”Alternatívák a lakásépítésben?” – Bemutatjuk a résztvevőket
2023 március 29-én, szerda délután 15:00-tól kerekasztal-beszélgetést szervezünk lakhatás és építészet témakörében a Construmán. Többek között arról kérdezzük meghívott vendégeinket, hogy mi szab gátat a városlakók érdekeit szem előtt tartó, a városépítészetileg igényes lakhatási beruházásoknak; milyen mozgástere lehet a különböző szereplőknek; milyen alternatívák képzelhetők el a sokemeletes lakóparkokon túl.
Meghívott beszélgetőpartnereink:
Erő Zoltán
építész, urbanista, Budapest Főváros főépítésze
Erő Zoltán a Budapest Műszaki Egyetemen szerzett építészdiplomát, majd később a Leuveni Katolikus Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. Ezt követte a Palatium Stúdió Kft. megalapítása, amelynek legismertebb munkája a 4-es metróvonal pályázaton elnyert generáltervezése, illetve több állomás építészeti tervei. 2020. február elseje óta Budapest Főváros főépítésze.
Kerékgyártó Anna
szociológus, Józsefvárosi Önkormányzat
Kerékgyártó Anna Cambridge-ben és Amszterdamban szerezett diplomát szociológia, illetve városi tanulmányok szakon. Fő érdeklődési területe a lakhatás, mint a társadalmi egyenlőtlenségek egyik leglátványosabb dimenziója. Korábban kutatóként, jelenleg a Józsefvárosi Önkormányzat munkatársaként foglalkozik a megfizethető lakhatás témakörével, szakpolitikai anyagok készítésével.
Horváth Áron
elemző közgazdász, ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont
Horváth Áron elemző közgazdász. A Corvinus Egyetemen diplomázott, majd szerzett PhD. fokozatot. 2010-ben alapította az ELTINGÁt, ahol ingatlanpiaci kutatásokat, elemzéseket végeznek hazai és külföldi megrendelők számára. Város- és ingatlangazdaságtan címmel egyetemi tantárgyat dolgozott ki és oktat.
Takács Ákos
építész, a Mókembé építészkollektíva tagja
Takács Ákos a tervezés mellett - amelyet a Mókembé építészkollektíva tagjaként folytat - a MOME-n tart előadásokat a (város)építészet társadalomtörténetéről, illetve a Partizán csatornáin elérhető A város másik oldalán című podcast egyik szerkesztő-műsorvezetője.
A beszélgetésen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. MÉK továbbképzési akkreditáció: 0,5 pont (2023/71)
A Magyar Építész Kamara és a Construma együttműködése alapján kamarai tagoknak - a korábbi évekhez hasonlóan - biztosított a díjmentes belépés a Construma területére, illetve min. 3 óra kiállítás látogatásért 1 továbbképzési pont jár naponta. Az ehhez szükséges regisztrációs link: https://construma.hu/mek
További információk itt.