Pályázatok/Nemzetközi

EASA pályázati felhívás

1/0
Hirdetés
1/0
Pályázatok/Nemzetközi

EASA pályázati felhívás

2014.03.25. 10:01

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Magyarország

Magyarország várhatóan 5 hallgatót küldhet a táborba, akiket egy kétfordulós pályázat útján a nemzeti kapcsolattartókból és független szakemberekből álló zsűri választ ki. Az építészhallgatók mellett az építészet iránt érdeklődő, más társterületek hallgatóinak jelentkezését is várjuk (tájépítészek, képző- és iparművészek, stb.)

Az EASA (European Architecture Students’ Assembly) európai építészhallgatók intézménytől független legnagyobb közössége, amely 1981 óta minden évben más-más országban rendezi meg kéthetes, előadásokkal és műhelymunkákkal egybekötött nyári alkotótáborát, amin több mint 40 ország 400 építészhallgatója vesz részt. Az esemény idén 34. alkalommal július 20 - augusztus 3-ig Veliko Tarnovoban, Bulgáriában kerül megrendezésre.

A tábor témája: SYMBIOSIS

Részvételi pályázat:
Mit tennél a kérdőjel helyére? Az ábrából kiindulva szabad asszociációk bemutatását várjuk. A pályamunka témája a szimbiózis, ami jelentheti két élő szervezet, vagy tágabb értelemben két fogalom szimbiózisát. A pályamunka formája kötetlen, lehet előadás, rajz, képzőművészeti alkotás, zene, tánc, stb.

Az első fordulóban a pályázók e-mailben küldik el munkájukat, majd a legjobban sikerült pályázatok alkotóit egy személyes prezentációra hívjuk meg az Építész Szakkollégium műtermébe. A bemutatást egy kötetlen, angol nyelvű csoportos beszélgetés követi, ahol a pályázók angol nyelvi kommunikációs képessége is felmérésre kerül.

Eredményhirdetés:
A pályaművek bemutatását követően négyfős zsűri választja ki a nyertes pályázókat. Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Az első forduló beadási határideje: 2014. április 8. kedd éjfél
A személyes bemutatás időpontja és helyszíne: 2014. április 11. péntek du. 5 óra, Bercsényi Építész Kollégium, 1117 Budapest, Bercsényi utca 28-30.

Részvételi díj:
180 euro, amely tartalmazza a szállást, az étkezést és a workshopon való részvételt. Az utazás költségeit a részvételi díj nem tartalmazza.

Az EASA014 hivatalos honlapja

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.