Buda korabeli vásárközpontja: a Batthyány tér története

A Víziváros centrumát képező volt Felsővásártér, majd Bomba tér, a mai Batyi kereskedelmi és közlekedési szerepe mindig is kiemelt volt. Működött itt állandó kikötő, gyorskocsi állomás, és ma is a főváros egyik legösszetettebb közösségi közlekedési gócpontja. Bán Dávid írása.

„A teljesen kiépített metróhálózattal rendelkező nagyvárosokban — Moszkvában, Párizsban, Milánóban — az átszállás egyik irányból a másikba a föld alatt történik, így lesz majd nálunk is, ha megépül — és máris épül — az észak—déli vonal. Addig is azonban arra törekednek a tervezők, hogy a metróállomásra érkező utas ne kényszerüljön átmenni forgalmas utakon, ha más közlekedési eszközzel óhajtja folytatni útját. Sőt ha lehet, ne is kelljen felmennie a felszínre. A metró új szakaszának Batthyány téri állomása kitűnő példa a korszerű, előrelátó forgalomszervezésre. Valójában nem is állomás, inkább közlekedési csomópont a csaknem 400 millió forintért épülő hatalmas létesítmény. Metró, villamos, autóbusz és HÉV találkozik majd ezen a ponton." – írja a Népszabadság 1972-ben, a Batthyány teret máig meghatározó közlekedési rendszer kialakításáról. Kétségtelen, hogy a Batthyány tér volt az első és máig egyetlen olyan budapesti közlekedési térség, ahol a közösségi közlekedés kapcsolódásai egy szűk térségben, kompakt módon, nagyrészt a felszín alatt, valóban rövid összeköttetésekkel, az autóforgalom kikerülésével megoldódtak.

A térség, a Víziváros központjaként, mindig is nagyon jelentős kereskedelmi útvonalnak, mai szemmel közlekedési központnak számított. A római korban már átkelőhely létesült a Dunán, amelyhez a Vár-hegy északi oldalán érkezett útvonal a pannon tartományból és itt találkozott a folyó mentén futó észak-déli, Aquincum városa felé is tartó hadiúttal. A rómaiak visszavonulásával a területet elpusztították, de stratégiai pozíciója miatt mindig is kiemelt jelentőségű maradt, majd a középkortól kezdve városfallal is megvédték. A fennmaradt, kis számú falmaradványok helyenként még ma is fellelhetőek a városrészben. A vízi és szárazföldi útvonalak találkozása azonban a római nyomvonalat követve folyamatosan megmaradt. A középkortól állandó kikötő is működött itt, amelynek természetes velejárója a kereskedelmi életet kialakulása.

A török hódoltság idején a Vár-hegy alatti területen polgári városrészként működött a Víziváros, ahova a törökök dzsámikat telepítettek és megépítették a mai Király fürdőt, vele egy időben a várvédelmi rendszert. A terület elsőként a Buda ostromának helyszínraja elnevezésű 1686-os térképen bukkan fel, ahol jól kivehető a római alapokon nyugvó útvonalrendszer, a kikötőt védelmező városfal és – a történészek szerint helytelenül ide berajzolt – hajóhíd, amely, a maga korában modern átkelést biztosított a Dunán. A Víziváros és annak folyóparti központja biztosította a Vár-hegyet uraló török seregek számára a külső védvonalat.

Budavár ostrománál a Víziváros szinte teljesen elpusztult, majd német iparosok és kereskedők betelepítésével a városrész lendületes fejlődésnek indult. A 18. század folyamán a környék teljesen beépült, megszületett a teret körbevevő mai is ismert épületek jó része. A század végére a Vízivárosban kialakult Buda belvárosa és annak központja, az 1695-től Oberer Markt (Felső piac), avagy Felsővásártér nevet viselő, mai Batthyány tér, amely közvetlen dunai kikötőjével dinamikusan fejlődő kereskedelmi központtá vált. A 18. század vége óta a népes Vízivárost közvetlen lépcső kötötte össze a Várral. A téren kapott helyet a posta, a postakocsi állomás – gyorskocsikkal, a mai közeli utca névadója –, lottéria, fogadók, többek között a híres Fehér Kereszt, az Erzsébet apácák kolostora női betegek számára, valamint az eredetileg kápolna, majd a helyére 1761-re megépült, barokk stílusú Szent Anna-plébániatemplom. A környező utcákban a katonaság szállásolta el magát, a pezsgő kereskedőváros szomszédságában kialakult Horvátvárosban pedig főleg szegény napszámosok, jobbágyok laktak.

A tér déli oldalát a Szent Anna római katolikus plébániatemplom uralja, amely Eberhard Antal, Hámon Kristóf, Nepauer Máté, Hámon Mihály és Hikisch Kristóf alkotása. Építését 1740-ben kezdték el egy, a török korban végzetesen megsérült középkori kápolna helyén, felszentelésére 1762-ben került sor.  A templomhoz kapcsolódik a Loretói kápolnája, amelynek míves kovácsoltvas rácsát Page Ignác alsó-vízivárosi kovácsmester alkotta. Kupoláját, falait, fülkéit Kontuly Béla, Molnár C. Pál freskói, Vogl Gergely váci és Franz Wagenschön bécsi festők képei díszítik. A második világháború során a templom súlyos sérüléseket szenvedett, amit még tetézett egy berepülő pilóta vakmerősége, aki gépével a kupolára zuhant. Az 1950-es évelk elején felmerült az épület lebontásának gondolata is. A templomhoz, a dunai oldalon eredetileg egy iskolaépület is tartozott, Fiedler Henrik Ferenc alkotása 1724-ből, ennek helyén találjuk ma az Angelika eszpresszót.

A szemben levő, északi oldalon található az Erzsébet-apácák temploma, kolostora és kórháza. Az épületet Dumont Panny Miklós mérnökkari ezredes építette 1703-ban, eredetileg a mostani Margit körútól elűzött ferences rend számára kolostornak. A Fő utcára néző barokk stílusban megépült Szent Ferenc sebei templomot 1757-ben szentelték fel. A templomtól északra, 1805-ben, korai klasszicista stílusban menedékház épült a rend számára, majd a század második felében, a korábbi raktárépületek és a kertrész megszüntetésével új kórházi szárny épült. Innentől az épületegyüttes fő homlokzata a térre néz, mintegy mértanilag precíz lezárást adva annak, előterében pedig továbbra is élénk piacélet zajlott. Az apácák 1950-ben kényszerültek elhagyni a rendház épületét, ekkortól az részben állami szociális épületként működött, részben ide költöztek a FÖMTERV tervezőirodái. A rendszerváltás után az épületegyüttes a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdonába kerül, ahol ma Gondviselés Háza névvel szeretetotthon és ellátóhely működik, de a legfelső szinten találhatóak a szolgálat koordinációs irodái is. A tér felöli főhomlokzat előterében ma Kallós Ede eredetileg Nagykárolyban felállított Kölcsey Ferenc szobrának szintén sok hányadtatáson átesett másolata áll.

A tér Vár felőli oldalán, a korabeli Három szerecsen utca sarkán Höfler Lajos építész tervei alapján 1898-ban készült el a ma is látható, háromemeletes, historizáló, neobarokk lakóház. Utcafrontján sokáig rövidáru-kereskedés üzemelt, amelynek kirakatában a második világháborúig még megmaradtak a korabeli utcanévre utaló, déligyümölcsöt fogyasztó szerecsenek ábrázolása. Az épület sarkát toronykiképzés zárta, amely a háború idején elpusztult.

A szomszédos, szerényebb méretű, ma a 3. számot viselő copf stílusú kétemeletes a „Zu den Vier Jahreszeiten", azaz a „négy évszakhoz" címzett épület Hikisch Kristóf építőmester munkája, amit saját maga számára épített a 18. század legvégén. Homlokzatán négy dombormű utal a négy évszakra, a jelenetekben meztelen puttókkal, akik hol gyümölcsöket, virágot szednek, másutt szőlőfürtöket gyűjtenek puttonyba.

A nyugati oldal középpontját képezi a kalandos történetű korabeli Fehér Kereszthez címzett fogadó épülete. A „zum Weisse Krucifix" ugyan már 1728-ban megnyílt, de a ma is álló épületet csak két évtizeddel később építette fel Johann Matthei, amelyhez két telket is egyesített tulajdonosa, Falk Pál. A korábbi mézeskalácssütöde helyére épült fogadó – mivel mellőle indultak Bécsbe a gyorsjáratú postakocsik – népszerű vendéglátóhely lett, amellyel kapcsolatban számos mendemonda és történet kering, a köznyelv máig Casanova házként emlegetni. Az épületnek a tér felé eső szárnyaiban a vendégeket szállásolták el, az alacsonyabb belmagasságú udvari helyiségekben pedig a cselédség kapott helyet. „Az udvari szárny árkádos földszintje nyitott kocsiszínként szolgálhatott. A fogadó nagy belmagasságú, emeleti nagyterme számos kiemelkedő esemény színhelye volt." Az 1960-as években zajlott felújításakor számos rokokó díszítőfestés és látszatarchitektúra került elő. Az is kiderült, hogy a fogadó volt az egyik színhelye az első budai színielőadásoknak az 1760-as évek végén, de rendszeresen szerveztek itt bálokat, farsangi álarcos mulatságokat, 1810 és 1812 között pedig budai lottóhúzásokat.

Casanova emlékirataiban a budai tartózkodását és kalandjait azonban a Tabánba helyezi, ezért feltételezhető, hogy a Fehér Keresztnek nincs köze a csábító látogatásához. Neve azonban mégis olyannyira összenőtt a házzal, hogy az évtizedek óta benne működő mulatót is Casanova bárnak hívják. 

Miután a tér komoly károkat szenvedett az 1838-as nagy árvíz során, a folyószabályozáskor, a Duna-part rendezésével szintjét megemelték, amelynek következében egyes bejáratok eléréséhez néhány fokos lépcsőn kell lemenni. Ez ma főleg a 3-as, 4-es számú háznál feltűnő, a szomszédos épületek már a szabályozás után készültek el.

A Felsővásárteret „vízivárosi hajósok, vízimolnárok, kofák, katonák, mesteremberek, szerzetesek és apácák, a fogadókban éjszakákat áttáncoló leányzók" lakták be. A pezsgő élet alapja mégis a kereskedés volt, folyamatosan zajlott itt a piaci élet. A 18 századtól kezdve főként sváb kereskedők árulták a portékáikat a szabad ég alatt, amit csak egy népkonyha oszlopsoros épülete egészített ki a 19. század folyamán. A téren 1834-ben katonai őrházat emeltek, amelyben ágyúgolyókat tartottak és ennek kapcsán kapta a Bomba tér (Bonnben Platz) elnevezést 1874-ban. A fővárosi közgyűlése 1894-ben, Kamermayer Károly főpolgármester javaslatára megszavazta, hogy a város elmaradott élelmezését párizsi és német mintára új, korszerű, higiénikus vásárcsarnokokkal lássák el. Létrejött a ma is ismert, építészetileg egységes elgondolású vásárcsarnok-hálózat, amelynek VI. számú egysége lett az 1902-ben felavatott, Klunzinger Pál tervezte Bomba téri vásárcsarnok. A szabadtéri piacot felváltó, 690 fedett árudának helyet biztosító, karakteres csarnok azonban mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és az elnéptelenedő vásárközpontot az 1930-as években fedett teniszpályává kívánták alakítani. Az 1970-es évekig virágpiac foglalta el az épület galériáját, majd ABC áruházzá alakították – a korabeli sajtó nagy lelkesedésére –, ami mellett kisebb üzletek nyíltak és mindezt már mozgólépcsővel lehetett elérni. A csarnok legutoljára 2003-ban esett át egy nagyobb szabású felújításon, ekkor a földszinten kialakult nagy élelmiszer áruházat a galériaszinten különböző szolgáltatásokkal – bank, közműszolgáltató, vendéglátás – egészítették ki.

A teret 1905-ben nevezték el a korábbi miniszerelnökről. Ekkor már nemcsak a gyorskocsiállomás, a dunai gőzhajókikötő és a parttal párhuzamos szekérutak révén volt fontos közlekedési csomópont, hanem a századfordulóra megjelentek a villamospályák is, közvetlen kapcsolatot teremtve Óbudával és az Erzsébet hídon keresztül akár a Városligettel is. Szintén 1905-ben készült el a Fővárosi Közmunkatanács vízivárosi szabályozási terve, amelynek szellemében néhány környékbeli utcát, a Horváth és Fazekas utcát és a Csalogány utcát kiszélesítették. Az elképzelést 1937-ben tovább módosították, és ekkor épült meg a környék számos modernista lakóháza is. Az elképzelés azzal számolt, hogy az 1940-években elkészülhet egy közúti alagút, amely a Csalogány utcából indulva a Kossuth térre, az Országháztól délre érte volna el a felszínt. A Dunán átívelő kapcsolat végül csak 1946-ban és akkor is ideiglenesnek szánva jött létre. A világháború végén felrobbantott hidak után nem maradt ép átjárási lehetőség Pestről Budára. Az alig nyolc hónap alatt, a különböző helyeken már korábban felhasznált faanyag újrafelhasználásával, bravúrosan megépült Kossuth híd végül 1956-ig működött, amikorra már a többi dunai átkelőhely nagyrésze ismét használható volt. Az 1960-ban elbontott híd mindkét végpontja azonban még egy bő évtizedig rendezetlen maradt, hiszen a területet átadták a metróépítésneik.

„Az 1950-es években, amikor megszületett a földalatti vasút terve, már eldöntötték a mai Batthyány tér rekonstrukcióját is. Ennek értelmében a kelet- nyugati metró teljes üzembe helyezésével Észak-Buda közlekedése a Batthyány térhez csatlakozik." A metró tervezésekor már egy igen jelentős közlekedési csomóponttal számoltak, hiszen hamar eldőlt, hogy a korábban csak a Margit híd budai hídfőéig közlekedő szentendrei HÉV-vonalat a felszín alatt behoznák a Batthyány térig, ahol egy teljesen újszerű, földalatti átszálló állomást építenek ki. A műemléki környezetben zajló térátalakítás egyik fő szempontja volt, hogy úgy alakuljon ki egy komplex közlekedési csomópont új busz- és villamosvégállomásokkal, taxiállomással, létesítendő zöld területtel, hogy az jól illeszkedjen az évszázados épületek közé. A mélyben való építkezés 1952-ben kezdődött el, majd két évvel később leállt. Az állomás végül csak 1972-re épült meg, ekkor indult el a 2-es metró teljes vonalán a forgalom. A metró és a HÉV között közvetlen, felszín alatti összeköttetés jött létre, amit különböző üzlethelyiségek és az Utasellátó modern étel- és italautomatái egészítettek ki. A tér középpontjában, a felszín alatti komplex átszálló állomásra tartó mozgólépcsők egy üvegezett pavilonból indulnak – a Duna-parti feljárók esetében ezt teljesen el is hagyták –, a kritikusok szerint ez is durva beavatkozást jelentett a Dunára néző tér összképébe. Ugyanakkor szűnt meg az észak felé is tartó villamoskapcsolat és a tér a déli irányú vonalak végállomásává vált. Ez 2016-ban, a budai fonódó villamosvonal kialakításával változott meg ismét, amikor visszaépült a korábban elvágott, a Margit hídig tartó kapcsolat.

Noha a tér közlekedési és kereskedelmi szerepe ma is igen fontos, valamint turisztikai elhelyezkedése a Vár közelsége és a parlamenti panoráma miatt vonzó, és a villamosvonalépítés kapcsán ugyan kisebb átalakításokon is átesett, azonban agoraként kevésbé működőképes. A Budavári Önkormányzat a teret üzemeltető további érintettekkel közösen évek óta szeretné megoldani a helyzetet, barátságosabb, befogadóbb, zöldebb módon átalakítani a teret. A folyamatba, ahol lehet, szeretnék bevonni a teret használókat, a lakosokat is. A Mi Batyink elnevezésű nyílt ötletpályázatot 2020 nyarán több kísérőprogram, fórum, bejárás és beszélgetés kísérte, majd tavaly ősszel az első kisebb eredmények is nyilvánosságra kerültek. A téren akkor tablókat helyeztek el a lakossági ötletek bevonásával elkészült tervekről, amelyek egy reménybeli nagyszabású fejlesztést és felújítást harangoztak be. Ennek első fecskéi már láthatóak, új utcabútoraival és színes festésekkel megkezdődött egy emberközelibb térkialakítás. 

Bán Dávid
 

Források:
Dobai Péter: Batthyány tér (Budapest, 2004., 27. évfolyam, 2. szám)
Képes Újság, 1967. július-december (8. évfolyam, 43. szám)
Magyar Építőipar, 1972 (21. évfolyam, 2-3. szám)
Magyar Építőművészet, 1943 (42. évfolyam, 1-12. szám)
Magyar Hírlap, 1970. december (3. évfolyam, 340. szám)
Népszabadság, 1972. július (30. évfolyam, 163. szám)
Dr. Sibelka-Perleberg Arthúr: A Bomba tér (Budapest, 1984., 22. évfolyam, 8. szám)
https://pestbuda.hu/cikk/20181218_batthyany_ter   https://budapest100.hu/house/batthyany-ter-4/

Szerk.: Winkler Márk

Az írás megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.