Design/Fotó

„A tér szerelmese vagyok”

1/32

lead

lead
mottó
Torz Torzók 1.
Torz Torzók 2.
Torz Torzók 3.
Torz Torzók 4.
Torz Torzók 5.
Torz Torzók 6.
Torz Torzók 7.
Torz Torzók 8.
Torz Torzók 9.
Torz Torzók 10.
Torz Torzók 11.
Torz Torzók 12.
Torz Torzók 13.
Torz Torzók 14.
Torz Torzók 15.
Torz Torzók 16.
Torz Torzók 17.
Torz Torzók 18.
Torz Torzók 19.
Torz Torzók 20.
Torz Torzók 21.
Torz Torzók 22.
Torz Torzók 23.
Bálint Imre
Finta József
Kévés György
Lázár Antal
Mányi István
Nagy Báilnt
Vadász György
lead
mottó
Torz Torzók 1.
Torz Torzók 2.
Torz Torzók 3.
Torz Torzók 4.
Torz Torzók 5.
Torz Torzók 6.
Torz Torzók 7.
Torz Torzók 8.
Torz Torzók 9.
Torz Torzók 10.
Torz Torzók 11.
Torz Torzók 12.
Torz Torzók 13.
Torz Torzók 14.
Torz Torzók 15.
Torz Torzók 16.
Torz Torzók 17.
Torz Torzók 18.
Torz Torzók 19.
Torz Torzók 20.
Torz Torzók 21.
Torz Torzók 22.
Torz Torzók 23.
Bálint Imre
Finta József
Kévés György
Lázár Antal
Mányi István
Nagy Báilnt
Vadász György
1/32

lead

„A tér szerelmese vagyok”
Design/Fotó

„A tér szerelmese vagyok”

2019.01.21. 21:21

Cikkinfó

Szerzők:
Móré Levente

Földrajzi hely:
Budapest

Új sorozatunkban szeretnénk bemutatni, mi vezérli a művészeket, amikor házat fényképeznek, mi vitte őket arra, hogy a fényképezésnek e különleges területével kezdjenek foglalkozni. A hétfőnként megjelenő interjúk sorában elsőként Zsitva Tiborral beszélgettünk életútjáról, szemléletéről és jövőbeli terveiről is.

Móré Levente: Hogyan lettél épületfényképész?

ZsT: Ez iskoláskoromban kezdődött. Nagyon szerettem rajzolni. Már általános iskolában is nagyon érdekelt a fényképezés, hiszen állandóan rajzoltam, festettem és láttam, hogy mennyivel több időt igényel ez, mint egy fénykép elkészítése. Még 10 éves sem voltam, mikor már apám fényképezési szakkönyveit bújtam. Ő mesterember volt, géplakatos, nem művész vagy értelmiségi, de folyamatosan képezte magát – fényképezésből is. Ekkor szerettem bele a fényképezésbe.

A technika is nagyon izgatott; olyannyira, hogy a gimnáziumban „pentaprizmának” hívtak (ez az az alkatrész, ami a tükörreflexes fényképezőgép keresőjében a képet talpra állítja és oldalhelyessé teszi). Terveztem fényképezőgépet is, ugyanis elég szegények voltunk és nem volt módom venni, hát építeni akartam magamnak egyet. Persze ebből nem lett semmi, de a vágyam egy gép után nem csillapodott. Elsőéves egyetemista koromban a menza moslékának hordásából sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy megvehessem az első fényképezőgépem. Mindjárt elsőévesen jelentkeztem is egy nemzetközi fényképkiállításra, amelyen egyedüli magyarként kiállították az én képem is Svédországban. Nagy dolog volt ez, mert összesen 89 képet állítottak ki szerte Európából. Ezen felbuzdulva a következő években is jelentkeztem, mindig sikerrel – vagyis szerencsére elég eredményes voltam már a pályám elején. Az építészkarra jártam, ahol a tanulással párhuzamosan műveltem egy darabig az amatőr fényképezést is.

 

Torz Torzók 3.
5/32
Torz Torzók 3.

 

ML: Miért lettél építész?

ZsT: Az úgy alakult ki, hogy nagyon szerettem rajzolni, az iskolám is festőművésznek szeretett volna küldeni, amin felháborodott a családom, „rendes szakmát” szerettek volna nekem. Apám ugyan gépésznek szeretett volna, hiszen ezzel vihettem volna tovább az örökségét, de úgy tűnt, az építészettel lehet szintetizálni az érdeklődésem és a családi elvárásokat. Mivel korábban is rajzoltam, festettem kitalálták, legyek hát építész. Talán harmadéves gimnazista lehettem, amikor a házunk előtt megjelent egy sereg fiatalember rajztáblával és elkezdték a szomszéd házat rajzolni, amit én is többször lefestettem, én meg szóba elegyedtem velük, és kiderült, hogy építészhallgatók. Ott kedvem szottyant hozzá. Eredetileg fényképezőgép tervező szakra szerettem volna menni, volt egy olyan fakultás, de abban az évben pont nem indult, amikor nekem választanom kellett, így lettem építész.

Másodéves koromra szinte elfelejtettem a fényképezést, annyira megszerettem az építészetet. Sikereim is voltak, jelessel is végeztem a Műegyetemen, szerelmes lettem a szakmába. Közben is gyakran előfordult, hogy amikor elutaztam külföldre, készítettem fényképeket, amikből előadást tartottam. Ezt látva páran megkérdezték: miért nem fényképezem az ő házaikat is? Így kezdődött.

 

Torz Torzók 2.
4/32
Torz Torzók 2.

 

Zalaváry Lajossal, jó barátság alakult ki köztünk, együtt jártunk síelni. Egyszer felkért arra, hogy fényképezzem a házait. Ekkor a KÖZTI-ben dolgozott, ahol külön részleg foglalkozott fényképezéssel – azt hiszem három fényképész dolgozott ott. Megkérdeztem tőle, hogy miért engem kér, hiszen erre szakemberek állnak rendelkezésére. Ekkor mondta azt, amit azóta is mottóként viszek magammal: „Tudod Tiborkám, nagyon nem szeretem, ha az épületem rosszabbul néz ki a fényképen, mint a valóságban. Azt sem igazán, ha olyan. Én azt szeretem – ahogy a te képeiden van –, hogy szebb, mint a valóságban."

Nagyon komoly és szép munkákat kaptam építészként, ezért sokáig csak kedvtelésből fényképeztem. A jeles diploma miatt mindjárt nagyon jó helyre kerültem. Először két évig kiviteleztem, amit anyagi okok miatt vállaltam el. Innen kerültem a Típustervező Intézetbe, ahol Tenke Tibornál dolgoztam. Ekkor indult Újpalota tervezése, amiben munkatársként dolgozhattam. Tibor találta ki az építészeti koncepciót, de a beépítési tervek műszaki részét már én csináltam. Nagyon elfoglalt voltam tehát – már csak a sport miatt is. Korábban versenyszerűen sportoltam, válogatott evezős voltam, aztán az építész szakmagyakorlás közben kezdtem el sízni és vitorlázó repülni.

 

Torz Torzók 14.
16/32
Torz Torzók 14.

 

Amikor a gazdasági világválság bejött – sok évvel később – hirtelen munka nélkül maradtam, mert azok a megbízók (Richter Gedeon Gyógyszergyár, Tiszai Vegyi Kombinát, Biogal Gyögyszergyár), akiknek dolgoztam, összeomlottak. Két év vergődés után jött az ötlet, hogy ha régen ment az épületfényképezéss, megpróbálhatnám újra. Így lépésről lépésre alakult át az amatőrség profi fényképezéssé. Az elkövetkezendő évtizedekben pedig ez vált az életemmé.

Susan Sontag esszékötetét szinte Bibliaként olvastam. Van egy olyan kitétele, amelyik állandóan elém ugrik: „A világ a fényképekért van. Ha valami nincs meg fényképen, az nincs is a világban.” Először megdöbbentett ez a mondat, mert akkor még építészként gondoltam a világra és úgy éreztem, ott áll a ház, mi lehet ennél valósabb? Saját életemben tapasztalom azonban, hogy vannak olyan házak, amelyek már nincsenek, csak a képeimen. Ilyen Makovecz Imre több munkája is.

 

mottó
2/32
mottó

 

ML: Hogyan alakult ki az egyéni látásmódod?

ZsT: Annak idején, amikor az építészek még kézzel készítették a terveket, az egyik legfárasztóbb része a rajzolásnak szerintem a sraffozás volt. A fényképek utómunkáit is egyfajta sraffozásnak tekintem. A fényképeket afféle „bio” képek formájában szeretem tálalni az első pillanattól kezdve, amióta fényképezek – már több, mint 60 éve, 1959 óta. Akkor még magam hívtam elő a negatívokat, magam nagyítottam, ez volt a természetes. Egy idő után elkezdtem diázni. A diánál nem volt lehetőség arra, hogy az ember vagdosson és átalakítson képeket, hiszen a 24x36 mm (kisfilmre fényképeztem már akkor is) nagyon szigorú kompozícióra kötelezett. Megtanultam, hogy amit lefényképezek, az lesz a vetített állapotban is. Ez a szigorú kompozíciók megalkotását tette szükségessé, ami végigkísérte az életemet.

Egyébként én voltam, azt hiszem az utolsó a kollégák közül, aki még erőlködtem, hogy analóg módon fényképezzek. Tudatosan nem álltam át, mert szerintem nem volt még olyan minőségű a digitális képkészítés, ami hozni tudta volna az analógtól megszokottat. Amikor már fölülmúlta az analóg minőségét, én is átálltam.

Ennek ellenére majdnem ugyanúgy fényképezek, a munkamódszer maradt: szigorúan megkomponálom a képet úgy, hogy utána abból már egy millimétert se kelljen vágni később. Mindig egy keskeny kerettel tálalom a képeimet. Annál is inkább, mert a fényképezés lényege szerintem az, amit a körülöttünk lévő teljes világból kihasítunk – a keret határozza meg tehát a képet. Utómunkánál nem engedem, hogy érdemben hozzányúljanak a képhez: tónusban, fedettségnem olyannak kell lennie, mint amilyennek én elképzeltem. Csak apró módosításokat engedek, mint egy belógó villanyvezeték vagy eldobált csikk eltűntetése. Bár van olyan iskola ami szerint az a fontos, hogy a fénykép teljes mértékig hiteles legyen; én azt vallom, hogy annyit módosítani kell a képen, amennyit élőben is kiszűrne a tekintetünk. Azt szoktam mondani, hogy nem plasztikai sebész vagyok, hanem kozmetikus. Igyekszem az épületet eredetiben megtartani.

 

Torz Torzók 16.
18/32
Torz Torzók 16.

 

ML: Volt-e rád hatással valaki?

ZsT: Nagyon öntörvényű voltam. Főleg a festők, és azon belül is a posztimpresszionisták érdekeltek, bár az ő munkáiknak a nyomát sem nagyon lehet megtalálni a képeimen. Az, hogy az én képeim felismerhetőek a nagyon erős, változatlan szemléletmódomnak köszönhető – bár ez nem jelent minőségbeli különbséget, ez csak egy fiók. A leglényegesebb talán, hogy az életemet áthatotta a látvány iránti érdeklődés, a képi gondolkodás, amihez kapcsolódott, hogy számomra nagyon fontosak voltak a sportjaim. Bár az evezés nem annyira, de a sízés és a vitorlázó repülés erősen térbeli sportok. Az a fajta térbeli élvezethalmaz, amit e sportok nyújtottak, beszivárgott az építész látásmódomba is. Szeretek „berepülni” az épületbe.

Nyilván vannak olyan képek, amiket mindannyian egyformán készítünk, de amikor az ember elkezdi körbejárni az épületet és a sajátos látásmódját rávetíti a valóságra, akkor jönnek ki igazán az egyéni dolgok. Innen lehet megkülönböztetni, hogy melyikünk hogyan látja a világot.

 

Finta József
27/32
Finta József

 

ML: Az épületfényképezésen kívül más nem is érdekelt?

ZsT: Megvénültem és a kor, aminek a fényképésze voltam már eltűnőben van. Kevesebb a munkám, ami lehetőséget ad arra, hogy többet foglalkozhassak a portréfényképezéssel – ez volt ugyanis a másik, általam nagyon szeretett műfaj. Volt is a Fugában építészekről készült portrékiállításom. Szeretnék a saját kedvtelésemre fényképezni olyan házakat, amik engem igazán érdekelnek.

 

Nagy Báilnt
31/32
Nagy Báilnt

 

ML: Talán mostanában az került jobban előtérbe, hogy az egyéniség mennyire tükröződik a képeken. A te képeid sokszor nagyon dimanikusak. Tudatosan választottad ezt a szerkesztésmódot?

ZsT: A térbeliséget szeretem. Érdekel a tér sokszínűsége, sokrétegűsége, ha szabad ezt mondanom: a tér szerelmese vagyok. Örülök, ha az átüt a képeimen is; valójában ez motivál, ezt szeretem csinálni. Igyekszem mindig jó színben feltűntetni az épületeket. bár jó épületről tulajdonképpen bárki tudhat jó képeket csinálni. Az a pláne, ha egy nem túl jó épületről is sikerül jó képeket készíteni. Minél rosszabb egy épület, én annál szívesebben fényképezem, mert ilyenkor a fényképanyag felül tudja írni az épületet.

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk