A Budapest Sportcsarnok újjáépítése

Óriási meglepetést okozott, hogy a francia Bouygues konszern nyerte meg a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére kiírt pályázatot.

Óriási meglepetést okozott, hogy a francia Bouygues konszern nyerte meg a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére kiírt pályázatot. A győztes 2002 augusztusára építi fel a 12 ezer főt befogadni képes stadiont, melyet azután húsz évig üzemeltet, az viszont egyelőre kérdéses, milyen arányban osztozik a nyereségen az állammal. "A döntés kihirdetésével egy időben lakonikus faxüzenetet kaptunk az Ifjúsági és Sportminisztériumtól (ISM), mely szerint a riválisunktól érkezett, a határidő, pénzügyi feltételek, üzemeltető személye tekintetében a mienknél állítólag előnyösebb ajánlatot fogadták el" - panaszolta a HVG-nek az eredménytől lesújtva Bálint Péter, a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Arcadom Rt. vezérigazgatója alig néhány órával a tavasszal kiírt stadionpályázat november 23-ai eredményhirdetése után.

A tavaly decemberben leégett Budapest Sportcsarnok (BS) helyén felépítendő új sportlétesítmény megvalósítására kiírt meghívásos tender tervét - miután tavasszal eldőlt, hogy az eredetileg bejelentett tervekkel ellentétben az új csarnok nem a BS épen maradt szerkezetelemeinek megtartásával épül - az ISM megbízásából a szervező PricewaterhouseCoopers (PwC) mintegy ötven magyar és nemzetközi építőipari vállalatnak küldte el, a pályázati felhívásra azonban csak öten nyújtottak be anyagot. A kiírásnak ezek közül is csak az Arcadom Rt. és a francia Bouygues S. A. ajánlata felelt meg, a máltai Credinvest, a brit Phoenix, illetve a német Planungsbüro Deyle GmbH és a Walter-csoport által alkotott konzorcium ugyanis csak "bérépítkezésre" ajánlkozott, nem vállalt viszont üzemeltetést saját kockázatra. Az állva maradt két cég ajánlata megegyezett abban, hogy mintegy 23 milliárd forintért építik fel a 12 ezer férőhelyes csarnokot úgy, hogy az összeget az államnak csak az átadást követő tíz év alatt kell törlesztenie. A kedvező fizetési feltételekért cserébe a pályázó húsz évig üzemelteti a létesítményt, melyből a PwC szeptemberben az ISM számára készített tanulmánya szerint - szponzori konstrukciókkal, VIP-páholyok működtetésével, kizárólagos vendéglátói jogok eladásával - komoly nyereség várható. A két pályázó vállalta, hogy az állam húsz "szabadnapot" is kap, amikor a csarnokban az általa választott program zajlik, s e napokért az üzemeltető nem kér bérleti díjat. A két ajánlat közt különbségek is akadtak. Míg a franciák csak 70, Demjánék 100 százalékban foglalkoztattak volna magyar alvállalkozókat. Másfelől a stadionépítésben is gyakorlott Bouygues 2002. augusztus végére, míg az e téren járatlan Arcadom csak két hónappal későbbre ígérte a stadion átadását, ráadásul a Demjánék által megnyert brit Stadivarios tapasztalatlanabb üzemeltetőnek számít, mint a Madridban, Brüsszelben, Párizsban, Versailles-ban stadiont működtető ugyancsak francia Horode. Hogy mindezek a kritériumok mennyit nyomtak a latban, nem tudni, az viszont biztos, hogy nem csupán a sajtóban láttak napvilágot olyan értesülések, mely szerint az Arcadom a valószínű befutó (HVG, 2000. november 25.).

A HVG-nek nyilatkozó Bálint Péter elárulta, hogy nem az újságokban megjelentek miatt voltak biztosak a győzelemben, hanem "mert olyan tárgyalásokat folytattunk, amiből ez érződött". Bár a versenytárgyalások során valóban volt lehetőség konzultációra, Alastar Graham, a PwC pályáztatással megbízott igazgatója szerint a verseny mindvégig túl szoros volt ahhoz, hogy bármely fél biztos legyen a dolgában. Demján Sándorral mindenesetre korábban nem bánt mostohán a Fidesz-kormány: tavasszal például az ő résztulajdonában álló Trigránit 100 százalékos érdekeltsége, a Duna Sétány Székház Kft. igen kedvező áron vehette meg a Petőfi híd és a Lágymányosi híd közé eső pesti Duna-parti egykori expótelkeket, hat nappal azután, hogy kiderült, az Arcadom építi a kormány által új helyszínre álmodott Nemzeti Színházat (HVG, 2000. április 8.). Ám a nyilatkozattételtől most elzárkózó Bouygues sem "idegenben lépett pályára", amikor bekapcsolódott a stadionépítésért folyó küzdelembe. A világ második legnagyobb építőipari cége a Bouygues Hungária Kft. révén nyolc éve jelen van Magyarországon, legnagyobb hazai beruházásai közé tartozik az EMKE irodaház felépítése, a Chinoin számára gyógyszertároló, a Mol számára pedig olajtárolók létesítése.

A Bouygues S. A. résztulajdonában van emellett az M5-öst üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya Rt., mely az Újhartyán-Kiskunfélegyháza szakasz építésére kiírt koncessziós tendert 1994-ben nyerte meg. A Bouygues cégcsoportba tartozik az ugyancsak francia Colas társaság is, melynek tulajdonában van a Colas-Hungária Kft. mellett az Egri Útépítő Rt., a Debreceni Magas-, Mély- és Útépítő Rt., valamint az 585 millió forint tőkéjű, tarcali székhelyű "Colas-Északkő" Kft. is. A stadiontender lezárultáig a Bouygues-csoport legjelentősebb magyarországi beruházási tervének a Kerepesi úti ügetőpálya helyére tervezett bevásárlóközpont számított, melynek 68 ezer négyzetméteres, üzleti célokra kiadható területe jóval meghaladja a Demjánék eddig átadott beruházásai közül legjelentősebb Westend City Centerét is, így azt a hazai bevásárlóközpontok mezőnyében a második helyre szorítaná vissza. A 200 ezer négyzetméteres telket 1998 szeptemberében vették az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-től (ÁPV). A Bouygues cserébe vállalta, hogy a közeli Kincsem Parkot alkalmassá teszi a galoppfutamokon kívül ügetőversenyek megrendezésére is. A Kincsem Park felújítása augusztusban botrányos körülmények közt annak ellenére elkezdődött, hogy a park kisebbségi tulajdonosa, a Ficsór Autóház Kft. nem adja hozzájárulását a munkálatokhoz (HVG, 2000. augusztus 26.).

A vízszolgáltatásban, az elektronikus médiában és a mobiltelefon-üzletben egyaránt érdekelt Bouygues konszern nemzetközi renoméja egyébként nem teljesen makulátlan. A cég ellen Franciaországban több bírósági vizsgálat is folyt bennfentes kereskedelem, hamis számlázás, okirat-hamisítás és korrupció vádjával, utóbbi ügyben pedig Martin Bouygues elnök mellett a cég érdekeltségébe tartozó TF1 kereskedelmi tévétársaság főnökét, Patrick Le Layt, valamint a cég olaj-, gázipari- és hajózási vállalkozásait tömörítő Bouygues Offshore és a Saur vízközmű igazgatóját is beidézték (HVG, 1997. április 5.). A most lezárult pályázatban néhány nem lényegtelen kérdés még tisztázásra vár. Noha a győztessel kötött szerződés szerint a Bouygues az építési költségek 10 százalékának megfelelő bankgaranciát ajánlott fel, egyelőre nincs pontosan meghatározva ennek összege, ez ugyanis csak az elkövetkezendő hetekben a Bouygues és az ISM által közösen kidolgozandó részletes építészeti terv ismeretében lehetséges.

A HVG-t tájékoztató Fürjes Balázs miniszteri biztos mindenesetre úgy vélte, hogy a végső összeg 21 milliárd és 23 milliárd közt lesz. Ennél is komolyabb viták várhatók a megállapodás egy másik pontjáról, mely szerint az üzemeltetésből származó nyereség "egy meghatározandó küszöbérték alatt" a magáncéget illeti, ezen összeghatár felett pedig "osztozkodnia kell" az állammal, a küszöb viszont Fürjes szerint nincs még lefektetve. Az mindenesetre biztos, hogy a tavalyi költségvetés általános tartalékából az ISM számára BS-célokra elkülönített 417 millió forint mintegy felét már elköltötték a Kipszer Rt. és a Kész Kft. által elvégzett romeltakarításra, a maradék is elment részben műszaki és építészeti tanulmányokra, részben pedig "kötelezettségvállalással terhelt", elsősorban a beruházási tervek és a kivitelezés ellenőrzésével megbízott Óbuda-Újlak Rt. 2003-ig 169 millió forintban megállapított munkadíja miatt. Egyelőre érintetlen ugyanakkor a közadakozásból befolyt 118 millió forint mellett a személyi jövedelemadók 1 százalékából érkezett 20 millió forint, valamint az a 30 millió forint, melyet a parlamenti képviselők utaltak át a BS felújítására a tavalyi 13. havi bérükből.

forrás: MTI, Heti Világgazdaság, Schweitzer András