Világszínvonalú iskolaépítészet egy határmenti faluban

"Szentpéterfán többről van szó, mint egy célszerű és pedagógiailag előremutató épületről. Az egyedi és esetlegesnek tűnő elemeket is bátran felvállaló téralakításával ez a hazai viszonylatban iskolaépítészeti mérföldkőnek számító épület elnyomástól mentes, befogadó, demokratikus légkört közvetít." Tánczos Tibor mélyreható elemzése a CAN Architects szentpéterfai iskolaépületéről. 

A helyiek harminc éves álma vált valóra Szentpéterfán az új iskolaépülettel, mivel már az 1990-es évek elején megfogalmazódott bennük az igény az intézmény bővítésére. Azonban nemcsak a falu, de a közoktatást és az iskolák téri kialakítását szívükön viselők számára is egy olyan várva várt épületegyüttes valósult meg ebben az osztrák határ menti, nagyobbrészt horvát etnikumú faluban, amelyre már régóta szomjazott a magyar iskolaépítészet. Bár az anyagi források szűkössége miatt csökkentett tartalommal, műanyag nyílászárókkal, polisztirol hőszigeteléssel és térkővel készült el, de mindezzel együtt is egy olyan oktatási épület született, amely a tervezési folyamat és a végeredmény lényeges vonásait illetően a világ élvonalát közelíti meg.

VILÁGSZINTŰ ISKOLAÉPÍTÉSZETI MEGOLDÁSOK A NYUGATI HATÁRSZÉLEN

Miért olyan fontos mérföldkő hazánkban a szentpéterfai iskola megújult épületegyüttese? Az itt megjelenő, és a világ fejlettebb részein is gyakran alkalmazott téri megoldások a magyar oktatási épületekben alig fordulnak elő. A kortárs hazai iskolaépületekkel kapcsolatos aggodalmát a terület egyik neves szakértője érzékletesen fogalmazta meg a 2010-es évek elején. Jeney Lajos a „150 évet visszalépünk? – Iskolaépítési kérdések" címmel megjelent írásában az akkortájt sorozatosan épülő oldalfolyosós iskolákkal kapcsolatban szomorúan állapítja meg: „A helyzet tehát egészen elkeserítő ... jelentős összegekért építünk rosszul használható épületeket." Az utóbbi években még nyugtalanítóbbak a fejlemények, hiszen már középfolyosós iskolák is nyerhetnek országos tervpályázaton.

Pedig a szentpéterfai iskolaépületben megjelenő vívmányok már legalább félszáz éves múltra tekintenek vissza. Ezek közé tartoznak többek között a többféle tanulási módot támogató, gyakran udvarkapcsolattal, többirányú bevilágítással és téröblökkel rendelkező tantermek (tanulóstúdiók, “L"-alakú osztálytermek). Ilyen újítások a tantermek és közlekedőterek közötti előterek, üvegezett felületek és összenyitások a zsibongók pedagógiai hasznosítása érdekében. Fontos kiemelni a nagyobb iskolák olyan „kisiskolákra" tagolását is, amelyek mindegyikében kis számú osztály privát közösségi terei köré szerveződik a saját tanteremcsoportjuk (tanulóházak, vagy klaszterek). Megemlíthetjük az olyan, nyitott tanulási tereket tagoló térelemeket is, mint a mobil falak, vagy a bandázóhelyként, sőt akár lelátóként is használható széles lépcsők (utóbbi a CAN Architects fogalomtárában “Gengülő"). A legutóbbi évtizedek hazai iskolaépítészetében a felsoroltak némelyikével kevés kivételtől eltekintve (pl. az érdi Teleki Sámuel Általános Iskola új épülete) csak magán- és alapítványi iskolákban találkozunk. Utóbbiakra példa az AKG általános iskola belső átalakítása, a Debreceni Nemzetközi Iskola vagy a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium tetőtérbeépítése.[1]

LAPOS PIROS SZÁZLÁBÚ A KISISKOLÁK TANULÓHÁZAI KÖZÖTT

Az ezer főt számláló Vas megyei falu iskolájának megújult épületegyüttese nem hétköznapi képet fest. A helyszín a főúttal párhuzamos mellékutca, ahol Kádár-kockákkal körbevéve áll a kétszintes iskolaépület hosszanti tömbje, szemlátomást típusterv a második világháború utáni évtizedekből. A magastetős épület monoton módon ismétlődő ablakait hőszigetelt műanyagra cserélték, homlokzatát leszigetelték, és egy pirosan virító előtető tapad a végfalához. A vékonyka acél oszlopokon nyugvó tető a telek mélye felé hátranyúlik és meglepő módon ívesen befordulva hátulról „érinti meg" a szomszédos nyeregtetős, lakóépületnek tűnő házat is. Egy olyat, mint amilyenek tömegével épültek a falvakban a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben az ország minden táján. Ha az ember elindul a vörös tetőt követve az iskolaudvar felé, kiderül, hogy a furcsa, lapos testű százlábúnak ható szerkezet valójában háromfelé ágazik, s a harmadik ága, az itt lévő hatalmas hársfákat lágyan körülölelve, egy új építésű épületszárnyhoz is hozzásimul a telek hátsó felében.

Az összképet elnézve sokakban merülhet fel, hogy más településeken vajon miért épülnek iskolamonstrumok, amikor itt ilyen szellős beépítéssel, több különálló házba szétköltözve is működhet egyazon iskola, pusztán egy kígyózó fedett-nyitott térrel összekötve. Ez a kérdés különös nyomatékot kap, ha hozzátesszük: ahogy a korszerű külföldi példák gyakorlata is mutatja[2], megalapozott tény, hogy a nagyobb iskolák kisebb méretű, maximum néhány száz fős egységekre tagolása jelentős előnyökkel jár. Ez a létszám a bizalmi kapcsolaton alapuló, élő közösségek felső határa.[3]

A szentpéterfai iskola esetében a széttagolt telepítés a helyi körülményekben is gyökerezik. Az alsósok és a felsősök ugyanis évtizedek óta az egymástól 700 méterre lévő két külön épületben tanultak, így az oktatás sok tanár számára akár napi többszöri ingázást is jelentett. Az alsósok egyházi tulajdonban lévő, 19. században épült iskolája ráadásul erősen leromlott állapotban volt, de annak felújítása helyett sokkal vonzóbbnak tűnt egy közös telephely megteremtése a másik helyszínen a teljes iskolaközösség számára. A fejlesztést megelőző években az egykori orvosi rendelő szomszédos épületének telkét is hozzácsatolták az ingatlanhoz, 2020. őszére pedig sikerült megszerezni a bővítéshez szükséges anyagi forrásokat is.

Az igazgatónő lánya ekkor éppen a győri egyetemen tanult építészetet, jól ismerte a CAN elhivatottságát és sokrétű tapasztalatait az oktatási terek tervezése területén, így a győri csapat híre Szentpéterfára is eljutott. A helyiek így hallottak a Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont nagy publicitást kapott előremutató tervéről is, amelyben a CAN Architects korszerű iskolaépítészeti megoldások tömkelegét vonultatta fel. A falu és az iskola vezetőségének fejlődésre nyitott hozzáállását mutatja, hogy az iroda aztán el is nyerte a megbízást az iskolabővítés megtervezésére.

EGY FELVILÁGOSULT ÉS ÉLŐ FALUKÖZÖSSÉG A HATÁRSÁV ZÁRVÁNYÁBAN

Az első hosszabb, igényfelmérő műhelymunkán az építészek örömmel nyugtázták, hogy itt nem igazán van szükség közösségépítésre. Ezen az első alkalmon is kivételes vendégszeretet tapasztaltak, és szemlátomást egy összeszokott, lelkes és motivált vezetői és tanári csapat fogadta őket. A helyiek kérésére aznap a CAN betekintést nyújtott a pedagógiai terekkel kapcsolatos kutatásaiba is. A bő fél napot kitevő alkalom végén a tanári kar tagjai kinyilvánították, hogy a mosonmagyaróvári iskolaközpont tervének sok újítását szeretnék viszontlátni a saját intézményükben is.

Minek köszönhető, hogy ilyen könnyen magukévá tették a szentpéterfaiak ezeket a hazánkban újszerűnek számító téri megoldásokat? Hogy megértsünk valamit abból, miért is lehet ilyen élettel teli és nyitott ez a kis közösség, érdemes egy kis kitérőt tennünk, és jobban megismernünk ezt a különleges falut.

Azért is érdekes a helyiek újításra fogékony hozzáállása, mert az elmúlt korszakokban inkább a falu elzártsága, sziget-jellege volt meghatározó. A Pinka folyó mentén elterülő, egykor gazdaságilag is összefüggő vidék életére erősen kihatott a Trianont követő országhatár-átrendeződés. Az ekkortájt a „leghűségesebb falu" címet kiérdemlő Szentpéterfa  későbbi életére rányomta bélyegét az itt leereszkedő vasfüggöny határsávja. Bár már a 19. század elején is sokan vándoroltak ki a faluból az Egyesült Államokba, a határsávi lét megpróbáltatásainak és traumáinak is köszönhető, hogy a falu lakóinak jelentős része ment a tengerentúlra. A kint élők rendszeresen segítették és támogatták a falu fejlesztéseit, múzeumot, emlékhelyeket hoztak létre.

A határsávi élet elzártsága pozitívan hatott a horvát nyelv és hagyományok megőrzésére. Bár az új országhatárok meghúzása miatt néhány másik faluval együtt Szentpéterfa is elszakadt az itt élő gradistyei horvát népcsoport körülbelül húszezer fős, Ausztriához csatolt területen élő közösségétől, a nemzetiségi öntudat erős maradt. A helyi Koprive tamburazenekar közkedvelt vendége a különböző zenei fesztiváloknak, de a faluban – horvát nyelvű darabokat is műsorra tűző – felnőtt színjátszó csoport is működik.

A kéttannyelvű iskolában a horvát nyelvet egy nyelvtudományok témában doktori fokozatot szerzett helytörténeti kutató, a történelmet pedig a helyi Integrált Közösségi Szolgáltató Tér és Könyvtár Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett vezetője tanítja. A hatalmas tankerttel rendelkező iskola idén is büszkén viseli a Boldog Iskola és Ökoiskola címet.

A bizonyos értelemben zárt közösség felvilágosult gondolkodása nem csak a kivételesen sok amerikai rokoni kapcsolat hatásának köszönhető. Az igazgatónő szerint megtanulták, hogy ahhoz, hogy megmaradjon a közösségük, és a település vonzó maradjon a fiatalok számára, egy lépéssel a többiek előtt kell járniuk. Ezért is alakítottak ki együttműködést a CAN tervezőcsapatával.

EGY ÉPÍTÉSZCSAPAT, AMELY ÚJ HORIZONTOKAT RAJZOL FEL A SZAKMAGYAKORLÁSBAN

A győri CAN Architects jóval több egy hagyományos építészirodánál. Egy szociálisan elkötelezett kutatólaborként is működik, melyben fontos szerepet kap a térhasználókkal és a szakmán kívüliekkel együtt végzett tudásteremtés és az aktív társadalomformálás is. A KTT építész mentoraiként például közösségszervezőkkel és tájépítészekkel együttműködve építőtáborok alkalmával járulnak hozzá vidéki települések helyi közösségeinek megerősítéséhez. A tavaly elindul Bazalt Iskola programban pedig pedagógusok bevonásával tesznek jelentős lépéseket annak irányába, hogy a téri környezet tudatos használata és a kültéri tanulás nagyobb szerepet kapjon a hazai közoktatásban. A CAN egyik alapítója, Cseh András már több mint egy évtizede, doktori kutatása során részt vett az ehhez szükséges jogi keretek kialakításának elindításában. Ennek is köszönhető, hogy ma már a veszprémi egyetemen vezet kurzust pedagógushallgatóknak a térhasználat oktatásmódszertani lehetőségeiről.

A társadalomjobbító szándék és a szakmán kívüliek felé irányuló nyitottság már a kezdetektől fogva jelen volt a CAN munkásságában. Az alapítók közül Tátrai Ádám és Köninger Szilárd többek között a 2012-ben indult faluÉPÍTÉS nevű építőtábor-sorozat tapasztalatait hozták magukkal, és András ekkor már évek óta foglalkozott gyermekek számára szervezett építészeti programokkal is. A csapat innovációk iránti nyitottsága és a kezdeti közös projektek az oktatási terek új nézőpontú vizsgálata felé terelték őket. A MOME új kampuszára készített nemzetközi elismerésben részesült tervükben, illetve a Mobility-Győr Digitális Élményközpont belső kialakításakor hazánkban úttörőnek számító megoldások merültek fel, illetve valósultak meg. A győri interaktív kiállítási központban az eredeti megbízói elvárásokat az itt dolgozó pedagógusokkal közösen felülírva sikerült elérniük, hogy a jól ismert osztálytermek helyett egy nyitott terű, de változatosan tagolt “tanulási táj" jöhessen létre. A hagyományos falak nélküli, átlátható térstruktúra azóta több tízezer gyerek oktatási környezetről alkotott képét tágíthatta ki.

A CAN iskolaépítészeti kutatásai a fentiekhez képest is szintet léptek, amikor egy kivételes lehetőségnek köszönhetően a Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont tervezésére kaptak megbízást. A mosonmagyaróvári projekt csak az egyik eleme volt a piaristák komplex iskolafejlesztési programjának. Bár a 2017-ben beígért hatalmas volumenű állami támogatásnak fájó módon végül csak töredéke érkezett meg [4], az ország öt különböző helyszínére megálmodott beavatkozások hosszan kiérlelt és ambiciózus kiviteli tervei nem maradtak hatás nélkül.[5] A piaristák hangsúlyos igényként fogalmazták meg a leendő használók bevonását. Bár az iroda munkásságában a közösségi tervezés már korábban is megjelent, itt tudott igazán kiteljesedni. A közel kétéves folyamatot és a végeredményt sokhelyütt dokumentálták, most csak az itt kidolgozott és Szentpéterfán is megjelenő újításokra térek ki.

LESZÁMOLÁS A „TANCELLÁKKAL": A SUTOS- ÉS A FORGÓ TANTEREM

A hagyományos, téglalap alakú osztálytermek formája és mérete eredetileg leginkább az építési technológiából adódott, az iskolaépülethez a kaszárnyák adták a mintát. Az elemi iskolák kialakulása idején a ki nem mondott pedagógiai cél éppen az volt, hogy elfojtsák az önálló gondolkodást. A csendre intett diákok az órákon egymás hátát nézhették csak, padlóra rögzített padokba kényszerítve. A végfalra szerelt tábla felé erőltetett, jobbkezes írásra nevelt diákok számára elégséges volt az egyirányú természetes megvilágítás a bal oldalon. A mosonmagyaróvári projektben ezt a belénk ivódott “tancella"-képet írták át. A CAN valódi lehetőséget adott az építészeten kívül álló szakembereknek – diákoknak (akik saját igényeik specialistái), tanároknak, pszichológusoknak, világítástervezőknek, akusztikusoknak és épületgépészeknek –, hogy ne csak a szavak szintjén gondolkozzanak a kortárs pedagógiai célokat támogató tanteremről. A kezdeményezőképesség, a szociális kompetenciák vagy a tanulási motiváció fejlesztését támogató helyiségekben márpedig egyénileg, párban és kiscsoportban is kell tudni komfortosan dolgozni.

Az ilyen tantermekben a többirányú bevilágítás és a mozgatható bútorok és táblák, valamint a különböző irányú térhatárok eltérő kiképzése a szoba átrendezésére csábítanak, és a kisdiákoknak lehetőségük van félrevonulni védettebb térrészekbe is. Ezekben a terekben sokat beszélgetnek, ezért fontos, hogy a zajok elnyelődjenek, és mindig legyen sok friss levegő. A felsoroltak a mosonmagyaróvári piarista iskolaközpont tervében összegződtek, de csak a szentpéterfai épületegyüttesben váltak fizikailag is valóra. A tervezők úgy nevezték el őket, hogy Sutos- és Forgó Tanterem. Előbbi – nevében a parasztházak védett szögletére utalva – egy megemelt padlójú, puha anyaggal bélelt téröblöt, valamint egy kis zárt tanszer tároló helyiséget is biztosít az alsós diákok és tanáraik számára. Utóbbi pedig szabálytalan négyszög alaprajzával segíti a felsősöket, hogy a terem még változatosabb módon legyen átrendezhető.

Van még egy fontos oka a Forgó Tanterem rendhagyó formájának. A szakértők becslése szerint ugyanis a derékszögű falakkal épült, átlagos hazai osztálytermek hátsó soraiban a tanár beszédjének maximum csak a fele érthető. Kiscsoportos munkánál, az egy térben egymással párhuzamosan zajló beszélgetések miatt még nagyobb problémát jelenthet a zajterhelés. Amint azt egy korábbi projektemben saját magam is megtapasztaltam, plusz költségek nélkül javítható egy tér akusztikája, ha nem párhuzamosak a szemközti falak. Egy székesfehérvári gimnázium padlásán többek között mi is ezért építettük az új közösségi teret és rádióstúdiókat tört síkú térhatárokkal. A visszaverődő hangok így jobban szétszóródnak a tér minden irányába, kevésbé erősítik fel egymást, és tompábbak a zajok. A szentpéterfai iskola esetében a CAN legnagyobb érdemei közé tartozik, hogy komolyan vette az ehhez hasonló legalapvetőbb térhasználói igényeket, és ennek érdekében a bevett esztétikai mintákat is merte megkérdőjelezni.

ESZTÉTIKAI KÉNYSZERZUBBONYOK FELLAZÍTÁSA EGY EMBERKÖZPONTÚ ÉPÍTÉSZETÉRT

Példaértékű, hogy a tervező építész csapat a költségkeret felhasználásakor mennyire a helyi közösség javát helyezte előtérbe. Olyan valóban lényeges dolgok kaptak elsőbbséget, mint például a felsősök új épületrészének lelke, a nagyobb rendezvényekre is alkalmas közösségi tér, amely a kis kompakt épületben csak egy hatalmas – és nem olcsó – mobil fallal volt megvalósítható. A külön épületre tagolás mellett a ház legfontosabb érdeme az itt megvalósuló, a nagy magyar iskolatervező elődök körében is méltán népszerű térszervezés, miszerint az osztálytermek egy központi aula köré szerveződnek.

A CAN nem spórolt azon sem, hogy egyrészt kívül és belül is sok ablak és üvegezett falszakasz legyen. Másrészt a széles lelátó-lépcsőnek és a felülvilágító alatti födémáttörésnek köszönhetően a két épületszint is – a lehetőségekhez mérten – intenzíven kapcsolódik egymáshoz. Mindezek nemcsak a felsős diákság összetartozás-érzetét erősíthetik, de a változatos térkapcsolatokkal rendelkező központi közösségi tér az iskolai kereteken kívül is fontos közösségformáló szerepet tölthet majd be a faluban.

A győri építésziroda nem engedett abból sem, hogy pénz jusson a modern pedagógiai szempontok szerint megalkotott, ergonómikus, rakásolható és könnyen átrendezhető mobíliákra, az akusztikai mennyezetburkolatra, vagy a földszinti tantermek és az emeleti tetőterasz által nyújtott közvetlen kültéri kapcsolatra. Mindennek persze ára volt. Sok mindenre nem maradt pénz, és kikerült a tervből. Vagy ahogy a nyílászárók és burkolatok esetében történt, megelégedtek az olcsóbb, de működő anyagokkal és szerkezetekkel.

Ez a valós használati igényekre figyelő, szélesebb perspektívájú, de építészek körében sajnos nem hétköznapi épületesztétikai magatartás érvényesült a színhasználatban is. Az egyéni ízlés önkénye helyett ugyanis a tervezők azt a bizonyítékon alapuló elvet követték, hogy az ember számára vonzó természeti környezetet mintául véve a terekben sok világos tónus és kevés élénkebb szín legyen.

A TUDATOS TÉRHASZNÁLAT ÉS AZ ÉRZELMI KÖTŐDÉS MEGALAPOZÁSA

A szentpéterfai projektnél a rendkívül szűk időkeret sem engedte meg, hogy a CAN olyan intenzíven vonja be a helyieket a tervezésbe, mint ahogy az Mosonmagyaróváron történt. A közös igényfelmérés és tervértékelés mellett a közösségi tervezés itt inkább a nem hétköznapi épület és annak lakóinak összebékítésére koncentrált. Apró, de annál fontosabb eszközökkel alapozták meg a gyerekek érzelmi kötődését az új épülethez. Az építés első és utolsó pontján fizikailag is bevonták a kisdiákokat az építési folyamatba. A Kitűzés során mindössze egyetlen tanterem alaprajzát jelölték ki az építési területen. Az egyszerű feladat mégis jelentőségteljessé válhatott azáltal, hogy a gyerekek minden érzékszervét bevonták, amikor a füves focipályáknál alkalmazott módon, pályavonalzó kocsival mészport szórva festették fel a falak vonalát.

A tulajdonérzet megteremtését segítette a ház felépülését követően az iskolaudvarra fókuszáló alkotótábor is. Az idei nyár elején ugyanis az itt lévő tüzivíz tároló fölötti mesterséges dombra készültek mászó- és leülőfelületek a diákok aktív részvételével. A sok év alatt kiérlelt, és a Bazalt Iskola projektnél is alkalmazott módszertan segítségével dolgoztak: a közös építészeti nyelv kialakítását célzó játékok után a hely kísérletező felfedezése, a közös döntéshozás és a fizikai építés következett. A számos elemből álló folyamat része volt például, hogy a résztvevők a saját testük megéléséből indultak ki, majd hosszú rudak segítségével zajló téralkotási feladatokkal terjesztették ki a fókuszt a környező fizikai térre. A gyerekek az együtt kigondolt ferde fa platók fűrészelésében, burkolásában és festésében segédkeztek, végül természetesen a közös ünneplés szertartása is fontos szerephez jutott.

A CAN tagjai azt is fontosnak tartották, hogy az elkészült épületben a pedagógusokkal jobban megismertessék az újszerű téri megoldások használatát. A teljes napon át tartó, pedagógus szakértő és motivációs mentor vendégek részvételével zajló eseményen az egyik helyi tanár elmondása szerint észrevétlenül tanultak, az egész inkább egy játékos és felszabadult csapatépítő tréningnek hatott.

A RIDEG KOMPOZÍCIÓS SÉMÁK FELOLDÁSA A TÉRHASZNÁLÓK ÉRDEKÉBEN

Doktori kutatásom során eleinte meglepett, hogy azok az iskolatervezésben meghatározó világhírű építészek, akik kitüntetett figyelmet fordítottak a laikus térhasználók igényeire, legtöbbször külső megjelenésükben is összetett és gazdagon formált épületeket hoztak létre. Közülük egyesek, mint Herman Hertzberger, Sarah Wigglesworth, vagy a japán Kojima és Akamatsu párosa az alaprajz tekintetében legtöbbször megmaradtak a megszokott, derékszögű elrendezéseknél, épületeik látványa mégis inkább sok sajátos megjelenésű elem összeillesztéseként érzékelhető. Még gyakrabban tapasztaltam azonban, hogy az épülethasználói szempontból is messze kiemelkedő iskolaépületeket – például Hans Scharoun, Patricia és John Patkau, Günther Behnisch, vagy Will Alsop házait – egy ennél is szabadabb formavilág jellemzi.

A merev geometriai formáktól való eltérés a fenti építészekhez hasonlóan a CAN szentpéterfai iskolája esetében is lehetővé tette, hogy az épület tömege kívül és belül is még pontosabban reagáljon a használatból fakadó igényekre és a ház közvetlen környezetének adottságaira. A meglévő fák és épületek, valamint a távolabbi tervek között szereplő tornaterem lehetséges pozíciója lényegében meghatározta a ház helyét a szűkös ingatlanon. Ugyanakkor a telekre illesztésnek többféle lehetősége kínálkozott pusztán annak köszönhetően, hogy nem volt elvárás a szabályos alaprajzi forma.

A hátrahúzott, ezzel védett helyzetbe hozott bejárat, a praktikusan kiugró szélfogó, vagy a kert élettel való megtöltését segítő, rajztáblaként is használható, hatalmas homlokzati ülőfülke tovább tagolják a ház külső képét. A szabálytalan alaprajznak és az épület részben magastetős lefedésének köszönhetően ferdén emelkedő párkányok is kialakultak, de a sokféle kilátást nyújtó változatos méretű nyílászárók még tovább artikulálják a látványt. A ház ráadásul az udvar felőli sávban egyszintes és lapostetős. A felsős szárny tömegének ilyen „beharapása" teszi ugyanis lehetővé, hogy az udvar tágasabbnak, szellősebbnek hasson, ezáltal lentről nézve kisebb, emberléptékűbb az épület. Egyúttal kialakul fent egy szabadtéri jógaórákra is használt tetőterasz, ami ideális lehet lelátóként ünnepségek alkalmával, vagy ha a szünetekben a kertben bandáznak a többiek. Mindezek miatt nemcsak a belső tér mozgalmas, de a külső tömeg is igen összetett.

A CAN Architects szentpéterfai épületénél megfigyelhető nyitott formaalkotási eljárás a fent említett építészek munkamódszerével rokon. Scharoun és Hertzberger 1960-as években épült, organikusan „nőtt" és a befejezettség hatását kerülő iskolaépületei ma is eredeti rendeltetésüknek megfelelően működnek, a használóik szeretik őket és a helyi közösségek büszkeségei. A delfti Montessori Iskola és a németországi Marl és Lünen városában felépült oktatási épületek világszerte a XXI. századi iskolaépítészeti elvek legnagyobb előhírnökeinek számítanak, a saját terasszal rendelkező, több oldalról megvilágított “L"-alakú tanterem és a téröblökkel és lépcsős leülőhelyekkel tagolt “tanulási táj" elképzelésének alapvető hivatkozási pontjává váltak. A szintén citált és Scharoun szellemi örökeseként számontartott Günter Behnisch töredezett tömegű St. Benno Gimnáziuma, Alsop polgárpukkasztóan “laza" Michael Farady iskolája, Wigglesworth “buja" és szerethető Sandal Magna oktatási épülete is kiállta a közösségi részvétellel fogant építésük óta eltelt évek próbáját.

Bár a szentpéterfai ház kialakítására jóval kevesebb idő, pénz és figyelem jutott, mint a felsoroltakra, biztos vagyok benne, hogy nagyon fogják szeretni a helyiek.

Szentpéterfán is többről van szó, mint egy célszerű és pedagógiailag előremutató épületről. Az egyedi és esetlegesnek tűnő elemeket is bátran felvállaló téralakításával ez a hazai viszonylatban iskolaépítészeti mérföldkőnek számító épület is egy elnyomástól mentes, befogadó, demokratikus légkört közvetít. Mindehhez persze kellett az alkotó építész, aki a ház különféle elemeinek “egyformásítása" helyett inkább arra összpontosít, hogyan rendezze egységbe – például egy erős téri identitást adó „lapos piros százlábú" segítségével – a sajátosságukat felvállaló épületelemeket.

Tánczos Tibor DLA

[1] A Lánczos Kornél Gimnázium tetőtérbeépítésének tervezése során Baranyi Ágnes és Virág Péter voltak az építész tervező partnereim. A 2017-ben megvalósult belső átalakításról itt, a projekt akusztikai vonatkozásairól pedig ezen az oldalon lehet tájékozódni.
[2] Az 1960-as évektől kezdve többek között Finnországban, Hollandiában, vagy az Egyesült Államokban is egyre közkedveltebb építészeti megoldás volt, hogy az osztálytermek kisebb csoportjait egy-egy többfunkciós közösségi tér köré szervezik. Az “iskola az iskolában" elvet követő térszervezés mára a világ fejlettebb részein, például Japánban, Ausztráliában, Németországban, vagy Ausztriában is részét képezi az iskolaépítészeti ajánlásoknak.
[3] A kisebb, emberibb léptékű iskolák előnyben részesítése, vagy a nagyobb intézmények nagyságrendileg 150 fős szervezeti egységekre tagolása az úgynevezett Dunbar-szám elméletén alapul. Ahogy Csányi Vilmos az egyik pedagógiai tárgyú cikkében megfogalmazta, a másfél száz fős létszám “a valódi közösségek felső határa". Ekkora méretű csoportban lehetővé válik, hogy mindenki mindenkit jól ismerhessen, ezáltal elkerülhetővé váljon az iskolai társas elszigetelődés, az elidegenedés és a névtelenség érzése.
[4] A megígért források nagy részének megvonása nehezen gyógyuló sebeket okozott a hitegetett közösségek többségében. A legtöbb intézmény azért túlélte, de szomorú és sokatmondó, hogy épp az az iskola kényszerült azóta megszűnni, amelybe a leginkább hátrányos helyzetűek jártak.
[5] A folyamatban részt vevő, sok esetben tudományos és akadémiai munkát is végző több tucatnyi építészen keresztül az iskolaépítészeti innovációk hatása közvetett módon továbbgyűrűzött a hazai szakmai közéletben. Nem véletlen, hogy az ezt követő években számos egyetemi kurzus, diplomamunka és publikáció esetében került fókuszba az előremutató oktatási terek tervezése.

Irodalomjegyzék:
Saád, J. (2014). telepesek.mnl.gov.hu. In S. József, Táborlakók és családjaik. Életút-elemzések a hortobágyi zárt táborokból 1953-ban szabadult családok körében. Argumentum Kiadó. Forrás: https://telepesek.mnl.gov.hu/pdf/hatarsav.pdf
Cseh, A., Élő, J., Kőninger, S., Németh, D., & Tátrai, Á. (2021). Scholae Piae. A Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont tervezése. In A. Dúll, K. Somogyi, & M. Tamáska, Iskolaépítészet Magyarországon - Örökség és megújulás (old.: 243-268). Martin Opitz Kiadó.
Szilágyi, J. (2022. május 8). Kis-Szentpéterfa New Yorkban, franciadrazsét osztogató amerikaiak, húsfüstölő Bronxban. Forrás: nyugat.hu: https://www.nyugat.hu/cikk/szentpeterfa_kivandorlas_sorozat_osszefoglalo
Dúll, A., Somogyi, K., & Tamáska, M. (2021). Iskolaépítészet Magyarországon - Örökség és megújulás. Martin Opitz Kiadó.
Tánczos, T. (2015). Téralakítás és dizájn mint oktatásmódszertani lehetőségek a kortárs iskolaépítészetben. DLA értekezés.
Csányi, V. (2010). Oktatáspolitikai problémák egy humánetológiai rendszerszemlélet tükrében. Iskolakultúra, 3-13.
Dunbar, R. (1996). Grooming, Gossip and the Evolution of Language. Harvard University Press.
AAF. (2006). report from the national Summit on School Design – A resource for educators and designers. The American Architectural Foundation. Washington DC: AAF.
Blundell Jones, P. (1975. March). Three schools by Hans Scharoun. The Architectural Review.
Jeney, L. (2011). 150 évet visszalépünk? Iskolaépítési kérdések. Utóirat, 1.
MEXT. (2010). Anthology of ideas for creating new school facilities. Tokyo: Ministry of Education, Culture, Sports, Science and Technology.
Pirity, Á., & Kissfazekas, K. (2023. március 24). Tipizált térrendszerű és szerkezetű, aulás általános iskolák Magyarországon az államszocializmus idején. Forrás: https://akjournals.com/view/journals/096/51/1-2/article-p77.xml

Szerk.: Winkler Márk