építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Angol belső, ázsiai dugalj — Megújult a budavári Hilton

Kelet-Európa első Hilton szállodájaként nyílt meg anno a Hilton Budapest, vagy ahogy mindenki ismeri, a „vári” Hilton. Legendássá válásához hozzájárult, hogy tervezőinek a történelmi környezetben sikerült összhangot teremteniük a modern építészet elemeivel. Az idén százéves Hilton brand vári egységének legátfogóbb felújítása során a belső terek teljesen megújultak. De nem lennének angolok az angolok, ha mindezek mögül nem sejlene fel erősen létfilozófiájuk alfája és ómegája: a tradíció. 

Miközben egykoron nagy vitát váltott ki, hogy a Halászbástya mellé szabad-e modern szállodát építeni, a Középülettervező Vállalat építésze, Pintér Béla és a műemléki tervező Sedlmayr János olyan különleges épületet hozott létre, amelynek falai között már a nyitás óta a legnagyobb hírességek fordultak meg. Emellett pedig a szálloda 2012-ben bekerült a Tripadvisor által a világ legszebb kilátású szállodai szobáit rangsoroló TOP 10-be. 

Amikor négy éve, a szálloda teljes belső megújításáról megszületett a döntés, a Hilton és a tulajdonos Danubius Hotels Zrt. egyetértett abban, hogy a budai vár egyedülálló környezetében, a közösségi terekben és a szobákban a ház tradicionális értékeit ötvözzék a legmodernebb formavilággal, belsőépítészeti és technológiai megoldásokkal. Az elvárások négy pontban fogalmazódtak meg: nyitás a legújabb technológiák felé, környezettudatosság, társadalmi felelősségvállalás és a történelmi hagyomány tisztelete, úgymint a világörökségi listára felkerült Budai Várnegyed és az egyedi, ma már a szálloda részét képező középkori műemlékek, köztük a Dominikánus udvar.


A business center

Az eredeti belső tér Lőrinczi Edit belsőépítész munkáját dicséri, a recepció terét az angol Goddard & Littlefair tervező iroda alakította ki. A mostani felújítás partneri azok közül a belsőépítészeti irodák közül lettek kiválasztva, amelyek már korábban is dolgoztak a szállodalánc projektjein, így ismerték annak formavilágát, elvárásait. Az új bejáratot Pályi Gábor, a Közti építésze tervezte Vargha Júliával közösen. A szálloda arra törekedett, hogy a különleges belsőépítészeti megoldások mellett a funkcionalitás is kiemelt hangsúlyt kapjon. A déli szárnyban lévő vendégszobák, konferencia- és báltermek belsőépítészeti, bútorozási munkáinak kivitelizését, a 96 szoba és több közösségi teret érintő bútorozását a Pápai asztalos Kft. egy társvállalkozóval megosztva jegyzi. 

A szálloda négy év alatt teljes mértékű, átfogó, a pincétől a padlásig terjedő felújítási tervet hajtott végre.

Levetett Hilton-bútorok a Vaterán

A felújításról 2015-ben hallhattunk először, ekkor a szemfüles szállodrajongók akár egy-egy relikviához is hozzájuthattak, amikor a Vaterán árulták a hotel régi bútorzatát. Először a lobby és a recepció újult meg, majd a Lobby Café & Bar és az Executive Lounge kapott új külsőt. Az első emeleten elegáns business centert alakítottak ki, a felújítás tehát a közös terek felújításával indult. 

Külön érdekesség, hogy a megújulás során a világ különböző tájairól érkező vendégek igényeinek megfelelő speciális konnektorokat helyeztek el. Így került angol, amerikai és ázsiai típusú dugalj is a szobákba. Sőt, a tengeren túlról érkezőknek az ottani sztenderd szerinti, 110 voltos áramvételi lehetőséget is biztosít a szálloda a szoba különböző pontjain, így otthonról hozott eszközeiket itt is kényelmesen használhatják.


A Barokk lakosztály

 

Az új és tágasabb fürdőszobákban szinte minden szobánál a kád mellett különálló zuhanyzó is van, illetve további kényelmi funkció a páramentesitett tükör. A lakosztályokba elektronikusan vezérelhető függönyrendszert szereltek.

A szálloda különtermeibe a teljesen egységes és modern design mellett a legújabb technológiai újdonságokat vezették be. A bálterembe mintegy 2,5 kilométernyi kábelt építettek be annak érdekében, hogy elegánsan, a legújabb technikát használva lehessen rendezvényeket tartani. 

A zöld szemlélet a teljes gépészeti megújulásban is megmutatkozik. Az energiatakarékos, egyénileg szabályozható légkondicionálókban, a lecserélt negyvenéves nyílászárókban, a kazánházban és a teljes gépészetben, és a környezetbarát, energiatakarékos LED-es világításban. Mindennek következtében a Hilton Budapest a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, „Zöld szálloda” pályázatán arany fokozat nyert.


Egy megújult fürdőszoba.

 

322 szoba új díszben

A felújítás az összes szobát érinti. Jelenleg 322 szobája van a Hiltonnak, de ez a szám tovább bővül. Zajlik az egyes irodák átköltöztetése, aminek eredményeként további tíz dunai panorámás vendégszobát és egy lakosztályt tudnak majd kialakítani. 

A stílus kapcsán fontos megemlíteni, hogy miközben angol volt a belsőépítész, a kivitelezést magyar generál kivitelező végezte és az angol belsőépítész is arra törekedett, hogy a magyar iparművészek lehetőséget kapjanak a munkálatokban. Így aztán szinte az összes beszállító magyar volt: a faipari munkák mellett a hallban és a lakosztályokban látható egyedi és különleges üveglapok, csillárok, dekorációk és a vendégfolyosók falain elhelyezett képek is magyar iparművészek, mesterek munkáját dicsérik. 


Lobby Bar.

 

Az idén százéves Hilton márka alapítója, Conrad Hilton hitvallása: a Hilton hospitality, magyarul minőségi vendéglátás, melyet a világ bármely pontján ettől a lánctól megkapnak. 

A Hilton a világban sok tekintetben is az első volt: ez a lánc nyitotta meg az első reptéri szállodát, alkalmazta a közvetlen városi telefont és a tévét a szobákban.


Lobby longue.

 

A felújítás során az okosmegoldásokra is figyeltek, például hogy olyan szobai zárakat szereljenek fel, amelyek a jövőben már lehetővé teszik, hogy a vendég az okostelefonjával is ki tudja majd nyitni a szobaajtót. A vendég online kiválaszthatja a szobáját, és ha úgy gondolja, akár a recepció érintése nélkül bejelentkezhet és egyenesen, direkt fel tud menni a szobájába. Ehhez a technikai oldalról már minden adott. 

S noha mi budapestiek nem gyakran időzünk városunk luxusszállóiban, ezúttal tegyünk kivételt és térjünk be egy caffe lattéra. 

 

ÉF

 

vélemény írásához jelentkezzen be »