építészet : környezet : innováció

A Vilniusi Egyetem új könyvtárépülete

Új egyetemi negyed alapjait fektette le a Rolandas Paleko ARCH studio új épületével. Az áramló vonalak és formák az információ, tudás és kommunikáció hordozói: a közkönyvtár tömbje hamar ikonikussá vált Livániában.

Ritkán születik manapság nagyléptékű, kortárs felfogású, ikonikus építészeti alkotás Litvániában - különösen, ha a középületek közt keresgélünk. Míg a 17. és 18. században Vilnius Óvárosában sűrűn emelkedtek a barokk templomok hegyes-karcsú tornyai, később pedig a városközpontban impozáns cári és szovjet közintézmények hirdették a fennálló hatalmi rendet, a modern közcélú épületek lényegesen szerényebben képviseltetik magukat, nem csak építészeti eszköztárukat, de sajnos mennyiségüket tekintve is.

Földszinti alaprajz

Az építészeti értékrend változásának szükségességét védők érvei szerint az ikonikus építészet pusztán a múlt maradványa, habár az egyszerűség, fenntarthatóság és funkcionalitás eszméi semmiben nem mondanak ellent a hatásos vagy ihletett építészetnek. A Vilniusi Egyetem új könyvtárépülete, amit az R. Palekas Építész Stúdió tervezett, a fesorolt erények mindegyikével bír. Összességében az épület egy olyan építészeti kijelentés, amely nemcsak jelképe lett az egyetemnek, hanem befogadó közege, tere a kommunikációnak, és egyben hatékony gépezet is, amely gyűjti, átmenti és terjeszti a tudást.

Az épületegyüttes kívülről, fotós: Raimondas Urbakavicius

A Vilnius külvárosában fekvő egyetemi campus területén emelt könyvtár az első épület az úgynevezett Sunrise Valley (Napkelte Völgy) területén, amely egy technopolisz-jellegű, agglomerációban fekvő telep egyetemekkel, kutatóintézetekkel, vállalkozói inkubátorházzal és tanácsadói irodákkal. Egy fontos gyalogos közlekedési útvonal és egy olyan út találkozásánál fekszik, amely a sűrűn beépített városi szövetet és a szomszédos fenyőerdőt választja el. Az egyelőre szabadon álló épület egy nagyobb, városias campus része lesz a jövőben, amely az együttes központi tere köré szerveződik majd.

A három fehéres, sziklaszerű tömeg szokatlan körvonalával, döntött falaival és szoborszerű megjelenésével ellenpontját képezi az 1970-es évek merőleges rendszerben épült, már meglévő egyetemi épületeinek, melyek mintegy 50 méterre találhatók az új könyvtártól. Léptéke és magassága azonban igazodik amazokhoz, beilleszkedve az egyetemi negyed egységes képébe.
A könyvtár bejárásának forgatókönyvét figyelmesen komponált terek sora határozza meg. A folytonosságot és a finoman, mégis állandóan változó hangulatot gondosan megválogatott építészeti eszközökkel teremtették meg a tervezők.

Látkép a főtér felől, fotós: Raimondas Urbakavicius

Megérkezve az együttes főterére, jól körülhatárolt zónában találja magát a látogató. Ezt a területet a természetes, lejtős terepadottságok miatt enyhén lesüllyesztették, határvonalát pedig lépcsőzetesen alakították ki, afféle "amfiteátrumot" létrehozva, amelyet ülőhelyek vesznek körbe. Az esős és jeges télen persze a sima, szürke betonnal burkolt tér kiürül, csak a fűtött terek felé igyekvő emberek óvakodnak át rajta olykor. Nem így tavasztól őszig, amikor rendezvények, művészeti események és installációk vagy épp a közvetlen térkapcsolattal rendelkező bisztró étkezőasztalai töltik meg élettel a leendő negyed főterét. A nyüzsgő és mozgalmas tér mellett pedig, a gyalogút átellenes oldalán a hűvös, árnyas fenyőliget oázisa várja azokat, akik nyugodt pihenésre vagy épp piknikre vágynak.

Bejárat, fotós: Raimondas Urbakavicius

A könyvtárépület fogadótere átmeneti zónaként szolgál a külső és belső terek közt. Ezt a külső járófelülettel egyező burkolat és a magasban üvegezett tetőfelület hangsúlyozza, amely természetes fénnyel árasztja el a szerkezetek dinamikus hálózatát. A földszint valamennyi helyisége - konferenciaterem, büfé, könyvesbolt és a folyóirat-olvasó - folyamatosan csatlakoznak egymáshoz, színes mozaikját adva a hangulatoknak, hangoknak és tereknek. A felső szintek ezzel szemben már a koncentrált munka terei. Az üvegfal mellett elhelyezkedő átriumból kellemes kilátás nyílik a hajladozó fák megnyugtató látványára. Az elmélyült egyéni vagy csoportos munka céljára kisebb fülkékbe, nagyobb előadótermekbe vagy számítógépes munkaállomásokra lehet visszavonulni.

Átrium, fotós: Raimondas Urbakavicius

Hogy milyen építészet is való ma egy kortárs könyvtárhoz, arról csak homályosan meghatározott koncepciónk van, a fizikai megjelenést illetően pedig a variációk száma végtelen. Mindemellett létezik egy általános, európai paradigma, mely magába foglalja a legfőbb értékeket, amelyeket egy könyvtárnak közvetítenie kell, mind szociális hatását, mind az általa biztosított környezetet tekintve. A közelmúltbeli Helsinki központi könyvtárpályázat tanulságaként levonható, hogy a könyvtárnak amellett, hogy az irodalom és tudás temploma, egyben közösségi tér is, fontos szociális (kultúrális és szabadidős) programokkal. A téri nyitottság, elérhetőség és rugalmasság a legfőbb jellemzői, melyek az új, emberközpontú koncepciót támasztják alá. Egy leendő egyetemi negyed részeként az új vilniusi könyvtár is átvett néhány ilyen funkciót (mint pl. egy elkülönített gyermekjátszó és -megőrző).

Összességében az épület teljes mértékig megfelel a kortárs könyvtárépületekről a fejünkben élő képnek: nyitott, inspiráló, ötletes ház, amely betölti kettős hivatását: hozzáférést a tudáshoz, és mindenek felett az emberek közötti kommunikáció elősegítését.

 

Forrás: A10#49 Jan/Feb

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »