Bánjunk takarékosan az erőforrásokkal

"››Nemépítés? Akkor mi?‹‹ Ezek a kérdések, ha nem is pont ebben a formában, de számos alkalommal fogalmazódnak meg a Bánáti + Hartvig Építész Iroda munkatársaiban. Ezért is szólított meg bennünket azonnal az Építészfórum felhívása" – mondja Hartvig Lajos, az iroda egyik alapítója, vezető tervezője. A témában vele készült interjút közöljük.

Beszélgetésünk apropója az Építészfórum legfrissebb felhívása, aminek témája a nemépítés. Erre jól lehet kapcsolódni azzal a szlogennel, amit a BH irodaépületének létrehozása során fogalmaztatok meg, miszerint "ne fess, ne burkolj csak azért, hogy szép legyen". Minek az eredménye ezen szemlélet létrejötte az esetetekben?

Hadd indítsak távolabbról. Ha azt szeretnénk elérni, hogy a Föld lakossága olyan életszínvonalon éljen, ahogy az Európai Unióbeli átlag teszi, akkor – a becslések szerint – nagyjából öt másik Földre lenne még szükség. Ennek meghatározása során pedig azt még nem is vettük figyelembe, hogy vannak, akik ennél magasabb életszínvonalra vágynak, ezzel további fejlődésre igényt tartva. Ez a jelenleg is zajló fejlődés azt fogja eredményezni, hogy inkább előbb, mint utóbb, falba ütközünk. Nézzük mindezt az építés oldaláról: ha a napjainkban megszokott tempóban folytatódnak az építkezések, akkor el fogunk jutni odáig, hogy elfogynak a nyersanyagok, a Föld pedig nem fogja bírni ezt a tágulást. Ebből az következik, hogy ha már építünk, akkor tegyük úgy, hogy ennek lábnyoma minél kisebb legyen, amihez arra van szükség, hogy bánjunk takarékosan az erőforrásokkal. Ennek egyik eszköze a meglévő épületek megfelelő használata. Budapesten jókora használaton kívül álló épületállomány van, amibe, ha megpróbálnánk beköltöztetni a felmerülő funkciókat, sokkal kisebb lábnyomot hoznánk létre, mint ha az üresen álló telkeket kezdjük el beépíteni. Vagy ami még rosszabb – ami a fővárosban sajnos általános –, hogy ha egy adott épület nem felel meg teljes mértékben a tervezett célnak, akkor azt lebontjuk és annak helyére építünk, mindezzel bontási hulladékot termelve és rengeteg erőforrást igénybe véve. A kérdésre válaszolva: mi azt feltételeztük, hogy fogunk találni egy meglévő épületet, ami megfelelő lesz arra, hogy az irodánkká alakítsuk. Ehhez azonban keresni kellett. Azt pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a keresés folyamatát a tervezési és építési folyamat részévé kellett tennünk. Ez időigényes feladat volt, viszont sokkal kisebb lábnyomot hagytunk magunk után, mint ha új épület építésébe fogtunk volna.

Ha jól tudom, a BH nagyjából egy évig kereste az irodája számára megfelelő épületet. Ezt sokan talán nem engedhetik meg maguknak vagy nem is akarnak ennyi energiát fektetni a keresésbe. Hogy lehetne az üresen álló épületeket és a felmerülő igényeket mégis egymáshoz kapcsolni, ezzel pedig az üresen álló telkeket nem beépíteni?

Elmondható, hogy ha van egy telek, amire a beruházó lakóparkot szeretne építeni, de azon a telken már áll egy épület, sokszor kerülünk nézeteltérésbe a megbízóval azt illetően, hogy ezt az épületet tartsuk meg és használjuk. Egy meglévő épület átalakításának a gondolata ma még nagyon macerás. Vissza kellene hozni a köztudatba, hogy egy épület átalakítása ugyanolyan értékteremtő folyamat, mint egy új épület létrehozása. Azzal is meg kellene barátkozni, hogy egy meglévő épület átalakításától sose lehet olyan természetű funkcionalitást elvárni, mint egy új épülettől, hiszen nehezebben kezelhető, ami azt eredményezi, hogy egy négyzetméterből kevesebb lakóérték hozható ki. Ezt viszont ellensúlyozza, hogy más életérzés mondjuk egy századfordulós épületben lakni, mint egy újépítésűben. Tehát ezeknek is megvan a piaca, képesek értékteremtő vonzerővel bírni.

Ez nagyon jól hangzik, de ahogy mondod, nem így történik a gyakorlatban.

Az előremutató folyamatok rendszerint alulról jönnek. Nagyon jó lenne, ha az igényt olyan mértékben lehetne társadalmasítani, hogy a politikának ne legyen más választása, minthogy ezeket az igényeket szabályzókkal lekövesse. A társadalom ilyesfajta átalakulása azonban lassú folyamat. Nem mondom, hogy rossz úton járunk, csak sajnos nagyon lassan haladunk ahhoz képest, mint amilyen nagy a baj. Attól pedig sajnos nagyon messze vagyunk, sőt távolodunk, hogy ez a folyamat fölülről induljon el. Ezért kell nekünk, akiknek némi befolyásunk van a folyamatokra, minden lehetséges alkalommal, minél hangosabban és minél aktívabban megszólalnunk.

Hadd kérdezzelek a meglévő épületállomány minőségéről is. Néhány hete zajlott a MÉSZ-ben a Szocmodern épületek hasznosítása című konferencia, mely keretében több előadást is hallhattunk a bontás előtt álló Körszállóról. Elhangzott, hogy a bontásra az épület állapota miatt van szükség, aminek az az oka, hogy annak idején nem megfelelő minőségben épült meg. Sok esetben látjuk, hogy az építész megtervezi az épületet, a kivitelezés során pedig költségcsökkentés miatt nem az, és nem olyan anyagokból épül meg, ahogy azt a megbízó elképzelte. Végeredményében pedig egy rosszabb minőségű ház jön létre. Talán naiv kérdés, de nem lehet úgy végigvinni a folyamatot, hogy erre ne, vagy kisebb százalékban kerüljön sor?

Abszolút releváns a kérdés, és itt kell megemlítenem az épületkarbantartás jelentőségét. Az épületeket ugyanúgy karban kellene tartanunk, ahogy tesszük az autókkal. Hiszen lehet tudni előre, hogy mikor kell kazánt, nyílászárót vagy vezetéket cserélni. Ezeket a beavatkozásokat is meg kell tervezni, és ezekre anyagi forrást kell allokálni. Ezen a téren sajnos nem állunk túl jól. Ha a szükséges fejlesztéseket időben elvégezzük, akkor nem áll elő az a helyzet, ami Magyarországon számos esetben megtörténik, hogy van egy lepusztult épületünk, aminek a felújítása olyan költséges, mint egy új építése, holott ez megelőzhető lett volna. Mivel – ahogy korábban is említettem – ezek az épületek funkcionálisan nem tudják azt kínálni, mint amit az új épületek, a beruházó jó eséllyel dönt majd a bontás és az új építése mellett. Ami a kérdés minőségre vonatkozó részét illeti: az, hogy az épület minősége ne romoljon már akár az építkezés során, nagyon nehéz dolog. Ez nagyban függ a konjunkturális helyzettől. Ugyanis, ha billeg a projekt költségvetése, akkor sajnos az eredeti elképzelések mehetnek a levesbe. Ha azonban jobb a konjunkturális helyzet, akkor az értékek könnyebben megőrizhetők. Természetesen itt is megjelenik az építész felelőssége abban, hogy mire tudja rábeszélni a megbízót. De azt is meg kell mondanom, hogy építészekként számunkra is nagyon fontos az esztétikum. Mégis fel kell tennünk magunknak azt a morális kérdést, hogy mi fontosabb, az esztétikum vagy a fenntarthatóság? Tehát faragjuk-e a saját szobrunkat akkor, amikor foggal-körömmel ragaszkodunk például bizonyos burkolatokhoz vagy olyan elemekhez, amelyek csak esztétikai célt szolgálnak. Tudnunk kell azt mondani, hogy csak a látvány miatt nem hozatunk követ Olaszországból, hanem megpróbáljuk helyi anyagokból megoldani. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a fenntartható szemléletmód alapvető eleme, hogy leadunk az igényeinkből, illetve átkeretezzük azokat. Ha egy tervezés alatt álló belvárosi oktatási intézménynek szüksége van sportcsarnokra, akkor a tervezés megkezdése előtt érdemes szétnézni, hogy a környéken nem működik-e már hasonló. Ha igen, akkor ésszerű felvenni a kapcsolatot a sportközpont üzemeltetőjével, majd megegyezni annak közös használatáról, hiszen előfordulhat, hogy nem működik teljes kihasználtsággal a hely. De klasszikus példa a jégpályák és úszómedencék kölcsönhatása is, miszerint ezeket a funkciókat érdemes egymás mellé telepíteni, a jégpályából kinyert hőt pedig a medence fűtésére használni. De még hosszan lehetne sorolni a hasonló példákat, melyekkel csökkenthetjük a környezeti lábnyomunkat.

Ha elkezdünk böngészni a BH honlapján, találunk olyan projekteket, amelyekben megjelenik az általad megfogalmazott szemlélet, de olyanokat is látunk, amelyek nem tükrözik az elmondottakat. Építészként, egy építésziroda vezetőjeként miként egyeztethető össze mindez?

Ha arra vágynánk, hogy csak olyan épületeket tervezzünk, amelyek teljes mértékben kimutathatóan fenntarthatók, akkor jó néhány lehetőségről lemaradnánk. Mire is gondolok? Jelenleg is dolgozunk egy iskolaépületen, ami minden elemében számos környezettudatossági követelménynek meg fog felelni. Ez egy négyszáz négyzetméteres épület lesz. Emellett fut egy másik projektünk is, egy száznegyvenezer négyzetméteres lakópark, amivel kapcsolatban joggal kérdezheti bárki, hogy ez mégis mitől lesz környezettudatos. Nem szemmel láthatók rajta ugyanis azok az eredmények, amelyeket sikerült elérnünk ebben a hatalmas épületben a környezettudatosság felé történő elmozdulás terén, pedig a megbízóval egyetértésben számtalan olyan megoldást alkalmaztunk, amely az adott kereteken belül lényegesen fenntarthatóbbá tette az épületet az eredeti elképzelésekhez, illetve a hazai átlaghoz képest. A létre nem hozott lábnyom tekintetében ez mégis sokkal többet jelent, mint amit a négyszáz négyzetméteres iskola esetében érünk el. Úgy gondolkodunk tehát, hogy minden esetben megtesszük, amit lehet, ezek az elmozdulások pedig helyiértéken értelmezendők.

Molnár Zsuzsanna

Szerk.: Hulesch Máté