az amúgy észrevehetetlenségig passzív soproni polgárok között, és az azóta eltelt időben sem csökkentek az indulatok. A városvezetés visszakozott, és a lepusztult park jövőjére, valamint az EU-támogatás szigorára hivatkozik, a gyorsan szervezetbe tömörülő civilek a terveket és azok kommunikációját egyaránt visszautasítják, az építészek a rekonstrukció mibenlétéről vitatkoznak - úgy tűnik, az egyes csoportok alapvetően jó szándékú érvelései végzetesen különböző irányokba mutatnak, miközben a tér és a beruházás néhány valóban meghatározó kérdése homályban marad.

A Közép-Európa leghosszabb tereként ismert Deák tér a soproni Belváros és a vasút, valamint a mögötte elterülő villanegyed, a Lőverek között nagyjából félúton található, az elmúlt 150 évben beépült hatalmas park. Az itt összeérő különböző városrészek meglehetősen változatosak, de az éppen csak városi beépítéssé váló Rákóczi utcai ponzichter-házak, a belső kertek, a 19. századi újgazdag kereskedő Erzsébet utcai palotája, a Gyóni Géza lakótelep és más tömbök előtt határozott, zárt és igen színvonalas térfalak alakultak ki. Az ezeket alkotó épületek a historizáló építészet különböző periódusaitól a modernista alkotásokon keresztül a hatvanas években és az elmúlt évtizedben épült házakig terjednek, és a beépülés egyes periódusait a park építészete is nagyjából követi. Az ezek alapján megkülönböztethető három szakaszon a sétányok mellett többek között háborús emlékművek kaptak helyet. Mára azonban a város tulajdonában levő terület teljesen leromlott állapotba került, részben a fenntartáshoz szükséges források hiányából, részben a beavatkozások igen gyenge színvonalából és az ebből szükségszerűen adódó gondatlan használatból is.

1996-ban országos tervpályázatot írtak ki a tér rendezésére és a lehetőségekhez mért rekonstrukciójára, amit a soproni Mestervonal Kft. nyert meg. A posztmodern formai eszközökkel dolgozó terv egy alapvetően neobarokk szemléletű kertet vázolt fel, aminek tervei aztán az 1999-es engedélyeztetésig jelentősen átalakultak. A jogerős építési engedély ellenére a beruházás pénzhiány miatt nem valósult meg, és a megépítésre két évvel ezelőtt megpályázott EU-támogatást a terv nem kapta meg.

A városi önkormányzat 2004-ben a beruházás lebonyolításával megbízta a pályázatok készítésével is foglalkozó budapesti Első Európai Térségfejlesztő Kft.-t, akik egyúttal a generáltervezői szerepet is magukra vállalták. A Regionális Operatív Program támogatásának elnyerésére a rekonstrukciós terveket egy 2004. május végi, a programot és az igényeket tisztázni hivatott egynapos brainstorming után egy fiatal, részben soproni származású építészekből álló cég, a B.Futura Kft. készítette el Wallner Krisztina tájépítész közreműködésével - a pályázati határidő miatt kevesebb, mint egy hónap alatt. A pályázaton a beruházó cég sikeresen szerepelt és 600 millió forint támogatást kapott a tervek megvalósítására - ezután az önkormányzat a sikereken felbuzdulva, az építészek tiltakozása ellenére kihelyezte a Deák térre a pályázati látványterveket.

