Az Eiffel Palace irodaház

"Lenne azért még valami, ami talán segít abban, hogy az épület elkészültét követően - arra visszatekintve – megsejtsünk valamit abból, hogy amit elvégeztünk, mennyire állja meg a helyét. Ez nem több, csak egy érzés, ebből következően pedig nagyon szubjektív dolog." Gelesz András építész részletesen és egyben élvezetesen mutatja be az Eiffel Palace tervezésének történetét.

Ez a projekt leginkább a tervezési folyamaton keresztül értelmezhető, ezért a terv ismertetése az alábbiakban a tervezés kronológiai leírásával történik.

2011. januárjában – az első pillanatokban – ez a tervezés is úgy indult, mint a többi, amikor a megrendelői igények és elvárások még nem kristályosodtak ki: "megvásárolnánk ezt az épületet, előtte nézzétek meg, mit lehet ebből kihozni, egy irodaházra gondoltunk."

A munka kezdetekor kiderült, hogy egyfelől nem akármilyen épületről van szó – valaha jeles építészek tervezték -, másfelől nem lehetett akármit megtenni az épülettel, komoly fővárosi és kerületi védettség alatt állt. Az épület tervezőiről 2010-ben jelent meg Gerle János könyve, ami nagy segítségünkre volt a továbbiakban.

Az épület 1893-94-ben épült Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján. Megrendelők a Légrády testvérek voltak, épületük nem csak a Pesti Hírlap hivatalos helyiségeit, hanem több bérlakást – többek között a tulajdonosok lakásait is – magában foglalta. A későbbi sikeres építészpárosnak ez volt az első jelentős megvalósult épülete Budapesten.

A telek három utcára néz, a Váci körút – ma Bajcsy-Zsilinszky út -, a Klotild utca – ma Stollár Béla utca -, illetve a Sólyom utca – ma Bihari János utca – határolja. A telek geometriai alakja két udvar alkalmazását indokolta, mivel a telek hosszúkás alakú, ezen kívül a hosszabb – egyéb épületekhez csatlakozó – telekhatárán egy visszaugrás is található, ami nehezen oldható meg egy udvarral.

A nagyobb udvar felett az első emelet magasságában üvegtető létesült, ez alatt, valamint az épület földszintjén és pinceszintjén helyezték el a nyomdai és rotációs gépeket. A földszinti kiadóhivatali helyiségek felett a viszonylag alacsony belmagasságú tereket szedőtérként használták. A nagyobbik udvar köré az első emeletig a szerkesztőségi irodákat csoportosították, míg a felsőbb szinteken bérlakásokat helyeztek el. A kisebbik udvarra leginkább csak lakások néztek, így funkcióban is elvált a két udvar. A saroktelek kedvező adottságai következtében viszonylag kevés volt a csak udvarra néző lakás. A pincét a Stollár Béla utca felőli oldalon angolaknákkal világították be, ezáltal az abban a korban ritkaságszámba menő természetes fény jelent meg ezen a szinten.
Az épület tervezésénél ügyeltek arra, hogy a nyomdai gépek által keltett rezgések ne zavarják a lakások nyugalmát, ezért az egész épület alatt létesülő 1,0 méter vastag beton alaptól leválasztották az udvar alapját – mely a üvegtető szerkezetének öntöttvas oszlopait is hordta – így rezgésmentessé vált az épület.

Az épület hosszfőfalas – tégla szerkezetű - volt, míg az üvegtető rácsostartó szerkezetét öntöttvas oszlopok támasztották meg. Ugyanez az anyag jelent meg – abban a korban szinte elsőként – a nagyobbik udvar függőfolyosóin és a főlépcsőházon is. Ez a felmenő szerkezet – mely a felsőbb emeletek felé egyre könnyedebbé vált -, végig gazdagon díszített. Részben öntöttvas, részben kovácsoltvas szerkezetű a kisebbik udvar függőfolyosóinak és a Stollár Béla utcai erkélyeinek tartószerkezete.

A Bajcsy-Zsilinszky út - Stollár Béla utcai sarkon egy nagyméretű kupola zárta le a tetőtéri tömegeket, melyhez két kisebb kupola csatlakozott. A nagy kupola oldalán kilátóterasz haladt körbe, míg tetején egy Géniusz szobor állt, mely éjszaka égő fáklyát tartott a kezében. A Bajcsy-Zsilinszky úti homlokzaton megjelent még egy negyedik kupola is, mely megjelenésében a kisebb kupolákhoz hasonlított, méretében azonban meghaladta ezeket.

Az épületgépészetben – ugyancsak újdonságként – a gáz, mint korszerű energiahordozó kiemelt szerepet kapott, a teljes fűtés rendszert gázüzemű berendezésekkel oldották meg. A világítási rendszert alternatív módon tervezték meg: elektromos és gázüzemű világítás egyaránt működött az épületben.

Az épület kivitelezője Hauszmann Sándor volt, aki a New York–palota kőfaragó munkáit is végezte. Az épület rendkívül rövid idő alatt épült meg, tíz hónappal a földmunkák után sor került az átadásra.

A második világháború komoly károkat okozott, komplett szerkezetükkel együtt ekkor semmisültek meg a tetőtéri kupolák is, amelyeket nem építettek újra. A háború után, az államosítást követően az itt működő vállalat nevében és irányításában többszöri változáson ment keresztül: Hírlap Nyomda (1948), Vörös Csillag Nyomda (1950), Október 23. Nyomda (1956), majd 1957-től folyamatosan 1996-ban történt bezárásáig Zrínyi Nyomda. Az épület 2012-ig üresen állt. (Forrás: Gerle János: Korb Flóris Giergl Kálmán – Holnap Kiadó 2010.)

Ekkor meg kellett állni és eldönteni, hogyan tovább.

Fel kellett mérni az épület műemléki jelentőségét – műemléki értékvédelmi tanulmányt kellett készíttetni, mellyel Dávid Ferenc művészettörténészt bízták meg -, hogy tisztában legyünk az épület tényleges értékével. Az érték – a tanulmány alapján – az épületnek a városban betöltött szerepe, gyakorlatilag az utcai homlokzatok által határolt tömege volt, kiegészítve a belső udvari, gyönyörű öntöttvas szerkezetekkel és a főlépcsőházzal. A tervezés a továbbiakban már e mentén haladt.

Ha abból indulunk ki, hogy a tanulmány szerint csak az utcai homlokzatok számítanak tényleges értéknek, akkor a teljes belső szerkezet elbontható, a jelentős belső értékek – a függőfolyosó öntöttvas szerkezete és a főlépcsőház - újjáépítésével. Mindezt könnyű leírni, de nehéz döntést hozni. Ugyanakkor a döntés számos előnnyel járt:

• tetszőleges számú parkolószint építhető az épület alá, így biztosítható a szükséges parkolószám,;
• az irodaház karakterisztikájához jobban – jól – illeszkedő tartószerkezet létesíthető;
• nem kevés alapterületi nyereség adódik az új szerkezetek által;
• a homlokzati falak feletti tető szerkezete ezután sokkal könnyebben megoldható (gondoltuk).

A tervezés ezután a következő feltételekkel haladt tovább:

• az épület alatt öt szint mélygarázs létesül, 246 gépkocsi számára, 100 kerékpár tárolóval,
• visszaépülnek az udvarok és a főlépcsőház, hiszen ezekhez kapcsolódnak a visszaépítendő öntöttvas szerkezetek is,
• a magassági változások következtében új, üvegszerkezetből készült lépcsőkar és közbenső pihenő készül a főlépcsőházhoz, ami a fedett udvar feltáruló látványát nem zavarja,
• az utcai homlokzatokat eredeti állapotukban állítjuk helyre, a homlokzati rekonstrukciós terveket Baliga Kornél építész tervezőművész készítette el nagy hozzáértéssel és precizitással,
• a valamikori kupolát nem állítjuk helyre, helyére új, mai tömeg kerül, ezzel is érzékeltetve, hogy ez már nem ugyanaz az épület, ami volt. Az épületet Már Miklós okl. építészmérnök modellezte meg, a teljes homlokzatrekonstrukció mellett az új tömeg bemutatásával együtt,
• az eredeti emeletmagasságokat többnyire megtartottuk – kisebb korrekciókkal a szükséges minimális belmagasság elérése érdekében -, az új magastetőbe két új szint került,
• potenciális bérlőként megjelent a PwC, ami rendkívüli módon felgyorsította a tervezés menetét,
• mivel kívülről a díszes homlokzatok miatt nem lehetett, ezért belülről – maghőszigetelt megoldással - biztosítottuk az épület utólagos hőszigetelését,
• az épület két minősítési rendszernek – a BREEAM és a LEED előírásainak – is meg kellett, hogy feleljen, ezzel az első ilyen épület valósult meg Közép-Európában.

A terv első megmérettetése a Fővárosi Tervtanács volt, ahol a tervet továbbtervezésre alkalmasnak találták a tervtanácsi tagok. Ekkor még meglehetősen bizonytalan volt a tetőtéri sarok megoldás – több változatot is bemutattunk -, a végleges megoldás a tervtanács utáni egyeztetéseken alakult ki. Szerettünk volna – nem mást – csak egy jelet, egyfajta építészeti hangsúlyt megjeleníteni a nagy sarokkupola helyén, hangsúlyozottan mai eszközökkel és anyagokkal. Ugyancsak a tervtanács ajánlása alapján a nagy udvart az ötödik emelet magasságában fedtük le üvegtetővel, hogy a folyosók öntöttvas szerkezetei az aulatér földszintjéről is jól láthatók, élvezhetők legyenek.

A tervezés folyamán lépésről lépésre haladtunk, rendszeresen egyeztettünk a KÖH illetékeseivel, időről-időre bemutattuk a munkaközi terveket. 2012. év végére elkészültek az építési engedélyezési tervek, amelyeket benyújtottuk az eljárásra. A Műemléki Tanácsadó Testület januári ülésén a tető-sarok megoldásunkat ugyan semmilyen kritikával nem illették, jónak, sőt progresszívnek találták, de a belső, fedett udvar esetében a függőfolyosói üvegfal és az öntöttvas szerkezetének a viszonyát átdolgozásra javasolták. A tervet újabb egyeztetések után korrigáltuk és ezt követően megkaptuk az építési engedélyt.

A kiviteli terv készítése sok egyeztetéssel a maga szokásos útján haladt, szorított minket az idő több, addig soha nem tapasztalt műszaki probléma menet közbeni megoldásával:

• mivel a metró védőtávolságába benyúlt a pinceszint kontúrja, emiatt további egyeztetéseket kellett tartani a metró tervezőjével,
• a homlokzatokat és a konzolos erkélyeket kívülről meg kellett támasztani a résfalak és a felmenő tartószerkezet elkészültéig,
• a tetőtéri sarkok torzfelületei esetében – különös tekintettel arra, hogy itt változó szélességű, fix ablakok épülnek be a tetőfelületbe -, olyan zsaluzási tervet kellett elkészíteni, ami kezelhető és megvalósítható volt,
• a bérlő az elvárt műszaki igényszintet rendkívül magasra emelte, ezért a műszaki megoldások kidolgozása sok időt vett igénybe,
• A terv elkészülte után – a bontás megkezdésekor – újabb probléma merült fel: a jogi és a fizikai telekhatár nem esett egybe – az épület telkének rovására -, emiatt módosítani kellett a már elkészült terveket.

A kivitelezés rendkívül gyorsan haladt – a bontási munkák után készültek el a falakat megtámasztó JET-GROUTING cölöpök, majd a résfalak, három sorban elhelyezett horgonyokkal -, ezután kiemelték a földet a résfalakon belülről. Volt egy pillanat, amikor mi lent álltunk az alaplemezen, míg a megtámasztott homlokzati falak felettünk, magasan a helyükön –, ekkor ijesztően hatalmas belső tér tárult fel.

A felmenő szerkezet hagyományos monolit vasbeton pillérváz és födém, építése a nagy alapterület - telekméret – következtében két ütemben történt. A szerkezetépítésben és a szakipari munkákban résztvevő cégek nagy hozzáértéssel és még nagyobb ütemben végezték el a munkákat, elsősorban Pék Zoltán főépítésvezetőnek köszönhetően.

A belső udvari öntöttvas szerkezet és lépcsőház megépítése – a beszámozott vas- és kőelemekre való bontást és az üzemben történő felújítást, kiegészítést követően – darabról darabra, elemről elemre valósult meg.

A közterület felé a homlokzatrekonstrukció és a díszvilágítás kiépítése volt a megvalósítás leglátványosabb szakasza, ekkor a nézelődők, fényképezők időnként komolyan akadályozták az anyagbeszállítást. Az épület átalakításának építészeti megfogalmazásáért és a homlokzatok helyreállításáért még az átadás előtt Reitter Ferenc díjban részesültünk Baliga Kornéllal és az ALAK-Art Kft. ügyvezetőjével, Kelecsényi Gergellyel együtt.

Adódtak menet közbeni áttervezések is, melyek teljesen természetesek ilyen esetben, ezeket kezelni tudtuk a kivitelezéssel párhuzamosan, szerencsére kevéssel mindig a megvalósítás előtt. Az épület rekordidő alatt – pontosan egy évvel az alapkőletételt követően - készült el.

Végezetül néhány gondolat a tervezés egyéb vonatkozásairól. Az épület elkészült a fent leírt módon, meglátásom szerint a végeredmény meggyőzően bizonyítja, hogy helyesen jártunk el, de biztosan sokan vannak, akik elítélik ezt a fajta hozzáállást a régi épületekhez. Idegen szóval itt a „faszádizmus"-ra gondolok. Van, aki zsigerből ellene van, nekem erről más a véleményem. Azt hiszem, ez egy lehetséges megoldás a többi közül, nincsen igazi, mindenre bevált recept, nem is lehet. A megoldás több mindentől függ: az épület jellegétől, a megrendelő anyagi lehetőségétől, egyéb külső körülményektől, a tervező és a megrendelő hozzáállásától egyaránt.

Jelen esetben mindketten fontosnak tartottuk – az anyagi befektetés megtérülése mellett – az épület homlokzatai eredeti állapotuknak megfelelő helyreállítását. A homlokzatdíszek egy része még fellelhető volt az épületen, ugyanakkor a megrendelővel mindketten egyetértettünk abban, hogy a sarokkupolát a XXI. század elején nem szabad újjáépíteni. Nem csak azért, mert semmi sem – még az alap-faszerkezet sem - maradt meg belőle, hanem leginkább azért, mert egy új, mai elem a sarkon egy rekonstruált kupolával ellentétben őszintén jelzi, hogy ez egy átalakított, nem pedig az eredeti, felújított épület. Biztos vagyok abban is, hogy az alkalmazott építészeti elem erősen megosztja majd a civil, de még a szakmai közvéleményt is, de ez nem is baj.

A kupola – alapformájából adódóan – nem a mai korra jellemző építészeti megfogalmazás. Lehetséges lett volna itt egy átvitt értelmű, idézőjelbe tett kupolát tervezni, de ezzel egyfelől nehezen tudtuk volna a historizálás csapdáját elkerülni, másfelől kortárs kupolából talán egy is elég Európában, az pedig már megépült Berlinben, méltó helyén. Azt gondolom – túl a tervezőkön kívülálló, objektív feltételeken -, minden tervező maga kell, hogy megküzdjön saját magával. Nagy kérdés, hogy meddig megy és meddig mehet el az építész, hol is vannak ezek a saját maga és mások által felállított korlátok és határok, de addig minden esetben el kell menni.

A korábbiakban anyagi megtérülésről beszéltem, hiszen enélkül szinte semmilyen építkezést nem érdemes elkezdeni, s ezek mostanában nem is kezdődnek el. Ne felejtsük el, hogy az építés is olyan, mint a háború - ehhez is három dolog kell -, mecénásból pedig viszonylag kevés fordul elő manapság hazánkban.

Lenne azért még valami, ami talán segít abban, hogy az épület elkészültét követően - arra visszatekintve – megsejtsünk valamit abból, hogy amit elvégeztünk, mennyire állja meg a helyét. Ez nem több, csak egy érzés, ebből következően pedig nagyon szubjektív dolog.

Bennem van most egy érzés, a többit pedig majd elintézi az idő.

Gelesz András
építész

Az Eiffel Palace komfortjához az Armstrong akusztikus álmennyezeti rendszerei járultak hozzá. 69/69 Armstrong

Korszerű MAPEI anyagok az Eiffel Palace impozáns burkolatain Az újjáépített Eiffel Palace irodaház hidegburkolatai egy részének kivitelezéséhez a MAPEI kiváló minőségű termékeit alkalmazták, a munkálatokat a Ratskó-Bau Kft. végezte el. Az Eiffel Palace irodaházban több ezer négyzetméternyi területének liftelőtereiben és folyosóin jellemzően a márvány és műgyanta őrleményből készült Compac White Faray, burkolólapokat használták, a vizesblokkok kivitelezésében pedig – az egyre inkább méltán népszerű – Kerlite néven futó burkolattípust alkalmazták, amely egy 3x1 m-es, 3 mm vastag burkolólap. 50/69 Az Eiffel Palace irodaház, fotó: Zsitva Tibor A padlóburkolatok fektetési folyamata és a falfelület előkészítési munkálatok elvégzése a következő módon történt: Az alapozás, a padlófelületek (esztrich beton) portalanítása után, a Mapei Primer G műgyanta bázisú diszperziós alapozójával készült, majd a nem megfelelően sík felületek kiegyenlítését a Mapei Ultraplan Renovation szálerősítéses, önterülő aljzatkiegyenlítő habarccsal végezték. Ez után következett az oldalfalak felületeinek kiegyenlítése, melyhez a Mapei Planitop Fast 330 gyors kötésű, szintén szálerősítéses kiegyenlítőhabarcsot alkalmazták. Ezt követően a Compac White Faray típusú burkolatok hátoldalát a MAPEI Eco Prim Grip alapozójával kezelték, mert a cementbázisú ragasztóanyag "elszínezte" volna a már említett burkolóanyagot – a ragasztó a burkolóanyag kapillárisain keresztül diffundált volna – A burkoláshoz mind a padló, mind az oldalfalak esetében a kiváló tulajdonságokkal rendelkező Mapei Keraflex S1 cementkötésű burkolatragasztó habarcsot használta a kivitelező. A vizesblokkokban a használati vízszigetelését Mapei Mapegum WPS rugalmas, kenhető szigetelőanyaggal végezték; a sarkokba és a negatív éleken pedig, a Mapei Mapeband PE 120 hajlaterősítő szalagot alkalmaztak. A burkolati hézagok, fugák kitöltése, a gazdag színkínálatból, a megrendelő által kiválasztott színekben, a Mapei Keracolor FF Flex cementkötésű fugázóanyaggal készült. 53/69 Az Eiffel Palace irodaház, fotó: Zsitva Tibor A negatív élek, illetve a burkolati dilatációs mezők széleire eső fugahézagokat pedig, a hosszú távú használhatóság és a minőségi megjelenés érdekében a Mapei Mapesil AC penészesedés gátló ecetsavas szilikon hézagkitöltő-anyaggal szilikonozták. A XXI. századi korszerűségével nemzetközi viszonylatban is példaértékű irodaház az Eiffel Palace nagyszabású, érték megőrző újjáépítéséhez és igényes megjelenéséhez, a hidegburkolatokhoz használt MAPEI termékek is hozzájárulnak és a funkcionális és esztétikai elvárásoknak is kiválóan megfelelnek.