építészet : környezet : innováció

Építészkongresszus 2017 - az Építész viszi át a Szerelmet a túlsó partra?

Hanusovszky Katalin eseménybeszámolójának második felében a kongresszus külföldi előadóinak mondandóját foglalja össze - a szlovéniai Andrej Kalamar, a bécsi Dieter Henke és Marta Schreieck, a horvát Sven Jonke, az ír John Tuomey és Sheila O’Donnell és a japán Sou Fujimoto beszéltek építészeti hitvallásukról.

Andrej Kalamar (Studio Kalamar Ljubljana) Szlovéniából jött. Gyorsan pergő képsorai egy életművet mutatnak be. Szlovénia, mintha nem is a keleti blokkból szakadt volna ki. Komolyan veszi magát. Ilyen Kalamar építészete is. Ljubljana központja, LEV Office Building - piros és üveg, mozgalmas vertikális struktúra. 


LEV Office Building - építész: Andrej Kalamar


Régi mozi fehér kockájából színház, kiegészítve, bővítve. Szlovénia is őrzi a közelmúlt közép-keleti építészeti egyformaságát. Mégis óvatosan nyúl a házakhoz, megmenti, amit meg lehet menteni. Szép, intelligens megoldások, integrálva a meglévő környezetbe, szerény, de elegáns, korban élő anyagok. Nem akar felülbeszélni. 


Park színház, Muraszombat - építész: Andrej Kalamar


Hatalmas program ez és újabb ötven évig meghatározó építészeti arculat.


DINOS üzemépület, Ljubljana - építész: Andrej Kalamar


Az ipari építészetnek is van költészete, mondja Kalamar. ”Szerelembe estem az energiával” - mutatja a méretei ellenére barátságos csarnokban mozgó 130 tonnás darut, és hiszünk neki.

Még egy kutyakiképző is tud nem tájidegen lenni, hosszú zöldekkel burkolt test, a tetősíkok enyhe lejtésű mozgatásával. Olyan, mint a mező, amiben áll.


Rendőrségi kutyakiképző, Ljubljana - építész: Andrej Kalamar


Less is more” Mies híres mondása, melyet Andrej szerint csak a zseniknek szabad kijelenteniük. Mi, többiek, gondolkodjunk arányosan. Ő ezt teszi. Középületei sok üvegfelületet tartalmaznak, itt is sok a meglévők felújítása, kiegészítése. Minden ház átgondolt, energiatudatos, környezetét tisztelő. Van valami puhaság a sok indusztriális anyag mellett, lekerekítések, egy bejárat megkomponálása, az ember jelenléte. De miért less, mikor „more. is. more” (hi ! Roy G.Black!). Moravske Toplice uszoda - fa és üveg, nagy felületeken. Hatalmas épület a semmi közepén - és semmi felesleges. Valamennyi épület fotótrükkök nélkül jelenik meg a vetített képeken, a környezet teljes őszinteségével. 


VIVAT uszoda és wellness, Alsómarác - építész: Andrej Kalamar


És egy fontos felismerés: „capital is friend”. A befektető ugyanis a barátunk és nem az ellenségünk. Persze tudjuk róla, hogy nagyobbat akar, környezetszennyezni akar és csak az érdekei szerint lép. De jobbnak kell lenni nála, meg kell mutatni, hogy lehet másképp és ezt úgy kell tenni, hogy elfogadja és megértse. Ez is építészet!

Koper 365 m-es épületet akart a város közepébe. Győzködni kellett a városvezetést, hogy a történelmi várost nem érintheti ez a látvány. „Arrébb vittük és Koper kapott egy Copacabanát” - egy tengerparti sétányt, ami ellensúlyozza a magas ház kellemetlen látványát és így megmenti a történelmi városközpontot.


Koper városfejlesztési koncepció - építész: Andrej Kalamar


Kalamar szereti a természetet és építészete arra irányul, hogy óvja is, tudatosan, de szélsőségek nélkül. Véleménye szerint a „passive building” a passzív emberek háza. Ezt az építészeti törekvést a „mistakes” cím alá sorolja. Az energiamegtakarítás ilyen formájához képest több, ha a természettel együtt élünk. Ne zárjuk be az embereket csak azért, mert megtakarítottunk 100 euro-t! Záró gondolat és tanács: abban a korban, amikor az emberek katalógusból választanak házat, legyünk képesek ennél többre - ne csak szép házakat, de szép környezetet hozzunk létre építészeti tudásunkkal.

Dieter Henke, Marta Schreieck Bécsből jöttek. Ahogy haladunk nyugat felé, érezhetően nő az építész felelős magatartásának kívánalma. A javarészt pályázatokon elnyerhető megbízások mellett számolnia kell a megtérülési időt minél rövidebbre leszorító ingatlanfejlesztői nyomulással is, bár Ausztria esetében a tervező munkáját segíti az erős társadalmi kontroll. A Henke Schreieck Architekten iroda ebben a közegben dolgozik, portréjukból megismerhetjük stratégiájukat: a kreatív innováció önmagában nem elég, kell az építész „harcra készsége”, építészeti és finanszírozási kérdésekben egyaránt. Csak így jön létre minőség.


Terrassenhaus Seefeld - építész: Dieter Henke, Martha Schreieck


A korai munkákból teraszház 1989-ből (Terrassenhaus Seefeld). Merész vállalkozás, az ismert osztrák hegyi dizájnnal szembemenő, mai építészet. Az épület gyönyörűen ül a meredek telken, mögötte erdő, de az osztrák néplélek háborog - „a falu legrondább háza”, mondják. A modern óvatos nyomulása az osztrák vidéki trachtenben nem most kezdődött, a 30-as évek szállodáiban már megjelent az új tendencia. Henke-ék fotó alapján rekonstruálnak egy ilyen kis hotelt, bauhaus-os vasbeton pergolával, csodaszép. Van a tó szédületes látványára redukált, „Bellevue” szálloda is Zell am See-ben, faborítással, 40 m2-es teraszokkal és persze helyi rosszallással. 


Büro- und Gescheftshaus MH36 Wien - építész: Dieter Henke, Martha Schreieck


Bécs megengedőbb a kortársakkal, bár ez nem mindig jó. Az MH36 Wien irodaház viszont jó (Büro- und Gescheftshaus MH36), a beépítést meghatározó mestertervi ajánlásokkal kell a városi foghíjtelekre egy figyelemfelkeltő és illeszkedő épületet letenni. Henke-ék a mesterterv tiszteletéről és fontosságáról beszélnek. Ez a tervfajta rögzíti azt az előkészítő munkát, ami minden jogosult észrevételét tartalmazza. Szabad ezt az építésznek továbbgondolni, de az alapvetésnek egyeznie kell. És csak jobbat lehet kitalálni.

Az innsbrucki egyetem a közterületek kiemelt szerepe köré épül, hatalmas komplexum, organikus forma, sok üveggel, üveg mögött jellegzetes ritmusú „fásítással”, hertzbergeres lábraállítással, sok zöld, a diákok szeretik. 


Irodaház Borealis Polyolefine GmbH - építész: Dieter Henke, Martha Schreieck


Az irodatervezésnél a cél, az egysíkú funkció (egysíkú megbízás) attraktív munkahelyekké változtatása. Példa az a klagenfurti iroda, ahol a természetközelség és átláthatóság adja ezt a lehetőséget. Környékén a fákat mind megtartották! Az alkalmazott anyagok között a főszerep itt is az üvegé. A megvalósult ház teljesíti a terv ígéretét, valóban belesimul az erdőbe. A linzi Borealis–sal ( Borealis Polyolefine GmbH) felerősödnek az organikus formák az iroda terveiben.


Irodaház Borealis Polyolefine GmbH - építész: Dieter Henke, Martha Schreieck


A gigantikus iroda-kockológia helyett konkáv és konvex formákban szelídítik meg a mindent túlnövő méreteket. Legjobban sikerült példa erre az új déli pályaudvar melletti területen épült Erste bankközpont 5000 dolgozót befogadó iroda épülete. A mesterterv a pályaudvar tervezésével párhuzamosan készült, városkép, város sziluett és közlekedési elemzések után. Íme, az a bizonyos szigorú kontroll, mert Bécsben ahová csak lépünk valami megőrzendőt találunk. A nagy vertikális hangsúlyt képviselő irodaház a Belvedere parkját követő svájci kertek parkjára néz. Az építészek koncepciója szerint minden dolgozót megillet a kitekintés erre a szép parkra. A már kikísérletezett hajlított formák kínálnak erre megoldást. A munkát pályázaton nyerte el az iroda.


Erste Campus - építész: Dieter Henke, Martha Schreieck


Minden munkájuknál végig követhető a terv kibontása. A tervfázisok között nincs félrevezető látványokkal operáló hamis kép a készülő épületről. Akkor sem, ha nem könnyű olyasmit láttatni, ami nincs, de mégis van az építész képzeletében. Különösen olyan esetben, mikor a megrendelő által megkívánt funkcionális megközelítés elsődlegessége mellett az építésznek - mondjuk a természetközeliség preferálását - a felvállalt és végigvitt meggyőzés útján kell elfogadtatni. Az előzetes megbeszélések és előzetes csaták szép eredménye a banképület. Az üveg mögötti fa bordázatok, az áttekinthetőség fontossága, a földszínek, a fénytervezés, az épülettel együtt tervezett bútorok hozzák azt az élményt, ami az építész víziója volt és a megrendelő, mint minőséget elvárt. Az építészek meggyőződése, hogy az általuk kiérlelt tértervezéssel a bank és a benne dolgozók számára nemcsak egy ház épült fel, de egy viselkedési attitűdöt is sikerült formálniuk.


Erste Campus - építész: Dieter Henke, Martha Schreieck


Kis kitérőnek tűnt, de építészet lett belőle. Sven Jonke ipari formatervező, innen, Horvátországból. Végigjárja a kelet-európai utat, majd tehetsége kinő a középkeleti környezetből, tovább kell állnia. Olaszország, Bécs, iskolák, műhelyek, bútortervezés, felszabadulás (miként a segédből mesterré válás) megvalósult szép tárgyak adta önbizalom, először kevesebb, majd egyre több színházi lét, színpadkép kompozíciók, játék a vízió és valóság határmezsgyéjén. Aztán egy igazán orbitális blöffnek látszó ötlet. Vegyünk egy (több) tekercs ragasztószalagot és csináljunk belőle járható tereket. Mindenki legnagyobb meglepetésére az ötlet működik. Ha körülnézünk, kihasználatlan terek halmazában élünk - mondja Jonke. Hatalmas légterek ásítanak a fejünk felett. Már miért ne lehetne ezekből egy térhálósított ragasztószövetből álló, mászható térélményt kreálni? Az anyag elaszticitása állandóan formálódó belső tereket hoz létre. Ez egyelőre egy működő kísérlet. A 30-40 km hosszú szalagból 3 hónapig élő labirintust lehet létrehozni a legképtelenebb helyeken. Az emberek mászkálnak benne és mindenkit lenyűgöz ez az új téri lehetőség. Az ötlet beutazza a világot és már fejlődik tovább, először textil, majd rugalmas fém rácsszerkezettel. Valódi kísérlet, valódi gondolatokkal. Átléptük az új század küszöbét.


„Tape” - építész: Numen / For Use


A záró előadást hallgatva azt gondolom, hogy ezt kellene még háromszor meghallgatni egymás után. Végre egy igazi építészműhelybe érkeztünk, mesterek közé. John Tuomey és Sheila O’Donnell ír építészek. Irodájukat, műveiket és építészetük fejlődését bemutató előadásuk minden kétséget kizáróan olyan megközelítés, ami esszenciális lényegét adja ennek a szakmának. Divatos áramlatok helyett egy lassúnak tűnő, mégis rendkívül hatékony elmélyülés. Természeti képeik, amiből az általuk épített környezet következik, rajzaik, finom akvarelljeik, a sok-sok makett, az egy-egy feladatra fordított idő minden percének maximális hasznosítása mind egyet jelent: életük az építészet. A Budapesten megépült házuk a CEU  (Közép-európai Egyetem) műemléki rekonstrukcióval és új építéssel kombinált feladata három évet vett igénybe. A munkát pályázaton nyerték el. Magyarországi partnereik az M-Teampannon építészirodából Hidasnémeti Máté és Varga Bence építészek. 

Ez alatt a három év alatt vagy ötvenszer voltak Budapesten, mondja Hidasnémeti, míg körbevezet a házban. John és Sheila bejárták azt a Budapestet, amit a turisták ritkán vagy sohasem láthatnak (bár a 2015-ös Oktogon interjúban még arról panaszkodnak, hogy nincs elég idejük erre). Megismerkedtek reformkorral, historizmussal, kelet-közép szecessziós csodákat szemléltek, lépcsőházakat, épületdíszeket, függőfolyosókat, hajdanvolt lakatosok lépcsőkorlát-remekeit, azokat a jellegzetes pesti belső udvarokat, melyek a régi előkelők palotáiban és az egyszerű bérházakban egyaránt megtalálhatók. Építészek és építőmesterek munkáit tanulmányozták, mielőtt hozzáfogtak volna a tervezést egyaránt terhelő és segítő körülményeket tartalmazó, bonyolult szerkezeti és műemléki feladat megoldásának. Ennek így kellett lennie, mert mindez megtapasztalható az elkészült műben. 


CEU Campus - építész: John Tuomey, Sheila O’Donnell


Dublinból jöttek, azelőtt csak a térképről tudták merre van Magyarország. A tervezési helyszín a Lipótváros legelegánsabb részeinek egyike. Műemlék paloták, Bazilika, Tudományos Akadémia, Széchenyi tér, Budapest meghatározó építészeti territóriuma. A fotókat már sokszor sok helyen láthattuk, az építést végig nagy figyelem kísérte. Az épület bejárása kivételes élménynek ígérkezett. Csípős, hideg szélben ballagtunk át Adam Clark 178 éves Lánchídján a Nádor utca felé, hogy találkozzunk John Toumey és Sheila O’Donnell egyetemi épületével. Jó volt ez az átkötés az előadások után, már szinte alig járunk gyalog a városban. Mellettünk turisták fényképezték a hídélményeket, a borzongató mélység, a védő és tartó szerkezet XIX. századi eleganciája, a túlpartra érkezés örömével egy emocionális csomagban. Átérve és Vigyázó Ferenc kis utcáján befordulva már szembetűnt és szinte beszippantott a látvány. Egy ház, ami a szűkös szellemi igényű ingatlanfejlesztési manővereket magasról leiskolázva kézen fogja azt a Budapestet, amit annyira szeretünk. Hild mester, Szivessy Tibor és Jánszky Béla századfordulós építészek fognak itt kezet Johnnal és Sheilával. 

Az épületet bemutató Hidasnémeti Mátétól a közös tervezés technikai megoldásait kérdezve, egy apró, de jellemző részlet: ma a távtervezés banális közhelynek számít, a számítógép percnyi pontossággal kommunikál, ha... ha a kommunikáló szoftverek kompatibilisek! És ha nem? „Hát az macerás volt, de megoldottuk”, közlekedtek a rajzok Dublin és Budapest között. A Market Építő Zrt. kiváló partnernek bizonyult, a látszó betonok bőrsimasága, a csomópontok, csatlakozások, százéves falazatok artisztikus képpé tisztítása, az udvart lefedő üvegtető nemcsak építészeti, de épületfizikai bravúrja szakmai (és használói) élmények. 

Sou Fujimoto volt a meghívottak között az, akivel a leginkább szerettünk volna találkozni. De csak a kivetítőn láthattuk, egy interjút küldött, amiben ismerteti munkásságát, céljait, építészeti gondolatait. Fujimoto a világ egyik legérdekesebb kísérletező építésze, egész Európa ismeri a Serpentine Gallery általa jegyzett híres pavilonját Londonban, és a világ vezető építészei között talán a legmesszebb megy el a külső-belső határt elhomályosító örök építészeti dilemmában. Zaha Hadid 2000-es, Oscar Niemeyer 2003-as, Herzog & de Meuron és Ai Weiwei 2012-es építménye után, 2013-ban tervez egy olyan pavilont a Hyde Parkba, amitől elsőre hanyatt esnek a Serpentine igazgatók és azt mondják, nem jó, mert túl fujimoto-s. A második variációra ismét homlokráncolás, mert nem eléggé fujimoto-s. ”Az építészet harc!” mondja nekünk a képernyőről, mosolyogva. Aztán megépül az a világhírű mátrix, amit sokan láthattunk és fehér rácsai alatt akár kávézhattunk is. „Nincs benne semmi konvencionális, csak a tér és a tapasztalat” - mondja.

Ez a mosoly végig ott van Fujimoto arcán, repülünk vele, sorolja folyóiratokból, netről ismert terveit, épületeit, a tokiói lakóházat üvegfalakkal, amire 7 év után mégiscsak függönyöket raknak a tulajdonosok (bár ez is japán hagyomány), mert addig úgy élnek a városban, mint egy valóság show-ban. De a kérdéseket fel kell tenni. 


nyilvános WC - építész: Ichihara Sou Fujimoto


Fujimoto a Serpentine pavilonnal a világ élvonalába robbant be, még most is nagyon fiatal építész, természetesnek látszik, hogy a bebetonozott hagyományokat robbantja, ahol csak tudja. Van egy hely, ahol mindenki a világon egyedül szeretne maradni. Fujimoto ezt üvegdobozba rakja és átadja a nagyközönségnek, mert milyen lehet a természet lágy ölén könnyíteni magunkon? Már miért ne? - mosolyog. Csak kell hozzá 200 m2 kert és a kertkapu kulcsa. A videó, amit eddig látunk, lényegében a 2014-es ausztrál turnéján elhangzottakat tartalmazza. Szinte szó szerint (angolul itt lehet olvasni). 

Az interjúban elérkezünk a minket leginkább érdeklő témához. Fujimoto pályázatot nyert Magyarországon. A Liget projektben ő tervezi a Magyar Zene Házát, a pályázat kiírása óta már remélhetőleg letisztult tartalommal, ami vélhetően felöleli a magyar zenekultúra minden lényeges területét. A riporter óvatosan kérdez: ”ha nem titok”, hol tart a tervezés? (Bennünk meg felmerül a kérdés, hogy egy állami nagyberuházás miként lehet ebben vagy akármelyik fázisában titok, de érdeklődve várjuk a választ.) Az építész változatlan mosolya nem hervad, de testbeszéde megváltozik. Mintha előtérbe kerülne a tény, hogy ez a terv nem lehet kísérlet a szó serpentini értelmében, mert ez egy olyan ház, amelyik azzal a hátránnyal indul, hogy sem a hely, sem a tartalom, sem semmilyen közmegegyezésen alapuló várakozás nem ad biztatást a tervezőnek, bárki is legyen az. Akár maga Fujimoto.


Magyar Zene Háza látványterv - építész: Sou Fujimoto


Az óvatoskodó interjú-kérdésekre nem kapunk választ. Első és most már tapasztalatokon nyugvó nagy kérdésünkre sem, hogy vajon blöff-e a pályázat szemkápráztatóan lebegő, nagy lyukakkal áttört, a lyukak némelyikén átnövő lombos fákkal ékes „tetőszintje”, amit valami, szinte láthatatlan szerkezetnek kell emelnie a fák koronájánál nem magasabbra, üvegfalakkal, amik beleolvadnak a látványtervi erdőbe, ahol néhány kósza érdeklődő közelít éppen, az 5  és 40 év közötti korosztályt képviselve. A több busznyi turista sétaútjait, a távolabbról érkezők és az üzemeltetés járműveinek elhelyezési és közlekedési megoldásait még mindig rejti a látványerdő, vagy ha nem, akkor nincs erdő? Nem tudhatjuk. Egyelőre titok. Azt viszont megtudjuk, hogy a tető vékony lemeze már áldozatul esett a statika szigorúságának, „de a széle még vékony”, biztat bennünket azzal a japánosan talányos mosollyal. Azért benézhetünk a belső terekbe egy kicsit, sőt az épület alapterületével megegyező méretű, földalatti termeket is felvillantja egy kép. A falon Kodály és Bartók kétszeres életnagyságú portréi merengenek. Az egész (hozzánk intézett) beszéde közben az a benyomásom, valahogy nem a szemünkbe néz, inkább mellé.

Fujimoto, a kísérletező építész ismét attraktív lesz és megélénkül, amikor jövendő terveiről kérdezi a riporter. Párizs fölött nemsokára lebegni fog egy erdő. Egy lakóépület tetején. Ha nem lennénk olyan szkeptikusak látványtervi tetőzöldítés ügyben, talán nem jutna eszünkbe, hogy 1 m3 föld súlya 1,4 tonna tud lenni, hogy az intenzív zöldtetőket 2,5-15 kN terhelheti és a 3D-ben megrajzolt, sőt természethűen ábrázolt lombos fa gyökérzete legalább annyi helyet kér, mint a képen ábrázolt csodás lombozata. Ez természetesen mind technikai kérdés. Mert, ugye, ki ne szeretne oxigénsátort nyújtó lombos erdőben sétálni a háza tetején?

Mint minden évben, most is jó volt találkozni a világgal. Köszönjük Csanády Pálnak, a szervezőknek és az előadóknak. 

A cikk első felében feltett kérdésre pedig egyszerűen felelhetünk: az építészet, ami legszebb kiteljesedésében egy hivatás eredménye, sohasem lehet blöff. Nemcsak azért, mert ez méltatlan az ember egyik legősibb tevékenységéhez, de azért sem, mert akkor ki fog válaszolni Nagy László örök kérdéseire:

„Lángot ki lehel deres ágra? 
Ki feszül föl a szivárványra? 
Lágy hantú mezővé a szikla- 
csípőket ki öleli sírva? 
Ki becéz falban megeredt 
hajakat, verőereket? 
S dúlt hiteknek kicsoda állít 
káromkodásból katedrálist?”

Eddig a válaszadók között mindig ott volt az Építész, legyen ez továbbra is így.

Hanusovszky Katalin

 

vélemény írásához jelentkezzen be »