Borvendég Béla: Miért? (Mars-tér-kép)

Azt mondják, nem érdemes félni attól, ami már bekövetkezett. Mentségemre legyen: félni akkor kezdtem, amikor a törvény és az új Hivatal még nem lépett életbe.

Azt mondják, nem érdemes félni attól, ami már bekövetkezett. Mentségemre legyen: félni akkor kezdtem, amikor a törvény és az új Hivatal még nem lépett életbe.

Kitűnő kolléga tervezi immár évek óta Sz.-ben a megújítani szándékolt piacot a Mars (előzőleg Marx) térre. Hogy miért ily´ régóta, annak később elmondom a velejét. Láttam a tervet nem egyszer. Asztalon, még ceruzásan, emilként a képernyőmön és legutóbb füzetben kinyomtatva is. Mint az elvi építési engedély kérelmet megalapozó dokumentumot. Állítom megfontolt és körültekintő javaslat.

A tervbírálaton ugyanez volt a verdikt. No meg az, hogy erre bizony a törvény szerint elvi engedélyt adni még nem lehet. Hogy miért? Ismeretes, hogy az elvi és a végleges engedély tartalmi követelményei alig térnek el egymástól. Minthogy azonban általános szokás, hogy a tervező a kiviteli terv készítésére már nem kap megbízást az engedély tervet részleteiben is alaposan végig kell bütykölni. Természtesen tervezőnk - lévén régi motoros - ezt nagyon jól tudta. Csak azért keresztelte el tanulmány tervét elvi engedély tervnek, mert így reméli szóra bírni a hivatalokat. Ők ugyanis csak majdnem kész tervekbe készek beleköpni.

Ez nem újdonság. Az az új Hivatal. A tervet úgy lehet, alá kell majd támasztani műemléki hatásvizsgálattal is. Nicht zum terjesztés teszem hozzá, még nem néztem utána, mi fán terem az ilyesmi (2001. LXIV. törv. 66 § (1)). Erősen remélem, nem olyasféle magatartást tanusít, amit a közelmúltban az indignált három (nem harmadik!) Richard (Richard Coleman, Lord Richard Rogers and Sir Richard MacCormac neves építész tanácsadók "faszádizmusként" aposztrofáltak. Értvén ez alatt, hogy Albionban a műemlék felügyelők gyakran megelégszenek azzal, hogy valamely régi ház homlokzatát meghagyják, vagy legalább valami ahhoz hasonló újat húznak fel. Ám azzal már nem törődnek, hogy belül milyennek ígérkezik az építészeti minőség? Nem általános tiltásokra, hanem érzékeny és rugalmas tervezési és ellenőrzési irányelvekre és építész szemléletű ellenőrzésre volna szükség - foglalják össze nyilvánosságra hozott kifogásaikat. (Ha a mi új szabályozásunk eleve ilyen, kérem elfejteni a citátumot.)

Ámbár. Az említett tervező országosan elismert és gyermekkora óta helyi lakós, aki kitűnően ismeri a helyszínt, redszeresen vásárol a piacon, a tervezés jogát pedig böcsületes tervpályázaton nyerte el. Műemlék a környéken egy szál sem. Említésre méltó régi ház is talán három ha álldogál a tér peremén. Jelesül egy K. und K. időkből ránk maradt lovassági laktanya (ma iskola), egy vele szemben álló - szintén eklektikus stílusú - másik tanintézet. És a Börtön. Ami építése idején igen korszerű dutyi volt. No meg Rákosi elvtárs is csücsült benne egy kis ideig. De ez a külsején nem látszik. Zordonan tekintget a térre, ahogyan elváratik. Ennyi! Mit kellene hát a tervező műemléki szemmel külön is megvizsgáljon? Azon túl, amit minden igazi építész amúgy is megtesz, mielőtt az első vonalat skiccpauszra firkantaná? És miféle olyan újdonságot fedezhet fel az új Hivatal, amin a rutinos - építészeti díjakkal dekorált - főépítész átsiklana? Az alapos műemléki konzultáció kényes esetekben jótékony hatású sőt nélkülözhetetlen lehet. Mint a városépítészeti vizsgálat része. Annál inkább, mivel az építési engedélyt az a jegyző stemplizi le, aki igen felkészült jogász és ingatlan ügyekben is eligazodó hivatalnok lehet, de az építészethez, ezen belül a műemlékekhez csak úgy ért, mint hajdú a harangöntéshez.

A hatóságok és hatósági eljárások számának növelése mellett érvelők arra hivatkoznak hogy országunkban a "jogkövetés" hagyományosan gyenge lábon áll. Ha több a Hivatal, mindenhez több pecsét kell, hamarabb fennakadnak a hálón a különféle stiklik. Vajon? Nyilt titok, hogy évek óta kocsiderék szám lődözik a védett madarakat. Pedig a vadászat ügyben jónehány hivatal ügyködik. Mégis csak a fináncok és csak a határon kifelé menet és csak most kapták el a taljánokat. Úgylehet őket is csak azért, mert annyira elpofátlanodtak, hogy a kocsiderékből mára kamionnyi lett és a fülön csípett jáger úgy döntött, hogy poco pesante az asztalra borítja a serblit. Talán mert kiakadt. Hogy hiába kent itt, smírolt ott, tejelt amott és mégis törvény elé cipelik.

Parkinson óta okkal gyaníthatjuk, hogy az ilyen érvelés gyakran púder csupán. Valaha azt, aki betartotta törvénytisztelőnek mondták. Az, hogy valaki "követi" a jogot, csak olyan pakocsa beszéd, mint a "pozitív diszkrimináció". Valójában - ha már követésről van szó - a jogalkotás követi a hétköznapi gyakorlatot ( beleértve a gazságokat is: vö. védett madarak vadásztatása ). Ha gyakorlatias és "életszerű" kíván lenni. A baj csak az, hogy a hivatalok és az általuk kreált jogi szövevény sűrűbbre fonása, a bürokratikus ellenőrzés erősítése megelőzés nélkül nem javítja és nem is javítja a jobb építészet esélyeit. Főként nem, ha a tő, amibe ezeket oltják, eredendően alkalmatlan arra, hogy jó gyümölcsöt termő ágakat hordozzon. Az biz´ mindegyre csak vackort terem. És egyre több olyat, amit az építész kell elmajszoljon.

Vissza a Mars térhez! A piac mellett működik itt egy nagy forgalmú buszpályaudvar, és ez volt a helye az évente megrendezett Vásárnak is. Az önkormányzat még a tervpályázat kiírása előtt elhatározta, hogy mindkettőt kitelepíti. Így rendelkezett az általános terv is. Később - már a tervezés közben - a buszvállalat mégis visszakönyörögte magát. Sőt úgy döntött, hogy a meglévőnél jóval nagyobbat építtet majd. Új helyzet, új szabályozási terv, új tervezési program. A tervező tehát ezzel számolt és így tárgyalt most már két megbízójával. Mármint a piacot működtető céggel, meg a buszosokkal. A tervezés előrehaladtával aztán kiderült, hogy valójában nem csak ketten vannak, akik csak azt tudják megmondani mit szeretnének, de azt már nem, mit is akarnak. Van itt még a jóég tudja hány kiskerekedő is. Akikből könnyű sivalkodó politikai kórust szervezni. Hangjuk akkor erősödött fel, amikor kitűnt: a Forgalmászati Hivatal sokkal több parkolóhelyet követel, mint amennyi a téren elfér. Mire válaszul kreatív tervezőnk kirukkolt egy olyan változattal is, amely szerint a piac egy része, meg a kiskereskedők is az ügyesen kimódolt emeletre kerülnének. A buszosok elfogadták, a boltosok ezzel szemben tüstént dühös nemet kiáltoztak. A piacosok pedig felismerték: olyan politikai kérdés ez, amiben - választások előtt - csakis a közgyűlés dönthet. Az sem kapkodta el a dolgot, de végül ezen változat mellett tette le a garast. A tervező tehát erre kért bírálatot.

A szabályozási tervet azonban ismét módosítani kell. Időközben beütött az OTÉK, meg a város új építési szabályzata. A szabályozási tervet készítő urbanista szaktervezők lába azonban beszorult e két jogszabály meg a közgyűlés közé. Kihüvelyezték ugyanis, hogy ilyen méretű "különleges közlekedési övezet" itt túlzó igény. Ám ettől függetlenül is környezetvédelmi hatásvizsgálatot kell készíteni, hogy ezek ismeretében lehessen majd dönteni. Kimutatták azt is, hogy a javasolt megoldás nincsen öszhangban a szabályozási tervben meghatározott övezeti kódokkal. Ami baj, de nem jóvátehetetlen. A lapszust egy részletes szabályozási terv elkészítésével korrigálni lehet. Amit persze a Közgyűlésnek majd jóvá kell hagyni. A terv annak kell majd megfeleljen.És az elvi építési engedély mércéje is az kell majd legyen.

Közben azonban a Forgalmászati Hivatal is magára talált. Aggályosnak találta, hogy a két létesítményhez annyi parkolóhelyet kell létesíteni, hogy az ezeket igénybevevő forgalom terhelését a környező utcák már nem bírnák el. Kevesebb parkolóhely pedig elégtelen. Magyarul: a piac és a buszpályaudvar együtt itt meg nem élhet.

Egy másik Hivatal is vakaródzni kezdett: helyes-e a jelenleg kaotikus képet mutató teret a kipucolás után beépíteni? Holott azt egykor a huszárok egzecírozására használták? (Végtére innen eredeztethetó a tér klasszicista neve is.) El kell ismerni, mindkét felvetés mélyén fórsriftos gondolkodás világlik. Ha nincs építés, nincs probléma. Más kérdés, hogy a tevezés immár két éve ezzel ellentett elvárás szerint folydogál, immár négy értékelhető változatot produkált, melyek közül az utolsót a Közgyűlés két hónapja el is fogadta. Ha lelkendezni rendeli a szerkesztőt (ritkán teszi), a lóti-futi újdondász Winchesterén mindig ott a patron: olyan a ház, amilyenre a tervező megálmodta.

Álom? Tapasztalatból tudom: kiadós disznótoros vacsora után álmodhat még cifrábbakat is bármely építész. De az nem terv. A reggel világánál szertefoszlik. Ám ha az említett fortélyos reglamák valóban az épített környezet minőségének javát szolgálják ugyan, ahhoz az építész miért kell kitanulja a gondolatolvasás tudományát és miért kell tucatnyi olyan koloncot a nyakába vegyen, melyeket valójában a megbízó kellene kidobáljon a kosárból. Felszállás előtt! Persze azt is mondhatná valaki, hogy éppen az építész dolga ez. Erre van kiképezve!

Ám legyen! Feltéve, hogy eszerint is fizetik meg szolgálatait. Ámde erről szó sincs. Mindenki tudja, hogy kamarai díjtáblára hivatkozni Istenkísértés. Nincsen olyan alacsony tervezési díj, amely alá ne lehetne ígérni. S mert lehe,t mindig akadnak, akik ezt szemrebbenés nélkül meg is teszik. Segíthetnének a hivatalok is. De mind annyifelé húz, ahány tárcát képvisel. Támogathatnák azt a tervezőt, akin végül múlik, hogy mű születik-e vagy kisnyúl. Nem teszik, holott nélkülük a tervezést befejezni nem lehet. Valamiként a szomszéd biccentése nélkül sem. Aki - mint tudjuk - építési szándék esetén azonnal harcias "jogkövetővé" válik és élvén törvényes jogával, akár indoklás nélkül is keresztbe tesz az építtető szándékának, lévén tudatában annak, hogy kekeckedése talált pénzt hozhat a konyhára. És a tervező? Amíg nincs engedélyezett terv, pénz az ablakban! Summa summarum: az építészet illetve az építészeti tervezés ügyének kormányzati helye rossz és és nem jobb az önkormányzati sem.

Amíg ez meg nem változik, nem kerül a szűken vett tárcaérdekek fölé, az építészetet nem tekintik a kultúra oszthatatlan és elválaszthatatlan részének, mennél több csőszködő hivatalt rendelnek fölé, mindegyre csak rosszabb lesz.

Néha (szerencsére?) kidől a kályhacső. Arról hogy a Terror Háza építészeti kialakítása jó vagy rossz, lehet vagy lehetett volna vitatkozni.(Mint ahogyan lehetett volna némely olyan bevásárló központról, de akár középületről is, amit mutatis mutandis a Kulturális Borzalmak házának nevezhetnénk) A valóságos abszurd az ügyben az, hogy a főváros csak szomszédként léphet, vagy léphetett volna közbe. A telek ugyanis az önkormányzat hatásköre, az Andrássy út viszont a fővárosé. (A Közmunkák Tanácsa foroghat virtuális kriptájában e blődség hallatán.) Amit az építész logika meg nem érthet. Legfeljebb állatorvosi lóként mutogathatja. Hová vezet, ha a jog csavaros betűit és nem a józan ész szabályait követik. Ha az építészet egységét jogászi érvekre hivatkozva lobbi érdekek szabásmintája szerint szabdalják fel.

Muszályból persze az építész is "jogkövető". Azt azonban senki ne várja, hogy az ilyen tótágasra állított gondolkodásmódot elfogadja és követni is tudja. Hacsak nem szunyókálta át a tíz félévet a dunaparti tanintézetben. Ott ugyanis - legalább is anno - azt tanították, hogy a jó építész eredendően szkeptikus lévén mindig rákérdez. Miért?