A szalmaház nem légvár

  Mindennapi kenyerünk – illetve „elődje", a búza – nélkül igencsak sanyarú sorsunk lenne. De mit kezdhetünk a szükségszerűen termelődő szalmával? Egyes vélemények szerint jobb falanyag, mint a tégla.    

Nyilvánvaló, hogy az épületgépészet a házépítéssel kapcsolatos szakmák egyike, azt viszont már sok szakmabeli nem veszi figyelembe, hogy a társszakmák fejlődése nagymértékben befolyásolja saját munkáját is. Azazhogy jó esetben befolyásolná, mert vannak, akik mit sem törődve a változásokkal, teszik a dolgukat, mint húsz-harminc éve. Aki viszont nem akar kikopni vagy stagnálni, nem csak az épületgépészeti újdonságokat kíséri figyelemmel. Cikkünkben egy olyan „új" építési technikáról lesz szó, amely nagyban befolyásolja az épületben telepítendő gépészet milyenségét.

Mindennapi kenyerünk – illetve „elődje", a búza – nélkül igencsak sanyarú sorsunk lenne. De mit kezdhetünk a szükségszerűen termelődő szalmával? Az állatoknak kiváló alom készíthető belőle vagy esetleg eltüzelhető.
Azonkívül (egyes vélemények szerint) jobb falanyag, mint a tégla. Hogy miért jobb, azt később ismertetjük, először azt mutatjuk be, hogyan is épül fel egy szalmaház – már csak azért is, mert ez tűnik első hallásra a leghihetetlenebbnek. Szóval: adott egy teljesen átlagos beton alapozás; hogy ez mekkora, az igényeinktől függ, 30-300 m2-ig bátran tervezhetünk, de Amerikában akad 1500 m2-es szalmaépítmény is. Tehát megvan az alap, illetve a falanyag, az egyenként 50x35x80 cm-es, „szabványos", mezőgazdasági szalmabálák. Ezeket felfalazzák mindenféle kötőanyag nélkül, egyszerű fakarókkal egymáshoz rögzítve őket. Mikor kész a fal, jöhet rá a fa koszorú, majd a szintén fa szerkezetű és cseréppel fedett tető. Fontos, hogy a szalma ülepedése miatt a koszorút jól le kell szorítani, hogy a szalma minimum 130 kg/m3 sűrűségű legyen. Kicsit bizonytalannak tűnik így, nemde? Valóban, a szalmaházaknak csak mintegy 10%-át építik ilyen, teherhordó falakkal, a többit pedig favázas szerkezettel – ilyenkor a váz közé rakják a bálákat, és a tető súlyát is a faszerkezet tartja. Azért itt sem szabad betonfödémet építeni, illetve nem ajánlott a tetőtér-beépítés sem. A vakolásról még nem tettünk említést, pedig fontos: mehet a szalmára átlagos vakolat is (fontos, hogy ne legyen túl magas a cementtartalma), de a szakember a vályogházaknál használt tapasztást ajánlja – később kitérünk rá, miért. Azért van néhány szabály, amit be kell tartani. A szalmának a víz a legnagyobb ellensége, tehát tilos a szalmafalban vízcsövet vezetni – illetve ha mégis ott megy, duplafalú csövet kell alkalmazni. Mégis jobb, ha a padlóban mennek a csövek. Ilyenkor egy csőtörés sokkal kisebb kárt okoz, hiszen a szalmafal az aljzat fölött 5 cm-rel kezdődik, mivel egy talpfával megemelik az építés során, tehát a padlón lévő vízkiömlés nem árthat neki. Ám ha mégis víz kerül valamilyen módon a falba, a szalmában nem terjed gyorsan. Ha kismértékű a behatolás, egy vakolatmegfúrással gyorsan ki lehet szellőztetni a nedves területet. Amennyiben nagyobb a vizesedés, bálacserével lehet orvosolni a bajt – ez viszont nagyon ritka.

És akkor az előnyökről
Mennyibe kerül? – ez az első kérdés, amit hazánkban legelőször feltesznek. Nos, mint tudjuk, egy ház építésénél nem kb. 10-20%-a az összköltségnek a falak felhúzása, tehát itt nem lehet annyit spórolni – a többi szerkezet pedig lényegében egyezik egy téglaház szerkezeteivel. Viszont a szalmaház üzemeltetési költségei jóval alcsonyabbak, és egészségügyi szempontok is szólnak mellette. Feltehető viszont a kérdés: mennyire tartós a szalma, mint anyag? Mivel a szalmát nem támadják a fát rongáló rovarok, csak gombák és mikroorganizmusok (amik csak vízben dús környezetben élnek fejlődnek), amennyiben szárazak maradnak a falak, akkor a nebraskai, XIX. századtól máig fennmaradt szalmaházak kora lehet az irányadó.

Szalmatörténet
A szalmaházak története Észak-Amerikában kezdődött. A nagy amerikai pusztákon, a középső államokban a hőskorban kevés volt a hagyományos építőanyag, mint a kő és a fa, viszont mivel gabonatermesztéssel (és állattenyésztéssel) foglalkoztak, rengetek szalma akadt. A második feltétel 1880-ban teremtődött meg, amikor is feltalálták a bálázógépet. Az első szalmaházak azonnal felépültek Nebraskában, és 1920-ig élte első virágkorát ez az építési technika. (megjegyzendő, hogy a korszakból származó néhány ház még mindig áll!) a ’20-as években a konjunktúra a háttérbe szorította a szalmaház-építést, ami csak a ’70-es években, az olajválság idején kapott új lendületet a takarékosság és a megújuló energiák használatának előtérbe kerülése miatt.

A szalmaházak hőszigetelése kiváló

50 cm-es, vályoggal tapasztott falra K=1 értékkel rendelkeznek. Amennyiben a falat élére rakott bálákkal húzták fel (így is lehet), akkor a vékonyabb, de optimálisabb szálirányú falnál mindössze 10%-os romlás tapasztalható, azaz K=0,12. Ez a tégla 0,5-jéhez és a magyar előírás 0,7-éhez képest kiváló. A könnyűszerkezetes faházakkal kapcsolatos gyakori kifogás, hogy rossz a hőtároló képessége – ugyanez érvényes lehetne a szalmaházra is. A szalmafal 1 m2-ében 60 kg-nyi tömeg van, ami igen csekély mennyiség, viszont ehhez jön még 5-5 cm vastagságú vakolat a két oldalon, ennek súlya kb. 150 kg, a két szám összege pedig már kb. a modern falazóelemek súlyát adja ki. A jó szigetelés és hőntartás pedig olyan tényezők, amelyeket figyelembe kell venni a fűtési rendszer méretezésénél. A vályoggal való tapasztásnak két további nagy előnye is van: a jó hangszigetelés és a kiváló páratechnikai tulajdonságok. A tapasztás jobb hangelnyelő, mint a vakolat, a vastag szalmafallal kombinálva pedig egészen imponáló hangszigetelést produkál; ilyen okokból készült pl. rádióstúdió is ezzel a technikával. A páratechnikai tulajdonságokiról szólva pedig mg kell említeni, hogy a vályog és a szalma vízpára-megkötő képessége is nagy, de dinamikus, ami annyit tesz, hogy a megkötött vizet a fal a pillanatnyi külső állapotnak megfelelően visszaadja. Nyáron, amikor magas a levegő páratartalma, a fal felveszi a vizet (ilyenkor a fal víztartalma 15%-ig is felmegy, ez pedig alatta van a kb. 20%-os határnak, amikor a dohosodás megindul), télen, a száraz levegőbe pedig leadja a lakótérbe, így szabályozva önállóan a belső légminőséget. Ez pedig nagyon fontos mai allergiás, asztmás korunkban.

A falakon keresztül történő folyamatos lég- és páradiffúzió miatt („lélegzik" a fal) a szalmaházakban tilos nagyobb területen párazáró rétegeket alkalmazni. Csak kis felületen lehet (amennyit még kompenzálni tud a többi falrész) csempét, műanyagfestéket, magas cementtartalmú vakolatot alkalmazni. Ez bizonyos mértékben behatárolja a vizes berendezések elhelyezését, pl. a fürdőszobai szerelvényeket, zuhanyzót tanácsos tégla válaszfalra telepíteni. A vizes szerelvényekről már ejtettünk szót, beszéljünk a fűtésről is. A szalmaházak tervezői elsősorban a falfűtést támogatják, két okból is. Az egyik, hogy a falfűtés kiváló hatásfokot produkál a jó szigetelő szalmafallal, a másik, hogy ehhez az alacsony hőfokú fűtési módhoz illenek a megújuló energiák, mint napenergia vagy hőszivattyú.

Áttekintő térkép a magyarországi szalmaházakról

Mi újság Magyarországon?
Az eredmények eddig nem túl fényesek: 2000 és 2003 között 11 szalmaház épület fel, idén pedig 3. A kis számok oka az, hogy hivatalosan még nincs engedélyezve a technológia. A szalmabála ugyanis nem minősített építőanyag – ez nem meglepő -, tehát a rendszert kell engedélyeztetni az ÉMI-nél. A hazai ötletgazdáknak minden reményük megvan arra, hogy az év végére kézhez kapják az engedélyt, hiszen vannak pl. EU-akkreditált méréseik, amik megkönnyítik az ügyintézést. Az eddig épült szalmaházak egyébként önerősen, egyénileg engedélyeztetve valósultak meg.

Forrás: www.vgf.hu