Építészeti séták Kelet-Németországban‏ III. - Ha Dessau, akkor Bauhaus

A keletnémet útinapló harmadik fejezetében Dessauba látogat Bereczki Sándor, Mészáros Gabriella, Teráz Béla – és velük mi is. Fennállásának másfél évtizede alatt alig több mint két tucatnyi tanár és nagyjából ezer diák fordult meg a Bauhaus falai között, de a híres iskola működése az építészetben forradalmi változásokat hozott. Ma nem csak az oktatási, hanem a tanárok lakásaként szolgáló épületeket is megtekinthetjük, s eközben egyfajta időutazásban lehet részünk.

Bauhaus-emlékek Dessauban

Szász-anhalti utazásunk harmadik napja a Harz-hegység kapujának tartott Ascherslebenben felvert „táborunk"-ból Dessauba vezetett. Mint eddig is és eztán is, az útépítések miatti többszöri terelések, kitérők jelentősen megnövelték mind az úti távot, mind a menetidőt, de végül is motorizált zarándokutunk elérte a dessaui célt is.

Dessau a Mulde folyó nyugati partján fekszik, mely a város északi határán kanyargó Elbába torkollik. A város és mellette a természet: mezők, vad erdők, árterek váltogatják a mai napig egymást, mostanság is gyakran fenyegetik árvizek. Ipara korábban sem volt jelentős, de a feltörekvő város a XVIII. század második felében a német felvilágosodás egyik központja lett. Mivel most is Béci vezet, nekünk többieknek van időnk a táj és város kapcsolatában elmélyedni. A kép romantikus: kanyargós utunk szinte észrevétlenül vezet át az ártéri erdőkből a fákkal szegélyezett, széles utakkal kiépített városba. Keressük a Bauhaus központi épületegyüttesét, mely a városias szövet és a kertváros határán áll. Idilli környezet, laza beépítés, széles, jól tagolt utcarendszer. Most is érezzük a – minden tekintetben – szabad levegőt.

Az 1919-ben két weimari művészeti iskola összevonásával alapított Állami Bauhaus intézménye az áporodott levegőjű kisvárosból – az 1924-re már sorozatossá vált támadások miatt – költözött ide, ahol Dessau város megbízásából és anyagi forrásaiból emelték az iskola új épületeit. Az 1926-ra elkészült központot és a mesterek lakóházait – az akkori igazgató, az alfeldi Fagus-Werke épületeivel már hírnevet szerzett – Walter Gropius tervezte, alkotótársa a berendezéseknél Breuer Marcell volt. A kor kiváló művészeinek sora – nemzetiségre való tekintet nélkül – dolgozott a tanári gárdában. Csak általunk, önkényesen kiragadva néhány név: Itten, Klee, Meyer, Kandinszkij, Moholy-Nagy, Breuer Marcell, Mies van der Rohe. A kor minden jelentős alkotói, szellemi irányzatát megtaláljuk itt. Fennállásának másfél évtizede alatt (1919-1933) alig több mint két tucatnyi tanár és alig több mint ezer diák fordul meg az iskola falai között – akik közül csak néhány „építész" –, de a Bauhaus működése mégis leginkább az építészetben hozott forradalmi változásokat.

 

 

A nemzeti szocialista mozgalom nyomására az akkor „Hochschule für Gestaltung"-nak nevezett Bauhaus 1932-ben bezárja kapuit. A sors sajátos fintora, hogy a nácik hatalomra jutásuk után az épületeket lefoglalják, és pártfőiskolát üzemeltetnek benne. A háború után, a súlyos bombatalálatok érte épületeket részben átalakítják (pl. a függönyfalas főhomlokzatot néhány évtizedre parapetes szalagablakok váltják fel). A jelenlegi állapot az 1974-es műemlékké nyilvánítást követően – az 1976-ban befejezett rekonstrukció és a 2006-os újabb felújítás eredményeként – már ismét az eredeti gropiusi elképzeléseket tükrözi, de nem csak építészeti megjelenésében, hanem az itt működő Alapítvány tevékenységének szellemében is.

A Bauhaus „munkaiskola" volt, az oktatás az ipari jellegű műhelymunka és a művészeti szemlélet egységének megteremtésére törekedett. Mesterek és tanítványok közössége volt. Gropius az ő számukra alkotja a Bauhaus központi épületegyüttesét és a hét mesterlakást magába foglaló villákat. A ma Gropiusallee-nak nevezett út mentén álló központi épületkomplexum öt egymáshoz kapcsolódó, de változatos magasságú és karakterű épületszárnyában tantermek, műhelyek, adminisztrációs hivatal, közösségi, ünnepi terek és diákszálló helyezkedik el, példaértékűen átgondolt funkcionális tagoltsággal. A műhelyépület háromszintes, teljes épületet átfogó üvegfala az első igazi függönyfal, mely megvalósítja Gropiusnak az épülettel kapcsolatos legfontosabb gondolatát. Kristálytisztán tetten érhető a szerkezet és forma összhangja, ehhez társul az egész komplexumot jellemző, hangsúlyozott aszimmetria, a fehér felületek keménysége mint a XX. század elejének újító építészeti törekvéseinek összegződése, az akkor uralkodó akadémikus szemlélettel való megtestesült szembefordulás. Valódi fordulópont volt ez az építészetben. 1926. december 4-én, az dessaui iskolaépület megnyitásakor hangzott el az, hogy a Bauhaus olyan, a modern élet struktúráját tükröző mozgalmat indított el, mely gyorsan túlnőtt Németország határain. Gropius szavai szerint: „ez a mozgalom nem egy ember műve volt; a mesterek és a növendékek együttműködéséből, gondolataik világosságából és szenvedélyességéből fakadt".

 

 

Gropius az iskolát 1919-től 1928-ig vezette (36-45 éves kora között!). Hannes Meyer építész követte őt másfél évig (érdekesség, hogy önálló tervező műhely csak 1927-ben, az ő vezetésével alakult meg). A Bauhaus véglegesen 1933-ban – a Gestapo által végrehajtott megszállással – szűnt meg, az igazgató ekkor már Mies van der Rohe volt. Erre az időszakra esnek Rohe első remekművei: Barcelona pavilon, Tugendhat-ház és az ide tervezett bútorok (Barcelona fotelek, Tugendhat-karosszékek), melyek a Bauhaus eszme megtestesülései. Rohe ekkor 43 éves volt.

Az 1994-ben létrehozott Stiftung Bauhaus Dessau által működtetett intézmény kiállítóterei a közönség által is látogathatóak. Természetesen mi – pusztán belső késztetésből – a nem látogatható tantermi és műhelyszinteket is kénytelenek voltunk bejárni. 2011 augusztusában, ottjártunkkor, Wilhelm Wagenfeld munkásságáról szerkesztett, átfogó kiállítást nézhettünk meg. Döbbenettel láttuk meg a forma-tanulmányokban számos mai háztartási tömegtermék prototípusát.

 

 

A központi épületegyüttestől néhány saroknyira a kertvárosban, négy teleknyi területen – nevezzük inkább parknak –, polgári lakóházak között állnak a mesterek házai, melyeket szintén példásan „restauráltak". A korabeli kép tanúsága szerint a Bauhaus eszme és a természet tisztelete nem álltak messze egymástól. Ma eredeti állapotukban nézhetők meg, milyen lakásokban éltek és alkottak a Bauhaus mesterei.

 

 

A kétlakásos villaépületek alapvetően egyformák. Ikerházak, de nem tengelyesen, hanem középpontosan tükrözött tömeggel, a földszinten hasonló, de az emeleteken már teljesen eltérő elrendezéssel. A korabeli izometrikus képeken jól tetten érhető a szerkesztési szabály, alaprajzot sajnos nem sikerült találnunk.

 

 

Érdekesség, hogy csak Gropius és Moholy-Nagy rendezte be lakását Breuer Marcell bútorokkal, a többiek saját bútoraikat hozták. Klee és Kandinszkij saját művészi elképzeléseik szerint alakították a lakásaik belső tereit, felületképzéseit, bútorozását. Elementáris élmény volt látni a megelevenedett Klee-kép ablakkeretet, a Kandinszkij által tervezett – még vakolatában is eredeti – szobákat és műtermet, a nagy műgonddal kidolgozott, színezett lépcsőházakat.

 

 

Mivel a napi zárás előtt egy órával toppantunk be, szinte magunk voltunk – vendégségben Kandinszkijéknál! Állunk az emeleti műterem csendjében, és halljuk, ahogy Nina Kandinszkij a földszinten kicsit csörömpöl a csészékkel. Mindjárt mehetünk teázni – 1928.

Legnagyobb szívfájdalmunkra a háborús bombázásoknak teljesen áldozatul esett a Gropius által lakott villa – akárcsak a Moholy-Nagy László egykori tanár-lakását magába foglaló épület is. A Kandinszkij-élményt nem élhettük át páratlan tehetségű hazánkfiánál. Két további Bauhaus épületet is felkutattunk. Mindkét épület mintaértékű állapotban van, korabeli képüket látjuk, melyek a mai város élő, szerves alkotóelemeit képezik.

A város északi határán, az Elba partján álló, Carl Fieger által 1929-30-ban tervezett Kornhaus Éttermet rendezvény miatt csak kívülről tudtuk alaposan megszemlélni. Az esküvői tömegben elvegyülve ugyan feltűnést nem keltettünk, de mi éreztük magunkat kínosan.

 

 

A Foglalkoztatási Hivatalnak épült, Gropius által 1927-28-ban tervezett középület vasárnap lévén zárva volt – ma is városi hivatal működik benne. Itt szembesültünk azzal, hogy a funkcionális építészet hajnalán milyen sokszínűséget engedett meg magának a modern építészetet Dessauban megalapozó Bauhaus-iskola. Elsőre úgy elmentünk autónkkal a földszintes, városi park közepén álló épület mellett, mint a gyenge kezdők. Mivel konkrétabb címünk nem volt, minthogy August Bebel Platz, kiszálltunk egy NDK-s panelház melletti parkolóban és átfésültük a térnek nevezett parkot Bauhaus-jellegű épületet keresve. Meglepődve szembesültünk a sárga téglaburkolatú homlokzattal, a racionális acélvázhoz képest – az építése korában – szokatlan íves alaprajzi kialakítással, melynek révén a hagyományos cellás kialakításhoz képest jobban kiszolgálta az üvegtetős központi térben megforduló jelentős számú ügyfelet. Elgondolkodtató, hogy ezen mintaépületnek a funkciót elsődlegesként kezelő tanulsága ellenére a modern irodaház-építészet évtizedeken keresztül mégis a cellás rendszert részesítette előnyben.

 

 

A Carl Fieger magának 1927-ben tervezett és épített villaépületét, melynek formai megoldásai oly sok hazai neo-bauhaus épület megjelenését meghatározzák, a lemenő napra és jelenlegi magánhasználatára való tekintettel már nem kerestük fel a Südstrassén.

A nap zárásaként egy a közelmúltban átadott, a szövetségi hivatalnak helyt adó, a városi vasút melletti egykori barna-övezetben emelt épületegyüttest fedeztünk fel. Igaz, itt is csak a körbejárásra futotta, de a régi ipari és raktárépületek, iparvasút-mementó és a manapság környezettudatosnak nevezett – inkább lelkiismeretes, illetve a szükséges időráfordítást lehetővé tevő – tervezés eredményeként születő új épületrészek együttese így súlyos gondolat-hullámzást váltott ki. A földszinti belső terek kialakítása kívülről is izgalmasnak ígérkezett, de kívülmaradásunkkal megúsztuk minimum a sárga irigységet. Majd ha legközelebb arra járunk… mert van miért. Addig is ezúton közzétesszük vizuális élményeinket.

 

 

Bereczki Sándor, Teráz Béla, Mészáros Gabriella

---

Irodalomjegyzék:      

• Stiftung Bauhaus Dessau / Alkalmi kiadvány – 2011
• Vámossy Ferenc: Korunk Építészete
• Preisich Gábor: Walter Gropius

Kapcsolódó oldalak:

Építészeti séták Kelet-Németországban‏ I.

Építészeti séták Kelet-Németországban‏ II. - Történelem és érzések Lipcse belvárosában