építészet : környezet : innováció

Budapesti Szomorúpark

2013. szeptember 30-án véget ér egy (175 éves) korszak a Városliget életében. Bezár a Vidámpark. „Továbbmenet nincs!” A folytatás kétséges, bár a piaci rés nagy. A kérdés pusztán az, Budapest stratégiái az elmúlt két évben miért nem gondolkodtak előre. Bardóczi Sándor írása.

Az a nem baj

Kezdem azzal, ami nem baj. Egyáltalán nem tartom bajnak, hogy a funkcióktól egyébként is túlzsúfolt Városliget megszabadul egytől, ráadásul történik ez Európa egyik legkisebb alapterületű, nemcsak patinás, de ma erős jövőképpel és jó menedzsmenttel rendelkező Fővárosi Állat- és Növénykertje régóta napirenden lévő terjeszkedése mellett. Az Állatkertnek vitán felül szüksége van expanzióra, a Városligetben ez a funkció nagyon jó funkció, a vurstlitól történő megszabadulás pedig jót fog tenni a Városligetnek, mellesleg az Állatkert által átvett területeken nőhet a zöldfelületi arány (a Vidámpark mindig is nagyobb burkolt felületeket és sűrűbb beépítést kívánt).

Folytatom a reményeimmel. Csak remélni tudom, hogy az átvett terület nem pusztán arra teremti meg az esélyt, hogy az Állatkert fel tudjon lélegezni, de új kerékpáros és gyalogos kapcsolat is születhet az átstruktúrálódás során, a vasúti síneket valahogyan átkeresztezve a XIII. kerület és a Városliget között. Van ugyanis egy kerület, amelynek lakói nincsenek is nagyon tudatában, hogy a Városligetnek ők egyébként közeli szomszédai. A XIII. kerület stratégái viszont nagyon is tudatában van ennek. Ezt jelzi a kerület új településfejlesztési koncepciója, amely pontosan ezt a kapcsolathiányt szeretné felszámolni középtávon: persze ez Zugló, a Főváros és a MÁV (Állam) nélkül nem fog menni. Ha tetszik, a Vidámpark bezárása történelmi lehetőséggel kínálja meg most a várost, hogy a testébe ékelődő vasúti zárványt feloldva kapcsolatba hozza a Lőportár dűlőt a Városligettel. Nem tudom, fog-e vele élni a város: remélem hogy igen.

A XIII. kerület távlati városi zöldhálózati rendszere - részlet (forrás: XIII. kerület hosszú távú településfejlesztési koncepciója, 2013)

Az a baj

A Vidámpark az elmúlt évtizedben nem tudott megújulni. Sosem volt (na jó talán az elmúlt 70-80 évre szűkítve a sosemet) egy nívós valami: a kispolgároknak és a proliknak azonban mindez megfelelt. A park utolsó évtizede még ehhez képest is lecsúszás: a retrová „nemesült” játék kínálatot olaszországi, németországi vurstlikból kiszuperált neonfénnyel, giccsparavánokkal és hangos elektromos zenével vakító játékcsodák egészítették ki a leromlás utolsó két évtizedében, és ezeket a fejleményeket nem feltétlen lehet a jövő nemzedék szempontjából a vizuális kultúra magasiskolájaként értékelni. Persze a mércét nem akarom túl magasra helyezni (a gyerekek atavisztikusan vonzódnak a giccshez, ezért egy alapvetően gyerekparadicsomot nem szabad, nem lehet felnőtt mércével mérni) de még ehhez képest is alulmúlja a Vidámpark mai összképe azt, ami minimálisan elvárható lenne egy komoly főváros szórakoztató parkjától. Egyszóval siratni egyáltalán nem siratom ezt a változást (még akkor sem, ha a hullámlemez borítású, otrombán nyers, az adott kort hitelesen leíró Kanyargó szilánkosra tört gyereklelkem egyik emlék-darabját jelenti), ugyanakkor hiányolom a fővárosi előretekintést a Vidámpark jövője ügyében.

Nem kérdés, hogy egy 2,5 milliós Budapesti Agglomeráció, mint piac képes eltartani egy nívós Vidámparkot. Miért van tehát az, hogy a Főváros nem gondol a folytatásra, nem biztosít zökkenőmentes átmenetet, nem történik egyértelmű helykijelölés sem, pusztán marad egy igen szegényke gesztus, miszerint a mostani, elbontásra ítélt játékokat lehetőleg egyben kívánják értékesíteni, hogy egy esetleges későbbi folytatást ez majd megalapozhasson. Csak a bezárás ténye ismert, de az a széles nyílvánosság előtt már 2012 óta, és csak a „népharag” elkerülése érdekében adtak még egy évet a mai Vidámparknak. Ám ez az egy év sem volt arra elegendő, hogy komolyabb stratégiai előkészítés történjen meg a folytatás ügyében.

 

Új vidámpark a Duna parton?

A piac már a 2012-es bezárás hírére is azonnal reagált: a Wing Zrt 2012 októberében szinte azonnal megszellőztette a sajtóban, hogy a Lágymányosi-híd és a Kvassay-zsilip közé ékelődő 14,5 ha Duna parti területen (amelyet korábban Duna Passzázs néven kívántak fejleszteni, ám ezt az ingatlanpiaci válság elsöpörte) egy új, regionális értelemben is jelentős szabadidős és rekreációs témaparkot fejlesztene. Elképzelhető, sőt ez ma legreálisabb forgatókönyv, hogy ez az elképzelés ér majd révbe, és majd a piac veszi át a kezdeményezést a Vidámpark ügyében a fővárostól, egyben teljesen a saját képére alakítva azt. Ám így az ügy városrehabilitációs jelentősége, valamint a lehetséges vadhajtásokat lemetszeni képes karmesteri pálca is kihullik a főváros kezéből.

A kiszemelt terület, az egykori VITUKI birodalom ugyanis topológiáját tekintve kétségtelenül nem lenne rossz helyszínválasztás erre a célra, ám közel sem lenne akkora a városrehabilitációs jelentősége, mint mondjuk más területeken egy új Vidámparknak. Miért? Mert Budapest Duna menti területei piaci értékük miatt  különösebb állami vagy önkormányzati beavatkozás nélkül is szépen megújíthatók, amint jelentkezik erre fizetőképes kereslet. Itt csak egyetlen dologra kell(ene) jól ügyelni: hogy maga a vízpart ne legyen lerabolva, ahogyan sajnos ez számos Duna menti terület esetében megtörtént. Van azonban számos olyan fővárosi terület, ahol mindez nem igaz: no éppen ezekre a területre kell olyan - a Vidámparkhoz, a Múzeumi Negyedhez, a Közszolgálati Egyetemhez, a versenysporthoz - köthető funkciókat bevinni, amely a tágabb térséget képesek piacosabbá tenni a mostani enyészet helyett. Budapest átmeneti zónájában, az egykori gyáripari övben ma jócskán fellelhetők ilyen területek.

 

Mikor fedezi fel magának a város az átmeneti zónát?

Amennyiben egy a főváros és agglomerációja - és ezen túlmenően a teljes régió (Közép-Kelet Európa) - számára is értelmezhető (turisztikailag is vonzó) témapark létrehozása lenne a cél, amely városrehabilitácó tekintetében is nagy nyereségeket hozhat, akkor a főváros stratégái véleményem szerint nem mehetettek volna el szó nélkül az ilyen témaparkokat világszinten üzemeltető rendszerek vizsgálata, megkeresése, megkörnyékezése nélkül. Semmi jele annak, hogy ilyen történt volna. Nem akarok ötletek adni (de!), viszont Nyíregyházán éppen most épül egy Lego gyár, azaz a dán óriás most vette meg a lábait Magyarországon. Disneylandet vagy Universal Studios-t sem feltétlenül akarok Budapestre vizionálni, de érdemes lenne legalább megvizsgálni azt, hogy egyébként az e tekintetben „ellátatlan” közép-kelet- európai régióból mennyi család látogat el a évente csemetéivel a legközelebbi ilyen jellegű objektumokba (Párizs egyik elővárosába Marne La Vallée-be – Disneyland; a németországi Günzburgba vagy Berlinbe, esetleg a nemrég átadott angliai Windsorba – Legoland).

Nem kérdés, hogy – és ez különösen igaz az amerikai témaparkokra – hogy ezek a játékvárosok nem feltétlen a magas kultúra élharcosai, ám a mai Vidámpark sem az. Ha viszont úgy tekintünk erre az ügyre, mint egy újabb potenciálra, amely tömegeket tud a régióból Budapestre csábítani egy hosszú hétvégére vagy akár ennél hosszabb időre, akkor annak már lehetnek egy város gazdasága és kulturális értékeinek bemutatása szempontjából értelmezhető hasznai. Lehet hogy nagyobbak is, mint teszem azt egy múzeumi negyednek. Azaz nem csak a fővárosnak, de az államnak is megérné ebben gondolkodnia. A Disneylandbe látogató családok egy része ugyanis azért sokszor célba veszi Louvre-ot is, a Günzburgba látogatók pedig általában Münchent is tüzetesebben megnézik maguknak. S mindehhez Budapesten sem kellene más, csak egy ma kihasználatlanul tengődő 10-15 hektárnyi lepusztult rozsdazóna, egy jó tömegközlekedési kapcsolat és némi invesztíció, valamint egy stratégiailag előre gondolkodó városvezetés, amely nem csak le- és be-, hanem végre átépíteni is képes, és vigyázó szemeit végre az átmeneti zónában rejlő potenciálokra is veti.

 

 

3 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »