A volt jezsuita konviktus bővítése és átalakítása Zeneiskola céljára

Sopron város életében, működésében igen jelentős változást hoz majd határaink szerepének változása a közeljövőben, valószínűleg nagyobbat, mint bármely más település életében. Sopron készül erre, ami azt jelenti, hogy jövendő vonzáskörzetében a kulturális mikro-regionális központ szerepét kívánja betölteni, amihez számos adottsága megvan. A volt jezsuita konviktus bővítése és átalakítása zeneiskola céljára is ezt a tervet erősíti, a tervezéssel a Domiporta Építész Stúdiót bízták meg. 

A kitűzött célok felé tett jelentős lépés volt a döntés, miszerint a városi zeneiskolát az északi, Szent Mihály dombi városrész évtizedek óta üresen álló épületébe, a 17. századi, védett, volt jezsuita konviktusba helyezik át. Az igen értékes épület így megmenekült a pusztulástól, a kialakuló együttes pedig alkalmas és méltó környezet arra, hogy a zeneiskolai szerepen túl a város zenei életének központjaként működjék. A nyilvános funkció lehetővé teszi, hogy a nagyközönség számára is nyitva álljon, látogatható legyen a megújult védett épület. Mindezeken túl remélhető, hogy a Zeneiskola életet és mozgást hoz a rendkívüli adottságokkal rendelkező, de ma kevéssé értékelt középkori városrészbe, segít a felértékelésében és elindítja a revitalizáció felé.

A feladat megoldására országos nyilvános építészeti pályázatot írt ki a város. Ennek nyerteseként kaptunk megbízást az engedélyezési majd a kiviteli tervek elkészítésére. A pályázati kiírást megelőzően a Győri Kistervező Kft. tervei alapján állagmegóvási munkákat végeztetett a KÖH, aminek során szerkezeti megerősítések készültek, tető és héjazatcsere, s megtörtént az északi homlokzat részleges helyreállítása is. E munkák kapcsán nem történt régészeti illetve műemléki kutatás a konviktus épületén, ezt a kivitelezés során végezte a Soproni Múzeum.

Annak idején a külső városfal határolta terület szélén, a Bécsi kapu közelében több kis telek felvásárlásával alakította ki területét a jezsuita rend, amely a várossal kötött szerződés értelmében nem tarthatott igényt belvárosi épületre. A telken 1661-ben megnyitott „konviktus" nemesi származású diákok bentlakásos kollégiuma volt, ahova az egész Dunántúl területéről vettek fel tanulókat.

A várost szinte teljesen elpusztító 1676-os tűzvész után a rendnek módja nyílt arra, hogy elcserélje a konviktus épületét és telkét, s áttegye székhelyét a belvárosba, az Eszterházyak tulajdonában álló ingatlanba. Így kb. 15 évvel építése után már üresen állt a nagy költséggel emelt, igényes épület, melyet ezután már csak gazdasági célokra használtak. Magtár, istálló, majd az elmúlt évtizedekben raktár volt. Jelentős átalakításokon ment keresztül - kőkeretes ablakait befalazták, díszes későreneszánsz festett famennyezetét lemeszelték -, de szerencsére az eredeti térstruktúra szinte érintetlenül maradt. Igazi, a régi célhoz – a magas szintű oktatáshoz - méltó funkciót az eltelt több mint 300 év alatt sem talált az épület. Az idők során a város körbenőtte a konviktust, s nagyrészt „bekebelezte" a régi telket. A városfalat elbontották, helyén utca lett, az épület üres zárvány maradt a városszövetben, állapota rohamosan romlott.

A konviktus régészeti feltárása során egyértelművé vált, hogy az épület több fázisban épült. A pincében talált római kori kút a terület korai használatát mutatja. Majd egy meglévő kis lakóépület pincéjét bővítették, s így alakult ki az akkor még földszintes épület a mai kontúrral, famennyezettel. Ezt később beboltozták és új szinttel bővítették, amit a földszint elbontott födémével fedtek. Az itt található, egyedülálló festett famennyezet most ismét régi pompájában, gyönyörűen restaurálva látható - kivétel a két nagyterem, ahol már helyrehozhatatlanul tönkrement. Az emeleten az álmennyezet jelzi az eredeti födém rendszerét. A helyreállítási munkák során az eredeti állapot minél teljesebb visszaállítására törekedtünk, amit szerencsésen elősegített az eredeti funkcióhoz hasonló új használat is.

Az épületbelső térszerkezete tökéletesen alkalmas a kívánt funkcióra. Az egykori déli kertkapcsolatot helyreállítottuk, és új funkciókkal a pincét is bekapcsoltuk a téregyüttesbe. A korábban nyomasztóan nagy és meglehetősen komor épület hatását sikerült ellensúlyozni a talált homlokzati festés megújításával - több világos tónus alkalmazásával, - valamint az ablakok élénk színezésével. A színek választásánál a famennyezet alapszíneit - szürke és vörös – használtuk. A telken két, egykorúnak feltételezett melléképület is állt, ebbol a Szélmalom utcai emeletes épületet kívánta a város hasznosítani, a kisebb melléképületet elbontották.

A tervezés során nagy kihívást jelentett, hogy ellentmondás feszült a tervezési programban kívánt jelentős szintterület és a telek szűkössége között. A megoldást a környék sűrű városszövete kínálta: az új szárnyat az északi oldalhatárra helyeztük, és „J" alakú befordításával továbbfűztük az itt jellemző hosszú, szűk udvaros, feszes térstruktúrát.

Az így kialakuló hármas egység - a konviktus, a Szélmalom utcai sarokház és az új szárny - jó lehetőséget kínált a funkciók szervezésére is. A konviktus épülete természetszerűen elsősorban a reprezentatív, kulturális funkciók helye, az új épület a szorosan vett oktatásé, a meglévő saroképület pedig az oktatói és adminisztratív funkcióké, valamint itt kap helyet a zenei könyvtár is. Az új szárny alatti teremgarázsban van a parkoló.

A főtengely s a két kereszttengely a telket is három részre bontja: a két érkező-udvarra és köztük a tágasabb zene-udvarra. Ennek az új épület felőli, magasabban fekvő térfele nézőtér kialakítására is lehetőséget ad, míg a konviktus fala előtt kaphat helyet a zenekar, azaz a színpad-pódium. A fő gyalogos megközelítés a Szélmalom utca felől történik. Ez a vonalvezetés konform a történeti feltárással, s leginkább alkalmas arra, hogy kapcsolatot adjon a városmaggal. Várhatóan ezen az útvonalon érkeznek az itt tanuló gyerekek és a kulturális programokra érkezők többsége. Autóval a Patak utca felől közelíthető meg a teremgarázs. Itt gyalogos kapu is létesült, így a két gyalogos bejárat meghatározza az egész együttes főtengelyét.

A két kereszt-tengely közül az egyik a konviktus épület földszinti bejárata és az új épület bejárata által meghatározott tengely. Erre fűződik fel az új épület függűleges közlekedése illetve a régi házban a pince-lejárat. A második kereszttengely vonala a meglévő lakóház és az új szárny találkozásánál kialakítandó emeleti kapcsolat a függőleges közlekedést biztosító toronyhoz, és ezen át a konviktushoz.

A tornyon át mindhárom épület megközelíthető liften, s így kapcsolatot teremt a meglévő és tervezett épületek eltérő szintjei között. Túl a fizikai kapcsolat megteremtésén a torony az együttes tengelye, azaz központja, - olyan jellegzetes elem, mellyel a telek egy bizonytalan pontja határozott szerephez jutott.

A tűzfal melletti horizontális közlekedő-sáv felülről, a lépcsők által meg-megszakított „slicceken" keresztül kap megvilágítást. Az új épületszárny léptékében és anyaghasználatában is igazodik a környező beépítéshez. Az új tömeg kifelé forduló külső „héja" szikár: kevés keskeny nyílás tagolja és kőburkolatú homlokzatain visszaköszön a területre jellemző, kiegyenlítősoros vegyes falazat. A belső udvarok oldottak, játékosak, itt a vakolt felületek és a faburkolat váltakozása kapott hangsúlyt. Iskola lévén az új épület részleteinél is törekedtünk a játékosságra, erősebb színek használatára, szemben a konviktus ünnepélyesebb, komorabb hangulatával. Könnyed faszerkezetű hidak biztosítják a kapcsolatot a két- illetve háromszintes, fémlemezzel fedett, félnyeregtetős tömegekből álló szárnyak, valamint a torony és a konviktus között.

Számunkra a koncepció helyességét a kivitelezés során felbukkant részletek teljes mértékben igazolták. A kivitelezés megkezdése után a konviktus főkapuja előtt előkerült egy addig rejtett régi kút, mely teljes mértékben követi az új beépítés vonalát, szinte a tervezettség érzetét kelti és nem befolyásolja az eredeti elgondolást.

Farkas Mária