Építészek Kamarája?

Koós Miklós építész hozzászólása Vincze László "Tejbe sírni" címû írásához

dézet Vincze László építész írásából, „Tejbe sírni" címmel jelent meg:

„ (…)
Meglep, vajon miért nem születhetett korábban eredmény a Siklós ellen kezdeményezett kamarai etikai vizsgálatban? Miért volt képtelen a kamarai-etikai bizottság még az építési engedély kiadása elõtt meghozni a határozatot Siklós kizárásáról?
Augusztus 23-án a IX. kerületi Önkormányzat kiadta az építési engedélyt Siklós tervére, és az szeptember 13-án jogerõre emelkedett.
„Édesapám szokta mondani, hogy kiömlött tejbe kár belesírni. Az államtitkár úrnak megvannak az eszközei, a miniszter úrnak pedig a szuverén joga ahhoz, hogy a céljaiknak inkább megfelelõ személyt preferálják." (interjú Beke Lászlóval, a Mûcsarnokból távozó fõigazgatóval - Magyar Narancs)
Milyen igaza van… „
--------------------------------

Én sokkal sarkosabban fogalmaznék, mint azt Vincze László teszi. Bár a tej valóban kiömlött, de az ottmaradt  "folt"  tanulságai azért megmaradtak nekünk, azok a tanulságok is, amiket sokan szeretnének elbagatellizálni.
Miközben esztétikáról, formákról, stílusokról vitatkozunk és szörnyülködünk egy diktátori hatalommal felruházott kormánybiztos ténykedésérõl, no meg  Siklós Mária építészi kvalitásairól, észre kellett volna venni, hogy abban a pillanatban, amikor - egy az építész szakma nagy része által megbírált és elfogadott terv - Bán Ferenc terve alapján megkezdett építkezést leállították, akkor színre lépett a politika, amellyel szemben a fenti szakmai-mûvészi szempontok hatástalanok.

Az építendõ kiemelt közintézményeket a hatalom szereti kisajátítani magának. Emlékmûveket akar emeltetni saját nagyságáról (ahogy teszik most legújabban a BS-sel is). Ez két éve sem szakmai ügy volt, és ma sem az. Ha pedig nem az, akkor más eszközök és más fórumok kellenek.

Ki kell mondani és tudatosulni kell mindenkiben, hogy mindez a „cirkusz" csak azért történhetett meg, mert a jelenleg kormányzó politikai elit nem lett volna hajlandó egy olyan Nemzeti Színházba beülni (és ünnepeltetnie magát) a majdani nyitó elõadáson, aminek alapkövét politikai ellenfelük, Horn Gyula fektette le. A politika sajnos már csak ilyen Magyarországon. Mindaz a herce-hurca, ami lassan 2 éve tart, innen eredeztethetõ.

De mi is (nem) történt az építkezés leállítása után?

Elkezdõdtek a viták, a vádaskodások, a televíziós szópárbajok. Nyilvánvalóvá vált már akkor, hogy a hatalom oldaláról senki sem akar érdemi párbeszédet.
Belátva a kamara és saját helyzetének tarthatatlanságát - és ahogy ez a nagyvilágban szokásos - lemondott kamarai elnöki tisztérõl Callmayer Ferenc. Sajnáltam, de egyben minden tiszteletet megérdemel ezért a döntéséért, majd ahelyett, hogy ez figyelmeztetõ jel lett volna, az Építész Kamara belement egy olyan zsákutcába, amibõl nem volt kiút. Nem elég, hogy hagyta, hogy lábbal tiporjanak meg egy VALÓDI pályázaton gyõztes építészt, asszisztált egy olyan folytatásban, amiben mindenki számára nyilvánvalóan „kilóra" megvették a szakmát.

Kiírtak egy meghívásos pályázatot - ahogy elsõ munkahelyemen mondták - „épület felsõrész készítésre", ami önmagában megalázó és mindenféle szakmaetikai szempontból elítélendõ, mégis a kollektív visszautasítás helyett vállalkozott rá jó néhány neves építész és jópáran  pedig arra, hogy mindezt majd elbírálják (komoly honoráriumért), ezzel igen súlyosan megsértve az  érvényes és elfogadott korábbi pályázat nyertesét.

Mindezt ahelyett, hogy az Építész Kamara azonnal megbízott volna pl. egy ügyvédi irodát a kormánybiztosi döntések (akár bírósági per általi) megakadályozására. Továbbá nem mondta ki azonnal, hogy Siklós Mária olyan súlyos vétséget követett el, hogy azonnali hatállyal kizárja a kamarából, ezzel megfosztva õt mindenféle tervezési jogosultságától, ha kell mindezt szintén bírósági megerõsítéssel, lehetetlenné téve a kormánybiztosi döntést.

Nem ezt tette a kamara, de más eszközhöz sem folyamodott, sajnos a pályázat gyõztese sem. Udvarias hangú, baráti „nyílt" leveleket irogatott ahelyett, hogy ügyvédhez fordult volna, akár õ, akár a Kamara. Ezt is elmulasztották.
A hetekig tartó sikertelen tárgyalások után mégis beadásra került az engedélyezési terv. Ekkortájt ébredt az Etikai Bizottság és gyorsan kizárta S.M.-t, de már késõn.

Ez a történet.
Azt gondolom, hogy amellett, hogy vérforraló a hatalom ilyen mérvû beavatkozása egy olyan ügybe, melynek egyik meghirdetett célja, pont a nemzet összefogása (és amiért annak idején Gobbi Hilda felajánlotta a 100000 Ft-ját). Mindezt pedig egy olyan helyszínen, ami Budapest látképének igen fontos része lesz., nem csak a következõ választásokig, hanem valószínûleg sok-sok évtizedig.

Megkockáztatom, hogy színházról kevesen tudhatnak annyit az építészek közül, mint Siklós Mária, aki jónéhány színház rekonstrukción van már túl, de hát itt nem arról van szó, hogy jó építész vagy nem jó építész, egy ilyen feladathoz ez nem elég. Társtervezõként minden bizonnyal lehetett volna hasznosítani a tapasztalatait.

Az építész társadalom, amelyik régen elveszítette legfõbb érdekérvényesítõ fórumát, a saját minisztériumát és az elmúlt évtizedben össze-vissza csapódott különféle minisztériumok fõosztályaként, régóta várta egy érdekeit valóban képviselõ szervezet létrejöttét.

Ki kell mondani, hogy a létrejött Építész Kamara ezen elsõ súlyos próbatétel során csúfosan megbukott. Saját etikai normáit átlépve vállalt részt egy olyan pályázatban, amiben ismételten lábbal tiporták, mind a szakmai, mind a jogi normákat. Ország-világ elõtt vált nevetségessé az egész építész szakma (és nem látom ennek semmilyen következményét a Kamarán belül).
Ha a Kamara nem képes betölteni azt a feladatot, amiért létrejött, akkor talán joggal kérdõjelezhetõ meg a puszta léte is. Ha egy ilyen nyilvánvaló sorozatos jogsérelem megakadályozására, de még annak kísérletére sem volt képes a Kamara, akkor sajnos nem több, mint a befolyó tagdíjakból mindössze önmagát fenntartó szervezet.

Ezen közben úgy csinálunk, mintha nem is történt volna semmi. Talán nem járok messze az igazságtól, amikor azt mondom, hogy ha a tervezési jogosultság nem lenne kötve a kamarai tagsághoz - a kötelezõ kamarai tagság mostani megszûntével, az érdektelenség miatt - a legtöbben valószínûleg kilépnénk belõle.  

Koós Miklós
építész

Pécs, 2000. nov. 29.