50 éves a "Műemlékvédelem" folyóirat
Immár ötven esztendeje annak, hogy Gerő László építész útjára indította a folyóiratot. Ez alkalomból a KÖH ünnepséget és baráti találkozót szervez 2007. március 7-én, 15 órakor.
Immár ötven esztendeje annak, hogy Gerő László építész útjára indította a Műemlékvédelem című folyóiratot, amely azóta is elismert, hiteles fóruma az épített örökség szakembereinek. Az ünnepi pillanatot megragadva, a folyamatosság jegyében a lap kiadója, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ünnepséget és baráti találkozót rendez, amelyre várja a folyóirat szerzőit, alkotóit, fotográfusait, az újságíró kollégákat — és természetesen olvasóit.
Program:
Köszöntő
(Dr. Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke)
Laudáció a Műemlékvédelemről
(Dr. Marosi Ernő, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke)
Visszatekintő
(Dr. Valter Ilona főszerkesztő)
Várak dicsérete
(Fülöp András régész, ÁMRK)
Baráti, kötetlen beszélgetés
Időpont: 2007. március 7. szerda, 15.00
Helyszín: Óbudai Társaskör (Budapest III., Kiskorona utca 7.)
Megközelítés: 6-os, 86-os busz (Kiscelli utca), 1-es villamos (Szentlélek tér), HÉV (Árpád híd)