Közélet, hírek

Dobozok és dobozisták

1/5

Looshaus, Michaelerplatz, Bécs (tervezte: Adolf Loos, 1910)

Looshaus, Michaelerplatz, Bécs (tervezte: Adolf Loos, 1910)
National Museum of Western Art, Tokió (tervezte: Le Corbusier, 1959)
IBM Plaza, Chicago (tervezte Ludwig Mies van der Rohe, 1973)
MetLife Building, New York (tervezte Emery Roth & Sons, Walter Gropius, 1963)
Looshaus, Michaelerplatz, Bécs (tervezte: Adolf Loos, 1910)
National Museum of Western Art, Tokió (tervezte: Le Corbusier, 1959)
IBM Plaza, Chicago (tervezte Ludwig Mies van der Rohe, 1973)
MetLife Building, New York (tervezte Emery Roth & Sons, Walter Gropius, 1963)
1/5

Looshaus, Michaelerplatz, Bécs (tervezte: Adolf Loos, 1910)

Dobozok és dobozisták
Közélet, hírek

Dobozok és dobozisták

2009.03.24. 10:55

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Helyes Gábor

Vélemények:
5

Egy közönséges szobának négy sarka van, hat sík határolja - vagyis ez egy Doboz. Wright egész életét e Doboz elleni harcnak szentelte. Mi lehet az oka ennek az engesztelhetetlen dobozgyűlöletnek? Kis tanulmányunk meg se próbálja minden aspektusát végigkövetni e szerteágazó témának, mindössze ismerkedésnek szánjuk a Dobozzal.Helyes Gábor írása

A hagyományos építészeti gondolkodás az épület tervezésekor végigköveti a kivitelezés menetét: először földszinti falakat tervez (a padló meglétét eleve feltételezi), aztán ráteszi az emeletet, a kettő közé lépcsőt illeszt, utána jönnek az ajtók és az ablakok, a homlokzati “arányok”, végül az egészre ráteszi a tetőt. Persze sokat bíbelődik a tömegekkel, részletekkel, de a folyamat lényege mégiscsak ez.

Ilyenkor észrevétlenül az egész szerkesztés alulról felfelé kénytelen haladni, az oszlop-gerenda elv szellemében. Lehetetlen gondolat először feltenni a gerendát, aztán alátenni az oszlopokat - a kivitelezésben. De nem a tervezésben! Itt valójában semmi se kényszerít minket a fizikai építés menetének követésére.

Az oszlop-gerenda építészet a görögöknél érte el stiláris csúcspontját, ez az a klasszika, aminek jellemző szerkesztésmódja volt az önálló “egységek” egymás mellé helyezése, úgy a belső terek, mint a külső épülettömegek esetén. Szigorúan véve a történeti építészet mégsem alkotott dobozokat. A történeti építészet ugyanis bizonyos védettséget élvezett a világban, amely védettséget legjobban az ártatlanság fogalmával írhatunk le. Ha a Dobozt, mint önálló fogalmat kívánjuk bevezetni, akkor elmondhatjuk, hogy ez egy jellegzetes 20. századi termék. A századforduló európai építészete - minden formaújító nagyszerűsége ellenére - még stíluskérdésként értelmezte az új korszak kihívását, és jobbára nem is vágyott túllépni az oszlop-gerenda elven. Ám ami a 19. század végéig helyénvaló volt, az 1900-tól kezdve a visszájára fordult. A gépkorszak beköszöntével alapjaiban rendült meg a hagyományos történeti világberendezkedés. Az Építészet elvesztette az ártatlanságát.

Looshaus, Michaelerplatz, Bécs (tervezte: Adolf Loos, 1910)
1/5
Looshaus, Michaelerplatz, Bécs (tervezte: Adolf Loos, 1910)

National Museum of Western Art, Tokió (tervezte: Le Corbusier, 1959)
2/5
National Museum of Western Art, Tokió (tervezte: Le Corbusier, 1959)


Az ŐSDOBOZT az 1910-es években Adolf Loos bécsi építész alkotta meg, akiben a klasszikus építészet eljutott a maga abszolút végpontjához. Ez a zseniális ember egyedülálló belső térérzékeléssel rendelkezett, miközben semmiféle gondolata, érzéke nem volt a környezet, a Természet iránt. Elképesztően gazdag belső terű házai kívülről gyakorlatilag élvezhetetlenül absztraktak, mintha a klasszika halotti maszkjai lennének. Loos, hogy úgy mondjuk “kidesztillált” minden szellemet a homlokzatból, hogy azt a belső terekbe összpontosíthassa.

Ahol Loos abbahagyta - mert beleőrült - onnan folytatta az önmagát Le Corbusier-nek átnevező Charles Édouard Jeanneret-Gris (ebben a névcserében rokon jegyeket mutat a század hivatásos forradalmáraival, akiket szintén zavart az eredeti nevük).

Loos halott homlokzatát megtartotta, miközben a belső tereinek szellemét elvetette. Ily módon egy teljesen “szellemmentesített” zónához jutott, ami a vegytiszta semmit határolta körül. Szabályos vákuum keletkezett ezáltal.

Az, ami a történelmi stílusokon egység volt - vagyis a homlokzat képzése és a ház szerkezeti elve - nála kettévált. A homlokzatról visszahúzta a ház valódi szerkezetét, a pillérvázat. Ebben a pillanatban a homloksík “felszabadult”, és bármit mondhatott, az úgyse volt igaz. Megszületett a szalagablak, avagy a függönyfal, az igazság elleplezője. A látszólag újszerű homlokzat mögött ott állt a minden szépségétől megfosztott történelmi építészet kísértete, a vasbeton (vagy acél) pillér-födém raszter. Ezt az űrt pedig ki lehetett nevezni a “teljes alaprajzi szabadság” vívmányának, létrehozva az építészeti Frankensteint, az emberi tartózkodásra csak a modern technika kegyelméből elviselhető DOBOZT.

Ehhez azonban gyökeresen át kellett értékelni az Építészetnek a Technikához fűződő korábbi viszonyát. A 19. században a mérnökök még alárendelték munkájukat a művészi formálás igényeinek. Az a szellemi központ, amit a Van de Velde vezette Iparművészeti Iskola jelentett Goethe Weimarjában, Gropius irányításával a materialisztikus haszonelvűség műhelye lett. A húszas évek Bauhausa a kor tudati kérdéseire a “tömegigény=gépies kultúra” anyagcentrikus szemléletével keresett válaszokat. Gropius “vívmánya” volt az építészeti tervezést az individuális szellemi tevékenységből a kollektív team-munkába való lefokozása. Így lett a Bauhaus technokrata szemléletének eredménye az iparosított szabványépület.

IBM Plaza, Chicago (tervezte Ludwig Mies van der Rohe, 1973)
3/5
IBM Plaza, Chicago (tervezte Ludwig Mies van der Rohe, 1973)

MetLife Building, New York (tervezte Emery Roth & Sons, Walter Gropius, 1963)
4/5
MetLife Building, New York (tervezte Emery Roth & Sons, Walter Gropius, 1963)

Az embereket sokkolta a doboz ilyen nyers megjelenése, és kétségbeesetten próbáltak visszalépni a történelembe. Ez a nosztalgikus múltbavágyás közvetve azonban újabb érveket szolgáltatott a “fejlődés” bajnokainak. Ők mámorosan beleszerettek a dobozba, melyet szinte fetisizáltak. A tervezés célja a doboznál is dobozabb épület lett, a “letisztult formáknak” igyekeztek minél személytelenebb alakot kivívni, igazodva L.C. jelszavaihoz. Az ipar boldogan üdvözölte a Dobozt, hiszen úgy érezte, egyenesen neki találták ki. Az a felfokozott kapacitás, amit a második világháború után a kihasználatlanság réme fenyegetett, kapva kapott a Dobozon. Világszerte milliószámra kezdtek épülni a Dobozok.

A dobozépítészek harmadik apostola, Mies van der Rohe igyekezett a ház szerkezetét a homlokzaton megmutatni. Azonban az oszlop-gerenda elven ő sem kívánt túllépni, így “csontváz-építészetében” szükségszerűen klasszicizálnia kellett. (Mies felhőkarcoló eszményének ősét ugyancsak Loosnál lelhetjük meg, az 1923-as Chicago Tribune székház pályázatánál.) Az eredmény így a Luxusdoboz eszméje lett, amit teljes szofisztikáltságában korunk high-tech építészete valósít meg. Súlyos tévedés lenne a high-tech-et az alkalmazott technika miatt a jövő jelenbeli anticipálódásának hinni. Valójában az őt létrehozó megbízói akarat a Múlt megjelenésének bizonyítéka: a mai tőzsde- és multicsászárok a hajdani teokráciák uralkodóinak hatalmi szimbólumát igénylik ezekben az épületekben.

Csak a teljesség kedvéért itt kell megemlékeznünk a Doboz egy sajátos formájáról. Az az erő, ami a Dobozt létrehozta, eredendően a központosított rendszerekben működött, és a perifériákra csak nagy nehézségekkel tudta kiterjeszteni uralmát. Ha anyagi értelemben már nem győzte kapacitással, akkor megtoldotta az ideológia fegyverével. Így a Periférián, ahol még a hagyományos építéstechnika uralkodott, született meg a Doboz népi változata, a Kocka, avagy a Kockaház. Mi magyarok jól ismerjük ezt a formát, ahol központi típustervek irányelvei alapján, ehhez illeszkedő építési szabályozással átformálták a magyar falut.

A dobozrajongók mai nemzedéke nehéz helyzetben van, hiszen számukra nem maradt más, mint a fejlődő technika eszközeivel tovább suvickolni a Doboz kristályfalait. Többek között ilyen formai újítás a 90-es évek vívmánya, a Kanyardoboz. Kiderült, hogy nagy íves formákkal is lehetséges vérbeli Luxusdobozokat kreálni, ha a kellő anyagi háttér biztosított. Ez már a hazugság hazugsága: a csillogó gránit, vagy tükörüveg-falak mögötti tömör betonfalak monstrumai, a régi nóta újabb szomorú strófája. Persze nem jobbak az előregyártott Dobozok” sem, hívják őket akár diszkontáruházaknak vagy ilyen-olyan csarnokoknak. De ezek a Dobozok legalább nem takargatják, hogy kizárólag a négyzetméterár foglalkoztatta létrehozóit, így végsősoron nem lehet őket komolyan venni. (Nem is kell.)

Ami ezeknél is szomorúbb, az már a “műépítészet” bűvkörébe tartozik. A Dobozok építészei - amennyiben komolyan veszik hivatásukat - előbb-utóbb törvényszerűen eljutnak a stílustisztaság kérdéséig. Itt pedig szellemileg el van falazva a jövőbe vivő út. Ami marad, az a Bauhaus-Mies-Corbu féle világ érzékeny újraidézése - a “klasszikus modern”. Nincs ennél kifacsartabb fogalom. Ennek az ismétlésnek lettek világszerte véderőművei az építészeti egyetemek, ahol az ezredfordulóra megszületett a jövő század AKADÉMIZMUSA. A kizárólag a produkció tökéletességét firtató, az eredendő személyes képességeket egy intézményesített modernista kánonnal helyettesíteni kívánó agymosoda. Felállt a Beaux-Art, a nívós szakmai zsűrik, díjak és ösztöndíjak hada, ahol azok a fiatalok számíthatnak támogatásra, akik semmit se tudnak hozzátenni elődeik munkáihoz, ám ezt magas szakmai szinten művelik. A szaksajtóban a szerkesztők is átérzik a “trendet”, és igyekeznek az újabb Dobozsztárokkal és Sztárdobozokkal kitölteni hasábjaikat.

Még mielőtt valaki a teljes elkeseredettség hangját vélné kihallani a sorokból, szóljunk néhány szót a Doboz (és a dobozisták) védelmében is. Először is MINDENKI, aki átesik a 20. század hivatalos építészképzésén, az szükségképpen dobozistaként hagyja el az alma-mátert. (Szinte úgy tűnik, hogy ez a diploma egyetlen valós feltétele.) Ettől kezdve az illető már nem normális ember, aki - bár öntudatlanul - viszolyog a Doboztól, hanem többé-kevésbé megszokja, idővel megszereti azt. Ennek fő okát abban látom, hogy a modern egyetemek csak nevükben universitas-ok, a gyakorlatban a Teljesség helyett a Részletek részleteit oktatják, amik összegét aztán a zavaros “komplexitás” fogalmával illetik. Itt az alkotó gondolat meghal, mielőtt világra jöhetne - a Doboz terve maga a halva született Idea. A professzorok úgy képzelik az archék tektonikáját, mint egy cirkuszi gúlacsoportot, ahol muszáj egy stabil unterman, és a kis archék ennek a vállára kapaszkodnak fel. Szegény professzorok kényszerhelyzetben vannak. Mindenképpen tanítaniuk kell valamit, márpedig itt az ISMERETLEN kapuin kellene dörömbölniük.

Sokan valóban tiszta szívvel és lélekkel törekednek valamire, amiről rettenetes önkínzás felismerni: kevés, mert csak egy újabb Doboz. Amíg egy tervezőt izgat a Doboz, addig nem ismerheti fel annak valóságát. A Doboz szülőatyja, Le Corbusier kevéssel halála előtt érkezett el ide a Ronchamp-i megtérésében. Az ezredfordulón MINDEN építésznek TEREMTŐNEK kell lennie, hogy saját, személyes feleletet tudjon adni a Dobozra. Ebből érthetjük meg a Doboz valódi küldetését: nélküle lehetetlen volna az Organikus Építészet kivívása.

Talán erről írta Ch.R.Mackintosh kis aforizmáját az új korszak hajnalán:
There is hope in honest error, none in the icy perfections of the mere stylist.
(Egy becsületes hibában van remény, ám a puszta stiliszta jeges tökélyeiben nincs.)

Helyes Gábor 

A cikk először az azóta megszűnt wrightclub.hu oldalon jelent meg.

Vélemények (5)
MZ
2009.03.26.
09:46

Az írás számomra is nagyon is leegyszerüsítönek tünik, anélkül, hogy a magot megtalálná. Zavaró továbbá, hogy az áttekintés valahol a "klasszikus modern" építészet befulladásánál megáll (kb. 70-es évek.) Azóta történt ugyanis egy s más. És itt nem (csak) a posztmodern dacra gondolok.

Az építészek már régen nem csak a funkcióból indulnak ki, kontextualizmus, városépítészet, kultúrális (helyi és globális) rendkívüli súlyt kapott. Digitális technikák, 3D CAD tervezés megint csak új irányokat, kérdéseket és problémákat vetettek fel. Az elcsépelt, agyonnyúzott fenntarthatóság és ökológia újabb szempontokat jelentenek.

Különösebb rend nélkül: Zumthor és Ando kontextuális, regionalista vonala egy generációnak jelentett támpontot (itthon is: lsd. kritikai regionalizmus, avagy a téglaépítészek: Nagy Tamás, Turányi, stb.) A másik dolog Koolhaas és az S,M,L,XL: az urbanisztika teljes átgondolása, mély filozófiai gondolatok átültetése épületekbe. Vagy a dekonstruktivizmus mindent tagadó antiépületei (aminek nagy elméleteit Derida és Eisenmann dolgozta ki). Ennek folytatásának tekinthetö a ház, mint táj típusú épületek (példákat UN Studio vagy a Foreign Office Architects munkáiban lelünk) Végül és nem utolsósorban az utóbbi évtized globalizált sztárépítészete (ennek kezdöpontja természetesen Gehry - Bilbao), ahol az individum számít, a kontextus nem.

Más szóval, a doboz ma már nem téma. Vagy legalább is nem úgy, ahogy ez az írás mutatja. Ez teszi anakronisztikussá. Ez a doboz már nem az a doboz. A doboz már nem forradalom. Müszakilag a doboz ma a legolcsóbb, legkönnyebben megépíthetöbb épület. Vagyis az a bizonyos kályha, ahonnan elindulunk. A legkisebb közös nevezö. Mindet ehhez viszonyíthatunk.

bardóczi
2009.03.30.
07:31

@MZ: Már megbocsáss, de én nem látom azt nagy forradalmat. Perszehogy vannak egyébként kivételek. De forradalom nincs.

"Az építészek már régen nem csak a funkcióból indulnak ki": ez nem a posztmodern "vívmány"?

"A dobozrajongók mai nemzedéke nehéz helyzetben van, hiszen számukra nem maradt más, mint a fejlődő technika eszközeivel tovább suvickolni a Doboz kristályfalait. Többek között ilyen formai újítás a 90-es évek vívmánya, a Kanyardoboz. Kiderült, hogy nagy íves formákkal is lehetséges vérbeli Luxusdobozokat kreálni, ha a kellő anyagi háttér biztosított. Ez már a hazugság hazugsága: a csillogó gránit, vagy tükörüveg-falak mögötti tömör betonfalak monstrumai, a régi nóta újabb szomorú strófája." - avagy valóban leragad HG a "klasszikus modern"-nél?

"kontextualizmus, városépítészet, kultúrális (helyi és globális) rendkívüli súlyt kapott" Tényleg? Mondjuk a globális igen. A globalizált sztárépítészet igen. De a többi?

A doboz bizony ma is téma: éppen azért, mert legkisebb közös nevezőnek tekintett. Pedig talán nem ennek kéne lennie a legkisebb közös nevezőnek: erről beszél a fenti a cikk.

 

mB
2009.03.24.
17:37

Milyen szomorú cikk ez… – milyen szomorúan idéz fel korábbi időszakokat, például a kilencvenes évek „organikus kontra modern” mérhetetlenül leegyszeerűsítő szembenállását, de kitágítva akár más, távolabbi korokat és szétválasztásokat is.

Miközben persze minden írásnak, gondolatnak örül az ember, azzal együtt igazából nem értem, hogy hogy kerül elő ez a (tippem szerint tényleg a kilencvenes években íródott, mindenesetre biztos hogy jópár éves*) cikk MOST? Igaz, Bardóczi Sándor hivatkozott erre az új Nouvel-épület kapcsán, de az ő jóval nívósabb érveléséhez képest ez az „alapmű”, mint megidézett előzmény most végigolvasva csak egy nagyon halvány, erőlködős, indulatos vagdalkozás…

És tényleg nem értem: miközben persze sejtem milyen szándék van a szöveg mögött, nem értem, hogy a sok vagdalkozás és minősítés, szomorúbb történelmi korszakok politikai szólamait idéző minősítgetések helyett miért nem fordított a szerző egy picivel több energiát a fogalmainak tisztázására, az érvelésének felépítésére, stb? Próbálnék is rá érdemben reagálni – de mit lehet válaszolni egy ellenséget kreáló, ezt az „ellenséget” fantomizáló, cinikus, mérhetetlenül leegyszerűsítő írásra?... 

Részemről most semmit, mindenesetre ennek kapcsán kicsit örülök annak hogy mostanság nem születnek ilyen írások (hogy nem ilyen írások születnek), illetve (idézetet ferdítve) „jó hogy vége a kilencvenes éveknek, és nem jön újra el”… 

*közben utánanéztem: a cikk valóban rég, 1998-ban jelent meg először, az Országépítőben.

bardóczi
2009.03.25.
08:00

@mB: A cikk az én kezdeményezésemre, és HG belegyezésével került fel éppen most, és éppen a Nouvel épület kapcsán kialalkult vita miatt az ÉF-re. És valóban, 1998-ban az Országépítőben is megjelent. Jómagam rendkívül értékes, és éppen az indulatos (érzelmes) ám (érted haragszom és nem ellened) típusú, metszően pontos értékelése miatt szeretem ezt az írást, és sem halványnak sem erőlködősnek nem tartom. Alkalmasnak arra, hogy eléggé felbosszantson ahhoz építészetről gondolkodókat, hogy beinduljon a fantáziájuk, megnyiljanak, megnyilatkozzanak és (talán) tanuljanak is tőle.

Gábor egy egész ciklust írt egyébként erre a vonalra (Wright-modern-konzol elv-igazi organika-városépítészet-Természet) fűzve, aminek egyik eleme ez az esszé. Ha ebből a cikkből közvetlenül nem is, de az egész fűzérből kiderül: az organikus kontra modern nem létező ellentétpár, mert a "Helyes-modern" (itt most játszok a szavakkal) éppen a modernnek az organikussal való összeillesztésén fáradozik.

Korábban a wrightclub.hu (ne keresd, már nincs) domain alatt gyűltek ezek a tanulmányok, miközben szezációs házakat épített "wright-zombie"-ként itt, Magyarországon. Miközben például ez a cikke 10 év távlatából aktuálisabb, mint valaha. Hogy mindössze egy nap alatt kapott 600 klick-et, ezt jelzi. Egyébként születnek ilyen írások ma is (ilyennek tartom "Bachmann Péter" ténykedését), és én meg annak örülök, hogy még születnek, mert szükség van rájuk...

Én például élvezném, ha érdemben is reagálnál az írásra és kialakulna egy termékeny vita. üdv: B.S.

mB
2009.03.25.
21:48

@bardóczi: Próbálnék érdemben reagálni, és igazából az előbbinél is ezzel indultam neki – de nem megy. Két okból nem: egyrészt mert a szöveg alapüzenetével egyetértek, tehát nincs mit vitatkozni: igen, sokminden szárad a „modernizmus” lelkén. De az írás maga… 

Csak ismételni tudom magam: egy ilyen leegyszerűsítő, mindent egybemosó, általánosítő szöveggel nem lehet vitatkozni. A megfogalmazás nekem TÉNYLEG a politikai propagandaanyagok világát idézi, az ehhez szükséges egyszerűsítésekkel, és a határozott, kétséget nem ismerő felosztással: „Mi és ŐK”. 

Ehhez nincs kapcsolódási pontom. Szívesen és kíváncsian olvasom Ferkai András esszéjét a „Modern építészet másik hagyományáról”, Déry Attila modernizmus-kritikáját (oly sok egyéb írása mellett) a „Forma visszaszerzése” című kötetben, Venturi „Összetettség és ellentmondását”, vagy akár a Te gondolataidat a konzol, az átmeneti terek, a külső és belső összekapcsolása témájában – és ráadásul azt is kell hogy mondjam, hogy egy hajóban evezünk a fenti „beszélgetőpartnerekkel” (szándékosan nem írom, hogy „egy oldalon állunk”). De ezt a szöveget itt nem tudom jóérzéssel olvasni, ennek a kérlelhetetlensége a (gondolom amúgy szándékolt, esetleg lehetséges) humorát is kiöli, az egyöntetű gúny és cinizmus egysíkúvá, unalmassá és monotonná teszi, így mint szöveg számomra nagyon nehezen fogyasztható. És ismét: az alapüzenetét sem tudom sehogy máshogy értelmezni, mint hogy "egy nagy vastag ecsettel egy hangsúlyos piros volnalat kell húznunk Közénk és AZOK közé" (ja tényleg: én vajon hol lehetek, melyik oldalon?...)  

Az élet jóval sokszínűbb, izgalmasabb, ellentmondásosabb, érdekesebb annál mint ami ebből a cikkből sugárzik – erre mondom, hogy szerencsére… Pardon. 

Amúgy tényleg kíváncsi lennék mások, a sok egyéb olvasó véleményére. 



ui:Az ember véleményét nyilvánvalóan befolyásolják persze korábbi tapasztalatok, élmények is, és a fenti szöveg olyan sok fájdalmasan kudarcos párbeszédet idéz fel a már emlegetett „organikus kontra modern” időszakból, ami nyilván nem hagy érintetlenül; vagy olyan emlékeket, mikor a Vándoriskola vezetője a vándorkönyvében épphogy kirúgással nem fenyegette meg az azóta amúgy méltán országos karriert befutó építészt csak és kizárólag azért, mert egy munkájában lapostetőt merészelt alkalmazni… Ugyanez a mérhetetlenül egyszerűsítő, szinte egyenletekben gondolkodó világlátás. Szóval nehezen tudok ettől a világtól elvonatkoztatni – és ilyeténformán tényleg örülök, hogy nem ebben élek (és éltem), hogy nem így, nem ekkora ecsettel húzott piros vonalak között. Hát ezért sem igazán tudok vitatkozni itt.(Bachman Péter dolga egy teljesen más kategória, eszembe se jutna együtt emlegetni: a találó kritika, a rejtélyesség, a humor, az önmagunkkal való szembesülés, akár – itt mindebből mi említhető fel?...)

Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk