építészet : környezet : innováció

A tudatos építész

Tom Kundig a hétköznapi életben farmert hord és nincs benne semmi, ami egy olyan sztárra emlékeztetne, aki 56 éves korára 70 (!) szakmai díjat nyert el, köztük az USA legrangosabb építészeti elismeréseit is. Sikere nem véletlen, olyan rejtett társadalmi értékrend jelenlétét igazolja, amely átgondolásra késztethet minket is saját közös ügyeinket illetően. Pásztor Erika Katalina írása.

Tom Kundig az USA egyik legsikeresebb lakóépületeket tervező építésze. A hétköznapi életben farmert hord és nincs benne semmi, ami egy olyan sztárra emlékeztetne, aki 56 éves korára 70 (!) szakmai díjat nyert el, köztük az USA legrangosabb építészeti elismeréseit is. Az elsőt 1981-ben kapta, a másodikat 1993-ban, a következő tíz évben évente átlagosan egyet-egyet, míg 2004-től kezdve szinte díjesőben él: egyedül a 2010-es évben 13 díjat nyert el, párat az Olson Kundig Architects építészirodával közösen. Csodálkozik azon, ha munkáját túlértékelik, személyének túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. De egy megbízás-szegény időszakban a cégnek nem jön rosszul, ha egy-egy épületének publikációja után szünet nélkül csörögnek a telefonok és mindenki vele (velük) akar házat terveztetni. A Princeton Architectural Press által kiadott monográfiája a kiadó életében minden idők üzletileg is legsikeresebb kiadványa lett.  

Ebben az írásban azt próbálom körüljárni, ami Tom Kundig tőlünk távoli, mégis sok tekintetben közeli építészetéből, gondolataiból számunkra is tanulságos lehet. A körüljárás során óhatatlanul nagy hurkokat fogok tenni. Kundig sikere nem véletlen, olyan rejtett társadalmi értékrend jelenlétét igazolja, amely átgondolásra késztethet minket is saját közös ügyeinket illetően.

 

Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Benjamin Benschneider
Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Benjamin Benschneider
Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Benjamin Benschneider

 

A közönség tapsol

A sikert illetően ki kell emelni egy lényeges pontot. Tom Kundig nem felfedeztette magát a közönséggel, hanem fordítva, a világ érett meg arra, hogy értékelje. Ahogy Peter Zumthor sem, sikerét nem kommunikációs stratégiákra, PR-re vagy médiamegjelenésekre építette. Kundig és Zumthor építészetét a közönség azért tartja fontosnak, mert találkozik azokkal az elvárásokkal, amelyek célja ember és természet viszonyának újratervezése.

Az ember – minden ismert elbutító- és kényelmesítő befolyás ellenére – természeti lény, természettől való fizikai (kulturális) elszigetelődése túl gyors és erőszakos, történelmi távlatokban mérve percnyi folyamat, nincs szinkronban biológiai természet-függőségével. Sokszor pontatlanul, de a maga módján mindig meg tudja fogalmazni, hogy mit akar. A komplexitások helyett anyagszerűbb, természetközelibb, átláthatóbb, egyszerűbb életre, egészséges ételre, tiszta levegőre, kisebb denzitásra vágyik, de nem akar lemondani a modern technológia által biztosított kényelemről sem. Nevezzük nevén: ez az életmód-átalakító áramlat kevesebb hazugságot és mesterkéltséget, több racionalitást és költészetet, őszintébb, szabadabb életet akar.

 

Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Benjamin Benschneider
Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Benjamin Benschneider
Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Benjamin Benschneider
Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Mark Darley

 

Nehéz megmondani, hogy pontosan hányan lehetnek, akik ezt így gondolják, de talán erre vonatkozóan valamelyest képet kaphatunk a 2012-es amerikai elnökválasztást előkészítő vitákból. S bár az egyre nagyobb étvágyú, adókból finanszírozott, központosított szuperállam ellen Ron Paul 76 éves texasi szenátorként évtizedek óta küzd, a válság, a termelés visszaesése, az elszegényedés, a gigantikus bankmentő csomagok és a látványos eladósodás, a durva társadalmi polarizáció, az égbe szökő szociális és katonai kiadások most teremtettek olyan helyzetet, amelyben Ron Paul üzenete, hogy létezik más út, visszhangra talált. Ron Paul libertáriánus politikus, számára az alkotmány a status quo.

Mi itt Magyarországon nem ismerjük a nem-etatista rendszereket. Nagy részünk el sem tudja képzelni, hogy hogyan lehet egy olyan társadalmat megszervezni és működtetni, amely a lehető legtöbb dologban az egyének és önszerveződő közösségeik önálló döntéseire épül1. Felettébb izgalmas, hollywoodi akciófilmbe illő küzdelem az, ahogyan a neokonzervatív hatalmi konglomerátumokkal látszólag csak egy törékeny, 76 éves öregember küzd. De azért ez nem teljesen így van.

Történelmi pillanatokat élünk meg. Miközben Európában és az USA-ban is az egyre magasabb szintű (állami, uniós, szövetségi) centralizáció tanúi vagyunk, s ennek szükségességét és elkerülhetetlenségét sulykolja a média, addig az óperenciás tengeren túl Ron Paul a decentralizációt és az állam minimalizálását hirdeti. És óriási sikere van. Évtizedek óta konzekvensen azt hajtogatja, hogy az embereknek maguknak kell dönteni arról, hogy az életükkel mit kezdenek és a jövedelmüket mire költik.

 

 

Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Benjamin Benschneider
Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Undine Prohl
Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Tim Bies
 

 

Önszerveződés

Az állami forráselvonások nem csak az egyén, hanem a kisebb közösségek ellen is dolgoznak, az önkéntes, szabad választáson alapuló közösségi részvételre egyre kevesebb szabad idő, pénz és eszköz marad az egyes embereknél. Elvileg az újraelosztási rendszeren keresztül támogatás formájában visszafelé is van erőforrás áramlás, de az újraelosztási rendszer adott csoportok általi elfoglalása, kisajátítása más csoportokat kizár a támogatások köréből. A központosított irányítási és újraelosztási rendszer melegágya a speciális előnyök szerzésének, a jogrendszer torzulásának, túlbonyolításának és a bürokráciának. Mindez a közösségek lebontását, önrendelkezésük elsorvasztását eredményezi.

Janáky István „Levelek Árkádiából” című, sok vitát kavart írásához Gerle János hozzászólása a szerves építészek példa értékű önszerveződésére hívta fel a figyelmet2. Egy szabad választáson alapuló közösség a központosított hatalomtól függetlenül is életképes mindaddig, amíg a résztvevők erőforrásokat tudnak a közösségi tevékenységre csoportosítani. A Kós Károly Egyesülés az etatizmussal szemben nagyon korán felismerte, hogy tudatosan kell közösséget építeni. Tulajdonképpen ma az egyetlen olyan önszerveződő építész közösség Magyarországon3, amely saját erőből független iskolát, újságot hozott létre és tart fenn. Ez a tény akkor sem vitatható, ha Janáky írásában azt sugallja, hogy ez a közösség most a kultúratámogatási rendszer kisajátításán dolgozik.

 

Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Mark Darley
Chicken Point Cabin 2002, vezető tervező: Tom Kundig, Olson Kundig Architects - fotó: Benjamin Benschneider
 

 

Közösségépítésről, az etatista szemlélet lebontásáról beszél Patartics Zorán is közösségszervező és -fejlesztő munkája, A FAL projekt s annak folytatása, az „Építő vélemény” pályázat megszervezése kapcsán. Patartics célja a diskurzus szintjének emelése, az építészetről való gondolkodás fejlesztése. A jórészt fiatal építészek által szervezett építőtáborok – több mint harminc éves hagyománnyal a hátuk mögött – mára alulról építkező közösségfejlesztési mintákká váltak, ezekre alapozva több más kezdeményezés is lábra állt.

A fentiek mind osztoznak abban, hogy hatalom-független, érték alapú civil aktivitás hívta őket létre, ami Ron Pault látszik igazolni: ha több maradna az embereknél, akkor többet tudnának egymásért – saját belátásuk és preferenciáik szerint - tenni. Ron Paul vegyes, republikánus és demokrata szavazókból is álló támogatói körének hihetetlenül gyors növekedése és aktivitása (kampányidőszak még sehol, de a jórészt fiatal önkéntesek már keményen dolgoznak) - a politikus immár harmadik választási kampányát messze a legesélyesebbé teszi. Ron Pault – bár mindig is ugyanazt mondta, hitte, csinálta, csak most kezdi igazán érteni a közönség. 

 

The Brain, 2002 - Tom Kundig (Olson Kundig Architects), fotó: Marco Prozzo
The Brain, 2002 - Tom Kundig (Olson Kundig Architects), fotó: Mark Darley
The Brain, 2002 - Tom Kundig (Olson Kundig Architects), fotó: Marco Prozzo
 

 

A központosított rendszerek látható, hosszan elnyújtott agóniájából meg az elhintett magokból4 érték alapú társadalmi elvárásrendszer érett be5. Ez mindvégig rejtve maradt, mert kommunikációja kiszorult, és a mai napig alig kap hangot a nemzetközi fősodratú médiában (lásd Occupy Wallstreet mozgalom). Az alternatív médiafogyasztásban illetve -előállításban, szociális hálózatokban, civil közösségekben és mindenféle mozgalmakban már régóta jelen van, és most olyan, mint a palackból kiszabadult szellem. S még akkor is figyelemre méltó erőről van szó, ha a kezdeményezések összességükben meglehetősen fragmentált – a magyar (építészeti) közéletben hovatovább értelmetlenül polarizált – képet mutatnak.

 

The Brain, 2002 - Tom Kundig (Olson Kundig Architects), fotó: Marco Prozzo
The Brain, 2002 - Tom Kundig (Olson Kundig Architects), fotó: Marco Prozzo

 

A svájci plusz          

Peter Zumthor most 67 éves. Személyében olyan valaki kapta a Pritzker díjat, aki nem épít sokat és nagy dolgokat, s ehhez kicsi irodát tart fenn. A kézműves ethoszt képviseli, számára tervezés és megvalósítás elválaszthatatlan, holisztikus egység, a valami új értékesítési célú létrehozása helyett az építészet lényegét a termelésre (alkotásra, problémamegoldásra) helyezi. Tom Kundig 56 éves, sok házat épített, köztük nagyokat is, nyolcvan fős iroda van a háta mögött, és praxisának jelentős részében ő is ugyanúgy tervezői szolgáltatást végez, mint bármelyik másik, tehetséges építész a világon, hogy az irodája korrekt feltételeket biztosító munkahelyként fennmaradhasson.

 

Olson Kundig Architects irodája, 2004 - fotó: Benjamin Benschneider
Olson Kundig Architects irodája, 2004 - fotó: Tim Bies
Olson Kundig Architects irodája, 2004 - fotó: Benjamin Benschneider
 

 

A vadregényes északnyugat egyik kisvárosában, Spokane-ban nőtt fel, svájci származású építész apja egyik barátjánál, a sokoldalú, nagy léptékű, fém- és kerámia muráliáiról híressé vált Harold Balazs képzőművésznél hegeszteni is tanult. A hatvanas években még jelentős, mára a mezőgazdaság egy kicsiny szeletét leszámítva szinte teljesen eltűnt ipari épületek (bányászat, fakitermelés, vízi szállítás) szerkezeti részletei mellett a kinetikus művészet, főleg a (szintén svájci) Jean Tinguely gép-szobrai alakították esztétikai érzékenységét, s váltak későbbi építészeti munkáinak fontos inspiráció forrásává. Az építészeti és művészeti háttér ellenére a Washington Egyetemen fizikát kezdett tanulni, de viszonylag hamar pályát módosított, és 1977-ben BA, 1981-ben MA építész diplomát szerzett. 1977 óta dolgozott különböző irodákban, 1980-81-ben Svájcban volt egy évig, később saját vállalkozással próbálkozott, míg 1986-ban csatlakozott Jim Olsonhoz Seattle-ben, ahol tíz év múlva, 1996-ban lett tulajdonostárs.

 

Olson Kundig Architects irodája, 2004 - fotó: Tim Bies
Olson Kundig Architects irodája, 2004 - fotó: Tim Bies
Olson Kundig Architects irodája, 2004 - fotó: Tim Bies
 

 

A nyolcvanas évek poszt-modern építészetével nem tudott mit kezdeni, nem illett a kulturális közegbe, inkább hegyet mászott. Rengeteg időt töltött Idaho és Washington állam hegyeiben, s amit akkor szakmai munkája szempontjából elvesztegetett időnek gondolt, később kiderült, hogy mennyire fontos volt ahhoz, hogy magára találjon. „A hegymászás nem arról szól, hogy az ember feljut a csúcsra, hanem arról, hogy hogyan jut oda, mennyire elegánsan, tisztán, hatékonyan és könnyedén éri el azt. Az egész a problémamegoldásról szól, akárcsak az építészet.”

Északnyugat hatalmas szabad területei, bőséges folyói, magas hegyei, gleccserei, szakadékai,  vadregényes tájai lélegzetelállítóan szépek. Tom Kundig, amikor a saját munkáit meghatározó befolyásokat említi, akkor a helyről, a tájról, és a lenyűgözően tágas térről is beszél – ez utóbbiból Idaho és Washington államokban tényleg elég sok van. Magyarországon négyzetkilométerenként ~107 ember lakik, Idaho-ban 6. Washington állam kétszer akkora, harmadannyi a népsűrűsége és több, mint hatszor annyi vízfelszíne van, mint Magyarországnak. A félmilliós Seattle körül több, mint hárommilliós agglomeráció épült, a Microsoft, Amazon.com, Boing, Starbucks ehhez a városhoz kötődik. Seattle intellektuális potenciálja is impresszív, egy 2005-ös felmérés szerint a 24 év fölötti lakosok több mint fele rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Tágas vidék, gazdag és változatos természet, igényes intellektuális környezet.

 

A kicsi szép

Kundig legsikeresebb épületei egyáltalán nem nagyok és olyan helyre épültek, ahol nem kell Photoshop-al kimaszkolni a szomszédság vagy az infrastruktúra képbe nem illő építményeit, mert jobb esetben ameddig a szem ellát, nem lakik senki. Jim Olson, akinek irodája már akkor, amikor Kundig hozzá csatlakozott, közel húsz éve sikeresen működött, a kezdetektől azt vallja, hogy az építészetnek híd szerepe van ember, természet és kultúra között.

 

Art Stable, Tom Kundig (Olson Kundig architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Art Stable, Tom Kundig (Olson Kundig architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Art Stable, Tom Kundig (Olson Kundig architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Art Stable, Tom Kundig (Olson Kundig architects) - fotó: Benjamin Benschneider
 

 

A posztmodern, majd a pénzbőséggel és gazdasági növekedéssel együtt járó grandiózus és sokszor csak nyereségvágyból beindított ingatlanfejlesztés ("pénz-fejlesztés") az építészetet a pénztermelő folyamatoknak rendelte alá. A ház meghatározott időre számolt ROI (revenue of investment, a befektetés megtérülése – a szerk.) függő tényező lett a kisebb, illetve a márkakommunikáció részévé vált a nagyobb presztízsű, drágább beruházásokban. Az a kézműves építészet, amiről Olson, Kundig vagy Zumthor beszél, hosszú évekre az építészeti világtérkép perifériájára szorult. 2008-tól a gazdasági válság lelassította, majd leállította a sok szempontból kritizálható globális ingatlanfejlesztési boom motorját. De az USA-ban sem szűnt meg az élet. Azok a fejlesztők, akik nem csak a pénzt keresik az építésben, hanem a kihívást is, most is képesek sikereket elérni. 

Tom Kundig Art Stable háza 2011-ben az USA két lakóépület tervezési díját (National AIA Housing Award, Residental Architect Design Award) is elnyerte. A zsűrorok lelkesen ünnepelték az épület léptékét, mint a városi fejlesztés következő évtizedre meghatározó mintáját, és tény, hogy az Art Stable hét szintjével a korábbi fejlesztések mellett szinte eltörpül. A ház földszintjén üzletek vannak, az első emeleten parkoló, a többi öt emeleten pedig szintenként ~400 négyzetméter loft, üres tér, amit minden tulajdonos/bérlő saját ízlése szerint rendezhet be.

 

Art Stable, Tom Kundig (Olson Kundig architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Art Stable, Tom Kundig (Olson Kundig architects) - fotó: Benjamin Benschneider
 

 

A házat olyan művészeknek illetve gyűjtőknek szánták, akik nagyméretű műtárgyakkal dolgoznak, mert a műtermek utca felőli teljes üvegfelületén (Kundigra jellemző) látványos mechanikus szerkezetű, könnyedén nyitható, hatalmas ablakok vannak. Ezeken keresztül, valamint a tetőre szerelhető daru segítségével a nagy tárgyak, bútorok egyszerűen ki- és beemelhetők. „Történelmi távlatokból nézve mindannyian kunyhókból és falvakból jövünk, de ma sűrű szituációkba kényszerülünk. […] A jövőnk  inkább a kisebb épületekről szól majd, mint a nagyokról. - nyilatkozta a Residental Architect magazinnak.

 

Tom Kundig a Residential Architect magazin címlapján
 

 

Az öt lakásos épület a nyerseség és a finomság kombinációja, amerikai léptékkel mérve pedig valóban intimnek hat. A fejlesztés is reális piaci megfontolásokból indult ki, mert a nagy méretű műtárgyakat inkább a magasabb jövedelműek engedhetik meg maguknak, akik az elmúlt években szépen gyarapodtak. A statisztikák szerint a vállalatvezetők jövedelme az USA-ban átlag 27%-al nőtt az elmúlt évben.

 

Építő techné

Tom Kundig előszeretettel használ a házaiban egyedi fejlesztésű „gizmo”-kat, kézzel működtetett mechanikus szerkezeteket. Szerinte ezek az épületet bizonyos értelemben kinetikussá teszik. S bár a mérnöki lelemény és művészet kinyilatkoztatott házassága a kinetikus művészet6 fogalom megalkotásával lett a huszadik század ötvenes éveitől kezdve az egyetemes művészet- (és kultúra) történet ily módon nevesített része, a kettőt – leleményt és művészetet – együtt, egymástól ősidők óta elválaszthatatlanul a techné jelöli. Ez eredendően nem céltudatos tevékenység, közvetlenül nem az új érték (eladási célú) tervezése mozgatja, hanem a probléma, amivel az ember szembekerül, s amit az éppen rendelkezésére álló eszközökkel megpróbál megoldani. Kundig kinetikus szerkezetei, amelyeket mérnökökkel együtt talál ki, és kísérletek és modellek előznek meg, szoborszerűek és funkciójuk is van. 

 

Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
 

 

A kinetikus műalkotások gépekhez, szerkezetekhez, azok működéséhez, mozgásához, hangjaihoz esztétikai minőséget - és kritikai tartalmakat is - rendeltek. A Kundig által is gyakran hivatkozott Jean Tinguely egyik leghíresebb munkája, az 1960-ban készült, önmagát elpusztító „Hommage to New York” hatalmas méretű mobil szobor a technikai fejlődésbe vetett hit kritikája. A legenda szerint a fémhulladékokból álló szobrot elvileg tizenöt motornak kellett volna darabokra zúzni és elégetni a bemutatón, de állítólag egy tűzoltó – nem pontosan a tervek szerint – vetett véget a show-nak. Kundig esetében a kinetikus elemek beemelésének a játékosság és az örömszerzés mellett – Tinguely szobrához hasonlóan - kritikai jelentése is van. A több tonnás ablak- és falfelületeket ki lehetne nyitni elegánsan elrejtett, beépített (burkolt) elektronikus szerkezetekkel, automatikus rendszerekkel is, de Kundig mégsem ezt teszi.

 

Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects)
Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects)
  

 

A burkolás

A klasszikus fizika elvén működő gép anyagában és szerkezetében is a logikus működés nyilatkozik meg, válik láthatóvá és egyben visszafejthetővé is. Az elrejtett, nem-anyagi természetű algoritmusok által irányított számító-gépi rendszerek az anyagszerűséget tüntetik el, az elsődleges észlelési, láthatósági tartományból kivonják a szerkezeti logikát, s ezáltal annak visszafejthetőségét is, és azt kizárólag olyan specialisták számára teszik hozzáférhetővé, akik egyrészt bírják azt a (kód)nyelvet, amellyel az algoritmus írva van, másrészt vannak olyan eszközeik, amelyekkel ez a nyelv megjeleníthető. A szerkezeti logika kiolvashatósága, megmutatása fontos része a hozzáférhetőségnek, annak, hogy ura vagyunk a helyzetnek, kezelni tudjuk azt. Tom Kundig mechanikus szerkezeteiben a kezelhetőség szó szerint értendő.

 

Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects)
Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects) az előregyártott elemek a Spearhead faüzemében

 

Az elrejtés, a burkolás tökéletesen egybevág a kurrens ipari folyamatokkal, bedobozolt high-tech eszközeinkkel, zsebkendőnyivé zsugorított számítógépeinkkel, az épületek szerkezeteit akár több rétegben is elfedő külső-belső héjakkal, amelyekkel az energia-, levegő-, fény-, víz- és információ-áramlás sűrű hálózatait takarjuk el. A burkolatok belépési korlátokat jelölnek. Ilyen belépési korlátok ellen küzdenek például az open source, vagy a creative common, illetve a DIY (csináld magad) közösségek, de a civil mozgalmak különféle társadalmi hálózatai is. Az építészetben a nem eltakart szerkezetek (a megvalósítás visszafejthetősége), az anyagszerűség, a történet (öregedés), a szerkezetek őszintesége az, amely az említett társadalmi aktivitásokkal párhuzamba hozhatók.

 

Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Charles Smith Borkóstolója, Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
 

 

Az erősen központosított rendszerekben az információhoz, tudáshoz, technológiához hozzáférők köre a rendszer természetéből következően folyamatosan szűkül7, vastag belépési korlátokat, jogi védőhálót és óriási bürokráciát növesztve önmaga köré. Minden eszköz, amit készen kapunk és nem tudjuk, hogyan működik, hogyan lehet szétszedni és újraépíteni, növeli kiszolgáltatottságunkat. Ez a folyamat – messze nem csak a munkamegosztás differencializálódása miatt - egyre többeket zár ki a világ alakításának lehetőségéből.

Miközben az egyik oldalon oligarchikus nagy rendszerekről (big media, big pharma, big science, big business etc.) beszélünk, a másik oldalon nem vesszük észre, hogy tulajdonképpen a kicsi, de lényeges dolgok létrehozásához szükséges tudást egy-két generációnyi idő alatt elfelejtjük. Papírépítészet, mintakövetés ez, ha az építészet területére szűkítjük a megfigyelést, de az élet minden más szegmensében hasonló minták érvényesülnek. A fogyasztói kultúra a fogyasztás bővítésével párhuzamosan a túléléshez szükséges alapvető tudás (termelés, innováció) területeiről történő tömeges kizárást is jelenti egyszerre. Ez az összefüggés azonban többnyire rejtve marad.

 

Hot Rod ház (az építész saját háza) - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Hot Rod ház (az építész saját háza) - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
Hot Rod ház (az építész saját háza) - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
Hot Rod ház (az építész saját háza) - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
 

 

Az „ősforrás”

Tom Kundig kinetikus épületszerkezetei a meglepetés erejével hatnak. A kollektív emlékezetből idézik meg az elektronika előtti kort, látható szerkezetei a bennünk élő szabad emberhez, a feltalálóhoz szólnak, aki képes megoldani a problémákat. Valószínűleg őt is ez inspirálta az ipari épületek és a hegymászók leleményes szerkezeteiben, vagy az eltűnőfélben lévő mesterségek fortélyaiban. Kundig építészete egyfajta leleményes kézműves építészet, de művészként ezen messze túl is mutat.

Eredetisége másokat is megihletett, hiszen a súlyos épületszerkezetek mozgatása akkor is látványos, ha kihagyjuk belőlük Kundig kinetikus művészetét és annak forrásait. A különleges építészeti ötletek pillanatok alatt szétáramlanak a kortárs építészeti médián keresztül, ami szerinte a tervező egyéniség önmagára találásának útjában áll.

 

Hot Rod ház (az építész saját háza) - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Benjamin Benschneider
 

 

A National Building Museum-ban tartott előadásának végén hallgatóságának azt tanácsolta, hogy ötletekért ne lapozgassák az építészeti magazinokat túl sokat, mert azokban mások ötleteit látják, amelyek mire megvalósulnak, már legalább négy éves elképzelések. „Arra kell figyelni, hogy az ember képes legyen learatni mindannak gyümölcsét, amivel felnő, felfedezni magában azt, ami egyedül az övé. Úgysem tud más ugyanolyat csinálni, mert a valóban új elképzelések nagyon személyes helyről, mélyen belülről fakadnak.” Kundig tudatosan nem a mediális közvetítőkön keresztüli, hanem a személyesen megtapasztalt, belső világból építkezik, amiben az önmaga értékeit felismerő, másoktól nem függő, szabad alkotó embert kell észrevennünk.

 

Rész és egész

Az építészeti formai kánonok (és az ezek alapján történő elemzések, kritikák) kimerülése után másfajta szemlélettel kell közelítenünk az építészethez. Ebben a megközelítésben a természeti-társadalmi kontextusnak, és az ebből eredő egyéni és csoportos stratégiáknak fontos szerepük van. A gyökereket is vizsgálnunk kell.

 

Outpost - Tom Kundig (Olson Kundig Architects)
Outpost - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
Outpost - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
 

 

Az építészet ma elsősorban nem forma, hanem viszony kérdése. A forma szabadsága lezárt vita, minden forma és azok bármilyen kombinációja lehetséges és bizonyos határok között elfogadható. Ezen túl azonban az anyagi/formai (tágabb értelemben technikai/technológiai) alkotóelemeknek van olyan mögöttes tartalmuk, amelyek felfejtése során komplex viszonyrendszerek bomlanak ki.

A felhasznált anyagok és szerkezetek keletkezéstől pusztulásig tartó története nem csak a kibocsátás, a globális környezetszennyezés, és a felhasznált energia szempontjából fontos. Ennél ma már többet tudunk. Az anyagok, felhasználásuk, pótlásuk a helyek és az ott élő közösségek sorsát is eldöntik8. Ezt a komplex viszonyrendszert akkurátusan fel kellene térképeznünk ahhoz, hogy felelős döntéseket hozzunk, ugyanakkor könnyen belátható, hogy jelen eszközeinkkel és ismert korlátaink mellett ez szinte lehetetlen.

2003-ban a Rotterdami Építészeti Biennálén Odile Decq-el készítettem egy rövid interjút, amiben Odile hangsúlyozza, hogy a tér formája neki szinte mindegy, szerinte az emberek a legfontosabbak az építészetben. Mára ennél már messzebb jutottunk. Ökológiai rendszerben – amelynek része az ember, nem uralkodója – kell gondolkoznunk, amelyben minden döntésünknek következményei vannak.

 

Outpost - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
Outpost - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
Outpost - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Jan Cox
Outpost - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
 

 

Az ökológiai rendszer szemléletű építés adott esetben a nem-építésről szól, arról, hogy hogyan ne tekintsünk belvárosi területekre zöldmezős beruházásként, hogyan ne betonozzunk le további mezőgazdasági- vagy erdőterületeket, vagy arról, hogy köztereinken hogyan hagyjunk több helyet a fáknak, amelyek mellesleg a klímavédelem kulcsfontosságú szereplői.

Az ökológiai rendszerben gondolkodó építész majd valószínűleg egyből nemet mond sok olyan beavatkozásra, amelyeket ma kisebb-nagyobb heves társadalmi tiltakozás kísér. S mindez még mindig kevés lesz, ha ez a gondolkodás nem kap teret a programalkotásban, a döntésben, hogy mit, hova, miért, mikor nem szabad, érdemes, vagy kell építeni és hogyan.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (mint civil szervezet) 2003 óta az etikus, környezeti és társadalmi értelemben is tudatos vásárlás népszerűsítésért dolgozik, célja, hogy „hozzájáruljon a fogyasztói értékek és a vállalati működési gyakorlatok pozitív, a társadalmi és természeti környezet fejlődését támogató változásaihoz.” A TVE nem a fogyasztás ellen, hanem az átgondolt fogyasztás mellett kardoskodik. Ahogy a TVE – nyilván sok munkát követően – mindenki számára érthetően meg tudta fogalmazni a Tudatos Vásárló 12 pontját – úgy talán nem ördögtől való lenne elgondolkozni azon, hogy a tudatos építésnek/építészetnek vajon tudnánk-e ilyen 12 (vagy akárhány) pontot összehozni?

 

False Bay, az író nyaralója - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
False Bay, az író nyaralója - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
False Bay, az író nyaralója - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Tim Bies
 

 

Az építésben és az építészetben az épített környezet ökológiai rendszer szemléletű alakítása lesz a feladatunk. Ehhez először meg kell tanulnunk9, hogy ez pontosan mit jelent, hogy megfogalmazhassuk azt, hogy mit tartunk ebből következően jó építészetnek. Ha ez megvan, akkor lesz olyan üzenet a szakma kezében, amivel egyrészt a közjó elveszett fogalmát, másrészt a társadalom intellektuális, képzett rétegének vezető szerepét – részben - restaurálni tudja, ha akarja.

De ne legyünk naivak, a centralizált szuperhatalomnak az öko-terror nagyon jól jöhet saját hatalmi pozícióinak megszilárdításához. Lehet újabb adókat kivetni és gúzsba kötő jogszabályokat alkotni. Ron Pault sokan kritizálják, hogy a libertáriánus elvek szerint hogyan lehet a fenntartható környezeti kérdéseket rendezni. Ron Paul mint politikus, az egyszerű alapelveket szereti: a környezetet a tulajdonhoz köti, és azt mondja, hogy senkinek nincs joga a másik tulajdonát szennyezni.

 

Status quo re:set

Az építészet (de leginkább az építész) társadalmi pozíciójának erodálása azokból az alkukból tevődik össze, amelyek a „bármit megtervezünk és megépítünk” elvéből, a megbízók érdekeinek kritikátlan kiszolgálásából ered. Legalábbis a külső szemlélőknek ez csapódik le.

A valóságban azonban az építészek többsége a tervezés-megvalósítás során olyan présbe kerül, amelyből a legritkább esetben születnek saját maguk által 100%-ban felvállalható épületek. Itt nem csak arról van szó, hogy az építészet csapatmunka és milliónyi külső-belső tényezőtől függ, és még csak nem is arról, hogy megrendelői igényekre szabott szolgáltatásról van szó. A folyamatos felelősség áthárítás az, ami a legtöbb esetben áttekinthetetlen és vállalhatatlan helyzeteket teremt az előkészítés-tervezés-megvalósítás során a privát és közösségi beruházásokban egyaránt.

Egy építkezés, legalábbis Magyarországon, pszichológiai dráma, amelyben a jó építész egyedül marad esztétikai, környezeti értékközpontú szemléletével. Olyan bozótharcos, akinek nem csak az érdektelenség és értetlenség sűrű erdejében kell utat törnie, hanem a csapattagok (építtetők, bonyolítók, kivitelezők, hatóságok) zavaros érdekhálózataiban is óvatosan kell lavíroznia, hogy legalább valamit el tudjon érni abból a minőségből, amit megálmodott, miközben túllihegett és logikátlan rendeletek és előírások százainak betartásáért kell felelősséget vállalnia.

 

Sedgwick Rd hirdetési ügynökség - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Marco Prozzo
Sedgwick Rd hirdetési ügynökség - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Marco Prozzo
 

 

Mikor elkészül a ház, az utca vagy a tér, az esetleg bekerül a hírekbe, hogy mennyibe került, de az, hogy milyen, senkit nem érdekel. Patartics Zorán azt reméli, hogy a milyenséget célzó diskurzus stimulálásával előrébb jutunk. A minőség-mániás Vonnák János10 villákat tervez, amelyeket szintén minőség-mániás fiával együtt kiviteleznek. Az ő esetükben a megbízó, a tervező és a kivitelező érdeke egybevág, mert a kultúra, amely összefogja a szereplőket azonos esztétikai értékrenden alapul. Ez a ritka, kivételes példa. A legtöbb esetben kiváló építészeink és a megvalósítás számtalan anonim szereplője között szédítően mély szakadék tátong. A tervező felelősséget vállal, a többiek nem. A felelősséget nem vállaló ember az adott viszonyrendszerben megszerzett pozícióját félti, nincs szabad akarata és számára a termelés-teremtés nem cél, csak ürügy.

A szakmai érdekközösségnek tehát minőségi változásokra van szüksége saját praxisát és kommunikációját illetően. A szakmának nem csak az értékrend átalakításával (esztétikai/formai vs. ökológiai) kell megküzdenie, hanem a társadalmi viszonyainkat jellemző etatizmussal is. 

A Bécsi utcai tervtanácsi döntés dióhéjba foglalt története a többség által elfogadott értékrend artikulációjának égető hiányát mutatja meg. A tervtanácsban neves építészek és városvédők helyénvalónak tekintettek egy olyan építkezést, amely a szakma nagy részénél és a szakmán kívüliek jelentős részénél is kiverte a biztosítékot. Az érdekeltségi körök által befolyásolt média teljesen más üzenetet közvetített, mint az alternatív média közösségi oldalakon, levelező listákon. Az ingyenmunkás köznép, mint ad hoc helyi értékvédő közösség felháborodott, szervezkedett, aláírást gyűjtött, perelt.

 

Sedgwick Rd hirdetési ügynökség - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Marco Prozzo
Sedgwick Rd hirdetési ügynökség - Tom Kundig (Olson Kundig Architects) - fotó: Marco Prozzo
 

 

A történetből a szakmának rá kellett volna jönnie, hogy már régóta létezik az a bizonyos 12 pont, ami Magyarországon a közvélemény építészethez való viszonyát leírja. A szakmának nem lenne más dolga, mint hogy ezt megfogalmazza és az üzenetre fogékony társadalmi többség élére állva, minden fórumon, ékes retorikával, érthető közbeszéddel képviselje. De nem ez történik. Pedig komoly a tét: ki veszi észre előbb az alulról felfelé törő, tudatos építészet és a civilség energiáit, és ki mire fogja azt használni? Ki fog a „mozgalom” élére állni? A szuperállam vagy a szakma és önkéntes szerveződései?

 

A káosz esszenciája

A helyzet az, hogy életmód kérdésekben a társadalom többsége sokkal előrébb tart, mint a szakma. Nem csoda, hiszen az jórészt magával van elfoglalva. Elefántcsont tornyában a szakértő értelmiség már egy ideje a korábban megszerzett, piacvédő kamarai legitimáció és bevételi forrásainak elvesztését siratja, vagy aki tud, külföldre menekül. Mintha nem akarná tudomásul venni, hogy a forma - tartalom nélkül - kiüresedett, a kamara11 nem jelent semmit és nem is biztosít semmit, legfőképpen nem társadalmi presztízst és jogokat. A szakmán belül a fejekben még mindig élénken élő, a társadalomban már egyre kevésbé elfogadott (szemet hunyó, elnéző, mert kedvesek és udvariasak vagyunk) értékpluralizmus - házasságban az etatizmussal - semmilyen akadályt nem jelent a pénz- és politikai hatalom nyílt centralizációs törekvéseivel szemben, és ez a legjobb út a (szakmai) megsemmisülés felé.

Az építész praxis ma olyan legitimációs válságba került, amelyből csak érték alapú önszerveződéssel fog tudni kikerülni, és csak akkor, ha rátalál a csendes többség rejtőzködő, meg nem fogalmazott elvárásaira – a közjó-ra. Szerencsés lenne, ha erre nem a központosított hatalom lelne előbb. Az építészet társadalmi-politikai intervenciója nem elkerülhető, mert az építészet – hogyan élünk és hogyan fogunk élni a jövőben - politikai kérdés.

Kinyilatkoztatott értékrend nélkül az érdekek individuálisak és a pillanatról szólnak. A piac beszűkül és eltűnik, ma már jogászok, menedzserek, politikusok és központi EU-s pályázatok terveznek várost, házat, települést, az építész/mérnök csak rajzolni, számolni és aláírni kell. Politikusok, közszereplők fejlesztési ötletviharai söpörnek végig a médián, míg reszketve figyeljük az euró válság legfrissebb híreit, bele se merünk gondolni, hogy az összeomlás mivel jár. És egymásnak esünk avítt formai vitáinkat, neurózisainkat citálva újra és újra12.

 

Sedgwick Rd hirdetési ügynökség - Tom Kundig (Olson Kundig Architects)
Sedgwick Rd hirdetési ügynökség - Tom Kundig (Olson Kundig Architects)
 

 

Az építészet – ami nem csak házak építését, hanem tágabb értelemben a világ alkotó építését (hosszú távú gondolkodást, maradandóságot, stabilitást, biztonságot) jelent – eltűnik a világból, és ez messze nem csak minket érint. Ron Paul (76), Zumthor (67), Kundig (56) is - a maguk helyén és módján - egész életükben küzdöttek ellene, és a siker most kezdi eléri őket. Ez egy átmeneti kor. Zavaros, kusza, bizonytalan. A bizalom megrendült, az agyakat átmosták, az összefüggések rejtve maradnak. De most születik a jövőnk, és rajtunk múlik, hogy milyen lesz. Lehet az is, hogy ehhez tényleg meg kell élnünk az összeomlást, de utána mi lesz? Mit fogunk építeni?

 

Pásztor Erika Katalina

 

képek: Olson Kundig Architects

 


1 A Progresszív Intézet 2009-es kutatása Magyarország polgárainak értékválasztását térképezte föl. „A magyar társadalom jelentős mértékben a baloldali gazdaságpolitikára fogékony, azaz igényli az állam mind nagyobb támogatását; a megkérdezettek 88%-a tartozik a koordináta-rendszer bal oldalához. Az emberek tehát ragaszkodnak a Kádár-rendszerben megszokott állami gondoskodáshoz. Kulturális szempontból viszont inkább konzervatívak a magyarok; 68 százalék sorolható erre a térfélre. […] A legnagyobb csoportot a nyitott-alkalmazkodó-etatisták alkotják, a megkérdezettek 40 százaléka tartozik ide.” internet: http://dialogusegyesulet.hu/download.php?id=14

2 „Hol vannak a nemszervesek saját világszemléletükre épülő önszerveződő, maguk finanszírozta egyesületei, amelyek folyóiratot adnak ki és szakmai továbbképzést indítanak és annak hallgatóit dobják be a katasztrófa sújtotta területek helyreállítási munkáinak mélyvízébe, főépítészeket küldenek a kistelepülésekre? Janáky saját hazájában az volna a baj, ha valaki egyáltalán megpróbál európai módra viszonyulni a saját szakmájához, kollégáihoz, szociális közegéhez, történelméhez és földjéhez? Amit nem mások kárára, hanem mások javára művel?” internet: http://www.epiteszforum.hu/node/19976#comment-14979

3 A Magyar Mérnök- és Építész Egylet, mint önszerveződő, önkéntes szakmai közösség 1867-ben a kiegyezés évében alakult meg, Hollán Ernő vezetésével, 627 taggal és 1945-ig működött. Az egyesület újságot adott ki, könyvtára volt, díjakat adományozott, alapítványokat hozott létre. Internet: http://www.kislexikon.hu/magyar_mernok-_es_epitesz-egylet.html

4 Szeretném hinni, de valószínűleg túlbecsülöm a radikális, alternatív művészek több mint hatvan éves fogyasztói-társadalom kritikáját, oknyomozó, tényfeltáró újságírók, illetve az utóbbi években az alternatív újságírás (blogok), filmesek, dokumentumfilmesek (sokszor ismeretlen szerzőinek), valamint az akadémiai közegben viszonylag nagyobb szabadságfokkal munkálkodó kutatók munkáját. Azok névsora, akik jelentős befolyással voltak az ethosz változására, igen hosszú lenne.

5 Szabó Máté 2009-ben a Politikatudományi Szemlében a magyar civilség problémáját így összegzi: „Összességében a polgári és a civil hagyományok hiánya, gyengesége, gyengülése az az örökség Közép-Európában, amely megkönnyíti az etatizmus pozícióit húsz évvel a rendszerváltást követően. A kommunizmus tehát nem hozta létre stabilan a „homo sovieticus” társadalmát, de sikeresen számolta fel a prekommunista civil társadalom pozícióit. Hogyan állunk tehát ma, húsz évvel a rendszerváltás után? 1. Van valamiféle posztkommunista polgárság, nem olyan, mint a „nagykönyvben”, de létezik. 2. Van a civil szervezetek szektorának egy impozáns profilja, persze ugyanakkor egy sor ellentmondása és problémája is. 3. Ami viszont nagyon posztkommunista, az az etatista mentalitás, amely a szolidaritást és az államot azonosítja, az „én befizettem az adót és utána élem az életemet” vezérelve. Hiányzik a szolidaritás, az autonómia, a kreativitás és a tolerancia értékeinek mozgósító ereje a civil társadalomban.” in: Szabó Máté: Autonómia és etatizmus a magyar civil társadalomban. Politikatudományi Szemle, 2009/3. internet: http://www.poltudszemle.hu/szamok/2009_3szam/szabomate-2009-3.pdf

6 2011 decemberében a Nemzetközi Kepes Társaság három kiállítást is szervezett, amelyek a művészet, tudomány és a technológia határterületein dolgozó képzőművészek munkáit mutatja be. Az A 22 galériában kinetikus fényművészettel foglalkozó négy német alkotó, Kerstin Ergenzinger, Mischa Kuball, Michael Belyenberg és Wolfgang Plöger egy-egy munkái 2012. január 5-ig tekinthetők meg. A másik két kiállítás december 15-én nyílt a Budapest Kiállítóteremben (Szabad sajtó út 5., 17 órakor), illetve a noMade Galériában (Anker köz 2-4., 19 órakor). A Budapest Kiállítóteremben a Nemzetközi Kepes Társaság központi kiállítása, 35 művész kísérleti fotói, lentikuláris felvételei, anamorf grafikái, kinetikus munkái, festményi illetve kisplasztikái láthatók, míg a noMade Galériában fényművészeti munkákat – fényinstallációkat, hologramokat, lumineszenciára érzékeny festményeket láthatunk. A Nemzetközi Kepes Társaság Kepes György életművének szellemében dolgozó alkotókat fogja össze, megalapítását 1996-ban, az I. Nemzetközi Fényszimpóziumon határozták el Egerben. 

7 Egely György, az akadémikus tudománnyal szembehelyezkedő, s ezáltal tudományos munkásságát tekintve vitatott megítélésű gépészmérnök és feltaláló „Apokalipszis 2012” című tanulmányában – amely Hetesi Zsolt, az ELTE fizikusa, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport vezető kutatója által közzétett tanulmányára adott válasz is egyben - részletesen kifejti és példákkal illusztrálja, hogy az olajipari érdekszövetségek hogyan gátolják azon innovációk és szabadalmak bevezetését és elterjedését, amelyek érdekeikkel ellentétes hatást fejtenek ki. Egely György szerint Hetesi Zsolt diagnózisa helytálló, de a kivezető utat ő a technikai civilizáció megújulásában, az energiapiacok liberalizációjában látja, amely szabad utat enged a sok esetben már évtizedek óta rendelkezésre álló energiatakarékos találmányoknak, s ezáltal a kevesebb fogyasztásnak és az alternatív energiaforrások hatékonyabb fejlesztésének.

8 A HuGBC 2010-ben elkészített egy ajánlást a környezettudatos várostervezéshez, amelyben a felhasznált anyagokra vonatkozóan kiemeli a helyi (regionális) építőanyagok szerepét. Technikai/technológiai nézőpontból az anyagfelhasználás nem társadalmi, hanem energiafelhasználási, logisztikai kérdés, ugyanakkor itt találkozik a fenntartható közösség elvárásaival is. Internet: http://epiteszforum.hu/node/15722

9 A kamarai fizetős "kreditpontvadászatot" - heterogén jellegéből fakadóan – sokkal inkább egyfajta „adó”-nak lehet tekinteni, mint a valódi tudás megszerzését támogató rendszernek. Minden hatékony képzésnek kell, hogy legyen célja, időbeni építkezési struktúrája (tanterve), képzési és kimeneti követelményei, stb. A jelenlegi kreditpontos képzésekkel szemben egy strukturált, szabadegyetemi jellegű, hosszabb időtávra szóló (nem évente megújítandó!) képzés alapja lehetne az ökológiai rendszer szemléletű tervezés oktatásának.

10 Vonnák János nagyon hamar kilépett az állami tervezésből, az elsők között alapított önálló építészirodát feleségével, Tanos Mártával közösen, évekkel a rendszerváltás előtt, 1982-ben. Önállóság és kreativitás, az etatizmust nehezen viselő, szabad alkotó ember vállalkozó szelleme az, amely ezt a lépést magyarázza. Ma már lányuk, Vonnák Kata építész is velük dolgozik.

11 A kamara mint intézmény - kötelező tagsága, s a tagsághoz kötött szakmagyakorlási jogok által - állam az államban. A tagság és a kamarai tisztségviselők (aktivisták) között elkerülhetetlenül (vezetőktől és programjaiktól függetlenül) hasonló etatista viszony alakul ki, mint a központosított állam és polgárai között. A tagság a felelősséget maximálisan a tisztségviselőkre hárítja. A problémák egy bizonyos szintjéig belső szabályokkal, tisztségviselők leváltásával kezelhetőnek látszik a helyzet, de hosszú távon nem, mert a rendszerben az egyéni felelősséget nem vállaló ember termelődik újra és újra. Érdemes ebből a nézőpontból is újraolvasni Eltér István kamarai elnök 2003-ban írt, miniszterelnöknek címzett nyílt levelét, amelyben a kamarai célok elérése érdekében felülről, vezető politikusoktól várja a segítséget (a megoldást?), korábbi, „jó állami vezetőket” állítva példaképként az aktuálisak elé. Internet: http://archivum.epiteszforum.hu/mitholmikor/hir_kepek/elterszoveg.pdf 

12 Az „ellenség” - ha meg kell nevezni - nem a másik építész, aki másféle formákban és terekben gondolkozik, hanem a felelősséget folyamatosan hárító ember. Aki - ne feledjük! - bennünk is ott rejtőzik. Ezzel a belső ellenséggel egyedül a független, szabad alkotó ember képes szembenézni, és akár szeretjük építészetét, akár nem, ilyen Peter Zumthor, Tom Kundig, de ilyen volt Makovecz Imre is.

 

 

 

 

34 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »