építészet : környezet : innováció

Design vacsorára

Október 9-én negyedik alkalommal díjazták az ország éttermeit, szállodáit és kisebb vendéglátóipari egységeit a Turizmus Trend/Vendég&Hotel szaklap szervezésében. A díjátadó gálának idén is a felújított MOM Kulturális központ területén található étterem adott otthon. Mizsei Anett beszámolója. 

A Turizmus Trend főszerkesztője, Vágó Ágnes köszöntőjében rámutatott, hogy Budapest fölénye az idei versenyen megszűnt, a vidék mind a pályázatok számában, mind minőségében azonos súllyal képviseltette magát. 2017 a zsűri tekintetében is változást hozott ugyanakkor: a döntéshozásba a magyar zsűritagok közt építészeti médiumok képviselői, Pásztor Erika Katalina (epiteszforum.hu) és Martinkó József (Octogon), mellettük külföldi bírálók is bekapcsolódtak New York-tól Dubajig. Vágó Ágnes örömmel üdvözölte azt a trendet, hogy a pályázatokban letűnőben van az unalmas színvilág, helyette meghökkentő kombinációk vagy éppen a natúr színek és anyagok jelennek meg. Különösen a vidéki pályázatokra jellemző a "valami más" élménye: felértékelődött az összetéveszthetetlen, a személyes, az egyedi design.


Gastro Design díjátadó - fotó: Mizsei Anett


Varró Zoltán idén is a zsűri elnökeként vett részt a bírálók munkájában, s beszédében kiemelte, hogy a díj a designerek és a megbízók számára is fontos visszajelzés - különösen most, hogy a szállodaipar vezető nemzetközi alakjai is feltűntek a zsűri soraiban. A pályázatra összesen 73 nevezés érkezett, s az eddigiek mellé újdonságként elindult a "Terv – concept" kategória, illetve idén több különdíjat is kioszthattak a rendezvény támogatói jóvoltából.

Többen nem először vagy nem csak egyszer kerültek a díjazottak közé az este folyamán: a tavalyi eredmények után újabb fejlesztéssel egy szabadtéri rendezvénypavilonnal indult például a Babérliget Kúria, elnyerve ezzel a "Vendéglátóipari berendezés és belsőépítészet nyitott vendégterek" kategória aranyérmét. A Fricska Bisztró a "Leghangulatosabb kerthelyiség" különdíjat vihette el ugyanebben a szekcióban. A zárt vendégterek közt 40 fő feletti kategóriában aranyéremmel jutalmazták a budapesti Ritz-Carlton hotel éttermét, a Deák St. Kitchent. Ugyancsak ez az étterem nyerte el az est fődíját, az "Év legdizájnosabb Étterme" címet. Önmagával került versenybe, és végül két bronz díjat szerzett designerként az Este'r partners a Bistro Fine és a Zwack Unicum Füves Bár is az ő tervezőasztalukról került ki. 40 fő alatti egységeknél csak aranyérmet osztottak: a Nature Quest Resort – Homoki Lodge, legyőzve a Zugfőzde Pálinkamúzeumot.


Gastro Design díjátadó - fotó: Mizsei Anett



A Goodspirit Whisky & Coctail Bar jó szelleme szerencsét – no meg a Nespresso Bar, Pub & Cafe elismerését kapta. Aranyat ugyan nem osztottak, de ezüstöt ért a Füge bolt és kávézó pályázata az "Egyéb vendégtér berendezés és belsőépítészet" kategóriában, maga mögé utasítva a bronzérmes mozgó borbárt, a Kristinust. Idén a weboldalak designversenye lett a Díj mostohagyermeke: helyezés nélkül shortlistre jutott az Etyeki Kúria, az Urban Betyár és a Goodspirit Whisky és Coctail Bar. (Tavaly az "Étlap és itallap design" és a "Vendéglátóipari kiegészítők 40 fő felett" kategóriákban nem sikerült egyetlen pályázónak sem eredményt felmutatni.) Ugyanakkor a hasonló tematikájú "Logó és grafikai arculat" szekcióban három bronz, (Sushiroll, Calvera és Urban Betyár) egy ezüst (Stand25 bisztró) és egy aranyérem is gazdára talált – utóbbit az Anjuna Ice Pops grafikai megjelenése vitte el.


Gastro Design díjátadó - fotó: Mizsei Anett


Szállodák közt a Bambara Hotel**** és az Avalon Resort & Spa lettek a "JAB Szállodaipari berendezés és belsőépítészet – teljes ház" kategória bronzérmesei, ezüsttel a Loft Budapestet és a Babérliget Kúriát, az est egyik visszatérő szereplőjét díjazták. Aranyat az abádszalóki Butik Design Rooms nyert, s tulajdonosai hazavihették a "Palatinus legszebb fürdőszoba" különdíjat is. Az Avalon Resort mindemellé a "Spa és wellness" kategóriában aranyat nyert. A lobbykat mint a szállodák "kirakatát" külön szekcióban értékelték, de itt is csak két shorlistesre futotta: a W&M Hotel tervkoncepciója és az alsőörsi Marina Hotel jutott döntőbe. A Bambara Hotel**** a Sloinfo különdíját is elnyerte, míg a Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját, az "Év megújult hotele" címet a balatonfenyvesi Hubertus Hof Szálloda vehette át. A JAB különdíjjal ismerte el a Hotel Moments éttermét, az Andrássy úton található Bistro Fine-t.

Iden második alkalommal ítélte oda a zsűri a "Cool - az ev enteriőr tervezője" díjat. Ezt annak a tervezőnek adják aki az adott évben nemzetközi szinten is kiemelkedő projekttel gazdagította a magyar gastro dizájnt. A belsőépítészeti elismerést Vági Oszkár tervező kapta a Fama étterem megtervezeséért.

Mizsei Anett

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »