Elhunyt Kampis Miklós

Életének 85. évében elhunyt Kampis Miklós Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Kampis Miklós a BME Építészmérnöki karán szerezte meg építész diplomáját, ami után a városépítés-városgazdálkodás szakmérnök szakot is elvégezte. Mindezek után hamarosan Kaposvárra került, a Somogytervnél önálló műterme volt, ahol a fiatal építészek munkáját vezette, segítette, velük mérte fel a ´70-es évek elején a megye több műemlékét is. Kaposváron több épület és a belváros is neki köszönheti létrejöttét, ő volt az, aki a város első sétálóutcáját, illetve a sétálóutca fogalmát meghonosította Magyarországon. Várostervezői munkásságáért 2001-ben Kossuth-díjat kapott, többek között „Kaposvár belvárosának emberi léptékű újjáalakítása érdekében kifejtett tevékenységéért."

„Az építészet mindig is szakrális tevékenység volt. Egy fantasztikus dolog. Az ember ezáltal alakítja környezetét. Ennek persze mindig úgy kellene történnie, ahogy a természet működik. Márpedig a természet nem akárhogy működik. Olyan erők működnek benne, amelyekkel még egy átlagos építész sincs tisztában."

Kampis Miklós Makovecz Imre hatására kezdett antropozófiával foglalkozni, a ´70-es évektől stúdiumokat, tanfolyamokat szervezett. Életében, munkásságában hangsúlyos szerpet kapott a népi építészet: a Somogyterv tagjaként a somogyi népi emlékek felmérésével és a szennai falumúzeum fejlesztésének előkészítésével foglalkozott. 1976-ban a kezdeményezésére jött létre a Dél-Dunántúli Építész Stúdió, amely az állami tervezőirodák keretein túlnyúló, szabadabb együttműködésre adott lehetőséget. A 60-70 fős tagságban kaposvári, pécsi, szekszárdi és zalaegerszegi építészek voltak a meghatározóak. A Stúdiót, melynek 1980-ig igazgatója volt, később antropozófiai tanulmányaival együtt a Kós Károly Egyesülés közvetlen előzményeként értékelt.

1983-ban Lőrincz Ferenccel, L. Szabó Tündével és Kovács Péterrel közösen tervezte legjelentősebbnek tartott munkáját, az új kaposvári köztemetőt, amely az 1987-es áttervezés ellenére nem épült meg. A köztemető koncepciójáról Csernyus Lőrinc így írt: „A Kaposvári Déli Temető vagy a városközpont rekonstrukció során minden építésznek megvolt a saját feladata, amelyből az „egész" összeállt. Így formálódott az együttgondolkodás, az együttdolgozás. A Temető terve egyszerre volt épülettervezési és szerkezettervezési feladat. A kiindulás azon az alapvetésen alapult, hogy a régi kultúrák ember- és világképe teljes egységbe tudta foglalni az élők és holtak világát. A szellemi és fizikai vagy természeti és morális világot, amelyeket a mai tudatban szakadék választ el egymástól. A halál és születés elválaszthatatlanok egymástól. Átmenetek a létesülés folyamatában. KAPUK, melyeken keresztül az egyik világból a másikba átléphetünk." Kampis Miklós kezdeményezésére alakították ki a kaposvári belváros sétálóutcáját, amely a maga idejében párját ritkító beruházás volt Magyarországon, illetve részt vett a város 1985-ben elfogadott rendezési tervének készítésében. 2001-ben Kossuth-díjal ismerték el munkáját.

Rendszeresen tartott antropozófiai kurzusokat, eleinte a Makovecz által alapított visegrádi építőtáborokban, majd a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában. 1989-ben meghatározó szerepet játszott az organikus építészet művelőinek legfontosabb magyarországi szervezete, a Kós Károly Egyesülés létrehozásában, amelynek 2004-ig igazgatója volt (ekkor tiszteletbeli örökös tagnak választották). Közreműködésével jött létre az egyesülés Vándoriskolája, illetve a Szabadoktatási Kollégium. A rendszerváltást követően a szakmai közéletben is szerepet vállalt: 1997–2001 között a Magyar Építész Kamara elnökségének tagja volt, 1997–2005 között a Somogy Megyei Építész Kamara elnökeként dolgozott. 2000 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A kétezres években a Műegyetemen oktatott „szerves építészet" tantárgy egyik előadója volt.