Nézőpontok/Tanulmány

Erdélyi tájépítészet 2000-2020 – Egy szakma születése. I. Táj, közösség, műhelymunka

1/4

?>
?>
A székelyföldi fürdőépítő kalákák helyszínei
?>
Pillanatképek a székelyföldi fürdőépítő kalákákról és megépülte helyszínekről (Borszék, Csíkszenttamás, Csíkkozmás, Gelence, Homoródkarácsonyfalva, Kászonújfalu, Kisbacon, Sepsibükkszád, Zabola) Képek forrása: Ars Topia Alapítvány, Fekete Albert
?>
Pillanatképek a sztánai, nyárszói és magyarvalkói szakmai-közösségi tevékenységekről Képek forrása: Eplényi Anna, Fekete Albert
1/4

Erdélyi tájépítészet 2000-2020 – Egy szakma születése. I. Táj, közösség, műhelymunka
Nézőpontok/Tanulmány

Erdélyi tájépítészet 2000-2020 – Egy szakma születése. I. Táj, közösség, műhelymunka

2020.12.12. 08:11

Cikkinfó

Szerzők:
Fekete Albert

Földrajzi hely:
Erdély, Románia

Címkék:
határon túli építészet

Az elmúlt két évtized alatt az erdélyi tájépítészet a szemünk előtt jött létre, és meghatározó alakjai itt élnek közöttünk – mégis keveset tudunk róla a határokon innen. Pedig az önszervezés modellje, a megvalósult rekonstrukciók és új közterek, az egyéni és közösségi teljesítmények egyaránt méltóak az elismerésre. Hogyan jött létre hét év munkájával az erdélyi tájépítész-képzés műhelye, és miért kaphatott Europa Nostra-díjat az erdélyi történeti kastélykertek kutatása? Az erdélyi tájépítészet elmúlt húsz évét dr. Fekete Albert foglalta össze az Építészfórum felkérésére; írását két részletben közöljük.

A táj hagyomány. Valami, amit a múlt a jelennek átad. A táj építése otthonteremtésként fogható föl az emberiség törzsfejlődésében. Hankiss Elemér szavaival élve "annak során váltunk homo sapiensszé, hogy szimbólumokból és szimbólumrendszerekből felépítettük a magunk világát."[1] Ez a környezeti determinizmus az oka annak, hogy az erdélyi tájépítészetről is csak a tájszemlélet és tájkötődés történelmi és társadalmi sajátosságaira reflektálva lehet áttekintést adni.

Bölöni Farkas reformkori utazónk 1831-ben lépett először angol földre. Első benyomásait egy rövid mondatban summázta, amelynek az volt a lényege, hogy az egész sziget egy nagy kert.[2] Rácsodálkozása minden bizonnyal annak a tájnak szólt, amely nem ismert parlagon hagyott ugart, s amely a mezőgazdasági termesztés és a haszonelvűség mellett egy ereje teljében lévő világbirodalmat is szimbolizált.

Szemtanúk hiányában nehéz megítélni, hogy Bölöni Farkas tájélménye összevethető-e az erdélyi aranykor Móricz trilógiából is ismert tündérkertjével, de az kézzelfogható bizonyosság, hogy a táj művelése, a függőség a földtől mindig is az erdélyi lélek fő jellemzője volt, jobbágyok és főurak szintjén egyaránt. Árvízi hajósunk, Wesselényi Miklós mondta, hogy Erdélynek egyetlen ipara lehetséges, a mezőgazdaság. Nem véletlen, hogy az erdélyi emberek a tájban nem elsősorban a művészi szépséget, hanem a gazdasági hasznot, a megélhetés lehetőségét keresték és látták, s ez erősen hatott életfilozófiájukra is.

Erdélynek 1920-ban, egy évezredes területi egység megszüntetésével – politikai vonatkozásban – új gazdája lett és a 20. században, a folyamatosan megkésett és gyakran megtorpanó modernizációs folyamatok eredményeként,  Közép-Európa peremvidékévé vált. S bár bizonyos régiói, mint a Székelyföld vagy a szászok alapította szabad királyi városok, már a középkorban sajátos közigazgatási státusszal rendelkeztek, amelyet a rendi társadalom tizennyolcadik századi felbomlásáig meg is őriztek, az abszolutizmus és a dualizmus korában az önkormányzatiság minden formája megszűnt Erdélyben.

A szubszidiaritás elvén nyugvó önkormányzatiság újjáéledésére az 1989-es politikai fordulat kínált lehetőséget. A táj erős társadalmi beágyazódással bír, s így az önszerveződés folyamata a közelmúlt erdélyi tájépítészetében is fontos szerepet játszott. A közösség tájformáló erejére alapozó szakmai műhelyek a kortárs értelemben vett erdélyi tájépítészet kialakulásának alapjait képezték. Erre a folyamatra egyértelműen rásegített az is, hogy a magyarországi társadalom addig elfojtott nemzeti érzelmei a rendszerváltás nyomán elemi erővel robbantak ki. Az immár átjárható határok úgy az egyén, mint a különböző szerveződések, közösségek számára testközelbe hozták a Ceauşescu-érában életre kelt Erdély-mítoszt. Aki valamennyire is magyarnak érezte magát, annak késztetése volt Erdélybe menni. Nem csak Magyarországról, hanem bárhonnan a világból. Sok fiatal magyar értelmiségi „grand tour"-ja már a hetvenes-nyolcvanas években is Erdélyt célozta meg, s ez a kilencvenes évektől kezdődően, számos esetben immár jelentős támogatásokkal a háttérben, megerősödött.

Táj és társadalom

A szakmai kíváncsiság az erdélyi táj és vidéki életforma iránt a 2000-es évek elejére az európai gazdasági térségben világosan kibontakozó kelet-nyugat közti tájképi kontraszt miatt is fokozódott. Amíg nyugaton ekkor már minden alaposan megtervezett, átgondolt, s a táj magán viseli az emberi gondviselés nyomait, addig az erdélyi tájképben van valami zsigeri, ősi, spontán és ösztönös. A kontrasztot erősíti, hogy a táji erőforrásokat évszázadokon át adottságként kezelő erdélyi mezőgazdasági hagyományok – mint pl. a határhasználat kétnyomásos rendszere, az állatállomány ágazati összetétele, a havasi állattartás, a bivalytartás kiemelt jelentősége, a juhtartás méretei, a pásztorkodás és a juhkosarazással történő trágyázás, az erdőgazdálkodás – valamint az építészeti és településszerkezeti sajátosságok sokhelyütt fennmaradtak, sajátos tájkaraktert és szerkezetet határozva meg. „Kalotaszeg magyar falvai egy-egy patak mellett, egy magasabb hegy lábánál, de mindenkor egy mélyebb völgy katlanában, annak lapályán fekszenek. A magyarság nem vonul fel a hegyekre, a föld míveléséből él… A völgyekben a magyarság kikeresi a legmélyebb helyet, mely egyszersmind a legtermékenyebb, vízben leggazdagabb, s ott települ le, ott tömörül falvakká, közösségekké."[3]

E bukolikus felhangokkal is bíró tájat szabotálták hosszú évtizedeken át a kommunista éra „modern" infrastrukturális létesítményei: a kondukátor hírhedt faluszabályozásai, a kollektivizálással brutálisan átszabott mezőgazdasági területek, vagy az erdőállományban véghez vitt tarvágások.

Ebben a táji környezetben a frissen alakult tájépítész szakmai műhelyek fogalmazták meg az első olyan tájrehabilitációs kezdeményezéseket, amelyek a helyi közösségek akaratát figyelembe vették, és a gyökerekből kiindulva szolgáltattak alapot az értékvédelemhez és a hosszú távú megújításhoz. A feladat legnagyobb kihívásait maga a befogadó társadalmi közeg jelentette, amelyben a szakmai kezdeményezések elindultak, ahogyan azt Jakab Csaba építész tömör leírása is érzékelteti: „A nagy felszabadulással igazából elszabadult a pokol. Az újabb demokrácia jeleként a nyaralótelepek mutatják legszebben, a természetet nem kímélő, a táj-alakítást leglátványosabban rendező anarchiát. Ahogy a nagy hóhér elfutott, úgy az élelmesebbje rögtön kiszaladt a helyszínre, és elkezdett ’cüvekölni’. Ki amekkorát akart, vagy nem szégyellt, annyit nevezett el magáénak."[4]

Az adott helyzetben Erdély magyar népességének egyéni és közösségi identitás megőrzése érdekében arra kellett törekednie, hogy gyarapodása, felemelkedése ne a táji örökség rovására történjen, hanem annak védelmén alapuljon. A kisebbségi sorban élő helyi közösség önszerveződése, mindennapi együttműködése jelentős megtartó erővel bír. Több olyan példa említhető, ahol ezt a lehetőséget felismerve indult el úttörő, mára sikeresnek bizonyuló szakmai kezdeményezés.

Közösségi összefogás

A 21. század erdélyi tájépítészetének irányait meghatározó úttörő szakmai műhelyek egyike az Ars Topia Alapítvány. Az alapítvány tevékenységének kétségtelenül legmeghatározóbb eredménye a székelyföldi fürdőépítő kalákák megszervezése, a népi fürdők és a helyi közösségek megújítása.[5]

A 2000-es évek elején, Herczeg Ágnes tájépítész és Jánosi Csaba geológus (Csíki Természetvédő és Természetjáró Egyesület) ötlete nyomán elindított kalákák sikerének titka, hogy a helyi közösségek kollektív emlékezetében meglévő szervezési formát, a kölcsönösségen alapuló, reális szükséglet által életre hívott együttműködési formát innovatív módon támasztották fel, kinyitva azt a Kárpát-medence más tájairól ide zarándokolt résztvevők számára is. Így a helyi önkormányzatok, mesteremberek és segítők mellett magyarországi, erdélyi és nemzetközi egyetemi hallgatók, szakemberek, egyesületek, szakmai és civil szervezetek, valamint egyházak is aktívan részt vehettek a szervezésben, építésben és lebonyolításban, ami a módszer széles körű társadalmasításához vezetett.

A fürdőépítő kalákák alkotó-oktató célú modellje a Kárpát-medencében Jakab Csaba kutatásai szerint az 1970-es évekre, a BME visegrádi építész alkotótáboraira vezethető vissza, amelyet a későbbiekben számos más kezdeményezés követett.[6]

A székelyföldi fürdőépítő kalákák segítségével Erdélyben az elmúlt húsz évben összesen huszonnégy népi fürdőt vettek kezelésbe.

A székelyföldi fürdőépítő kalákák helyszínei
2/4
A székelyföldi fürdőépítő kalákák helyszínei

Szakmailag érzékeny, sajátos, a helyhez illeszkedő, természet és környezetbarát beavatkozások és anyaghasználat segítségével a régió mondavilágához kapcsolható hangulatú és arculatú, elsősorban a helyi közösségek által használható, és általuk fenntartandó fürdők, fürdőtelepek újultak meg.

 A népi fürdők felújítása húsz év alatt önálló örökségvédelmi programmá nőtte ki magát, rangos elismeréseket vívott ki úgy Erdélyben, mint nemzetközi téren, és napjainkra az anyaországban és a határon túlra szakadt összes országrészben is sikeres tájérték-megőrző mozgalommá vált. Életre hívóját, Herczeg Ágnes tájépítészt 2019-ben Gulyás Gergely miniszter „a táj és a helyi örökség iránti érzékenységgel, a részletek iránti kifinomultsággal végzett kiemelkedő tájépítészeti alkotói munkásságáért, közéleti és közösségszervező tevékenységéért, valamint szemléletformáló oktatói munkája elismeréseként" Mőcsényi Mihály díjjal tüntette ki.[7]

Az örökségvédelmen alapuló fejlesztés gondolata a Sztánai Műhely tevékenységében is meghatározó. A szellemi és szakmai alkotóműhelyként működő társulat a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának oktatói és hallgatói összefogásából alakult 2000-ben, Fekete Albert tájépítész vezetésével. A szakmai csoportosulás célja a kalotaszegi Sztána és környéke tájérték alapú fejlesztése, a helyi társadalom hagyományos életformájára alapozva. Nem titkolt szándéka továbbá a Műhelynek a budapesti és erdélyi fiatal tájépítész generációk szakmai kapcsolatépítésének támogatása közös terepgyakorlatok, tervezési műhelyek, építőtáborok szervezésével. A Műhely helyi alapító partnerei Szabó Zsolt irodalomtörténész (Szentimrei Alapítvány), valamint a Sztánai Református Egyház voltak.

Pillanatképek a székelyföldi fürdőépítő kalákákról és megépülte helyszínekről (Borszék, Csíkszenttamás, Csíkkozmás, Gelence, Homoródkarácsonyfalva, Kászonújfalu, Kisbacon, Sepsibükkszád, Zabola) Képek forrása: Ars Topia Alapítvány, Fekete Albert
3/4
Pillanatképek a székelyföldi fürdőépítő kalákákról és megépülte helyszínekről (Borszék, Csíkszenttamás, Csíkkozmás, Gelence, Homoródkarácsonyfalva, Kászonújfalu, Kisbacon, Sepsibükkszád, Zabola) Képek forrása: Ars Topia Alapítvány, Fekete Albert

A bárki számára nyitott szakmai műhely első lépésben a kistérség hagyományos mezőgazdasági struktúrájának, tájhasználatának helyzetfeltárását és a kisrégió tájvédelmi-fejlesztési stratégiáját készítette el,[8] a továbbiakban pedig mindmáig aktívan tevékeny a térségben a hagyományos falukép megőrzésében és visszaállításában, a Kós Károlyi örökség megismertetésében, illetve egyéb különböző tájépítészeti feladatok és közösségi-kulturális események kapcsán.[9]

A Sztánai Műhellyel együttműködésben, több, más szervezésben megvalósult tájépítészeti projekt és kutatás is említhető Kalotaszegen. Ezek közé tartoznak például a nyárszói játszótérépítő és falufejlesztő kalákák (2006-2007), amelyek megszervezésében Fülemüle Ágnes és Balogh Balázs néprajzkutatók (MTA Néprajzkutató Intézet), valamint a pomázi Magyar Vár Alapítvány vállaltak jelentős szerepet. A kezdeményezés célja egy egyetemi hallgatók tervei alapján épült, helyi mesterek által népi motívumokkal díszített elemekből épített játszótér kialakítása volt, továbbá a falu főterének rendezése.

Ugyancsak a Sztánai Műhely holdudvaraként szerveződött Eplényi Anna tájépítész vezetésével a magyarvalkói templomkertben a „Jékely irodalmi kert projekt", amely jeles költőnknek állít emléket. De a kalotaszegi táj dinamikája, a térség „szöktetőinek" és „barázdáinak"(agroteraszok) szépsége megihlette a gyerekek környezeti és művészeti nevelésében élenjáró budapesti GYIK-Műhely oktatói programját is.

Hasonlóképpen köthető a Sztánai Műhelyhez Molnár Zsolt (MTA Ökológiai Kutatóintézet) 2013-as kalotaszegi etnoökológiai kutatótábora, vagy a SZIE kötelékéből a közelmúltban kivált Ybl Miklós Építéstudományi Karának rendszeres építőtáborai, amelynek fő szervezője Anthony Gall, a Kós-kutató építész.

A nagybányai Teleki Magyar Közösségi ház kertjének megújítása, a dicsőszentmártoni magyar közösségi ház udvarának tervezése, a vajasdi öregotthon kertjének tanulmányterve, a csíkszeredai Biokert Egyesület mintakertjeinek létrehozása, Havadtő temetőjének a sepsiszetngyögyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársaival közösen elkészített tájépítészeti fejlesztési terve, Makkfalva települési arculatterve, Székelyudvarhely közterületeinek tájépítészeti tanulmánytervei, vagy az Élő Erdély Egyesület Mezőség és Kalotaszeg táji és kulturális értékeinek bemutatására éveken át szervezett biciklitúrái csak kiragadott példák abból a sokszínű és nagyszámú, egyetemi-társadalmi összefogással szervezett szakmai programsorból, amelyek az erdélyi tájépítészet megerősödéséhez vezettek.

A szakmai műhelyek közös tulajdonsága, hogy erősen kötődnek a budapesti egyetemi szintű tájépítész oktatáshoz. Az egyetem egyértelmű feladata az oktatáson túl a nevelés is, s ennek túl kell lépnie a tantermi határokon. Ugyanakkor számos magyarországi és erdélyi szakmai és civil szervezet, valamint a közéletben is elismert tájépítész és építész támogatta kezdetektől fogva az erdélyi tájépítészeti törekvéseket. Segítségük nélkül valószínűleg több próbálkozás gyorsan zátonyra futott volna.  Rövid és közel sem teljes felsorolásban említem meg itt az „arany fokozatú" támogatók közül Jámbor Imre és Csemez Attila tájépítész professzorokat, Guttmann Szabolcs, Jakab Csaba, Szabó Bálint, Köllő Miklós, Esztány Győző, Ványolós Endre, David Baxter, Klaus Birthler és Kovács Kázmér építész kollégákat, továbbá Jakab Sámuel geológus professzort Marosvásárhelyről, illetőleg Füleky György professzort, a talajtan és az erdélyi táj kiváló ismerőjét, Budapestről.

A szakmai megvalósítások hátterében a kultúra – mint az erdélyi polgári társadalom újjáépítésének egyik eszköze – is a tájépítészet szakmai promóciójának jelentőségteljes összetevője volt az utóbbi húsz évben. Ebben a kontextusban említhetők például a tusványosi nyári egyetem kastélykert-témájú programjai, különböző szabadtéri kulturális programok tájépítészethez a köztudatban is erősen kötődő kastélykert-helyszínei („Electric Castle", Bonchida; „Awake-fesztivál", Gernyeszeg; Hagyományőrző Tánctáborok, Zabola stb.), vagy különböző tájépítészeti közreműködéssel megújult városi közterek is.

Pillanatképek a sztánai, nyárszói és magyarvalkói szakmai-közösségi tevékenységekről Képek forrása: Eplényi Anna, Fekete Albert
4/4
Pillanatképek a sztánai, nyárszói és magyarvalkói szakmai-közösségi tevékenységekről Képek forrása: Eplényi Anna, Fekete Albert

Szakmai egyenjogúság

A tájépítészet kifejezést elsőként Frederick Law Olmstead, a New York-i Central Park egyik tervezője használta, a 19. század derekán. S bár a szakma évezredek óta létezik, megnevezése nyelvünkben valahogy nem akart meghonosodni, elismertsége sokat váratott magára. A 19-20. század fordulóján Erdélyben is használt „műkertész" címszó csak részben – a kerttervezés és kertépítés témaköréig – fedte le a szakterületet, de mára már ez a név is elavult, mondhatni kihalt. A tájépítészeti munka letéteményesei Erdélyben a 20. század során a kertész- és agrármérnökök, építészek, geológusok, geográfusok voltak, ők működtek közre a táj és a településkép alakításában. A tájépítészet az 1989-es fordulatot követően nem létezett Erdélyben, sem mint fogalom, sem mint szakma. Így nem maradt más választás a 21. század elején: a nem euklidészi geometriát megteremtő matematikus zseni Bolyaihoz hasonlatosan a „semmiből kellett egy új, más világot teremteni". A tájépítészetet meg kellett alkotni és be kellett építeni a köztudatba.

Ebben a munkában a politikai váltás decentralizált szakmai kihívásaira nehézkesen reagáló állami apparátus kevésbé volt motivált: a szakmai megújulás és a jogosultsági körök reformja sok szakterületen – többek között a tájépítészetet érintőn is – a mai napig késik (tekintve pl. az integrált környezetalakítást, vagy a jelentősebb, országos infrastruktúra hálózatok kiépítését is).

Nyilvánvalóvá vált, hogy a tájépítészet társadalmasítása Erdélyben csak alulról jövő, civil és szakmai összefogások és kezdeményezések formájában valósulhat meg. A tájépítészet megismerése és tudatosítása országos szinten is 1989 után kezdődött el Romániában. A folyamatot segítette, hogy Románia – évekkel Magyarország előtt! – aláírta az Európai Tájegyezményt, sőt már 2002-ben ratifikálta is azt a román parlament. 2000-ben elindult az első tájépítészmérnök képzés a bukaresti Agrár- és Állatorvostudományi Egyetem Kertészmérnöki Karán. 2005 februárjában megalakult a Román Tájépítész Szövetség (Asociatia Peisagistilor din Romania – ASOP). A szövetség nyugati, illetve észak-nyugati regionális (temesvári, illetve kolozsvári székhelyű) fiókszervezetei közvetlenül is érintettek az erdélyi tájépítészet mindennapjaiban, és jó kapcsolatokat ápolnak a Magyar Tájépítész Szövetséggel. Színvonalas szakmai rendezvényeik (pl. temesvári „Béga-napok", 2008; IFLA Europe Conference and General Assembly, 2017; „Minds on Landscapes Workshop", Jakabfalva, 2018; ASOP országos konferencia és oktatásfejlesztési workshop, Kolozsvár, 2018)[10] és aktív szakmapolitikai tevékenységük (az IFLA Europe titkára 2020. októberétől Diana Culescu román tájépítész) lényegesen hozzájárul a tájépítészet népszerűsítéséhez és szakmai elismertetéséhez Erdélyben.

A tájépítészet társadalmasítási folyamatába országos szinten is besegítettek az erdélyi magyar kezdeményezések, illetve - a korábban már említett civil és szakmai szervezetek mellett - más, erdélyi székhelyű szervezetek, egyesületek és alapítványok is, mint pl. a Transsylvania Trust Alapítvány, a Szentimrei Alapítvány, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, az Erdélyi Múzeum Egyesület, az Unda Verde vagy a Fata de Mures.

(folytatása következik)

 

Fekete Albert PhD, DLA

A szerző Év Tájépítésze-díjjal elismert tájépítész, egyetemi tanár, a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának dékánja.

Az Építészfórum határon túli magyar építészettel kapcsolatos összeállítása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre. Az összeállítást Kovács Dániel szerkesztette.

 

[1] Hankiss Elemér (1997): Az emberi kaland Helikon, Budapest

[2] Bölöni Farkas Sándor (1984): Napnyugati Utazás. Napló. Helikon, Budapest

[3] Jankó János (1989): A milleneumi falu. Néprajzi Múzeum, Budapest

[4] Jakab Csaba (2004): Erdély tájai. Diagnózis és terápiaféle építészszemmel In: Fekete Albert (szerk, 2004): Az erdélyi táj kérdései. Művelődés Műhely, Kolozsvár

[5] https://www.arstopia.hu vö. Herczeg Ágnes (szerk, 2017): Kalákázni jó! Ars Topia Alapítvány, Budapest v.ö. Herczeg Ágnes (2004): Tájban élünk. Ökotáj, 33-34. sz. 2004. 93-100. vö. Herczeg Ágnes (2006): Fürdőépítő kalákák Székelyföldön In: https://zoldmuves.termuves.hu/?q=furdoepito-kalakak-szekelyfoldon vö. Herczeg Ágnes (2005): V. Székelyföldi fürdőépítő kaláka. Országépítő, 2005/3. vö. Turi Attila (2019): A „tájgyógyító" In: https://www.mma.hu/hr/

[6] Jakab Csaba (2017): ÉP-ÍT-ÉS. A magyarországi építész alkotótáborok története és jövője. A Kárpát-medencei modell. Hét-fő, Budapest v.ö. Jakab Csaba; Márton László Attila (2014): Építés/Building. Hét-fő, Budapest

[7] http://mocsenyidij.hu/dijazottak/2019

[8] A stratégia „Tájvédelem, műemlékvédelem és társadalom a Sztánai-völgyben" címmel 2003-ban elnyerte a Román Környezetvédelmi Minisztérium környezeti nevelési díját vö. Fekete, Albert (2002): A Sztánai-völgy tájtörténeti áttekintése, különös tekintettel Kós Károly szellemi örökségére. In: Füleky, Gy (szerk.) A táj változásai a Kárpát-medencében: az épített környezet változása: a Szent István Egyetem, Gödöllő, 2002. július 2-4. között tartott tudományos konferencia kiadványa: IV. Tájtörténeti Tudományos Konferencia. Gödöllő, Magyarország

[9] Fekete Albert (2004): Az erdélyi táj kérdései. Művelődés Műhely, Kolozsvár vö. Fekete Albert, Szabó, Zsolt, Wegroszta, László (2000): Tájvédelem, műemlékvédelem és társadalom - a Sztána-völgyi regionális fejlesztés lehetséges alapja In: Makay, Dorottya (szerk.) Tusnád 2000: Épített örökség és társadalom a műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései: 9. nemzetközi tudományos ülésszak Tusnád 2000, Kolozsvár, Románia: Utilitas, pp. 203-208. vö. Eplényi, Anna Vivien. Fekete, Albert, Kabai, Róbert (2007): Örökségvédelmen alapuló vidékfejlesztés a Sztánai-völgy térségében In: Balogh, Balázs, Bodó Barna, Ilyés Zoltán (szerk.) Regionalitás, közösségépítés, szórványgondozás

[10] https://asop.org.ro/

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

PALATINUS // Egy hely + Építészfórum

2021.10.13. 10:43
00:06:31

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Nézőpontok/Történet

A PÁCINI MÁGOCSY-KASTÉLY // Egy hely + Építészfórum

2021.09.08. 16:03
00:06:34

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk