építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Az építész[nő]

Elfogadás, egyenlő bánásmód, feminizmus - csak néhány korunk kedvelt és gyakorta használt hívószavaiból. Ezek a fogalmak elméletben már működnek, de mi történik a gyakorlatban? Mi a helyzet a férfias szakmákban dolgozó nőkkel? Miért lepődünk meg, amikor egy nő minden vágya, hogy építész, mérnök, matematikus, informatikus, stb. legyen? Miért bánunk máshogy velük?  

"Az építészetben nőként, egyedül megállni a helyünket még mindig nagyon nehéz, mert ez még mindig a férfiak világa." - vallotta a tragikus hirtelenséggel elhunyt Zaha Hadid. Annak ellenére, hogy ő maga kijelentette, nem akar a szakmájában semmiféle jelképpé válni, végzetét nem kerülhette el: ő a női építészek szimbóluma. Az American Institute of Architects tavaly végzett kutatásából kiderül, hogy a nők úgy érzik, ebben a szakmában a nemek közötti egyenlőség még mindig csak fogalomként létezik, a gyakorlatból azonban hiányzik. A nők és a kisebbség még mindig kevésbé számíthat előléptetésre, sőt, a női nemhez való tartozás az egyenlő fizetés elérésében is akadályokat állít eléjük. Zaha Hadid 2004-ben nyerte el a nívós Pritzker-díjat, akkor az építészek 24%-a volt nő, ám ez a százalék napjainkra alig növekedett: 25.7% (Bureau of Labor Statistics). Vajon mi okozhatja ezt a jelenséget? Miért nem fogadja el sem a szakma, sem a társadalom a nőket építészként? Miért degradálják őket az első találkozás alkalmával a lakberendező státuszra?

Zaha Hadid halála után a The New York Times érdekes ötlettel állt elő: tapasztalataikról kérdezték az építész - persze a női - olvasóikat. Mondják el széles közönségnek a történetüket, milyen az építészetben nőként dolgozni? Milyen tapasztalatokat szereztek, van-e lehetőségük a fejlődésre? Milyen akadályokba ütköznek munkájuk során - mind a vállalkozói, mind az ügyfél oldalon?

 

Áttörni az előítéletek falát

"Akadályokba ütközünk, minden egyes nap." - meséli Yen Ha. Az építészet még mindig a férfiak világa. Ritkán látni nőket a tervezőasztal mögött vagy fontos értekezleteken beruházókkal, építtetőkkel tárgyalni. "Minden nap emlékeztetnem kell valakit arra, hogy építész vagyok, sőt, nem csak egy, hanem 'az' építész." - folytatja. "Nem vagyok fehér, nem járok fekete ruhában és nem hordok vastagkeretes 'hipszter' szemüveget sem. Sőt, nem vagyok sem magas, sem férfi. Egy előfeltételnek sem felelek meg - már ami az emberek és az építőiparban dolgozók prekoncepcióit illeti. Minden alkalommal emlékeztetnem kell a rácsodálkozó vállalkozót vagy ügyfelet, hogy sem asszisztens, sem dekoratőr, sem gyakornok nem vagyok. Az esetek többségében a 3. találkozásnál jön el az a pillanat, amikor egy adott projekten dolgozó csapat hozzám fordul az építészeti problémák megoldásáért."

Egy másik megkérdezett építész hölgy, HJ Kim úgy véli, az alvállalkozók, akik kevésszer dolgoznak együtt nőkkel a szakmában, "gyakran azt gondolják, hogy mi még egy villanykörtét se tudunk kicserélni, és az egyedüli dolog, amihez értünk, az a lakberendezés." 

Vajon itthon is ez a helyzet jellemző? Magyarországon is megfigyelhető, hogy ha valaki nőként vezető pozícióba kerül, nem ismerik el kvalitásait? Kíváncsiak vagyunk minden gondolatra, hogy milyen ma Magyarországon nőként az építészetben dolgozni. Valóban nehéz ebben a szakmában építésznőként tiszteletet és elismerést kivívni?  


Fürdős Zsanett

 

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »