Civil receptek a város és a folyó kapcsolatára

A budapesti Duna-parton az autóké a főszerep, holott a városlakók is kérnek belőle. A Város és Folyó Egyesület (Valyo) alulról jövő, kisléptékű közösségi kezdeményezéseket valósít meg és bizonyítja be Budapest és a Duna tényleges kapcsolatának szükségességét. Bán Dávid írása.

Kevés olyan turisztikai imázskép készül Budapestről, amin ne szerepelne közösen a város és a Duna. Budai Vár a Dunával, Lánchíd a Dunával, Parlament a Dunával, Gellért-hegyi panoráma a Dunával. Ugyanakkor a főváros és a Duna kapcsolata, a vizuális világon túl lényegében nem létezik. Hiszen a város nagy részén az alsórakpart sűrű autós forgalma képez leküzdhetetlen akadályt a városlakók és a turisták számára, hogy a folyó közelébe merészkedjenek vagy az amúgy sikeresen működő menetrendszerű hajójáratok kikötőit elérjék. Nem kell hozzá sok, hogy az emberek szívesen birtokba vegyék a városi vízpartokat, jó – és adott esetben egyszerűen megoldható – példákat láthatunk világszerte: Varsótól Ljubljanáig, a Szajna mellett kialakított kis amfiteátrumokban, ahol minden este spontán tangótanfolyamokat tartanak Párizsban, vagy a Duna mellett is számos attrakció vonz minket Linztől Bécsen át Belgrádig.

A 2011-ben létrejött Város és Folyó Egyesület, azaz Valyó, klasszikus civil szerveződés, amelynek önkéntes alapon tevékenykedő tagjaik alulról jövő kezdeményezésekkel, kisebb léptékű, de jól kivitelezhető projektekkel szeretnék közel hozni a Dunát az emberekhez. Hiszen a városlakóknak, a városnak szüksége van a folyóval való közvetlen kapcsolatra és ha erre felülről nem jön megfelelő javaslat, nem is látszik rá akarat, akkor remek lehetőség mutatkozott abban, hogy civil eszközökkel felkutassák és megmutassák mit rejt a Duna-part. A szervezet nem előzmény nélküli, hiszen az alapítók egy része már korábban is városi civil aktivistaként szerzett komoly tapasztalatokat: minden olyan kérdéssel foglalkoztak, amely a globális várost érinti, az építészeti megoldásoktól a közlekedési problémákon keresztül egészen a street artig. A Valyo is kifejezetten a várossal foglalkozó szervezett lett, de ennek fő fókuszába már a Duna került. A tagság és az önkéntesek is a legkülönbözőbb háttérrel rendelkeznek, változatos irányokból, elképzelésekkel érkeztek, de közös, jól megfogalmazott céljuk a folyó és a város kapcsolatának kitalálása és projektjeik segítségével ennek a lépésről lépésre történő kiépítése.

A szervezet célja, hogy építsen. Építsen, de ne egyedül, hanem közösségi módon hozzon létre, az adott eszközökkel, lehetőségek között megvalósítható projekteket. A Duna a közös nevező minden tag, önkéntes és projekt számára. Mindenki azzal járul hozzá a munkákhoz, amivel tud és úgy tűnik, hogy a nyolc éve tartó lelkesedés nem lankadt. Ehhez az is hozzájárul, hogy a projekteket workshopokon közösen megtervezik, kipróbálják, tesztelik, együttes erővel valósítanak meg és nem dolgoznak a fióknak. Ez utóbbi alól szinte egyedüli kivételt jelentett pesti rakpart fejlesztésére kiírt RAK-PART nyitott pályázaton való részvétel. A Fővárosi Önkormányzat kiírásában az első pillanattól kezdve egyértelműnek látszott, hogy az csak az ötletek szintjéig tud eljutni, a megvalósításra se pénz, sem városházi akarat, legfeljebb egy szabad gondolkodás, hogy a különböző a várossal foglalkozó szervezet miként tudná elképzelni a belvárosi Duna kapcsolatot autóforgalom nélkül. Igaz, a pályázat keretekhez kötött volt, így a Valyo ugyan örömmel vett benne részt és „zárt össze" 20 kreatív embert – belőlük 10 építészt, tájépítészt –, az eredmény más lett, mint amikor maguk, szabadon találják ki a megvalósítandó projekteket.

A tervek mindig a meglévő adottságok kihasználására építenek, keltenek életre olyan nem, vagy másként használt tereket, amelyek szorosan kapcsolódnak a folyóhoz. A közösségi téralakításhoz mindig megtalálják a megfelelő eszközöket, ha kellett az utcabútorokat mint műalkotásokat engedélyeztették – ez esetben ugyanis lényegesen egyszerűbb a folyamat – , vagy akár bejelentett demonstrációval jutottak hozzá egy-egy napra bizonyos helyekhez. Rendszeres a kísérletezés, amit a városvezetés eleinte nehezen értett meg és csak lassan, hosszas győzködés után adta rájuk az áldást. Lassan azonban elkezdték megérteni, hogy mit szeretne az egyesület, miről szól egy városi civil kezdeményezés. A sajnálatosan rövid életű, de néhány jól sikerült innovatív kezdeményezés felkaroló és támogató TÉR_KÖZ pályázat segítségével megvalósult Nehru park megújítására pedig már konkrét meghívást kapott a szervezet, hogy részt vegyen a park és környezetének kialakításában. A Valyo kezdeményezésére és tervezésében létesült a Petőfi híd alatti skatepark, egy mosdó- és kiszolgáló épület, valamint készült el 70 darab moduláris bútor.

Az első akciójuk a 2011 nyarán megvalósult Dunatanösvény volt, amelyben művészeti alkotásokkal, installációkkal, objektumokkal állították meg az embereket a Duna-parton. A munkák mobilak voltak, így a használók igényeik szerint mozgathatták a számukra leginkább kedvező helyekre. Ezzel egyfajta spontán módon sikerült feltérképezni az emberek által használt helyeket, ők teszteltek, aktívan részt vettek a fejlesztésben, az ötletelésben. Szintén ugyanezen a nyáron valósult meg a STÉG, amely a Maharttól kölcsönkapott és a Belgrád rakparton kikötött állóhajón létrehozott pihenő- és közösségi helyszín volt, egyedi készítésű nyugágyakkal, piknikező hellyel. Több nyáron át sikerült birtokba venni Lánchíd pesti hídfőjének északi oldalánál levő, amúgy igen elhanyagolt kiteresedését és ott egy izgalmas, kísérleti teret létrehozni: megszületett a Valyo!Part. Évről évre számos embert bevonzva újabb és újabb kísérletek valósultak meg a bútorszigetektől kezdve a közösségi játékok terén keresztül a BETON workshopon elkészített közkútig. 2015-ben azonban már nem kapták meg a szükséges engedélyeket, majd egy évvel később szórakozóhely nyílt a területen, ami szintén azt bizonyítja, hogy a Valyo által felfedezett térnek van létjogosultsága.

2016 nyarán, felújítás miatt a közúti- és villamosforgalom elől három hónapra lezárták a Szabadság hidat. Ekkor a hidat spontán akcióval pillanatok alatt belakták a városlakót és a turisták, permanens piknik zajlott augusztus végéig, amikor ugyan számos hang vetette fel, hogy miért nem maradhat végleg a forgalom elől elzárva a híd és lehetne ténylegesen a szabadság hídja, de akkor ismét birtokba vették a járművek. Egy évvel később, hatalmas lelkesítő Facebook csoporttal és fél éves tárgyalássorozattal a háta mögött a Valyo szervezésével vehettük ismét birtokunkba a hidat, igaz csak négy hétvégére. A Szabihíd projekt az előző év spontán szerveződésére kívánt építeni, így a Valyo felkiáltása az volt, hogy mindenki hozzon saját programot, cirkuszt, táncot, koncertet a hídra, de ne jelenjenek meg a kereskedelmi funkciók, hiszen nem egy nyári fesztivált, hanem egy közösségi eseményt kívántak megvalósítani. A szervezők felelősséget vállaltak a hidat használó emberekért, de alapvetően mindenki jól kooperált velük, megértették, érezték, hogy ez a tér közös, mindenki kivette a részét a felelősségben. Nehézséget inkább az infrastrukturális kérdések okozták, mint például a programok áramellátása – aggregátorral zajosan és lokálisan lehetett csak energiát előállítani, igaz egy hétvégére a Greenpeace egy napkollektort telepített a hídra –, vagy a mosdók elhelyezése, illetve a biciklis forgalom biztosítása. Reményeik szerint, ezeken a problémákon idén, amikor négy hétvégére ismét szabad lesz a Szabadság híd, segíteni tudnak, de a koncepció marad a régi, mindenki hozzon programot a hídra, maradjon meg a spontaneitás. A jövőben pedig még merészebb terveket dédelgetnek, hogy milyen közösségi kísérleteket lehetne a hídon megvalósítani.

A Valyo alapvetően épít, ugyanakkor úttörőként álltak ki a Római part ügye mellett is és építettek fel egy ma már profin működő civil bázist, amelyik képes cselekedni, érdekeit megvédeni, akik ott vannak, ha fakivágásokra kerülne sor a Duna mellett. Ami idén nyárra biztos, hogy egy újabb Duna-parti területet már sikerült meghódítani, a Rákóczi híd pesti hídfőjénél délre, közel a MÜPA-hoz. A már megnyílt Valyo kikötő lényegében egy szabadtéri szórakozóhely közösségi programokkal, workshopkkal, gyerekműhelyekkel, de itt parkolt le a Valyo, évek óta a Duna partjain cirkáló mobil szauna kisbusza is. A kikötő biztosan egy egynyári akció lesz – a terület jövőre más funkciót kap –, de már számos bevonható vízparti teret találtak meg, térképeztek fel, amelyeken a jövőben kialakítható lehetne egy-egy projekt. Be kívánják vonni például azt az alsórakparti sétányt, amely a rézsűs partszakaszok középmagasságában egy méteres szélességben húzódik végig a Duna-parton. Ez a terület az év nagyobb hányadában vízmentes, de kifejeltet cél az is, hogy olyan installációkat, játékokat találjanak ki, amelyek az árvíz idején is jól működnek, kapnak új értelmezést. A kísérletezések, az ötletelések tehát nem állnak meg, a Duna-part kimeríthetetlen forrásnak bizonyul és úgy tűnik, a városlakók is szívesen részt vesznek ebben a játékban. És ki tudja, a civil kezdeményezés, a lelkes térhasználók, a jól sikerült kísérletek hatására egyszer talán komolyabb döntés is születhet a Duna-part szerves bevonására a város életébe.

Bán Dávid