10+1 – Macalik Arnold

"...egyetlen egy hatalom létezik, és az szellemi természetű. A gondolat is innen ered. Ezért tiszteletünk csakis ebbe az irányba fordulhat, és közvetve azok fele, akik ennek tolmácsolói, gondozói. Egyedül ez tud összhangot, teremteni, éppen a puszta tükrözés által, a szellem tükrözése révén." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Macalik Arnold kolozsvári építésszel készítettünk interjút.

Székelyföld egyik rendtartó faluja és Kolozsvár közötti kétlakiságban telt Macalik Arnold gyermekkora. Megérintette az erdélyi természeti és épített táj rendkívül gazdag világa. Torz komcsi világban, a falu meg a város szervezett kisebbségi magyar közösségének belső rendje közepette gyúlt benne hit és valamiféle érzékenység. A jórészt autodidakta módon végigbukdácsolt, bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetemen folytatott tanulmányai után visszatért Kolozsvárra, ahol az ezredforduló arrafelé fülledt éveiben alkalma nyílt szélcsendes viszonyokban meghonosodni és elmélyülni a szakmában. A széthulló egykori (tervező)intézetek romjai között sarjadt irodákban (az FKM Építészműhely és a Mossfern munkaközösségében) főképp középületek tervezésén munkálkodtak. Akadt örökségvédelmi feladat meg pályázat is szép számban. Sokuk méltatásra került biennálékon, hazai és nemzetközi szakmai seregszemléken. Úgy lett övék a világ, hogy keresők voltak, nem kerestek semmit, a világ kereste meg őket. Többek között olyan épületek társtervezője, mint a csíkszenttamási Szent Anna-feredő fogadóépülete, a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház főszentélyének restaurálása, a madéfalvai Szent Anna kápolna, a csomafalvai Turisztikai Információs Központ toronyépülete, a hargitafürdői pálos Remetelak, a kolozsvári Banca Transilvania központi székháza, a nagyváradi Fekete Sas palota restaurálása, valamint a székelyudvarhelyi Hajdó ház. Pár évtized távlatából úgy tűnik, hogy a kusza román társadalmi viszonyok közepette, a kis kétnyelvű építészeti irodák sorának megadatott, hogy valamiféle sajátos kórushangzást képviseljenek. Az, hogy ez a jelenség hosszabb távon szárba szökkenjen, és a magyar építőművészet szerves részévé tagozódhasson, érdemesnek véli tágabb közösségben elgondolkodni azon, hogy mielőbbi magyar tannyelvű művészeti és építészeti nevelés szerveződjön a régióban. Az építész a Romániai Építész Kamara alapító tagja, 2007-2011 között az erdélyi régió köztéri emlékművek tervtanácsi tagja, 2012-2020 között négy erdélyi megyét gondozó műemlékvédelmi tervtanács tagja. 2022-ben munkásságát Magyar Építőművészetért díjjal ismerte el a a Magyar Építőművészek Szövetsége. 

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Elég kettő: SZOPHIA, HAGIA. Matematikus építőművészek letéteménye. Talán minden kibontható és újrateremthető belőle.
 
Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Maradnék a helynél: ez élő test, és az azt auraként körülvevő, meleggel sugárzott (erő)tér. 

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Szépséges egyensúly, mindkét irányban határtalan és szorosan összefüggő mélységekkel. A bennünket fogva tartó képzetek sorában az építész számára tán ez az egyik legfontosabb –szemléletünk, gyakorlatunk tekintetében is alapvető – illúzió. Az Ady-féle új időknek új dalai után, Attila mögé sorakozok e tekintetben:

A múlt, s tán abban is a régmúlt megejtő bűvöletében eme letapogató emlékezet a biztos vezérem.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

A gyulafehérvári székesegyháznál és érsekségnél töltött évek jutnak eszembe. Akkoriban nem értékeket teremtettünk, hanem értékeket örökítettünk. Amúgy ez a büszkeség nálam nincs jó helyen. Kiskorom óta valamiképp túlüt rajta a hála. Eszerint nem tudok kiemelni egyet sem a munkák közül. Lehet azért sem, mert e kérdésre érkező válaszom ellenébe fut magának a kérdésnek, hiszen ami felvillan, az a mámorító együtt-munkálkodás, amikor TÁRSAS parttalan önfeledtségben alakult ki a javaslat, meg annak megvalósulása. Az a nagy, kiemelendő pillanat, amikor teljességgel a közöttünk levő intervallumban szunnyadt a gondolatcsíra. Bár ez áldás és habitus kérdése is, mégis ezt kívánom minden alkotónak. 

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Számomra valami félelmet sugall, mert mindig többre értékelték munkámat, mint amire érdemes volt, és így az ebből származó visszhang bizonytalansága egy alattomos érzés. Ezért valós sikernek azt az odaadó munkák nyomán érlelődő gyümölcsöt tekintem, amely úgy szül örömet és hálát (nemcsak benned, hanem sokakban körülötted), hogy a méltányolásba nem szüremlik szirup meg ízfokozó, tartósítószer, és amelyik így, szép csendesen magvakat is érlel bőségesen.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Van néhány tartós: az áldozat, a lassúság, a súlyos szótlanság, az időtlenség, az angyali viselkedés természete (mikor a mű egyik kezével pofoz, a másikkal ölel), a szövet, a vernakuláris tárgyak (értsd: házak) lankadatlan gyűjtése. S hogy miért? Mert – a tárgyi környezetből kivonulni és kiszorulni kényszerült – a második kiűzetésben ébredt embert keresem. 

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Úgy tervezni tárgyi környezetet, mintha Dresch Misi játszaná azt. Erőfeszítés-mentesen. Hagyni, hogy a tárgy minden részletében rezdüljön az ember, mármint az ő keze nyoma. Megtanulni befejezni a dolgokat. Megsejteni mitől is eleven egy-egy kiváltságos tárgy, és mitől marad húsz év múlva is az. 

A Hargitán éppen egy téren és időn felülemelkedő spirál-kerengőn munkálkodunk. A pálos rendnek készül ez a remetelak, már-már a matematikai képlet tisztaságáig érlelt minőséggel.
Közben belebonyolódtam sok nagy léptékű köztér alakításába. Megkísérelném egy asztalon tartani a kisebb, csendes tárgyak és az urbanisztika-építészet átjáró kapuját kilincselő nagytervek összhangját. Az építészet témakörében erdélyi magyar ember számára felelősséget ró az örökségvédelmi feladatokra való érzékeny odafigyelés, amelyben itt a táji dimenziók is beleértendőek. 

Megkerülhetetlen feladatomnak tekintem az erdélyi vernakuláris építészet, és azon belül pár témakör, alapos bejárását és dokumentálását. Mindezt inkább a művészi megismerés módszereivel és kevésbé tudományos összehasonlító módszertan mentén.

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Mindhármuk felé szelíd tekintettel üzenném: egyetlen egy hatalom létezik, és az szellemi természetű. A gondolat is innen ered. Ezért tiszteletünk csakis ebbe az irányba fordulhat, és közvetve azok fele, akik ennek tolmácsolói, gondozói. Egyedül ez tud összhangot, teremteni, éppen a puszta tükrözés által, a szellem tükrözése révén.

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Filmeket sosem láttam. Harminc éve megrekedtem Krzysztof Zanussi A kristály szerkezete című alkotásánál. Általában a vers és aztán Krisztus példázatai, a nagy mesélők világa: Csingiz Ajtmatov, Thornton Wilder (Teremtés nyolcadik napja) Italo Calvino (Láthatatlan városok) és Benedek Elek magyar népmese és mondavilága. Zenében Anthony Holborne-ig tartó középkori és reneszánsz zenei miliő érdekel, de megejt a kortárs szakrális muzsika, Arvo Pärt, vagy a népzene és a jazz szabad világa.

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

Castellihez szegődnék (Francesco Borromini), s ha nem sikeredne, akkor próbálkoznék Camillonál (Guarino Guarini). S ha ő sem fogadna (nem beszélek nyelveket és a szerkesztésből is lassan kirostálódtam), akkor próbálkoznék Sverre Fehnnél. Szelíd pillanataimban azt hazudom magamnak, hogy hamar szót értenénk. De a paspelsi iskola terveinél is segédkeztem volna...

S hogy miért? Valami kisugárzás, természetes állapotba feledkezés, belső rend, a kéz és a szellem időtlen tánca munkálkodik ezeknél az alkotóknál. Kegyelmezzetek meg nekem, hogy kiragadtam őket, és hogy őket ragadtam ki. 

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Tövissi Zsolt csíkszeredai építésszel.

Szerk.: Sütöri Laura