építészet : környezet : innováció

Borvendég Béla: Torzó

Az építészet műfajának grammra pontos meghatárározása az
építészetelmélet hálás és valószínűleg teljesen soha le nem zárható
témája. Nem fejezhető be, egyrészt mert a huszadik század végén az
építészet sem vonhatja ki magát a gyors és mélyreható változások
hatása alól, másrészt a műfaj definíciója nélkül az építész-szakma sem
képes saját azonosságát és kompetenciáját megadni.

Az építészet műfajának grammra pontos meghatárározása az
építészetelmélet hálás és valószínűleg teljesen soha le nem zárható
témája. Nem fejezhető be, egyrészt mert a huszadik század végén az
építészet sem vonhatja ki magát a gyors és mélyreható változások
hatása alól, másrészt a műfaj definíciója nélkül az építész-szakma sem
képes saját azonosságát és kompetenciáját megadni.Tegyük hozzá, hogy
valaha ez a probléma talán nem is létezett, vagy legalább is úgy nem,
hogy ennek gyakorlati kihatása lett volna. Az épitészt ügyes
mesterembernek tartották, különösen, ha világlátott volt, de számára
azért csak a szolgák asztalánál terítettek. A modern piacgazdaség
azonban az effajta henyeséget nem fogadja el, hiszen az építészet
szorosan kapcsolódik a gazdasághoz, a politikához, a civilizációhoz, a
kulturához és általában a társadalom szinte minden
életmegnyilvánulásához, miért is besorolása meg nem kerülhető. Ha
pedig erre a feledatra a legérintettebb, maga a szakma nem
vállalkozik, akkor ezt nélküle is elvégzi a piac, a saját értékrendje
szerint. Ami azonban súlyos károsodás lehetőségét hordozza az építész
számára, és elszegényedést a társadalom számára. A napi gyakorlathoz
nem követelhetünk meg olyan finomságokat, amelyek a tudomány nézőkéjén
keresztül vizsgálódó számára alapkövetelmények. Bizonyos
egyszerűsítéseket el kell fogadjunk mindaddig, amíg a tudományos
vizsgálódás új fogódzókat nem ad a hétköznapi fölhasználás kezeügyébe.
Kétségtelen, hogy az építészet a muvészetek között való szerepeltetése
sokaknak már régóta gondot okoz, s valójában az esztéták közül nem is
kevesen csak tessék-lássék viselték el a mű-színlapon. Az építészeknek
nem fűlik a foguk a művész titulushoz, bár műveiket szívesen tekintik
műalkotásnak. Viszont nem szűnö hévvel tiltakoznak ellene,
valahányszor mérnökké akarják "visszaminősíteni" őket.

A dolgok megismerése valahol ott kezdődik, hogy néven nevezzük őket.
Nem igazán jó ómen, hogy az építészettel kapcsolatban eddig még a
magyar társadalom sohasem jutott el. Bárki nevezheti magát építőnek,
építésznek, műépítésznek, építőművésznek, pedig úgy lehet sima
okleveles építészmérnök. Vagy az sem. Ugyanígy beszélhetünk építésről,
építészetről, (külsőről és belsőről) építőművészetről avagy netán
műépítészetről. Mindez ugyanazt jelentheti, vagy semmit semź

Elfogadva az építés, építészet, építőművészet - kétségtelenül nem
pontos - demarkációs vonalait, mindazonáltal közelebb juthatunk
valamilyen, a gyakorlat számára is kezelhető formulához. Eszerint az
építés olyan látható eredménnyel járó építési tevékenység, amelynek
során a megformáltság kevés, illetve csupán alárendelt szerepet
játszik. Valamiként a beszélt köznyelvben. A végeredmény az
esetlegestől, a bárdolatlantól az elviselhetőn, érthetőn át a
semlegesig széles skálán mozog. Ezzel szemben az építészet az
elsődleges funkció maradéktalan teljesítésén túl a kellemesnél, az
érdekesnél kezdődik és a pontosan definiálható, egyszeri ám sokrétű
jelentésnél, kvázi művészi mondanivalónál végződik, valamiként az
irodalmi nyelvben. Ami ezen is túl van, az már az építőművészet, a
tér-költészet területe. Itt a megformáltság intenzitása már olyan
hőfokú, hogy már-már az elsődleges funkciótól függetlenedhet is. A
történeti építészet (építőművészet) szolgál meggyőző példákkal az
ilyesmire. Számos olyan művet tisztelünk ugyanis, amely esetében az
eredeti funkció véglegesen megszűnt, át nem élhető, még csak nem is
rekonstruálható, miközban a művészi mondanivaló mit sem vesztett
eredeti átütő erejéből. Netán még növekedett is. Az épület
méltóságteljes, magával ragadó, befogadó avagy titokzatos ámbár már
nem igen tudjuk-érezzük miért kellett hogy éppen az legyen egykoron.
Más esetben pedig azt tapasztaljuk hogy oly művek, amelyeket egykor
minden művészi hátsó gondolat nélkül húztak föl, lassacskán fölkúsztak
az építöművészet osztályába az utókor által megítélve (?)
A DM május 4-i számában Katona András vásárigazgató szellemi kataszter
elkészítését sürgeti. Úgy véli, hogy az a jelentõs szellemi tõke,
amivel Szeged büszkélkedhet, alig hoz valamit az önkormányzat
üzletébe. A vagyon létezik, csak éppen nem érzékelhetõ. S e különös
jelenség oka, a távolmaradás, hányja szemére a szellem embereinek.

A tanácsokat felváltó önkormányzatok nagy érdeme, hogy sikerült
fenntartaniuk a települések működőképességét és a törvényességet. Más
kérdés, hogy e törvények közül sok elavult. Sajnos az önkormányzatok a
tanácsokat tekintik előképüknek. Magukat elsősorban helyhatóságnak
tekintik, kizárólag alá-fölé rendelési kapcsolatokban gondolkodnak és
a horizontális kooperációra képtelenek. Pedig hamarosan új helyzetbe
kerülnek. A hieratikus rendszereket a határokon túllépõ hálózatok, a
régiók közi kapcsolatok váltják fel, és a megközelíthetõség fontossága
megelõzi a szállításét. A fejlõdõ informatika pedig kikényszeríti a
globális kapcsolatokat. A városok tehát kiélezett versennyel kell
számoljanak, melyben a fejlesztés létkényszer, a munkahelyek teremtése
elemi érdek, a város-marketing pedig nélkülözhetetlen eszköz lesz. Az
európai integráció várhatóan ténylegesen regionális szinten fog
megvalósulni. A régió nem közigazgatási egység, hanem sokrétű és
bonyolult kapcsolati rendszer. Definiálása ezért nem könnyű, de el nem
odázható feladat. A régió központ és a régió egymásra van utalva.
Városfejlesztés ennél kisebb léptékben el nem képzelhetõ. Ehhez képest
teljesen új tervezési módszeket kell kidolgozni. Olyanokat, amelyek
képesek a piacgazdaság bizonytalanságainak kezelésre. Az emberi
környezet folytonos. A természet és épített környezet közé nem húzható
éles határvonal. Sürgetõ az átfogó törvényes szabályozás. Az
Alkotmányba kellene iktatni, hogy a környezet nemzeti érék, miért is
használata közérdekbõl korlátozott - függetlenűl a
tulajdonviszonyoktól. Ehhez képest kellene át- illetve újjászervezni
az építési és építészeti szakigazgatást és az engedélyezési rendet. A
városfejlesztéshez szükséges erõforrásokat - bár kormányzati
segítséggel - a városok maguk kell megkeressék úgy, hogy a város
érdekeivel egybevágó befektetéseket vonzanak a térségbe. Igyekeznek a
meglévõ erõforrásokat úgy összekapcsolni, hogy azok elérjék a kritikus
tömeget. A város területe maga is erõforrás. Mégpedig olyan, ami
nehezen megújítható. Az ezzel való gazdálkodás stratégiai fontosságú.
Nélkülözhetetlen a fejlett műszaki és szolgáltatói infrastruktúra és a
jó környezet. Növekvő jelentőségű a humán erőforrás minõsége.

E célok elérése valójában folyamatos tervezést igényel és a város és a
magán tõke szoros együttműködését teszi szükségessé.

vélemény írásához jelentkezzen be »