Alfons Mucha, a szecesszió cseh mestere a Szépművészetiben

„Bohumil drágám, az hogyan volt a maga mamájával,
amikor levágatta azt az őrjítő, zuhatagos, sörényes, sörszőke haját,
s a maga papája kiszaladt az irodából, ahol fel volt írva:
„Ahol jó sört mérnek, ott szép csak az élet" nyomában a három városszépítő egyleti tag,
s a maga papája pedig, remegő kezében szorongatva a hármas redisztollat, azt kérdezte,
hol a hajad?, ott, mondta a maga mamája, a falnak támasztotta a biciklit,
fölemelte a csomagtartót, és átnyújtotta a két súlyos copfot.
A maga papája, a Francin, a füle mögé dugta a tollat,
meglatolgatta a maga mamájának halott haját, és letette a padra.
Aztán lekapcsolta a pumpát a maga mamája biciklijének keretéről."
/Esterházy Péter: Hrabal könyve, 1990. Bp. Magvető 30. o./

 

 

A Szépművészeti Múzeum nagyszabású kiállításán száznál több mű ad áttekintést Alfons Mucha szecessziós plakátművészetéről, de festői, grafikusi kvalitásait is megismerhetjük. Különlegességnek számítanak a kiállításon látható fotók, melyek a művész munkamódszerét is megmutatják.

Alfons Maria Mucha, aki 1860-ban a csehországi Ivančicében született, 17 évesen Bécsbe költözött, és ott színpadi díszleteket készített. Majd a Monarchiából induló fiatal művészek szokásos vándorútja következett: 1885 és 1887 között a müncheni akadémián, 1888-tól a párizsi Julian Akadémián, majd a Colarossi Akadémián tanult. Ezekben az időkben, sok pálya- és kortársához hasonlóan gyakran nélkülözött.
A művészi sikert az 1894-es év hozta el számára. Díjat nyert a párizsi Salon kiállításán, és még ugyanebben az évben - bizánci mozaikokat idéző stílusban - elkészítette Sarah Bernhardt színésznő megrendelésére Victorien Sardou: Gismonda c. drámájának plakátját. A színezett litográfia igényes technikájával nyomtatott, hosszúkás formátumú plakát stílusában és szemléletében is megújította a színházi plakát műfaját. Nem egy jelenetet ábrázolt, hanem a dráma teljességét érzékeltette a nézővel egy kifejező, de stilizált mozdulaton keresztül. Nem csoda, hogy a rajongással körülvett párizsi híresség szerződtette Muchát. Hét évig készített Bernhardt és színháza, a Theatre de la Renaissance számára plakátokat. A mostani kiállításon hetet láthatunk ezekből a nagyalakú, különleges plakátokból.

A kiállítás következő része a kereskedelmi és művészeti plakátokat mutatja be az 1900 körüli évekből. A jól szervezett kiállítótér finoman eltérő, gondolati egységenként kissé különböző kékesszürke falain ékkőként ragyognak a plakátok és a dekoratív pannósorozatok.

Dekoratív pannói közül az Évszakok első, 1896-ban megjelent sorozata átütő sikert aratott. Ez a műtipus a 19.század végi polgári tömegkultúra része volt. Sokan készítettek hasonlókat, de olyan tervezőművészi és igényes kiviteli színvonalat, mint Muchának a Champenois nyomda részére készített sorozata, mások nem értek el.

A Naptárak terme átvezet az iparművészeti lapokhoz és Mucha nagyközönség által ismeretlen rajzaihoz és grafikáihoz. Az 1902-ben megjelent a Documents Décoratifs album egyfajta összefoglalása mindannak, amivel Mucha 1900 körül foglalkozott, amikor valóban szecessziós művészként az iparművészet minden ágában alkotott. A táblák nagy része az Art Nouveau gazdag stílusában megtervezett használati tárgyakat, bútorokat, ékszereket, betűtípusokat, textíliákat, drapériákat, tapétákat mutat be. Magyarországon ebben az időben Mintalapok címmel jelent meg hasonló kiadványsorozat, a Magyar Iparművészet c. folyóirat mellékleteként, a korszak legnevesebb művészeinek munkáival.

A Pasztellek és rajzok kiállításrészben bemutatott művek drámai, helyenként riasztó kifejezésmódja az expresszionizmushoz áll közel. Az 1898 és 1903 között Párizsban készült rajzok önálló műtárgycsoportot alkotnak. Saját személyes érzéseit közvetítik, és egy olyan művész „sötét" oldalát világítják meg, aki a nemzetközi hírnév és siker csúcsára jutott.

Az 1900-as Párizs Világkiállításra ő dekorálta Bosznia-Hercegovina pavilonját, és ő készíti az osztrák kiállítás plakátját is. Emelett Párizsban a Houbigant parfümériának és a Fouquet ékszerboltnak dolgozott. Sikerei csúcsán, 1904. február végén Mucha az Egyesült Államokba hajózott. Itt Muchát az Art Nouveau vezető képviselőjeként üdvözölték. Ezt a stílust az Egyesült Államokban épp az ő színházi plakátjai tették ismertté, amelyek Sarah Bernhardt amerikai turnéit kísérték. Egy sor fiatal amerikai művész tanult már korábban Mucha párizsi műtermében, ők szeretettel és büszkén fogadták mesterüket. Mucha a New York-i felsőbb körök hölgyeinek a portréit kezdte festeni. Ezekből az olajképekből azonban hiányzott pasztell portréinak közvetlensége és elevensége. A kiállításon most látható három olajkép közül kiemelkedik leánya, Jaroslava érzékenyen megfestett portréja.

1910-ben tért vissza családjával Csehországba, mert 1909 karácsonyán ígéretet kapott Charles R. Crane milliomostól, hogy finanszírozza monumentális mitológiai-történelmi ciklusát, a Szláv eposzt. Ezért települt vissza hazájába, ahol a zbirohi kastélyban élete nagy álmának megvalósításához szükséges tágas műtermet bérelt.
Mucha elképzeléseiben a szláv testvériségen alapuló cseh nemzeti identitás erősítésének eszméje jelent meg. A festményein használt szláv jelképeket a szlávok korabeli jellegzetességei alapján alkotta meg. Mucha amerikai tartózkodása idején kapott megbízást a Slavia biztosító társaság jelképének megtervezésére. A fehér ünnepi köntöst viselő nőalak a művész számára a pravoszláv eszmék megtestesítőjévé vált, és központi figurája lett a régóta dédelgetett álom, a Szláv eposz című, messianisztikus képciklusnak, mely a cseh történelmi festészet legimpozánsabb képsorozata. Az 1913-ban elkészült Szláv eposz húsz festményből álló sorozatát 1928-ban Prága városának ajándékozta.

Csehszlovákia megalakulása után ő tervezte az új állam bélyegeit és bankjegyeit. 1939-ben Csehország annektálásakor a Gestapo az elsők közt tartóztatta le, és bár szabadon engedték, a börtönben kapott tüdőgyulladást soha nem heverte ki.

Simon Magdolna
művészettörténész
(képek: sajtóanyag)

---

A Szépművészeti Múzeum kiállítását a brnói Morva Galéria, a prágai Iparművészeti Múzeum és a szintén prágai Mucha Alapítvány gyűjteményéből válogatta Marta Sylvestrova és Petr Stembera. A kiállítás szervezői a Szépművészeti Múzeum részéről Tóth Ferenc és Orosz Márton művészettörténészek voltak.