építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Absztrakt irány és fény - a berhidai ravatalozó átalakítása

A Mesteriskola jelenleg is futó, XXIII. ciklusának pályázati feladatára készített tervében Árva József, Kertész Zsuzsanna és Pásztor Ádám mesterükkel, Nagy Ivánnal a sűrű növényzetre és a fény kiemelő szerepére helyezte a hangsúlyt. Koncepciójukat a zsűri felhasználásra javasolta. 

A csapat prezentációjából igen meggyőzően kiviláglik az a megközelítési mód, ahogy a növények, fák sűrű ültetéséből új minőség születik e helyen. Ebből az egyszerű sűrűségből fakad, hogy az autóforgalmat is kizárták a megérkezés egészen tág környezetéből, mely alapvető védettséget, intimitást ad. A szándékot szépen fejtik tovább azzal, hogy a ravatalozó az egyik legjobb helyre került úgy, hogy kimozdították az útból, a megérkezés ösvényéről. Szó szerint nincs útban, mégis centrális helyet foglal el, ezáltal biztosít lehetőséget arra, hogy nagyobb gyászoló tömeg és szűkebb körben egyaránt érvényesül a ravatalozó körüli tér, az aurája.


berhidai ravatalozó átalakítása - tervezők: Árva József, Kertész Zsuzsanna, Pásztor Ádám


Érzékenyen alakított a ravatalozó fedett-nyitott helykijelölése azon a skálán, mely az oldalra nyitott vagy zárt karaktert jellemzi: köztes helyével példaértékű a pályázók sorában, nem túlságosan befelé forduló, mely kirekeszti a kívül állókat, s nem túlságos nyitott, mely határozatlanságával szélfútta, nem kellően intim közeget biztosít.

A ravatalozó kidolgozottsága nem szerencsés, elsőre egyfajta túlépítettséget sugall, mely, ha jobban megvizsgáljuk, csupán abból fakad, hogy a tető szerkezete, szerkesztettsége túlságosan nagy hangsúlyt kapott a rajzokon és a kibontott modellen egyaránt. A "nem valamilyen" elvárás itt csorbát szenved, túlbillen a neutrális tömeg és a semmilyen egyensúlyán. A falazott elemek, melyek - nagyon helyesen - a kerítéssel azonos módon jelennek meg, talán elegendő karaktert hordoznak, az ettől ellebegő tető viszont épphogy hangsúlyt kap ahelyett, hogy súlytalanná válna.


berhidai ravatalozó átalakítása - tervezők: Árva József, Kertész Zsuzsanna, Pásztor Ádám



Pozitív és követendő a ravatalozón belül a fény kiemelő szerepe, mely a fókuszt a ravatalra irányítja, s elveszi a szükségtelen figyelmet a környezettől.
A grafika tovább erősíti az absztrakt irányt. Ez, mint építészeti karakter, nagyon is helyénvalónak tűnik, de éppen az épített környezet a legkonkrétabb a rajzokon, és a növényzet, melynek a szándék szerint a karaktert hordoznia kellene, a legkevésbé olvasható mint atmoszféra. Ennek egy kis adaléka, hogy a látványterv is nehezen felfejthető, az egyik tömeget nem sikerült a zsűrinek beazonosítani. A grafikát szépen ellensúlyozta volna a modell, de arról meg a környezet maradt le, szerencsétlenül eltolva a hangsúlyt a pályázók szándékától, mely szerint a ház eltűnik a növényzet sűrűségében. Sajnálatos, mert a zsűri ezt kiemelten követendőnek gondolja.


berhidai ravatalozó átalakítása - tervezők: Árva József, Kertész Zsuzsanna, Pásztor Ádám



Példaértékű a funkciók szétválasztása, mely a ravatalozót nem terheli további funkciókkal és a kerítésbe integrálja a többi helyiségigényt. A kerítés, az integrált urnafallal és a sűrű növényzet együtt adnak védőzónát a Péti út forgalma felé, mely szintén példaértékű.

A zsűri a tervet az ajánlásaiban felhasználásra javasolta.

A pályázat füzete ezen a linken tekinthető meg.

www.mesteriskola.hu

 

vélemény írásához jelentkezzen be »