építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Berlin új arcai

Berlin városszövetének átváltozásairól, ezek történelmi hátteréről, az építészet identitást meghatározó szerepéről, valamint a kortárs építészet kommunikációjáról és a turizmusban betöltött kimagasló helyéről szól Kádár Bálint írása.
Új identitás keresése és kommunikálása
Talán senkit sem lepett meg, hogy a világgazdasági válság után kontinensünkön a német gazdaság motorja indult be leghamarabb. Az már meglepő ugyanakkor, hogy a válság által megtépázott turizmus iparágának Európában mért 2009-es 6 %-os csökkenését1 a német főváros idegenforgalma ugyanekkora növekedéssel ignorálta. Meglepő adat, miszerint 2007-ben 17,3 millió vendégéjszakát töltöttek a város hoteljeiben, míg a gazdasági válság sújtotta 2009-ben ez a szám már 18,87 millió2. Tény, hogy Berlin Nyugat-Európa legolcsóbb városa lett, miután szinte csődbe ment az újraegyesítés eufóriájában végzett hatalmas építkezések miatt, így kevesebb pénzért kínálja az elvárt turista-élményt, így sok fiatalt is vonz ezzel. A város népszerűségének valódi okait mégis Berlin képének jelenkori alakulásában és a város kommunikációjában kell keresnünk. Az identitás, amely oly divatossá teszi ma Berlint, saját történelmének elfogadásával és tudatos értékelésével épült fel. A múlttal való szembenézés előtt évszázadokon át a múlt folytonos átírása alakította a várost, amely csak ma látszik megtalálni mindezek szintetizálásával önmagát.

 

A Museuminsel a legújabb kampányban
 

 

Az átírt identitások fővárosa
Berlin mindig is az átírt identitások városa volt. Fejlődésének legmeghatározóbb állomásai azokhoz a momentumokhoz köthetőek, amelyekben egy új államforma fővárosává tették. Ezeket a korokat lázas építés kísérte, amelynek során a város erején felül is meg akarta mutatni, hogy méltó a fővárosi rangra. A kitüntetett címet sosem természetes növekedése folyamán elért szerepe miatt kapta, hanem különböző politikai okokból, kívülről.

Berlin-Cölln a XIII. században vált várossá a Spree keleti partján és szigetén, ahol a Schloss a XV. századtól jelölte ki a hatalmi központot, kijelölve a város terjeszkedésének irányát nyugat felé. A város fejlődésének első löketét annak porosz fővárossá választása adta 1710-ben. Több környező település egyesítésével megnövekedett területét ekkor fallal vették körül, ezen belül tekinthető a térstruktúra történelminek. A porosz királyok az antik világ hagyományait követve fejlesztették a várost, klasszicista stílusban. Ebben az időszakban épült ki az Unter den Linden, amelyet a királyok egy reprezentatív hatalmi tengelyként alakítottak, végében a Brandenburgi Kapuval. A középkori városmagot egy idő után inkább a fejlődés gátjaként értelmezték, majd az ötvenes években a DDR már nem is hagyta, hogy a középkori szövet akadályozza nagyvonalú központjának kiépítésében. Ma a Nikolaikirche és a Marienkirche az egyedüli fennmaradt emlék ebből a korból, utóbbi szigetszerűen áll a modern nagyváros panelépületei előtt. A középkor így fizikailag nem lehet részese Berlin mai identitásának, ugyanakkor a klasszicista épületegyütteseket (Babelplatz, Gendarmenmarkt) rekonstruálták, a Brandenburgi kapu előtti teret (Pariser Platz) újjáépítették, így a császárság termékeny korszakának szigorú klasszicizmusa ma több helyen fontos eleme a berlini városképnek.

1871-ben az egyesült Németország birodalmi fővárosává választották Berlint, miután császárrá a porosz királyt ütötték. Ezzel elkezdődött egy újabb növekedési hullám, melynek során a lakosság megháromszorozódott, és újabb központok alakultak ki (Postdamer Platz, Alexander Platz, Kufürstendamm). Bár a császár tovább finomítgatta az Unter mentén létrejött hatalmi központot (Dóm), ekkor már a város növekedését annak polgársága táplálta, és a régi hatalmi centrum ugyan úgy kezdett fejlődésképtelen szigetté válni, mint a középkori mag. A város új arcát a vasúthálózat és állomásai, a forgalmas új terek, áruházak és a polgári hatalom megnyilvánulásai (Reichstag) jelentették, mindezek az egykori városfalon kívül. A császárság megbukott az első világháború során, emlékei neobarokk stílusukkal egy régebbi város képét mutatják, miközben „csak” száz évesek. A Weimari köztársaság korára jellemző épületek ellenben egy modern kozmopolita nagyvároshoz méltó hangulatot képviseltek. Az áruházak egy része elpusztult (Alexander Platz és Potsdamer Platz áruházai) egy részük még megvan (KaDaWe), a vasútállomások is átépültek nagyrészt, a város arculatát ez a kor inkább a külvárosi telepek révén alakítja ma, de a kozmopolita hangulatból sok maradt.

Berlin lendületes fejlődésére az 1933-as hatalomátvétel vetett sötét árnyakat. Az új hatalom megint új fővárosi – világfővárosi – szerepet szánt a városnak. A városszövetet Germánia létrejötte is visszafordíthatatlanul roncsolta volna, Speer3 és Hitler új észak-déli várostengelyének léptéke és annak épületei oly módon akarták felülírni a város kialakult morfológiáját, mint elvetemült ideológiájuk a világtörténelmet. Szerencsére csak nagyon kevés birodalmi „stílusú” épület valósulhatott meg, a náci hatalmat a szövetségesek legyőzték, ám csak kegyetlen rombolás árán.

A világháborúban győztes hatalmak zónákra osztották a várost, ám az ideiglenes adminisztratív lépés „befagyása” 40 évre megpecsételte annak sorsát és az újjáépítés irányait is. Itt nézett farkasszemet a polgári nyugat és a bolsevik kelet. Németországot ketté szedték, csakúgy, mint egykori fővárosát is. A keleti blokkba beékelődött nyugati fél-várost 1961-re fallal vették körül, és a felek elkezdtek belenyugodni a skizofrén állapotba, miszerint Berlin két város, két különböző kultúra fővárosa. Kelet-Németország hivatalos fővárosa Kelet-Berlin lett, Nyugat pedig előretolt kirakatként a nyugati életmód bemutatására szolgált – ami szintén kitüntetett, bár politikailag nem fővárosi szerep. A két versengő fél mindent megtett, saját fölényét bizonyítandó.

Az új fővárosi rang új fejlesztések korszakát hozta el, ám a bombázások után még megmenthető épületállomány jelentős részét inkább eltüntetve próbált meg új városmodellt felépíteni, eltörölve a történelem kínos rétegeit. Az előző korszakok legjellegzetesebb hatalmi épületei, mint a Reichskanzlei4 vagy a Schloss is eltűnt. Utóbbi helyett épült keleten a Palast der Republik, mely az új szocialista hatalomnak és az új fővárosnak ugyan olyan reprezentatív épülete lett, mint a lebontottak. Ebben a korszakban az Athéni Charta5 elveit évtizedekig sehol sem kérdőjelezték meg, így a városok fejlesztése a hagyományos vegyes használatú utcás-tömbös növekedés helyett a tiszta funkciójú, szabad téren álló épületegységek építésével zajlott – a fal mindkét oldalán. Ez alól kelet volt egy rövid ideig a kivétel, ahol a szovjet mintát átvéve a nyugat kozmopolita építészetével szemben reprezentatív palota-struktúrák épültek. A Stalinallee sugárútja persze ugyan úgy nem vette figyelembe az egykori utcahálózatot, mint a nyugati Kulturforum parkban elszórt épületei, amelyek egy átlátható demokratikus városi tájat kívántak alkotni. A város mai identitásának szempontjából ez a kor ejtette a legfájóbb sebeket.

 

 
Turisztikai plakát a fal leomlásának huszadik évfordulójára

 

1990-ben Berlin újra az egységes Németország fővárosa lett. Újabb bontások és építések értelmezték még egyszer át identitását, ám ezúttal a múlt rétegeit próbálja a város átértelmezni önmaga arcának megtalálása végett. Ez az, amiben az utolsó főváros más mint az eddigiek – mind pozitív mind negatív értelemben. A robbanásszerű fejlődés most is bekövetkezett, és most is külső döntés generálta. A város ismét kapott egy fővárosi rangot, amelyhez megint fel kell nőnie, és új identitást kialakítania. Ám most nem víziószerű, vagy utópisztikus identitást épít, de nem is „természetesen”, a társadalmi folyamatoktól hajtva épül. Most az eddig számtalanszor átírt és megszakított történelmét próbálja egyberakni. A történelmi folytonosság „helyreállítása” kényes feladat6. Berlin fővárosi rangja – melynek jelentőségét köszönheti – többször megkérdőjelezett és többszörösen kompromittált volt. Az erőfeszítések, hogy a történelem csorbáit kiküszöböljék, sebeit bevarrják és múltjának méltatlan emlékeit jóvátegyék mind erős identitásképző beavatkozásokkal történnek. A helyreállított Reichstag, a régi pompájában tündöklő Brandenburgi kapu vagy a Holokauszt emlékmű, illetve a Zsidó múzeum Berlin legerősebb képű épített elemei lettek. A múlt elemeinek építő átértelmezése pozitív módon építi identitását is. Ám a múlt elemeihez és rendszereihez való görcsös viszonyulás ártott is a modern nagyvárosi képet kereső városnak, hiszen a múlthoz romantikusan viszonyuló, burkolatban és történeti tömeg-tér arányokban megjelenő építészet zavaros üzenetű épületek tömegét hozta el. Minderről már múlt időben beszélhetünk, egy sokkal lassabb ám természetesebb fejlődés korszakába lépett ma Berlin. Identitását ma már inkább a városban zajló élet minősége alakítja, nem pedig az új építkezések.

Az identitást meghatározó építészet
A zaklatott múltú városba érkező mind több turistát sem a középkori Nikolaikirche, de még csak nem is századfordulón emelt Dóm vonzza, sokkal inkább a német főváros „érdekes” történelmének lenyomatai. És még inkább a ma divatos Berlin, a nyitott, szegény, de szexi7, élhető város. Kétségtelenül itt van Németország legnagyobb múzeuma és múzeumkomplexuma, az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Museuminsel, amely önmagában évente több millió látogatót fogad. A Pergamon múzeum páratlan antik gyűjteménye igazi turistacélpont, de más kiállítóhelyek is nagy nevet szereztek. A Siegessaule vagy a Brandenburgi Kapu szintén kötelező elem egy városnéző túrán, a Gendarmenmarkt vagy a Babelplatz a porosz császárok által megálmodott klasszicista fórumok szép példái, és van még pár kötelező épület. A klasszikus történeti műemlékek mégsem uralják a várost, amelyben az igazi turistacélpontok a nácizmus borzalmaihoz, a kommunizmus borzalmaihoz, végül pedig az euforikus újraegyesüléshez köthetőek. A történelem viharai, majd az újraépítés és egyben újradefiniálás lendületes gesztusai nagyban hozzájárulnak, hogy az idelátogatók valami autentikus élmény reményében induljanak mind nagyobb számban Berlinbe.

 

A Daniel Libeskind által tervezett Zsidó Múzeum egy mai turisztikai plakáton
 

 

A látogató különböző forrásokból gyűjt adatokat leendő úticéljának kiválasztásakor. A fejében élő város képe fogja meghatározni, hogy érdemes-e azt meglátogatni. Ez a kép kezdetben az általános médiából, majd specifikus, turistáknak szóló kiadványok és webhelyek információiból épül fel. A Berlin Tourismus Marketing GmbH honlapját8 összevetve a többi európai főváros hasonló turisztikai portáljával több különbség is kitűnik. A klasszikus értékek, múzeumok és épületek persze itt is szerepelnek, de két olyan turistacsalogató elem is megjelenik, amely más városokban kevéssé: az egyszerű berlini ember véleményei és a kortárs építészet alkotásai.

Berlin az egyetlen olyan európai főváros, ahol olyan mértékű az elmúlt évtizedek építészetének városi identitásba történő beépülése, hogy a turisták felé közvetített városképben fő helyen szerepelnek kortárs építészeti alkotások. Vannak fővárosok, amelyek büszkék jelenkori építéseikre, és külön weboldalakat szentelnek kortárs műveknek, hangsúlyosan említik a látnivalók között, de mind Bécsnél, mind Párizsnál vagy Londonnál csakis a fő történeti látványosságok és kulturális lehetőségek mögött9. Ezzel szemben Berlin büszkén, építészeinek méltatásával vállalja a város mai képét és ikonjait, elfogadva véglegesnek és értéknek azt, amit az egyesülés után épített a szétszakadt és meggyötört városból. Külön túrák szólnak az egyesítés utáni időszakról, egyenrangú látványosságnak számít a Zsidó Múzeum és a 100 évvel azelőtti Dóm. A város fő ikonjai a város újradefiniálásának legfontosabb épületei lettek, úgy mint a Reichstag az új, bejárható üvegkupolájával10, és a Potsdamer Platz beépítése. A turistaportál a látnivalók mellett külön oldalt szán az építészetnek, ahol büszkén vallja, hogy a városban az elmúlt ötven évben emelt épületekből össze lehet hozni a világ kortárs építészeti ki-kicsodáját.

Láthattuk, hogy Berlin történetének egy-egy fontos szakaszában megpróbálták teljesen átírni identitását nagyszabású építészeti beavatkozásokkal. Ezeknek a momentumoknak a félbemaradt vagy szétrombolt emlékeit próbálták meg egybefűzni az elmúlt húsz évben, szintén nagyszabású építészeti beavatkozásokkal, amelyek most először nem a múlt ellenében, hanem ahhoz viszonyulva alakították az új fővárost. Ezáltal több kor egymásra épülő és egymással kommunikáló emléke alkotja Berlin fontos helyeinek hálózatát. A látogató egy több-rétegű és több-központú városban nem egy egyszerű olvasatú magot ismer meg, hanem maga is részesévé válik a történetnek, helyszínről helyszínre járva próbálja megfejteni a város rétegeit. Itt a sokszor öncélúnak tűnő kortárs építészet – és egyéb művészeti ágak - érdekes, izgalmas, érthető és – legfontosabb – könnyen megfejthető fogyasztási cikkévé válhat akár a tömegturizmusnak is. A régihez való kapcsolódás, a történelem eseményeibe történő aktív bekapcsolódás érthető üzenetekkel telítik meg az új formálást. Az üzenet egyértelmű: begyógyítani a sebeket (városi tömbök újraépítése), átláthatóvá tenni a politikát (Parlament bejárható üvegteteje), megbánni a múlt bűneit (Holokauszt emlékmű), újraéleszteni egy pusztává lett nagyvárosi teret (Potsdamer Platz), egyesíteni egy kettészakított várost és nemzetet. Mindezt a város kommunikációja felvállaltan támogatja, ugyan ezt sugallva a lakosoknak is. Berlin új identitásához méltón így rögtön be is fogadta a mai építészetet, az összes, akár vitatható megjelenésében: talán nem is ezen épületek identitása határozza meg a város képét, hanem a város identitása ragad a művekre. Megszépítve, elfogadva azokat berlinivé teszi őket örökre.

Berlin újjáépítésének kommunikációja
Berlin a múlt megosztottságát, rasszizmusát kitörölni nem tudja emlékezetéből, ezért kommunikációjában az elfogadásra, befogadásra, sokszínűségre és egyenlőségre teszi a hangsúlyt, amely értékek az egész város identitás-keresésében iránymutatóak. A sokszínűség jutalékos velejárója az izgalmasság, a befogadásé pedig a vendégmarasztaló hangulat, az otthonosság. A város nagy hangsúlyt fektet ennek a befogadó sokszínűségnek a kommunikálására.

 

Az 1927-es kampány egyik plakátja
Nyugat-Berlinbe invitáló plakát 1976-ból
 

 

Berlin jelenkori kommunikációjának megértéséhez 1927-ig kell visszamennünk. Ekkor kezdődött a Jeder einmal in Berlin (mindenki egyszer Berlinben) kampány, amely a Hitleri korszakig igen népszerű volt. Az 1927-es kampány használta először logónak a Brandenburgi Kaput11, amelyet 1990 után a Berlin Tourismus Marketing GmbH is alkalmazott. A húszas évek Berlinjének képéhez erősen kötődik a kozmopolita megjelenés. A város épp a porosz császári hagyományoktól való szabadulás jegyében hirdette magát nyitottnak és kozmopolitának. Áruházaival, lámpás kereszteződéseivel az európai és az amerikai kultúra elegyét kínálta, mindezt a Brandenburgi kapu szimbóluma alatt12. A nyitott, a világot kereskedelmi és kulturális kínálatával meghódítani kész város 1933 után a fegyveres hódítás központja lett, ezzel a mindenki egyszer Berlinben befogadó üzenetét is félretette.

Érthető, hogy a negyvenes évektől az újraegyesülésig a Brandenburgi kapu motívuma hiányzott a berlini turista promóciókból, hiszen az a köztes senki földjére került, így nem igazán válhatott se Kelet, se Nyugat jelképévé, hiszen a kínos kettészakítottságra utalt. Meg kell jegyezni azonban, hogy a kozmopolita városkép a hidegháború alatt is élt: az amerikai-francia-brit szektorokból lett Nyugat-Berlin továbbra is büszke volt nemzetközi ízére, az amerikai kultúra befogadására, hiszen nem is lehetett más választása, mint a kapitalizmus előretolt bástyájaként annak minden szabad motívumát mutatni kelet felé13. Ebben az időben a város nyugati felének turisztikai célú kiadványai a nemzetközi trendek jelenlétét, a szabadságot, a jólét önfeledt élvezetét tükrözik, olyannyira, hogy az 1976-os kampányban már csak jókedvű berliniek hívogatnak sokszor frivol pózokban a hirdetésekben, akaratlanul is sugározva magukból a boldogság szigetének minden-mindegy alapon dekadens hangulatát. Mégis nagy értéke ezeknek a reklámoknak az, hogy a városlakókat magukat állítja a középpontba. Ez az újítás mintájául szolgálhatott a 2008-tól kezdődő kampánynak. motívumát mutatni kelet felé

 

Berlin 2007-es mottója a Brandenburgi Kapun
Berliniek és látogatók által kitalált rövid mottók
 

 

Az egyesítés után a Brandenburgi kapu újra az új főváros szimbóluma lett. A kapu-motívum kiválóan alkalmas volt az újraegyesülést jelképezni, másrészt folytonosságot teremtett a kívánatos húszas évekkel, amikor egy növekvő világváros, Európa központja volt Berlin. A Jeder einmal in Berlin szlogen újrahasznosítására még várni kellet az egyesítés után. Az új főváros első erős szlogenje egyszerűen ennyi volt: Das neue Berlin (az új Berlin). A szlogenért és az 1998-ban indított nagyszabású kampányért a Berlin Partner GmbH volt a felelős. A kilencvenes években nagyon fontos cél volt, hogy a Berlinhez a hidegháború idején kapcsolódó negatív kép helyébe egy teljesen újat állítsanak. E célból alapította egyedülálló módon a városban működő 17 nagyvállalat az egész város üzleti életben terjedő képének javítására 1994-ben a Partner für Berlin-t.14 A mai szervezet ebből alakult 2005-ben, és mára 150 cég működik együtt – a várossal is – és felel a nagyszabású Berlin kampányokért, Berlin képéért. Az első, új Berlin kampány célja egy dinamikusan fejlődő, kreatív, kulturális metropolis képének kialakítása volt – a kozmopolita hangulat maradt tehát az egyetlen megtartandó elem15. Felmérték, hogy a várost a külföldi befektetők és turisták, de még a helyi lakosok is a fallal, megosztottsággal, és a náci diktatúrával kötik össze. Hátrányos volt az amúgy is kevés iparral és vállalati székhellyel induló új fővárosnak, hogy Nyugat-Berlin sziget-város képe még élt, kereskedelmi kapcsolatait újra kellett építeni. Ehhez társult a Kelet-Berlin szocializmusba szürkült képe, csődbe ment állami nagyvállalatokkal, súlyos környezeti problémákkal.

A befektetők városba csalogatása az újraegyesítés óta prioritása volt a városnak, ezért is adták 1990-ben mindössze 80 millió dollárért a Potsdamer Platz környéki tömböket négy kiválasztott cégcsoportnak16. A Berlin Partner a kreatív ipart, a bio-, kommunikációs- és számítógépes iparágakat célozta meg, tudatosan alakítva a város gazdasági profilját, és kommunikációját. Kozmopolita város jelent meg a posztereken, ahol csinos modell-lányok és öltönyös menedzserek jelentek meg az újonnan épített Potsdamer Platz-i felhőkarcolók előtt. Nyugat-Berlin kultúrikonja, a Filharmónia hirdette világsztárok fellépését, miközben a háttérben a Sony és a Mercedes irodakomplexumai épültek éjjel is.

A Berlin Partner munkája és a nagy léptékű városgyógyítás hatására a 2000-es évek második felére a város sikeresen kitört a sziget-létből. Ám mire az ország kormánya és követségei is áttelepültek, kiderült, hogy a nagy iram tarthatatlan. A támogatások csökkentek, és Berlin gazdasága még mindig messze le volt maradva a gazdag, iparilag fejlett városoktól. A pénzek elapadásával, a fejlesztések lassulásával és a kezdeti ambíciók elérhetetlenségének realizálásával stratégiát kellett váltania a kommunikációnak is. A Berlin Partner ekkor fókuszált a Berlini emberekre, a jó életminőségre, a szegényen is kreatív és élhető város vállalt képére.

A szegény, de szexi Berlin kommunikációja
2007-ben vezették be a Berlin, Berlin, wir fahren nach Berlin (Berlin, Berlin, Berlinbe utazunk) kampányt, amely a húszas évek Jeder einmal in Berlin kampány hagyományát folytatja, csak úgy mint a mostani sei Berlin kampány is. Utóbbit 2008-ban indította el a Berlin Partner GmbH Németország szerte majd 2009-ben kilépett angol nyelven a nemzetközi médiába is17. A kozmopolita világváros – amelyet mindenkinek látnia kell – a húszas évektől származtathatóan ott van az üzenetben, de nagyon fontos új motívum a várost lakó ember középpontba állítása.

 

Filmrendezők a Potsdammer Platzról nyíló Sony Centre terében, a be Berlin kampány részeként
2000 üzenet a főpályaudvar peronján
 

 

A kampány fő üzenete: „be Berlin” (légy Berlin) és a place to be (egy hely ahol lenni kell). Helyiek és ide látogatók mondják el két szóban, hogy mit jelent nekik Berlin, ezeket a gondolatokat beszédfelhőkbe csomagolva teszi közzé a város, sok helyen, például a Hauptbahnhof peronjain több száz méter hosszúságban volt olvasható 2000 üzenet. Az emberekre építő kommunikáció szép példája, hogy taxisofőröktől a szemétszállítókig kis beszédfelhő alakú kitűzőt tehetett fel mindenki – végül nagyjából ötezren – aki szívesen keresi a segítségnyújtás lehetőségét turistáknak. Szlogenjük és a tény, hogy szinte csak embereket mutatnak kiemeli az üzenetet, ez a város az emberekről, rólad szól; ez az a hely, ahol lenni jó.

Különösen fontos az új kampány és a Das neue Berlin kampány különbsége a város dinamikáját illetően. A mostani be Berlin korszak üzenete már nem a változáson és az új megteremtésén van, hanem a megteremtett város belső világának feltárásán. A kommunikáció azt sugallja, hogy ez egy kialakult stabil város, amely karakterét az itteni emberek barátságos nyitottsága adja, akik személyes tapasztalataikat megosztva teszik bizonyossá a célközönséget, hogy Berlin egy nagyon is élhető város, ahol jó dolgozni és élni. Feltűnő, hogy a célközönség is változott. Már nem az egész világot akarja egyszerre meggyőzni a város, hanem az egyes embereket, az itt-lakókat és az itt időt eltölteni kívánókat, turistákat és a jövőben itt dolgozókat, tanulókat egyaránt. A Berlin Tourismus Marketing GmbH kifejezetten turistáknak szánt weboldala külön lapokat szentel minden célközönségnek, akit várnak a városba. Természetesen minden elgondolható társadalmi csoport vagy kisebbség külön célközönségként van megszólítva. Létezik Berlin fiataloknak, gyerekeseknek, gazdagoknak, homoszexuálisoknak, időseknek és hendikeppel élőknek. Amivel a város még adós, az saját török és egyéb bevándorlóinak elfogadása, az ő integrálásuk a város identitásába.

A barátságos, befogadó város üzenete továbbra is a sötét múltból való kilépés célját szolgálja, ám már nem a teljes újraépítés, hanem az hibákból való tanulás és egy jobb út választása az eszköz. Azzal, hogy a város mind belső, mind külső kommunikációjában kirívóan nagy hangsúlyt fektet a különbözőségek befogadására, a diverzitásra, nagy történelmi terhekkel birkózik meg. Berlin volt a fővárosa egykor az árja nép világuralmát más népek kiirtásával is megvalósítani akaró hatalomnak, majd a totális kommunista ideológiát nem elfogadókat meghurcoló hatalomnak is, ám mára a világ minden nemzetiségének és társadalmi rétegének barátságos otthont adó, befogadó, sokszínű város épül itt. Az üzenet egyszerű: a bezártság, a megosztás és a rasszizmus helyett a nyitottság és az elfogadás fővárosa lett Berlin. A hatalom fitogtatása helyett az emberközpontúság lett eszköze.

Kádár Bálint

képek forrása:
IsarSteve
be Berlin


1 UNWTO Word Tourism Barometer http://www.unwto.org/media/news/en/press_det.php?id=5361

3  Albert Speer a Harmadik Birodalom fegyverkezési minisztere, de egyben főépítésze is volt, Hitler bizalmasa.

4 A birodalmi kancellária épületét Albert Speer tervezte, 1938-ban épült fel. A sérült épületet a Szovjetek 1945 után lebontották.

5 1933-ban fogadta el a CIAM nemzetközi építészeti kongresszusa a városépítészet funkcionális alapokra helyezésének elveit tartalmazó dokumentumot.

6 Erre érdekes példa, ahogy a Palast der Republikot lebontották, és már csak pénzügyi gátjai vannak, hogy az egykori Városi Palotát ismét felépítsék fél évszázad után. A vita ennek jogosságáról közben folytatódik.

7 A világ sajtójában immáron napi szinten használt szlogen egyike a lakosság által Berlinre kitalált jelmondatoknak, amelyet a későbbiekben tárgyalt Berlin Partner kampányában gyűjtöttek.

9 A 2009 évben végzett internetes kutatásban különlegesen elszomorító a volt „keleti-blokk” portáljait olvasni: büszke múlt, semmi jelen vagy jövő. A rohamléptekben fejlesztő Varsó, melynek történelmi belvárosa se nem elég nagy, se nem elég autentikus a turisták csábítására, meg sem említi, hogy miként épül a város ma, de Magyarországon is hasonló a helyzet.

10 1992 és 1999 között épült át Sir Norman Foster tervei szerint

11 A kaput Carl Gotthard Langhans építette 1788–1791 között II. Frigyes Vilmos porosz király rendeletére

13 Karen E. Till, The New Berlin, Memory, politics, place, University of Minnesota press, 2005.

15 Helmuth Berking, Martina Löw, Die Eigenlogik der Städte, Campus, Frankfurt/Main 2008.

16 Ingeborg Majer O'Sickey, Cinematic Ciphers: Potsdamer Platz, Berlin, German Politics and Society, Vol. 19, 2001

 

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »