A városi funkciók találkozópontja: a Lehel tér története

Volt itt temető és vasúti áruraktár. Egyik felén polgári bérházak, másikon gyárak és ipari létesítmények. A mai Lehel tér különös, sokszínű öszvérként fejlődött és ez az eklektikus összhatás mind a mai napig jellemzi az újlipótvárosi központot. Bán Dávid írása.

„A mai pesti emberek legnagyobb része nem is tudja már, hogy a külső Váczi-úton volt egykor Pestnek temetője. Már régóta nem temettek oda senkit, csak a zsidók tartották meg temetőjüknek az újabb időkig. Most már azonban ők is máshova temetkeznek s az egykori váczi úti temetőnek csakhamar csak a régi térképeken lesz az emlékezete. Helyét utczák, házsorok fogják elfoglalni, s a város fel nem tartóztatható fejlődése még a sírok nyugalmának sem kegyelmez. Emlékezetnek okául megörökítjük képeink közt ezt a megszűnt temetőt s benne Rózsavölgyinek, a magyar zene egyik úttörő mesterének sírját." – jelent meg a Vasárnapi Ujság hasábjain 1908-ban egy rövid megemlékezés a mai Lehel tér alapjait meghatározó temető, pontosabban temetők megszűnéséről.

A pesti oldalon, a Duna mentén elterülő, nagy kiterjedésű, agyagos talajú sávban a 18. században sorra nyíltak a téglavetők, amelyek a fejlődésnek induló város nagyszabású építkezéseihez állították elő az alapanyagot. Ettől keletre mezőgazdasági területeket igyekeztek kialakítani, szintén a növekvő város egyre nagyobb igényeinek kielégítésére, ami azonban csak foltokban valósult meg, mivel a talajművelésre csak részben volt alkalmas.

Pest városfalán kívül, a Váci kapu előtt elterülő mai Erzsébet tér területe a 18. század derekáig temetőként szolgált, de Mária Terézia 1775-ben hozott közegészségügyi rendelete alapján be kellett zárni, felszámolni és helyette a lakott területtől távolabb egy új temetkezési helyet létesíteni. Először az Újépülettől (ma Szabadság tér) északra kívánták az új temetőt kijelölni, de a talaj vizenyőssége miatt ez alkalmatlannak bizonyult. Ekkor esett a választás a még távolabbi, a Vác felé tartó országút melletti, művelésre kevésbé alkalmas területre: a mai Lehel tér északi oldalán nyílhatott meg a katolikus, a Ferdinánd híd lejárója helyén pedig az ekkor még szerény méretű zsidó temető. Ez utóbbi hamar megtelt és a városvezetés 1807-ben új zsidó sírkertet jelölt ki a katolikus temető mellett, ahova a hagyományok értelmében a bezárni kívánt temetőből átvitték az exhumált holttesteket. A terület idővel a hitközség tulajdonába került, azonban alig negyed évszázad alatt ismét megtelt, majd a várostól engedélyt szerezve feltöltötték, és az új rétegben egészen 1874-ig folytatódtak a temetkezések. A katolikus temető 1847-ben, a Kerepesi úti sírkert megnyitásával bezárt, ettől kezdve csak a zsidó temetőben folytak temetések. A Váczi temető exhumálása 1894-ben kezdődött el, hogy a terület – ismét a főváros tulajdonába kerülve – helyet adjon a lendületes ipari fejlesztéseknek. 

„A Váczi-uton, hatalmas, modern gyárak közé beékelve, tizenhatezer négyszögölnyi területen a régi Pest letűnt emlékét hirdeti az úgynevezett váczi temető maradványa: a több mint száz éves zsidó sirkert. De nem sokáig fogja hirdetni. A főváros tanácsa a temető helyén több középületet akar emelni, minden valószínűség szerint új fertőtlenítő intézetet is." – írja Az Ujság a megszűnő zsidó temető kapcsán.

A századfordulóra valóban jelentős változások indultak el a korábbi csendes területeken, aminek legfőbb mozgatórugói az 1846-ban átadott Pest-Vác vasútvonal, illetve az indóházhoz, majd az 1877-ben átadott mostani Nyugati pályaudvarhoz kapcsolódó áruraktárak voltak. A vasút és a Duna közelsége kedvezően hatott az ipar, főleg a malom-, élelmiszer- és gépipar kialakulására, ugyanakkor hatalmas lendületet adott a városfejlődésnek is. A vasúti vágányok két oldalán szinte mindenhol építkezések zajlottak, új utcákat jelöltek ki, Terézváros és Lipótváros külső része rohamos ütemben kezdett kiépülni, benépesedni. A vasút ugyanakkor nemcsak a fejlődés motorját, de gátját is jelentette, hiszen a két szomszédos városrész külön utakat járt, azonban az 1860-as évekre egyre égetőbbé vált a két térség közötti kapcsolat megteremtése.

A városvezetés nem számolt azzal, hogy a vasútforgalom ilyen gyorsan és ekkora ütemben fejlődik, pedig a meglévő egyszerű átjáró már elégtelennek bizonyult. A városvezetés hosszasan győzködte a vonalat üzemeltető, magánkézben levő Osztrák Vasúttársaságot, hogy nyújtson megoldást a problémára. Az elnyúlt tárgyalások eredményeként végül nemcsak a vágányok felett 23 boltozattal átívelő Ferdinánd híd épült meg 1874-re, hanem elkezdődött a kiépítendő Nagykörutat akadályozó indóház lebontása és a nagyszabású Nyugati pályaudvar megépítése is. A vasút fölött átvezető, a város számára nagy fontosságú hidat 1940 és 1942 között Sávoly Pál – legjelentősebb munkája az 1960-as években újjáépített Erzsébet híd – tervei alapján újították fel és kapott új, vasbeton monolitszerkezetet.

Az idővel Ferdinándról elnevezett és valóban térré fejlődő helyszín fontos közlekedési és kereskedelmi központtá nőte ki magát. A mindig is fontos szállítási útvonalat képző Váci útból ezen a ponton ágazik el a Lehel utca, valamint itt kapcsolódik össze közvetlenül a vasút két oldalán elterülő Újlipót- és Terézváros. A területen vámház is működött, később ebből lett az 1. számú vámhivatal, ma a tér sakkában, a Westend előterében áll. Az útvonalak által körbevett, háromszöget formáló térségben a temetők felszámolása után szabadtéri elárusítóhely alakult ki Ferdinánd piac névvel. Ez azonban igen alacsony higiéniai színvonalon működött és a Kamermayer Károly által kezdeményezett korszerű vásárcsarnok építések idejében úgy tűnt, hogy meg is kívánják szűntetni. Felmerült az a gondolat is, hogy helyében csarnokot létesítsenek, ez azonban ekkor nem valósult meg.

1911-ben itt nyílt meg a 14 egységből álló Községi Élelmiszerárusító Üzem egyik részlege, ahol a szegényebb néprétegek számára kínáltak alapvető élelmiszereket nagykereskedelmi áron. A piaccal viszont változatlanul sok volt a probléma. „Angyalföldet első sorban dolgozó proletárok lakják. Ha valakinek, hát az angyalföldi lakosságnak van szüksége olcsó és higiénikus piacra." – írja a helyi lap az 1930-as években arra reflektálva, hogy a piac színvonala elmarad a fővárosban működő vásárcsarnokokétól, sürgetve egy itt létesítendő zárt elárusítóhely megépítését.

A változtatás lehetősége ugyanebben az időben észszerűnek tűnt volna, hiszen „1931-ben a kofák és kereskedők heves tiltakozása ellenére megkezdődött az Árpád-házi Szent Margit Plébániatemplom építése". A főváros ugyan tervbe vette a vásárcsarnok építését, de ez akkor – és még jó ideig – elmaradt, helyette csak a meglévő pozíciójából valamivel északabbra költöztették az elárusító helyeket, a korábbi ócska deszkabódékat egy ideiglenes, de egységes megjelenésű bódésor váltotta fel.

A második világháború idején az áruhiány és a feketézés jellemezte a piacot, amelyet végül csak 1964-ben újítottak fel. A bódévilág helyére ekkor korszerűnek mondott pavilonok épültek és immár elektromossággal is ellátták az elárusítóhelyeket. Az 1970-1980-as években a piac állapota egyre romlott, de közben a közönsége folyamatosan nőtt. A raktározási és közlekedési problémák állandó nehézséget jelentettek a tér és a környező házak lakóinak életében. A helyzet végül az alapítás után egy évszázaddal oldódott csak meg, amikor 2002-ben elkészült a Rajk László tervezte, ellentmondásos és sok kritikát kapott, „kofahajónak" is nevezett csarnoképület, amelynek az alsó szintjén kialakított „kispiac" közvetlenül kapcsolódik a metróállomáshoz.

A tér közepén áll az Árpád-házi Szent Margit Plébániatemplom, amelynek előtörténete az első világháború végéig nyúlik vissza. A környékre betelepülő katolikus hívekben ekkor fogalmazódott meg az igény, hogy lakásokban, pincehelyiségekben közös istentiszteletekre gyűljenek össze, s ehhez 1919-ben létrehozták a Kápolnaegyesületet. Végül a Pannónia utcai iskolában találtak pár évre ideiglenes, de rendszeresen használható helyiségre. Eleinte a tornatermet rendezték be minden vasárnap, majd a szuterénben létesíthettek kápolnát. A közösség egyre növekedett, a pincét pedig több alkalommal elárasztotta a víz, így joggal merült fel a továbblépés igénye. 1923-ban templomépítő bizottság alakult, majd idővel a főváros vezetése is felkarolta az új templom építésének gondolatát. Szendy Károly, akkori főpolgármester kínálta fel a célra a Ferdinánd tér belső területét, ahol a piac és egy fakereskedés működött. A piac átköltöztetését is a főváros állta, de így is csak 1931-ben, számos jogi és tervezési vita után indulhatott meg az építkezés. Két évvel később szentelték fel a Möller István tervezte, a zsámbéki romtemplom ihlette – ennek helyreállításával szintén Möller foglalkozott – neoromán templomépületet.

A Ferdinánd tér egyfajta határt is jelentett a polgárosodó Újlipótváros és az iparosodó Angyalföld között. Szinte egymás szomszédságában elfértek rajta a nagyvonalú, elegáns lakóépületek és a gyárak, különböző ipari létesítmények. Még 1867-ben alapították meg az Első Magyar Gépgyár Rt. gyártelepét a térség nyugati oldalán. A gyárat 1876-ban vásárolta meg Wörner Jakab és Gutjahr Frigyes, hogy az osztrák területen szerzett tapasztalatait kamatoztatva korszerű, malomipari gépgyárat hozzon itt létre, amelynek termékei később nemcsak a hazai piacon, de nemzetközi szinten is ismertté váltak. A századfordulóra már inkább nyomdaipari gépekre szakosodott gyár egészen a gazdasági világválságig uralta a térséget, majd az 1930-as években az ipari terület feldarabolásával jött létre a Thurzó köz (mai Alig utca) és a Visegrádi köz (Röntgen utca). A Wörner-gyár területén ekkor új üzemek jöttek létre: az elektromos felszerelési cikkeket gyártó Szalay István Rt. Kozma Lajos tervezte épülete és a Szőke Imre által épített, art deco jegyeket is viselő modern gyár- és irodaépület, a Modiano S. D. Szivarkapapír Rt. – amelynek sajnálatos bontásáról az Építészfórum is többször beszámolt.

A Váci út túloldalán állt a Tichtl György tervezte neobarokk Lipótvárosi Telefonközpont épülete, amely 1929-re épült meg. A tér déli oldalán, a Csanády utca sarkán a festék-nagykereskedő Krayer család építettet pompás bérpalotát 1910-ben, amelynek ötödik emeletét ők lakták. A díszes tornyú épületet – magyaros-erdélyi motívumokat felhasználó szecessziós megközelítésben – Ágoston Emil tervezte, akinek a neve az Astoria szálló vagy a Hungária fürdő kapcsán lett ismert.

A teret szervező fontos elem a közlekedés. A téren igen hamar, már 1866-ban megjelent a lóvasút, amely a mai Kálvin (korábbi Széna) térről ment egészen Újpestig. A lóvasutat 1896-ban villamos váltotta fel, a vonal pedig kétvágányossá bővült. A Ferdinánd téren idővel elágazás is létesült a Lehet utca irányába, s noha a vágányok egyre jobban körbeölelték a tér középső részét, végállomás nem alakult itt ki. Az egymásba fonódó vágányok hálózatán csak az 1960-as években egyszerűsítettek, majd a metróépítés kezdetén, 1978-ban megszűntették a templom nyugati oldalán futó sínpárokat. A Nyugati felől érkező szerelvények a Lehel utca felé folytatták útjukat és csak távolabb, eleinte a Bulcsú utcánál, majd később a Dózsa György úton kanyarodtak vissza a Váci útra.

A szocializmus idejében az Angyalföld kapuját képező Ferdinánd teret Élmunkás térre nevezték át, akárcsak a vasút felett átívelő hidat is. 1981-re épült meg az észak–déli metróvonal Deák tértől északra induló első üteme, amelynek végállomását akkor az Élmunkás tér jelentette, éppen ezért ide kihúzóvágányokat is telepítettek. A tényleges forgalomhoz képest túlméretezett, kétszintes, galériázott állomásba a korabeli elképzelések szerint idővel becsatlakozott volna a Margitszigeten keresztül Óbudára tartó 5-ös metróvonal is. A tervezett átszállóállomás kialakításáról a mostani felújítást bemutató cikkünkben részletesebben is kitértünk.

A metróépítés kapcsán a felszíni közlekedési rend is átalakult, ugyanakkor az Élmunkás hidat is felújították. 1981-ben a Váci úti villamosvonalat az Árpád hídig húzták vissza, innentől kezdve már csak a Lehel utca felé indultak a 12-es, 14-es viszonylat szerelvényei, amelyek belső végállomása immár az Élmunkás tér lett. Mögötte húzták fel még 1949-1950-ben azt a négy pontházat, amelyekben kifejezetten az élmunkások számára jelöltek ki lakásokat. A Schall József és Piszer István tervezte élmunkásházak minőségükben messze kiemelkedőnek számítottak.

A metróépítés, majd még inkább a rendszerváltás hatására Angyalföld képe ismét erőteljesen megváltozott. Az ipari termelés fokozatos megszűnésével a volt munkásnegyedet a fehérgalléros munkavállalók kezdték belakni. A Nagykörúttól induló, lényegében máig folyamatosan bővülő Váci úti irodatengely az egyik legnagyobb volumenű folyamatos fejlesztés a fővárosban. Ehhez voltaképpen már az 1970-es években megteremtették az alapot, noha akkor még más elképzeléseknek megágyazva.

A kiszélesített Váci út a felszínen és alatta is gyors közlekedési kapcsolatot biztosít a Belvárossal, a kiépített nagyfeszültségű áramellátás pedig jól ki tudja szolgálni a dinamikusan fejlődő városrészt. Míg az 1990-es évek elején még mindenki a Belvárosban bérelt irodát, néhány évvel később már megnőtt az érdeklődés a központhoz közeli, jó közlekedési és parkolási adottságokkal rendelkező Váci út irányába is, ahol a bérleti díjak lényegesen kedvezőbbnek bizonyultak.

Az évtized közepén indult a máig is érezhető irodaépítési láz, főleg külföldi magánbefektetők révén, különösebb egységes koncepcionális terv nélkül, mégis egyfajta szerves összetartásban. Az osztrák Providencia-Generali csoport befektetésével épült be a Váci út és Csanády utca sarkán, a Krayer-házzal szemben levő, sokáig elhanyagolt telek is 1997-ben. A Generali Business Corner, amely finoman reflektál szomszédjára, színes saroktornyával a tér meghatározó eleme. Az átalakulás azonban sokszor áldozatokkal is jár. A Lipótvárosi Telefonközpont lebontásával jött létre a Váci úti irodatengely egyfajta kapujául is értelmezhető V17 irodaház Szerdahelyi László és a Gulácsi Norbert tervei alapján. Abban csak reménykedhetünk, hogy eredeti kidolgozottságától már egy ideje csúnyán megfosztott Modiano szivarka papírgyár épülete valamiként még túlélheti a bontási lázat.

A Váci út nyitányaként 1999-ben épült meg a Finta József tervezte, akkoriban teljesen újdonságnak számító hatalmas és markáns Westend City Center, amely ugyan a Lehel tér felé csak a hátát mutatja, mégis fontos a tér működése szempontjából. A bevásárló-, iroda- és szállodakomplexumhoz parkolóház épült, közvetlen kapcsolattal az ismét megújult Ferdinánd híddal. Sokáig tervben volt a híd túloldalán elterülő, idővel teljesen kiürített vasúti területeken a központ folytatása, amivel a Lehel tér lényegében körbezárult volna, de a talán túlzott elképzeléseket a különböző pénzügyi válságok végül elsodorták.

Ma a tér leginkább Újlipótváros számára szolgál egyfajta központként, fontos közlekedési kapocsként és kereskedelmi alközpontként. Arculatát markánsan meghatározza a középen álló, bár épp ezért a gyalogosforgalomból lényegében teljesen kieső templom, amelynek előtere néhány éve újult meg. Az itt létrejött szerény kis park, amely az elképzelések szerint akár rendezvénytérként is szolgálna, 2019 óta Szent Margit nevét viseli.

Bán Dávid

Források:
Az Ujság, 1910. július/2 (8. évfolyam, 172. szám)
Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)
Népszabadság, 1999. november (57. évfolyam, 276. szám)
Vasárnapi Ujság 1908 (55. évfolyam 29. szám)
https://lehelcsarnok.hu/tortenetunk/
https://hampage.hu/trams/vaciutesujpest/lehelter.html
https://www.margitos.hu/templomunk-tortenete
https://mgonline.hu/system/articles/820/articles_820_original.pdf?1479179399
https://pestbuda.hu/cikk/20191221_domonkos_csaba_egy_hid_pest_belvarosaban_de_nem_a_duna_felett

Szerk.: Winkler Márk