A tér, mint nevelési eszköz a börtönben

Györgyi Hanga diplomatervében újraértelmezi a börtöntér fogalmát, fizikai kiterjedését, miközben azt vizsgálja, hogy az építészet miként képes enyhíteni a börtönártalmak hatásait. Az építészhallgató olyan formanyelvet keresett, mely hozzájárul a társadalom és a börtön közötti szakadék csökkentéséhez. "Titokzatosan szép lenyomatú archeológiai lelet a jövőből." - fogalmaz Golda János opponensi véleményében. 

A kutatás célja elmélyülni a büntetés-végrehajtás ok-okozati rendszerében, válaszokat keresve arra az égető társadalmi problémára, mely tehetetlenségi erőként jelentkezik újra és újra, állandóságával tükröt mutatva az emberiségnek.

A börtön elfalaz a külvilágtól, bezár, felügyel, átnevel, ily módon veszélyezteti a későbbi reintegráció alternatíváit. Létfontossága megkérdőjelezhetetlen, ám a társadalom, az egyén, a gazdaság szempontjából ellentmondásokba ütközik. Mestermunkám célja újraértelmezni a börtöntér fogalmát, fizikai kiterjedését és vizsgálni, hogy az építészet miként képes enyhíteni a börtönártalmak hatásait. Egy kísérlet, mely komplex rendszerként értelmezi a börtön tereit, mely a nevelés, az ösztönzés és az önfenntartás eszközeivel igyekszik optimalizálni a mesterséges élettér következményeit.

A börtön létezéséből eredően elzár és szabályoz. A szabályozás mértéke függ a felügyelet szigorától, a büntetőrendszer milyenségétől. Elterjedtebb elmélet az elítéltek önfenntartásának fokozása, hiszen minél önállóbb egy fogvatartott, annál könnyebb kikerüléskor a reszocializáció. Jellemzően a rendszerek többsége meghatározza a bentlakók minden pillanatát, melyből kilépve hirtelen önálló döntéseket kell hozni. Emellett az elszigetelt élet korábban taglalt frusztrációi mérsékelhetőek a kontroll mértékének változtatásával.

Rendszer

A tudományok jellemzően a nevelésorientált elméleteket támogatják, melyek nyitottságukkal próbálják megalapozni a sikeres reintegrációt. Ennek építészeti vetülete okozza a legerőteljesebb ellentmondást, melyben a zártság és a nyitottság szimultán jelenlétének megfogalmazására törekedtem. A társadalomtól való szeparálás tézisének jogosultsága vitathatatlan, melyből fakadóan mindenképpen zárt rendszerben kell gondolkodni. Azonban számos olyan eszköz megteremtésére ad lehetőséget a design, melyek képesek ellensúlyozni az izoláltság okozta ártalmakat. A társadalom perspektívájából periférián létező objektum jelenleg láthatatlan az emberek szemében.

A börtönök általában város peremén találhatóak, ahogyan Magyarországon a jelenleg tervezés alatt álló új büntetés-végrehajtási intézetek mindegyike. Egy börtön urbanisztikai helyzetének vizsgálata elengedhetetlen a tervezés során. Megjelenése, pozíciója jelentősen befolyásolja a környező élettel való viszonyát. A tervezett épületegyüttes a börtönök brutalitását, monumentalitását igyekszik felülírni. Egyszintes, fásított környezetbe illeszkedő megjelenésével, a negatív emberi hozzáállást próbálja megváltoztatni, segítve a társadalmi elfogadást.

Egy börtön kivételes tulajdonsággal rendelkezik, ugyanis az adott helyszín minőségei nem befolyásolhatják az épület kialakítását. Emiatt fontos szempont egy univerzális rendszer megfogalmazása, mely különböző helyszínekre adaptálható. Ennek építészeti nyelvezete különféle módon nyilvánul meg, a fő irány azonban egy összetett rendszer, mely elősegíti a reintegrációt és próbálja csökkenteni a visszaesés valószínűségét. Ebből fakadóan 3+1 fokozatot alakítottam ki, mely szigorított, mérsékelt és enyhített felügyeletet érvényesítő épületek formájában, eltérő részekre osztják a területet. A negyedik rész a társadalomba való visszavezetést, illetve fordítottan a társadalom bevonását segítené, megalapozva az elfogadást.

Negatív – pozitív terek

A kezdeti koncepció egy fallal határolt terület, mely átfogó ellenőrzés alatt áll, így biztosítva a belső, szabadabban áramló környezetet. A négy teljesen független épület lassan homogén szövetté formálódott, melyben a fokozatok különféle módon nyilvánulnak meg. A végeredmény egy épület, melyben pozitív és negatív terek váltakoznak és a fokozatok enyhülésével oldódnak a kimetszések. A differenciálás fontossága és a rendszer flexibilitása elengedhetetlen az optimálisan működő börtön esetében. A megfogalmazott alapelvek – nevelés, ösztönzés, önfenntartás – átmenetekben körvonalazódtak, elősegítve az ingerszegény, monoton és mesterséges élettér újraértelmezését.
A differenciálás megjelenik a fokozatok területigényeiben is. A szigorított részlegen található a legmélyebb épület (4szint) és a legkisebb kert. A mérsékelt részlegen három szint és közepes udvar, míg az enyhített fokozatnál két szint és nagy udvar található.

Az épületkomplexum ahelyett, hogy kiemelkedne, zárt geometrián belül lépcsőzik a mélybe, így hozva létre érdekes térszituációt, melynek köszönhetően az ösztönzés még erőteljesebben érvényesül, ugyanis a kifele haladás, egyben felfele haladás is.

Alaprajz

A merev, egységesen kiosztott alaprajz esetében könnyen átlátható a tér, és a felügyelet gördülékenyen funkcionál. Ha nyitottabb rendszer valósul meg, akkor az összetett alaprajzi elrendezés mellett a szabad mozgás kialakulása miatt a terek ellenőrzése bonyolulttá válik. Azonban különböző tanulmányok alátámasztják, hogy a fizikai tér megnyitásával növelhető a börtön belső biztonsága és intenzívebb személyes kapcsolatoknak köszönhetően kiszámíthatóbb lesz az elítéltek magatartása.¹ Ezek a gondolatok nevelésorientált elveken alapszanak, melyek hangsúlyt fektetnek a büntetés-végrehajtás és a társadalom közötti korrelációra, melynek következtében nem olyan ártalmas a börtönszocializáció és eredményesebb a reintegráció.

Kutatások eredményeként heterogén alaprajzi elrendezés alakult ki a tervezés során. A szigorított felügyeletet végrehajtó épületszárny merev, a cellák oldalfolyosóra fűzött lineáris sorolása jól ellenőrizhető, tiszta közlekedést tesz lehetővé. A mérsékelt részlegen feloldva az oldalfolyosós vonalmenti térszervezést, egy lazább térkapcsolatokat eredményező egyközpontú aulás elrendezés valósul meg két szélső fokozat átmeneteként. Az aula átriumként fogalmazódik meg, így finomítva a külső - belső világ viszonyán. Az átrium centrális helyzetével ideális közösségi térré válik, mely optimális egy mérsékelt felügyelet végrehajtásához. A kialakult épület kompakt, gazdaságos, és változatos.

Az enyhített felügyelet végrehajtó épületszárny szövetszerű alaprajzi kialakítása, önálló, belső világként valósul meg. Az egység egyedi építészeti hatásokat alkalmaz, hogy a sokrétű térérzékelés útján javítsa a hétköznapok monotonitását. Az épület tagoltsága harmonikus kapcsolatot teremt a természettel, feloldva a börtönök szokványos ingerszegény megjelenését. Az udvarok köré szerveződő zárkák nagy mértékű önállóságot biztosítanak. Az elítélt és a természet között kialakuló személyes tapasztalás még több intimitást eredményez, lehetővé téve az autonómiát, a szuverén magányt egy totális intézményen belül.

A zárt rendszeren kívül helyezkedő kisházak minőségi együtt töltött időt biztosítanak a fogvatartott és családja számára. Az ellipszis végpontjában, a szigorított fokozat ellenpólusaként illeszkedik a börtön szövetéhez. Ezek a kisházak vertikális növényfalak között bújnak meg, ideális privát teret teremtve a család számára hétvégenként. A pici épületek minimális lakótereket határolnak le. A hétvégi kimenő kiváltság, csak az enyhített részlegből van átjárás, az is fokozottan ellenőrzött területen keresztül. A kisházak fogalma kardinális kérdéskör egy büntetés-végrehajtási intézmény esetében. Kutatásom során a családdal töltött minőségi interakció hiányát találtam a legnagyobb problémának a reintegrációs esélyeket elemezve. Hatalmas szakadék alakul ki a szülő és a gyermek, a társadalom és a fogvatartott között, ha ezt a korrelációt nem biztosítja egy totális intézmény.

Magány

A társadalom véleménye, hogy az elítéltnek nincs joga a magányra. Ellenben Altman (1981) és Goffman (1961) is kiemelte, hogy az egyedülléttől való megfosztás a bebörtönzés komoly stresszforrása.² Ilyen jellegű kutatásokból kiderül, hogy mennyire más igényeik vannak az eltérő fogvatartottaknak, akár csak a különféle személyiségtípusoknak a külvilágban. A cella kialakításánál nem egyértelmű válasz az egy- vagy kétszemélyes séma, ugyanis a magas informális státusszal rendelkező egyéneknek kiterjedt szociális hálózatuk van és erőteljesebben igényelhetik a nagyszámú társas interakciót. Ezzel szemben a gyengén börtönszocializálódott raboknak könnyebbséget jelenthet a kis létszámú elrendezés, mivel így kevesebb konfrontációs helyzet alakulhat ki.

Egyes fokozatok különféle szervezési elveket igényelnek a cellák kialakításánál úgy, mint az alaprajzi elrendezések esetében. A felügyelet milyensége itt is nagyban befolyásolja a lehetséges variációkat. A szigorított épületszárny zárkáit az átláthatóság és a biztonság határozta meg. Kétszemélyes cellák lineárisan sorolva, ahol a zuhanyblokk külső falsíkhoz illeszkedve, biztosít teljesen áttekinthető cellákat. Ezen a részlegen vannak az öngyilkos hajlammal rendelkező elítéltek számára elkülönített és állandó megfigyelés alatt tartható zárkák, valamint a mozgássérült cellák is. A mérsékelt részleg többféle cellatípust foglal magába. Két-, négy-, vagy hatszemélyes cellák közül lehet választani, ahol a zuhanyblokk a belső falsíkhoz csatlakozik, mely intimebb zónát alakít ki a fürdő mögött. Az épületet erkély sáv övezi, lehetővé téve a személyes elvonulást. Az enyhített felügyeletet végrehajtó épületet kétszemélyes és négyszemélyes cellák váltakozása alkotja, ahol a zuhanyblokk a tér közepén helyezkedik el, létrehozva egy kellemes zugot a félrevonulásra.

Zaj

Akármelyik büntetés-végrehajtási intézetet vizsgáljuk, az egyik legerőteljesebb ambiens inger a zaj. Egy börtön akusztikai szempontból túlságosan durva adottságokkal rendelkezik, vastag, rideg falainak köszönhetően a térhangzás ártalmas. A biztonsági okokból kialakított kemény felületek, nagy átlátható terek, a beton, az üveg, a fém együttes alkalmazása jelentős visszhangot eredményez. A tanulmányokat alapul véve igyekeztem figyelembe venni tervezés során a zaj jelentőségét, mint stresszforrást. A fokozatok között minőségi különbségeket fogalmaztam meg, melyek az anyaghasználatban is megjelentek. A falak és a födémek szerkezetei fokozatosan rétegződnek, egyre humánusabb lakókörnyezetet alakítva ki. A szigorított esetében nincsen puhítás, azonban az enyhített részleg már akusztikai, újrahasznosított panelekkel borított cellákkal rendelkezik.

Fény és természet

A modern büntetőintézetek sajátossága a maximális biztonsági tényezőknek alárendelt életmód, melyből következően a természettel való érintkezés kivitelezhetetlen. Kuo és Sullivan (2001) kutatásaiból kiderül, hogy a legcsekélyebb természeti hatás (minimális zöld felület az épületegyüttesen belül) is képes csökkenteni az agresszivitást és a börtönön belüli erőszakos eseteket.³ A természet integrálása egy épített közegbe ideális restauratív környezetként (restorative environment)⁴ valósulhat meg. Egy restauratív tér olyan adottságokkal rendelkezik, mely a bebörtönzés által okozott feszültségek, frusztrációk feloldását, illetve a testi-lelki egyensúly megteremtését segíti elő.

A cél egyre világosabb és egészségesebb cellák megteremtése volt, a biztonságosság fokozatos elhagyásával. A szigorítottnál, ahogyan korábban már említettem a legfontosabb a biztonság, emiatt egy keskeny (45cm), fix ablak jelenik meg a falon, padlótól mennyezetig egy vékony sávot alkotva. A külső burkolt udvarral így csak vizuális kapcsolat jön létre. A mérsékelt részlegnél szélesebb (90 cm) ajtó nyílik az erkélyre, mely fém sodronnyal sűrűn határolt (megakadályozva a leugrás lehetőségét). Ez a fémszövet növénnyel futtatott, mely beengedi a napfényt, mégis megnyugtató látványként jelentkezik. Az enyhített részleg nagy megnyitásokkal oldja a börtön keménységét, továbbá az ágy melletti parapetes ablak fával burkolt, mely ülőfelületként használható. A belső udvarok felé nagy megnyitások teremtenek közvetlen viszonyt a természettel. Az ellenőrző folyosó ablak nélküli, felülvilágítóval ellátott közlekedő, így a cellákba nincs direkt átlátás, több privát teret teremtve a fogvatartottaknak. Az udvaron vertikális növényfalak találhatóak lehetővé téve egy kezdetleges önfenntartást. Mindemellett a kinti házak között futó növényfalak munkahelyet teremtenek az enyhített fokozatú elítélteknek, így naponta elhagyhatják a börtön zárt területét, megtapasztalva a következő fokozat szabadságát.

Program

Az ellipszis központi kereszttengelyében helyezkedik el fejépületként az adminisztratív és kiszolgáló épületrész, mely különböző minőségű összeköttetésben áll az adott fokozatokkal. A rendszer komplexitása az elérhető programok árnyalásában is megfigyelhető. A szigorított fokozat számára csak szükség ellátás biztosított – egészségügy, oktatás, szigorúan ellenőrzött családlátogatás. A mérsékelt fokozat számára ezen felül megközelíthető könyvtár, kápolna, kiscsoportos foglalkoztatások és kontrollált családlátogatás. Az enyhített fokozatnak már korlátozás mentes, szabad mozgás biztosított, lehetővé téve különféle, normális élethez köthető aktivitásokat – sportszobák, bolt, mosás, növénytermesztés, főzőkonyha. Az épület adminisztratív része az ellipszis falára szerveződik, így biztosítva a személyzetnek egy független egységet, saját közlekedési rendszerrel. Ez a rész összeköttetésben áll a külvilággal azonban lényeges, hogy a látogatói közlekedés ne mosódjon össze a börtön belső folyosórendszerével. A fogvatartottak besorolása a földszinten történik, mely a fejépületen belül egy zárt egységként garantálja a biztonságos eligazítást.

Az őrtorony nyomasztó jelenléte helyett az ellipszis körvonalában egy őrjáratot biztosító szabadtéri közlekedőfolyosó jelenik meg (hasonlóan a régi várakban kialakított gyilokjárókhoz). A tervezett börtönt az egésztől a legkisebb részletekig a fent megfogalmazott alapelvek– nevelés, ösztönzés, önfenntartás – formálták. Megítélésem szerint egy ennyire szélsőséges intézmény esetében fontos végig rendszerben gondolkodni, emiatt elméleteken alapuló kísérleti létesítmény tervezésére tettem próbát.

Györgyi Hanga

A diplomamunka a MOME Építészeti Intézetében készült. 

1 Boros János, Csetneky László: Börtönpszichológia: egyetemi és főiskolai jegyzet, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2002, 135-136.

2 Wener, 2012, 118.

3 Wener, 2012, 223.

4 Kaplan, Stephen: The Restorative Environment: Nature and Human Experience. In Diane Relf: The role of horticulture in human well being and social development. Portland, OR: Timber Press, 1992, 134-142.

Opponensi beszélgetés Györgyi Hanga MOME MA diplomaterve kapcsán - A tér, mint nevelési eszköz a börtönben

Opponens: Különös a téma, de úgy tűnik, hogy az építészet lényegi kérdéseit feszegeti a terv. Cseppben a tenger? 

Építészjelölt (továbbiakban Építész): Olyan formanyelvet kerestem, amely hozzájárulhat a társadalom és a börtön között tátongó szakadék csökkentéséhez. A társadalom védelme valójában a fogvatartottak javításán és nevelésén keresztül valósulhat csak meg.

Opponens: Hajlamos vagyok tágan értelmezni a probléma-fölvetést és a társadalmi tér megannyi részterületére értelmezni, legyen az iskola, kórház vagy munkahely. Ha jól látom, ez egy ideálterv, tulajdonképpen utópia. De mintha az utópiák kora lejárt volna, vagy mégsem?

Építész: Az adott helyszín – esetünkben Heves város – környezeti minőségei nem befolyásolhatják a börtönépület kialakítását. Emiatt fontos egy univerzális rendszer megfogalmazása, amely különböző helyszínekre alkalmazható. Az adott építészeti nyelv különféle módon tud megnyilvánulni, a lényeg az összetett rendszer, mely elősegíti az elítélt fokozatos visszatérését és csökkenti a visszaesés veszélyét.

Opponens: Börtön mindig volt, mióta világ a világ…

Építész: Igen, de változik a funkciója. Bűn az, amit az adott kor erkölcsi „rossznak" ítél, majd ezt a deviáns magatartást a társadalmi igazságérzet bűnhődésre ítél, amely büntetés formájában ölt testet. Legenyhébb a fogház, majd a börtön, végül a fegyház, mint a legszigorúbb elzárás. Különbség az elzárás módja, az elítélt időbeosztása és a felügyelet szigorúsága, életfogytig vagy határozott ideig, Magyarországon máig alapvetően az 1878-as Csemegi Kódex alapján. Egyébként 100 ezer emberből Norvégiában 73 kerül börtönbe, Magyarországon 185, Amerikában 716, az európai átlag 124.

Opponens: Valamilyen ősi igazságérzet azt diktálja, hogy a bűnhődés mértékének egyenes arányban kell lennie az elkövetett bűnnel, az ártatlan ember elleni bűnt az elítéltnek hasonló formában kellene átélnie. A radikálisabbak szerint a bűnös kíméletlenül kapja vissza a szenvedést, amit áldozatának okozott. Azt mondják, a bezárt rab a jó rab, nincs joga a szabadságra. De hogy hova kell őket bezárni, arról nem szól a fáma.

Építész: Elzárás, kínzás, megsemmisítés, elrettentés, megfizetés, bűnhődés, semlegesítés, foglalkoztatás, nevelés, terápia, visszavezetés… Volt és van minden a durvától a humánusabbig. A cluny bencések fogdája csak felülről volt elérhető és ablakkal, ajtóval nem rendelkezett. Carlo Fontana római javítóintézete az első funkcionális cellarendszer 1703-ból, amely alaptípussá vált. Téglalap alaprajz, szintenként 20 cella körbefutó függőfolyosóval, mely egy nagy belmagasságú aulaszerű munkatérre nézett. Jobb higiéniai feltételek, nincs sötétzárka. Ugyanakkor mégiscsak a szabadság, a kényelem, a heteroszexualitás, az autonómia és a biztonság teljeskörű megvonása a cél.

Opponens: Ezek már konkrét építészeti és funkcionális kérdések. Láttam a Szakdolgozatban érdekes, reneszánsz mintázatú centrális börtön-elrendezéseket, amelyek fegyintézeti struktúraként váltak ugyan közismertté, de az eredeti gondolat a tanítás hatékonyságát próbálta fokozni. Akkor az volt a cél, hogy minél több hallgató tanulhasson egy oktatótól. Innen származik a kör gondolata, amelynek íve mentén kialakított termek a középpontba tekintenek. Érdekes és tanulságos építészeti vízió az információrobbanás előtti korból. Építészeti mintázataink java képtelen szabadulni ezektől az előképektől. Ma azt lehet hallani, hogy túlzsúfoltak és elavultak a magyarországi börtönök és sok új ’büntetésvégrehajtási intézetet’ fognak építeni a közeljövőben. Építészeti-szakmai vita nem nagyon zajlik erről.

Építész: A börtönrendszer előzményeit vizsgálva és következményeit megértve, diplomatervem révén remélhetőleg közelebb kerülök azokhoz a kardinális pontokhoz, ahol az építészet befolyásolni képes például a fizikai-lelki megfosztottság és a börtönhöz idomulás pusztító mentális hatásait az elítélteknél. Nem azt keresem, hogy az építészet mint design, hogyan tudja javítani a börtöntársadalmat, hanem hogy az építészet mint tudomány, hogyan tudná újraértelmezni a börtöntér fogalmát, fizikai kiterjedését, eltérő tudományágak kutatásait együttesen alapul véve. Végső soron olyan börtönök kellenek, ahol lehetőség van az önálló életvitel kialakítására, ahol a fogvatartott felelősséget tud vállalni és meg tudja őrizni az önbecsülését. Csak az együttműködés javítása és a kényszer megszűntetése teszi lehetővé törvénytisztelő állampolgár nevelését, aki fokozatosan visszatérhet a társadalomba.

Opponens: Ez meggyőzően hangzik, ha mégoly utópisztikus is. És érdekes módon a város határába telepített, szabályos ellipszist mintázó titokzatos körítő-fal, a lemélyülő – vagy inkább fölfelé lépcsőző udvarok sora, az egyre differenciáltabbá váló alaprajzok fokozatosan otthonossá váló terei végül igazi
építészetté változtatják az utópiát. Titokzatosan szép lenyomatú archeológiai lelet a jövőből. (Borges egyik regény részlete jut eszembe: "A séta egyszerre csak egy utcasarokra sodort. Beleszippantottam az éjszakába, miközben teljesen elcsendesedve abbahagytam a gondolkodást. Az amúgy sem túl bonyolult látványt a fáradtságtól még egyszerűbbnek találtam… A homályos, egyetlen föld fölé emelkedő, íves rózsaszínű fal láthatóan nem fogadta be a holdfényt: saját, belső fényét szórta …Elméláztam azon az egyszerűségen.")
De ugyanilyen izgalmasak a Szakdolgozat előzményeket vizsgáló és értékelő fejezetei is. Foucault a 19-20. századi modern ipari társadalom általános kritikájaként diagnosztizálta, hogy korunk büntetőrendszere rendíthetetlenül bűnözőket farag. De most, a 21. században vajon merre tovább? A mai oktatási térkísérletek, egyéni fejlesztő technikák, nyitott módszerek, a közösségi aktivitásra nevelő programok hasznosíthatóak lehetnek?

Építész: Eltérő személyiségű bűnöző-típusok elvárt viselkedése ugyanúgy nem egységesíthető, mint más „normál" intézményekben az egyedi személyiség, mert elfojtott agresszió, stressz, lázadás formájában törhet utat, ami a deviáns magatartás fokozódásához vezet. A szakadatlan egyformaság, a nagyon hosszú monoton idő drámaian összezsugorodik, egyik nap olyan, mint a másik, a leghosszabb élet is rövidnek tűnik és észrevétlenül repül el, végül nincs mire emlékezni. Az emlékezet hiánya pedig megakadályozza az alkalmazkodást, a beilleszkedést. Egy börtön akusztikai szempontból például túlságosan durva: vastag, rideg falak, állandó kemény visszhangok, nagyon ártalmas. A legcsekélyebb természeti hatás - minimális zöldfelület az épületegyüttesen belül - képes csökkenteni az agresszivitást és a börtönön belüli erőszakot. A természet látványa vagy megidézése lényegesen segít a fájdalom elviselésében.

Opponens: A barlang utáni első emberi település sok tízezer évvel ezelőtt a lakókunyhókat védő körülkerített írtásföld volt (Mezei Árpád), a kerített templom máig őrzi az ősi mintát. A geometrizált ellipszis börtönfal íves vonala inkább befogadó, mint elzáró-kirekesztő karakterű. A környezethez képest földszintes beépítés átmenetet tud képezni település és táj között. A fölfelé lépcsőző mélyudvarok a szabadulás pozitív tartalmával, az idő térbeli megjelenítésével gazdagítják az ősi képletet. A belső padló- és falfelületek tapintása, az épületszárnyak alaprajzi-térbeli differenciáltsága és a köztes udvarok érzékelhető hangulatváltásai ezt a fölfelé-kifelé, a felelős szabadságra törő építészeti irányultságot szolgálják. Talán a kiszolgáló központi épület tér-struktúrája és építészeti karaktere marad el a szigorított-, mérsékelt- és enyhített cellasorok képletszerű tisztaságától. Az őrök, felügyelők, börtönalkalmazottak, vezetők világa legalább olyan különös, mint a fogvatartottaké. Például hol laknak, hol parkolnak, hol pihennek, hol töltik a szabadidejüket?

Építész: Van itt még valami más, ami fontos: a diplomatárgy, a cellatükör, mint az egyéniség megjelenítésének, az önmagunkkal törődésnek az eszköze.

Opponens: Igen, a tükör mindennapi használati tárgyunk, személyes viszonyban vagyunk vele, a belső autonómia kivetülése, jó választás. Összességében a tárgyformálás egyszerűsége, a mestermunka organikus differenciáltsága és a szakdolgozat komplexitása egymást erősítik. Nagyra nyitják az építészet határait és egyben alázatosságra intenek. Gratulálok.

Golda János
Szentendre, 2017. június 11.

Ui: A tervet nagyra értékelem és elfogadásra ajánlom