A soproni nagyközönség, a város kiemelkedő színvonalú kora 20. századi építészetét meghazudtolóan, soha sem a progresszív elképzelések befogadójaként volt ismert - némileg érthető, vagy legalábbis követhető tehát a felháborodás, amit a park átalakítását bemutató látványtervek okoztak. A tér lakosainak szinte azonnali aláírásgyűjtését egyre szélesedő tiltakozás követte, amiben mára szinte az összes helyi civil szervezet megszólalt. A városi önkormányzat a kedélyek csillapítására 2004. december 9-én lakossági fórumot szervezett, ahol hivatalosan is bemutatkozott a pályázó cég képviselője, valamint a tervező építészek. Walter Dezső polgármester elnézést kért a projekt ´rossz kommunikációjáért´, a tervek részletes bemutatása viszont csak fokozta az általános felháborodást. A közönség leginkább a tervek ´modern´ és a ´város történelmi hangulatától idegen´ hangvételét, illetve a park felületének csökkentését ostorozta, és egyben kifogásolta, hogy a felújítási elképzelések kialakításába nem vonták be a város nyilvánosságát. Az álláspontok közelítésére az alpolgármester partnerségi együttműködést javasolt a civil szervezeteknek, aminek értelme azonban ebben a szakaszban már igencsak kérdésesnek tűnt - mindamellett az eseményről nem is készült semmilyen jegyzőkönyv.

A formálódó önálló lakossági szerveződés élére ez alkalommal került Varga Gábor, aki amellett, hogy az 1996-os pályázat zsűrijében is benne volt, a Nyugat-Magyarországi Egyetem soproni Környezeti Kompetencia és Innovációs Központjának vezetője. Elmondása szerint az önkormányzat érvelése a pályázati kényszerűségek mellett nem megalapozott, és a nyomásgyakorlás helyett tárgyalásokat kellene indítania a Nemzeti Fejlesztési Hivatallal, és a jelenlegi formájában elfogadhatatlannak minősített tervet újraterveztetni, lehetőség szerint egy országos, nyilvános tervpályázat keretében. A ´Deák Tér Fórum´ képviselői időközben fellebbezést nyújtottak be a nem jogerős építési engedélyezési határozat visszavonására, illetve független szakértőket is felkértek a tervek opponálására, amit - a tér fejlesztési elképzeléseivel kapcsolatos összes hír és dokumentum mellett - megjelentettek az ügy nyilvános fórumaként is működő weboldalon (www.soproni-deakter.fw.hu - az ordal már nem működik - szerk.).

A fellebbezés indoklása többek között kifogásolja, hogy a történetileg pihenőpark funkciót betöltő területre idegenforgalmi központot és egy tisztázatlan, ´multifunkciós´ kulturális központot kívánnak építeni - ráadásul mindezt a föld alá süllyesztve. Emellett kiderült, hogy a terv a park középső szakasza alatt a későbbiekben építendő mélygarázs telepítésével is számol, amire semmilyen dokumentumban nincs hatályos engedély (egyedül a Megyei Közlekedési Felügyelet szakvéleményében szerepel), valamint az amúgy is csökkenő aktív zöldfelületet ezen a szakaszon végleg tönkretenné. A nyilvánosság és a közösségi ellenőrzés jogának megsértése mellett pedig alapvető kétségeket fogalmaz meg a park építészeti kialakításával kapcsolatban, ami a megfogalmazók véleménye szerint idegen a város műemléki környezetétől és általános arculatától.

Dr. Winkler Gábor szakvéleménye óvatosabban fogalmaz, viszont a tervek módosításához mindenképpen a szakaszosan kialakult történeti környezethez alkalmazkodó építészeti koncepciót tart szükségesnek. A tervet építészettörténeti szempontból elemző dolgozat alapvetően a korábbi parkszakaszok rekonstrukciója mellett foglal állást, és csak helyenként tartja megengedhetőnek a tervek műleírásában említett ´minimalista, semleges´ viselkedésmódot. Szintén egyértelműen a rekonstrukciós szemlélet mellett foglalt állást a Deák Tér Fórum másik felkért szakértője, Dercsényi Pálné tájépítész.

Kuslits Tibor, Sopron főépítésze szerint ez a vita már régen nem a térről szól - érdemi társadalmi vita helyett a ´régi´ és ´új´ fikciói szembesülnek egymással, miközben arról, hogy milyen a terv vagy a tér maga, senki sem beszél igazán. Meglátása szerint azok az alapvető szempontok, amik egy ilyen beavatkozás során szóba jöhetnek - a közlekedés-parkolás megoldása, a növényzet és a park a korábbi állapotokat mérlegelő kialakítása és a sokrétű, helyenként akár egymásnak ellentmondó használati követelmények egységes kezelése - mind megjelennek az új koncepcióban. A rekonstrukciós szempontokat meghatározónak tekintő, a történeti környezethez alkalmazkodást mindenek elébe helyező álláspontok szerinte azt sugallják, mintha egy építészeti mű pusztán a környezetéből levezethető lenne - ez pedig a hiteles, kor szerinti viselkedést (azaz: dédapáink helyett saját névjegyünk elhelyezését) ugyanúgy lehetetlenné teszi, mint ahogy elfeledkezik az építészettörténet és a mai kor kiemelkedő építészeti alkotásaiban egyaránt meghatározó autonóm teremtő gesztusról. Röviden: szembeállítja a múltat és a jelent, ami óriási hiba. A program vitatott pontjait - az idegenforgalmi és kulturális funkciókat - nem lehet pusztán a terv oldaláról értékelni, hiszen ezeket alapvetően a város fejlesztési stratégiája kellene, hogy meghatározza; ilyen pedig jelenleg gyakorlatilag nincs.

Ezeket a szempontokat nem csak utólag lehetetlen érvényesíteni: úgy tűnik, a polgármesteri hivatal a főépítész véleményére egyébként sem helyez túl nagy hangsúlyt a döntések meghozatalakor. Helyette a korábbi, nyertes pályamunka készítőjét, Fábiánkovics Ferencet kérték fel szakértőnek, hogy a szükségesnek ítélt korrekciók mellett a lehetőségekhez mérten a közönség igényei irányába terelje a felújítások elképzeléseit és kommunikációját. Az építőmérnök végzettségű irodavezetőt szintén megkereste a beruházó cég a folyamat elején, a korábbi tervek helyett azonban új koncepciót szükségesnek tartó igények miatt nem született megállapodás. A két koncepció összehasonlítása után javaslatai - más elhangzott véleményekkel egybehangzóan - a föld alatti létesítmények felszín fölé emelését, az idegenforgalmi és a parkoló programrészek kivételét és a korábbi parképítészeti együttestől való jelentős eltérések átalakítását tartják szükségesnek.

Az ilyen léptékű átalakítások viszont kétségessé teszik az elnyert összeg felhasználhatóságát - ezzel a kérdéssel azonban senki sem szeret szembenézni. A hatóságok és a polgármesteri hivatal eldöntöttnek tekintik a dolgot, és nyilvánvalóan a 2006-os választásokat is szem előtt tartva az építkezés mielőbbi megkezdését tartják szükségesnek. Ezzel szemben a civilben pályázatok elbírálásával is foglalkozó Varga Gábor szerint semmi akadálya sincs annak, hogy a város egy korrektül lebonyolított tervpályázatot követően egy újabb pályázaton induljon és nyerjen pénzt a beruházásra.

Az elmúlt hetekben különböző helyszíneken több egyeztetés és vita is zajlott - az egyes érintettek alkalmankénti távolléte mellett volt, amiről maguk a tervező építészek is csak utólag szereztek tudomást. A B.Futura Kft. folyamatosan dolgozik a park tervein, a támadások ellenére igyekeznek figyelembe venni a felmerült újabb szempontokat, bár a tér egységes, a mai kor képét tükröző koncepcióján alapvetően nem kívánnak változtatni. Buzgó Csanád, a park vezető tervezője osztja azt a véleményt, ami szerint az építészet alapvetően nem demokratikus műfaj - az ésszerű kritikákon túl az egyéni érdekeket tükröző véleményekkel és esetleges lobbitevékenységekkel érdemben nem lehet foglalkozni.

Úgy tűnik tehát, hogy azok a szempontok, amik lehetővé tennék egy elmélyült és konstruktív kritikai álláspont meghatározását, végleg elmerültek a viták során: a tét jelenleg - mint a magyar városfejlesztési gyakorlatban általában - a telek határain belülre, másrészt a tervek egyes részeinek ide-oda tologatására (vagy az egész projekt lenullázására) korlátozódik. Minden szereplő és csatorna megvan ahhoz, ami egy sikeres beruházás megvalósításához szükséges, az eljátszott szerepek és az időbeosztás azonban szinte mindenkit a saját érvei és elképzelései közé zárnak be.

Hiszen átgondolt városfejlesztési koncepció híján - elegendő végigolvasni a város pályázatát a kulturális fővárosi címre - hogy is lehetne megítélni, hogy van-e értelme idegenforgalmi központnak vagy ´multifunkcionális´ kulturális központnak (?) a téren? A tervek létrejöttét megelőző átfogó rehabilitációs program híján például hogyan garantálható az oda tervezett kávézó működése - amikor az egyébként mesebelien zseniális Deák vendéglő is évek óta zárva tart, és hosszú távon alig van olyan kávéház a városban, ami fenn tudna maradni? És tovább: mik lehetnek egy ilyen kávézó és környezetének tervezési, vagy a terveket elemző kritika szempontjai egyáltalán?

Az a felület, ami mentén valóban támadható lenne az itt megjelenő építészet - vagyis a terv a saját mércéje, a kortárs építészet problematikája és elvárásai szerint - mindeddig érintetlen maradt. A város történeti környezetének arculatát emlegető érvelés nehezen vehető komolyan - mindenekelőtt a kortárs műemléki rekonstrukció irányelvei csak egészen speciális esetben tartják követendőnek (de többnyire kifejezetten elítélik) a múlt formai másolását, reprodukálását és ilyen módon való kiszakítását a jelen korból. Ezen túl, egy ilyen együttes esetében, mint a Deák tér, ami nagyszerűségét javarészt a részek egységesre összenőtt sokféleségének köszönheti, egy olyan beavatkozás, ami ezt a nőtt jelleget utánozza, inkább gyengíti, mintsem hogy megadná azt az alaphangot, ami kiemeli és összefogja a részek dinamikáját. Az viszont, hogy mindez hogyan történik, megtörténik-e a tervben, aminek egyes részei kapcsolódni látszanak a homlokegyenest más helyzetben meglepően jól teljesítő budapesti Erzsébet téri Gödör építészetéhez - egyelőre nyitott, tisztázatlan kérdés.

Az egészen bizonyos, hogy a közelmúlt tervezett és megvalósult építkezései a Deák tér környékén nem váltak előnyére a helyzetnek. A tér végéről kibombázott tanítóképző helyére épült, bátran rettenetesnek nevezhető lakótömb sematikusnak is alig címkézhető véghomlokzata a tér valaha elegáns lezárását kellően semlegesítette. Az ennek szomszédságában álló, a teret oldalról határoló, az egyre romosabb állapotban levő Városi Múzeum épületét és kertjét is magába foglaló tömb belsejébe három éve írt ki a város tervpályázatot egy új könyvtárépületre - a beépítendő program az egyedülálló, egész városfejlődési tipológiát bemutató finom szövetet sikeresen tenné tönkre, akárcsak az ehhez kapcsolódva az egészen átvezetni tervezett (vajon hova vezető) utca. Mindez azonban nem képezi vita vagy vizsgálódás tárgyát.

Természetes - egynapos programadó workshopok, háromhetes tervezési időszakok, rohamléptekkel kiadott engedélyezési határozatok és rohamléptekben beadott fellebbezések, kampányberuházások és történelmi vagy jelenkori fikciók egymásnak eresztése nem teszik lehetővé az ilyen beszélgetések és elemzések létrejöttét. Ezt legfeljebb komédiának lehet nevezni. Pedig annak a városi levegőnek, szellemiségnek az elérésére, ami állítólag szabaddá tesz, és amit a valaha büszke Sopron saját kulturális programjában állítólag felvállalt, más út nem kínálkozik - csak a közös, felelős gondolkodásé.

Szemerey Samu