építészet : környezet : innováció

Díj-apály

Budapest Építészeti Nívódíját tizenkét éve osztották ki először, ám mintha a presztízse nem nőne együtt a korával. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ezt a sajátos minősítési rendszert mi módon lehetne megújítani, és egyáltalán: mi a helyzet az építészeti teljesítmény szakmai díjazásával a fővárosban és környékén?

Budapest Építészeti Nívódíját tizenkét éve osztották ki először, ám mintha a presztízse nem nőne együtt a korával. Így fordulhatott elő, hogy 2006-ban mindössze tizenhárom pályaművet nyújtottak be, ezért a zsűri nem adott ki díjat, csupán három oklevelet és egy dícséretet. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ezt a sajátos minősítési rendszert mi módon lehetne megújítani, és egyáltalán: mi a helyzet az építészeti teljesítmény szakmai díjazásával a fővárosban és környékén?

Az építészet egyre gyakrabban kerül az érdeklődés homlokterébe, téma lett az architektúra. Kérdés persze, hogy mindez együtt jár-e a színvonal javulásával, vagy inkább arról van szó, hogy a gyarapodás, a fogyasztás fokozódása közepette az épített javak is egyre szaporodnak, és nem egy közülük még extra feltűnést is kelt(het)? Ha csak azt nézzük, hogy a Budapest Építészeti Nívódíja pályázaton a díj első kiadása, 1995 óta mennyi valóban értékes új mű és gondos felújítás, átépítés-bővítés volt a nyertesek között, az összkép nem rossz. Erről győzödhettek meg az N&n Galériában rendezett kiállítás látogatói, vagy a tárlattal párhuzamosan megjelentetett könyv olvasói.

Schöpf Mérey Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ homlokzatának rekonstrukciója
Csakhogy a teljes kép – ami persze valójában soha nem rögzíthető, viszont a technikai lehetőségek fokozott növekedése közepette hajlamosak vagyunk mégis befejezett ténynek tartani az illúziót – tehát a „teljes” kép nagyon tarka, és összességében mégsem az értékek arányának növekedését mutatja. Ráadásul a gyarapodások közepette még inkább feltűnő a lemaradás, ami a felújításokat, tatarozásokat, rekonstrukciókat illeti, s van még egy szembeötlő – és igen zavaró – jelenség: a közterek fokozódó romlása. Nyilvánvaló, hogy a zsűri ezért adott külön dícsérő oklevelet a Schöpf Mérey Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ homlokzatának rekonstrukciójára (IX., Bakáts tér 10., felelős tervező: Krikovszky Péter). Csak egy részletről, kezdő lépésről van szó ugyanis, de a dolog jelentősége óriási, mielőbbi folytatása igen kívánatos. Talán az oklevél is segít abban, hogy megteremtődjenek a kiteljesedés feltételei. Hasonló célból dícséretet érdemelt volna a margit-szigeti középkori domonkosrendi kolostor és királyi udvarhely romjainak bemutatása (felelős tervező: Roth János DLA), de nem lehet egy díjat ennyire szétszabdalni, szándéknemesítő célra alkalmazni. Majd ha sikerül a szigeten befejezni a valóban jól indított munkálatokat, akkor lesz ok a tényleges elismerésre.

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium rekonstrukciója, fotók az épületbejáráson készültek, vm
A fővárosi pályáztatás másik problémája a műfaji keveredés. Mindezzel tisztában voltak a díj alapítói, ám a kérdés azóta is újra meg újra fölmerül: összehasonlítható-e a néhány lakásos társasház egy hatalmas ipari létesítménnyel, a bérirodaház a sokak számára készülő középülettel? A dilemmát jól illusztrálja az idén – nem éremmel, csupán oklevéllel – kitüntetett három épület.
Néhány szó ezekről.
A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium rekonstrukciója a Keleti Károly utcában (felelős tervező: Keller Ferenc és Sólyom Benedek DLA) mutatja az elbírált és díjazott erényeket. Az iskolaépületre kiírt nyertes, megvalósított pályázat egyik fő erénye, hogy az eredeti értékekből sokat megőrzött, ugyanakkor megteremtett egy régi-új térstruktúrát. A megtartott utcai traktus a bejárat, az aula és a könyvtár funkciók befogadásával az iskola „szíve” maradt, az elbontott hátsó szárnyak helyén az újak ölelik körül a részben süllyesztett tornatermet, mely ünnepekkor egybenyitható az aulával.

Budapest, VIII. Futó u. 15-19.
Oklevelet érdemelt ki az új 73 lakásos lakóépület a VIII. kerületi Futó utca 15-19. szám alatt (felelős tervező: Hajnal Zsolt). A földszintről, az impozáns előtérből lépcsőn vagy liften elérve az első emeletet, tégla alaprajzú, füvesített, kiváló légtérarányú belső udvarba érkezünk. A tér a 19–20. század fordulóján épített belsőudvaros, körfolyosós, vagy részfolyosós bérházak udvarát idézi korszerű, hangulatos és művészi újrafogalmazásban.

 

 

És végül: a Best Western Hotel Parlament igazán jelentős belső átépítés egy eklektikus házban, az ötödik kerületi Kálmán Imre utca 19-ben (felelős tervezők: Németh Tamás és Niczki Tamás). Az udvar terét lesüllyesztették, itt van az átrium-szerű étterem, melynek üvegfedésű teréből feltárul a régi lakóház gangos belső homlokzata. A körfolyosókból szakaszolással alakították ki az udvari szobák erkélyeit; a szobák az új lépcsőházból induló belső folyosókról közelíthetők meg. A régi lépcsőház kapualjból induló egy emeletnyi szakaszát tartották meg eredeti formájában, sajnos az eredeti lépcsőház tornyának elegáns üvegezett udvari falából nem hagytak meg semmit.

A három egészen más épülettípus, három jellegében meglehetősen különböző feladat, az új építéstől kezdve a belsőre szorítkozó megformáláson át a gyökeresen újat is adó átépítésig-bővítésig. Az értékek megteremtésében viszont mégiscsak egybetartozóak, bár egyik sem olyan kiugró építészeti teljesítmény, ami érmet érdemelt volna. (Igaz ugyan, hogy a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium rekonstrukciója nem sokkal korábban két kategóriában is elnyerte a Média Építészeti Díja címet az epiteszforum.hu szervezésében – az internetes közönség-szavazáson és hét médium zsűrijének döntése alapján. A Budapest Építészeti Nívódíja pályázat szakmai zsűrije azonban szigorúbb szempontok alapján ítélt.)

A három okleveles épület, s még a dícséretben részesült kórház is egymástól  jellegben ugyan markánsan különböző helyszínen található – ám mindegyik belső területen. Olyan távolabbi helyeken álló épületek, mint a Ferihegy I. Terminál rekonstrukciója (felelős tervező: Szécsi Zsolt, ÁMRK), az új Dél-Budai Kulturális és Szabadidőközpont (felelős tervezők: Kézdy Katalin és Janesch László, HAP Kft.), vagy a Hulladék Hasznosító Mű rekonstrukciója (felelős tervezők: Lázár Antal DLA, Lázár Veronika és Sükösd Zoltán, A&D Stúdió Kft.) ezúttal csak a futottak még kategóriába kerültek be. Mindez jól mutatja a díj egyik nagy problémáját: a korábbi években is csak igen ritkán találtak a bíráló bizottság tagjai díjra érdemes épületeket a külső körzetekben. Feltűnően látható mindez az említett könyvhöz (Budapest Építészeti Nívódíja 1995–2005, magyar és angol nyelven, Dr. Schneller István bevezetőjével) mellékelt térképen, mely emellett kissé rejtélyesre sikerült. A térképen ugyanis csupán számok jelölik a díjazott házakat (időrendi sorrendben), plusz egy-egy kicsi színes kép, sok esetben részlet, és így csak a kötetben visszakeresve azonosíthatók az épületek. Az „új”, semmilyen előzetes ismerettel nem rendelkező olvasó számára meglehetősen nagy feladatot jelent majd kitalálni, hogy mit is rejtenek a térkép számai.

Visszatérve a területi eloszlás kérdéséhez: összesen 57 díjazott műből 40 esik Budapest belső körzeteire, azon kívül mindössze 17, s vannak olyan külső kerületek, melyekben egyetlen díjazott alkotás sem volt a 12 év során. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nem kéne leragadni a város közigazgatási határánál – a díjat ki lehetne terjeszteni az agglomerációra. Az utóbbi években Pest megye Önkormányzata meghirdette a saját Építészeti Nívódíját, ami igen dícséretes törekvés, de arra a díjra még kisebb figyelem jut, a szakmai körök nyilvánosságát sem tudják vele maradéktalanul elérni. Ezért megfontolandó, hogy a Budapest Építészeti Nívódíja pályázatot nem lehetne-e kiterjeszteni a régióra, sőt tovább gördítve az ötletet, megfelelő előkészítéssel majdan társítani az országos Pro Architectura díjjal – vagy csupán időközönként együttműködni azzal. Tehát az épületek díjazását a jövőben lehetne régiós bontásban szervezni. Ezzel a változtatással építész berkekben meg lehet előlegezni a régiós területi szemlélet kialakulását, ami azért is hasznos lenne, mert az urbanista gondolkodás szintén ebbe az irányba hat. S mennyivel időszerűbb mindez, mint a Fővárosi Közmunkák Tanácsának retrójára való törekvés, ami évek óta zajlik ugyan, de eddig mindössze két reprint könyv kiadásáig jutott.

A fontos díjak megújítása időközönként feltétlenül szükséges, mert különben gépiessé válik a meghirdetés/lebonyolítás. A díjazottak ugyan – még ha elcsépelt is a díj – örömmel fogadják a kitüntetés tényét, de ennél sokkal fontosabb, hogy széles körben ismertté váljanak alkotóikkal egyetemben azok az épületek, melyek igazi építészeti értéket képviselnek. Hiszen eleve ezzel a céllal történik az ilyesfajta díjak alapítása. Ehhez viszont sokkal jobban meg kell találni a szakmán kívüli közönséget, feltétlenül élőbb kapcsolat kell például az elektronikus médiával, a rádióval és a televízióval. S persze nem elhanyagolható a nyomtatott újságok, folyóiratok hatása sem.

Vargha Mihály

vélemény írásához jelentkezzen be »