Nézőpontok/Történet

Úgy maradt… megújult, de mégis a helyét keresi a korábban családias Kolosy piac

2024.04.28. 16:46

A Bel-Buda és Óbuda között megbújó Újlak központját mindig az élénk kereskedelem jellemezte. A mai Kolosy téren a török időktől működött piac. A rendszerváltásig rendezetlen, mégis népszerű bódésor átköltözése és megújulása óta mégis átok ül rajta, évek óta zárva tart és funkcióját keresi. Bán Dávid írása.

„A Kolosy téri üzlet egyike a kerület legszebb és legízlésesebben berendezett boltjainak. A fényben úszó üzletben jól láthatóan helyezték el a gazdag áruválasztékot. A barátságos hangulatú üzletben derűs arcú fiatalok fogadják a vevőket. Ha egy percre odafigyelünk, hallhatjuk, hogy jól ismerik vevőiknek igényeit, mert tudják, hogy mit ajánlhatnak nekik. Az üzletben dolgozó fiatalok mind itt szabadultak fel. Így azután ki is alakulhatott egy jó kollektíva és az üzletvezető helyettesek is közülük kerültek ki." – mutatja be a Mérleg - a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szabad Szakszervezetének lapja 1963-ban a Kolosy tér kiemelkedő kereskedelmi életét. A kisvárosias, falusias hangulatú Újlak központjában mindig is élénk kereskedelmi élet zajlott, ami leginkább a több évszázada itt működő piac köré szerveződött.

A Buda, Óbuda és a Duna közé beékelődött, kisebb hegyekkel – Remetehegy, Mátyáshegy, Szemlőhegy, Zöldmál városrészek – körbezárt térség a középkorban feltételezhetően Szentjakab vagy Szentjakabfalva névvel élte életét, s noha a település történetéről kevés forrás áll rendelkezésre, annak központját a mai Újlaki templom környékére helyezik. A török hódoltság után a terület egy időre elnéptelenedettet, majd a községet bajor és württembergi telepesek alapították újra. A forrásokban németül Neustiftként – azaz Újlakként –, latinul Neobudaként említik a települést. A terület az 1873-as városegyesítésig Buda szélső kerületét képezte, határát az akkoriban Határ útnak nevezett mai Nagyszombat utca alkotta. A térség két fő útvonala az Alterner Str. – ma Lajos utca és a Wiener Str. – azaz Bécsi út – volt.

Az említett piacélet kezdete már a török korra visszavezethető. Hatalmas piactér alakult ki a mostani Kolosy tér és a Nagyszombat utca közötti térségben, amely a hódoltság végeztével is megtartotta funkcióját és az újonnan alapított faluban felsővásártérként működött. A főleg német és rác betelepülők alkotta Újlak a Rákóczi-szabadságharc idején a harcokban és az erődítési munkák következtében sokat pusztult. A 19. században sem a lakosság számában, sem az épületállományban nem történt jelentősebb változás, ugyanakkor még 18. században felépült a piactér kiemelkedő épülete, az Újlaki templom – hivatalosan: Sarlós Boldogasszony plébániatemplom. Az 1705-ös alapítású plébániát csak 1799-ben avatták fel, amikor elkészült a Hamon Kristóf, budai építőmester tervezte barokk stílusú templom. A főhomlokzat közepére emelt harangtornyot még az építkezés fázisában statikai hiba miatt el kellett bontani, majd a déli oldalra igazítva épült új torony, ez adja az épület ma is ismert aszimmetriáját.

Az eredetileg nem túlzottan tehetős újlaki lakosság főleg a domboldalokban futó szőlőket művelte, vagy szőlőbirtokos volt. A 19. század közepétől azonban Óbudán és a közvetlen környéken is megerősödött az iparosodás, egyre többen találtak munkát a gőzmalmokban, textilgyárakban, festőüzemekben, ezzel együtt a lakosság száma is lendületes növekedésnek indult, és a szőlőhegyek elkezdtek beépülni. Ekkor alakult ki Újlak és Óbuda részben ma is ismert, kisvendéglőkkel, kocsmákkal tarkított képe, amiről már tettünk említést az Építészfórumon, a Flórián tér történetét bemutató cikkünkben.

A mai Kolosy tér piaci jellegét sokáig megőrizte, erre utaltak korabeli elnevezései is: a 18. században Marckh Platz (Piac tér), 1822-től Heu Platz (Széna tér), 1896-tól Lujza tér – a Lajos utcai oldalon 1867-ben megépült gőzmalom elnevezése után. A malmot a Barber és Klusemann Gőzmalom társas vállalkozás építtette, majd 1867-ben a Lujza Gőzmalom Rt. vette át üzemeltetését. Az elnevezés a malom alapítójának, Wahrmann Mórnak köszönhető, aki felesége, Gold Lujza után választott nevet vállalkozásának is. Az 1895-ben kibővített, hatemeletes malom- és búzaraktár épülete 1921-ben nagyrészben leégett. A csonkán maradt épület 1936-ban az Első Budapesti Gőzmalom Rt. tulajdonába került, de nem sokkal később lebontották, helyére értékes bérlakásokat építettek. A tér végül 1900-ban kapta meg ma is ismert nevét Kolosy György honvéd százados szabadságharcosról.

A téren működő szabadtéri piac a 19. század végére kezdett elavulttá válni. Ahogy a Lehel teret és a Batthyány teret bemutató cikkekben is kiemeltük, a főváros közgyűlése 1894-ben, Kamermayer Károly főpolgármester javaslatára megszavazta, hogy a város elmaradott élelmezését párizsi és német mintára új, korszerű, higiénikus vásárcsarnokokkal modernizálják. Létrejött a ma is ismert, építészetileg egységes elgondolású vásárcsarnok-hálózat, a szabadtéri piacokat pedig, higiéniai okból, idővel igyekeztek felszámolni. A Kolosy piac áthelyezését 1936-ban, a Lujza malom lebontásának apropóján indítványozta a Magyar Kereskedők Egyesülete. A piacon áruló kereskedőkkel egyetértésben tett javaslatuk szerint a piacot a térről az elbontandó malom helyére kellene áttelepíteni, ott az érintettekkel együtt egy új, korszerű terű kereskedelmi egységet létrehozni, a piac korábbi helyén pedig közparkot és játszóteret létesíteni.

A terv akkor nem valósult meg, a piac még egy bő fél évszázadon keresztül a helyén maradt, s ugyan a megjelenését egyre inkább szedett-vedett bódék jellemezték, ugyanakkor komoly közkedveltségnek örvendett. A legenda szerint „megannyi híresség is rendszeresen vásárolt egykor, ide járt a focista Tichy Lajos, a vízilabdás Gyarmati Dezső, vagy a színművész Bessenyei Ferenc." A népszerű, azonban egyre rosszabb minőségű, alacsony komfortfokozatú házak alkotta, kisvárosias hangulatú környék revitalizációjának gondolata már az 1980-as években élénken foglalkoztatta a szakembereket. Az méretéhez képest nagyforgalmú Kolosy tér átalakítására összetett tanulmány, majd ez alapján elkészített előzetes tervek készültek. A Rádi Károly által bemutatott és elfogadott városrendezési elképzelés értelmében a Kolosy tér könyékén – tanulva az óbudai Fő tér átalakításából – megmaradnának a kisvárosias jellegű, egy-, kétszintes házak, viszont a rehabilitáció során a lakófunkciókat megszüntetnék, helyette kulturális, idegenforgalmi funkciókban gondolkoznának, középpontban a térrel. A környéken, főleg a Lajos utcában építendő komfortos lakótömbökbe lehetne átköltöztetni a leromlott minőségű házak lakóit, ezzel együtt indulna el a rehabilitáció. A tanulmány így képzelte el a piac jövőjét:

„A Kolosy téri piac rekonstrukciója és bővítése kapcsán — a jelenlegi „bódéváros" megszűnik — az itt üzemelő kereskedelmi egységeket a tér keleti és déli falát határoló épületekben helyeztük el. A továbbiakban a piacon csak szabadtéri árusítást terveztünk. A Csemete utcába telepített új АВС-áruházzal kibővülve a Kolosy tér — megőrizve hagyományát és jellegét — korszerű kereskedelmi központtá alakul, mely mindkét kerület lakossági igényeit szolgálja." (Városépítés, 1987)

A terv a Lajos utca mentén tömeges lakásépítést javasol, a földszinten kialakítandó üzletsorokkal, ugyanakkor a környék kereskedelmi központja egyértelműen a Kolosy tér maradna a megújuló piaccal. A Bécsi út, Bokor utca, Csemete utca régi épületeiben kulturális funkciókat képzeltek el (budai filmmúzeummal, kabaréval, helytörténeti gyűjteménnyel, irodalmi kávéházzal), valamint idegenforgalmi létesítményekkel, éttermekkel, szálláshelyekkel. Az innen induló nyugati lejtős területen egyfajta művésznegyedet vizionáltak műtermekkel, galériákkal. A terv akkor nem valósult meg, de valamelyest megágyazott a néhány évtizeddel később kialakított Promenádnak.

A piacot végül bezárták és az 1990-es évek elejére lebontották azzal a céllal, hogy a téren álló, korábbi Güttler kávéház épületét átalakítva egy új, fedett, kisebb vásárcsarnokot létesítsenek. A piac helyére parkoló, majd buszvégállomás került. Az egykoron Óbudán élő Csukás István író így emlékezett vissza a nem túl vonzó, szűkös, elavult, de sokak számára mégis kellemes és családias piacról annak bezárása után:

„Dobogó szívvel megálltam a piac sarkán, s gyönyörködve néztem az összetákolt, kátránypapírral fedett bódékat, az asztalon pirosló manósipkát, a cseresznyepaprikát, a felfújt képű almát, a lányos zöldbabot, a bársony csikóorrhoz hasonló gombát, és a többi földi csodát, és nem tudtam betelni velük! Segítségül hívtam az orromat is, és mámorosan beszívtam az illatokat: a füstölt hús, a savanyú káposzta, a kapor illatát, mint egy kábítószeres. A komor falak-évek között feltündöklő darabka gyerekkor volt a piac. Rögtön otthon éreztem magam! Kisimultak a ráncok az arcomon s egy kicsit a lelkemen is. Naponta lejártam, télen nyáron, hőben-hóban, hűséges széptevő, a kofák mosolyogva fogadták köszöntésemet, elnézően figyelték téblábolásomat. Lassan kóstolói rangra emelkedtem, jutalmul a hűségemért, ami azt jelentette, hogy itt is kaptam egy falat kolbászt, ott is kaptam egy szem szőlőt, csak hogy el ne vigyem az álmukat. Játékos és tiszta szerelem virágzott bennünk e csöppnyi piacon, ahogy kell, s amitől el lehet viselni az életet. A szerelem nem múlt el, ott van ma is a szívemben, vagyis nem én lettem hűtlen: a piacot bontották le. A bódék eltűntek, néha elképzelem, hogy kátránypapír szárnyukkal felrepültek az égbe, s magukkal vitték ámuló éveimet." (Élet és Irodalom, 1994)

A piac 1992-ben vehette birtokába a tér központjában álló egykori Güttler Vince-féle kávéház átalakított épületét. A kávéház fogadta be a III. kerületi Újlaki Első Magyar Asztaltársaságot, melyet 1881-ben alapítottak az újlaki polgárok. Tagságát helyi tisztviselők, gyárosok, orvosok, tanárok, gyógyszerészek, iparosok alkották. Céljuk volt: „jótékonyságot gyakorolni a szegény iskolás gyerekek iránt, s fejleszteni a társadalomban a magyar nemzeti irányt". A társaság pénzbüntetéssel sújtotta azt, ha valaki a körükben idegen szavakat használt, a bevételt, akárcsak az általuk szervezett jótékonysági bálokból származó adományokat a rászoruló gyermekek támogatására használták fel. Számukra jégpályát tartottak fenn a Lajos utcában, majd alapítványt tettek az 1890-ben létesült polgári leányiskola javára.

Az épület felújítása Szegner László és Matus Péterné (UVATERV) tervei alapján készült és 1992 decemberében fejeződött be, 3 szinten 2800 négyzetméter hasznos területet alakítottak ki, ami alá mélygarázs került. Az új piac megtartotta a korabeli vendéglő-fogadó-istállóépület külső méretét és hangulatát. A belső udvart először ponyvával fedték le, de azt 1996-ban üvegtetőre cserélték.

A tér élete lassan újból felélénkült, a környező épületek részben megújultak, átalakultak, részben új, az eredeti hangulathoz kapcsolódó tömegű és jellegű épületek jöttek létre. A Bécsi úton bevásárlóközpont nyílt, benne – ha nem is a ’80-as években elképzelt filmmúzeum, de – mozival, más szolgáltatásokkal, kikapcsolódással, a szomszédban és a Csemete utcában újonnan létesült vendéglátóhelyek sorakoznak. 2009-ben a korabeli iskola kortárs megújításával létesült a Bécsi Corner irodaház, ezzel egy időben a barokk serfőzőház is újjászületett Plájer János és Peschka Alfréd tervei alapján, amely projektet az Építészfórum is részletesen bemutatta.

2011-ben hirdette meg az óbudai önkormányzat a részben európai uniós forrásokból megvalósuló Promenád tervet a Kolosy tér és környékének megújítására, gyalogoszónák kialakítására. Ezzel együtt a piac is felfrissült, a belső udvara új burkolatot kapott, az épület északi emeleti szárnyaiba pedig az Óbuda-Újlak Kulturális és Információs Központ és a Civilház költözött. Igyekeztek további tereket létesíteni a helyi közösségek, vállalkozók és civil szervezetek számára, a piac turisztikai lehetőségeit is erősíteni. A piac előtti térség, maga a Kolosy tér a korábbi murvás parkoló helyett díszburkolatot kapott – akárcsak az innen kiágazó Csemete utca –, kialakult egy kisvárosi agora.

A 2012-ben megújult piac azonban mégsem váltotta be az elvárt reményeket, a kereskedők, árusok kikoptak, a standok és az üzlethelyiségek részben üresen maradtak, a Civilház sem tudott kellő mennyiségű rendezvényt meghirdetni. Két évvel később ugyan látványos keretek közt heti rendszerességű termelői piacot is nyitottak az épületben, de a vásárlók mégis sorra elmaradtak – igaz, ahogy a helyszíni riportból kiderült, ez sosem volt egy nagy tömegeket vonzó piac, inkább a családias hangulat jellemezte, ami kiolvasható Csukás István fentebb idézett soraiból is.

Az uniós támogatás fejében az önkormányzat vállalta, hogy megbízásukból az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. legalább öt évig üzemelteti a kereskedelmi területet. A piac azonban folyamatos veszteséget jelentett az önkormányzatnak, ezért már 2016-ban elhangzott, hogy új üzemeltetőt és megváltozott funkciót keressenek a csendesen kiüresedő épületnek. Felmerült, hogy igazodva a Bécsi úton kialakuló tendenciákhoz, a piac egyfajta food hall-á alakuljon át, ami a gasztroturizmus számára is vonzó lehetne. Ehhez az önkormányzat üzemeltetői pályázatot írt ki, majd 2018-ban nemcsak az épület üzemeltetése, hanem idővel annak tulajdonjoga is külső vállalkozásokhoz vándorolt át. A pályázatban nemzetközi konyhát, kézműves üzleteket és a turistákat is vonzó programok megvalósítását várták el a leendő üzemeltetőtől, mindez azonban mind a mai napig elmaradt. A piac belső része évek óta teljesen zárva, az utca felől is csak egy Starbucks kávézó és néhány kisebb vendéglátóhely jelképezi az élet minimális nyomait.

Bán Dávid

 

Források:
Élet és Irodalom, 1994. július-december (38. évfolyam, 50. szám)
Friss Ujság, 1936. május (41. évfolyam, 111. szám)
Mérleg, 1963 (7. évfolyam, 1-12. szám)1963-08-01 / 8. szám
Népszabadság, 2013. október (71. évfolyam, 240. szám)
Városépítés, 1987 (23. évfolyam, 6. szám)
https://hvg.hu/gazdasag/20210514_kolosy_teri_piac_eladas_obuda_iii_kerulet
https://www.ujlakitemplom.hu/sb/ujlak-anno/ujlak-fotere-a-kolosy-ter/

 

Szerk.: Winkler Márk