Fehérkönyv és a fehér folt

Borvendég Béla hazai kérdésfelvetései az UIA 2002-ben kiadott helyzetelemzése kapcsán.

"Környezetünk túlságosan is fontos ahhoz, hogy kizárólag az ipar vagy a gazdaságpolitika tárgya lehessen. Ha ezt nem ismerjük fel, épített környezetünk ügye nem csak továbbra is megfeneklett marad, de rosszabbodni fog. Azok a fejlődő országok, amelyek a gazdag országok életformáját utánozzák anélkül, hogy saját fejlődésük különös alternatíváit tükröznék, mind társadalmi, mind kulturális tekintetben szegényebbek lesznek." (UIA Fehérkönyv 2002)

A középkori városban a székesegyház volt ameghatározó épület. Méretein túl azért, mert összesűrített és megtestesített szinte mindent, amit a kor embere a világról gondolt, tudott, és képes volt megvalósítani. S mindezt közérthető módon tudta elbeszélni és örökségként továbbadni. A mai városban - méreteik okán - mintha a bevásárló-központok törekednének megkaparintani ezt a főszerepet. (Ha leszámítjuk a reptéri óriás épületeket.) Még egy éve sincs, hogy arról a monstrumról lehetett olvasni, amit Oxford belvárosában szándékoznak építeni a jó üzlet lehetőségét szimatoló befektetők. Nem kis aggodalmat kavarva azokban, akik szívükön viselik a város jövőjét.

Az alapvető baj a méret, állítja Michel Treisman, oxfordi akadémikus. A 40.000 m2 kereskedelmi területet magába foglaló épület, melyet négy fedett árkád tagol, a Castle és Norfolk Street felé 300 méter hosszú homlokzatot fog mutatni. Amit persze tagolt a tervező. Épülnek a komplexumban lakások is, és az épület bőséges földalatti parkolót és három buszmegállót is kap a sűrített menetrend szerint közlekedő járatok kényelmes elérhetősége érdekében. Elvben minden rendben. Minden beígért előny ellenére azonban a Center tönkreteheti a város egészének kereskedelmi életképességét - figyelmeztet a professzor. "Olyan fehér cápa lehet, ami benyeli a kis üzletek vásárlóit és a város szövetéből akkora lukakat harap ki, amit a mi időnkben már nem lehet újra kitölteni. Mégis azok a halacskák, akik úgy tűnik, a kereskedelmi Kamarán keresztül támogatják, nem veszik észre, a borzalmas Állkapcsot, amelyik az ő vevőiket is eltünteti majd."

Sok építész a "méret"-probléma tekintetében nem ért teljesen egyet a professzorral. Úgy vélik, hogy ilyen feltételek közt is sokkal jobb megoldásokat lehetne találni, ha a viszonteladói hálózat befektetői hajlandók lennének végre több pénzt áldozni jobb és bátrabb építészeti megoldások kikísérletezésére.

Az UIA és az ACE (Európai Építészek Tanácsa) 2002 ben közös Fehérkönyvet adott ki. Ez a mintegy ötven oldalas dokumentum részletesen taglalja mind a lehetőségeket, mind a veszélyeket, mind azokat a lehetséges kitörési pontokat, melyekkel a globalizálódó világ építészeinek számolnia kell. Elgondolkoztató olvasmány! Az építész szakma úgy fogalmazza meg az épített környezettel kapcsolatos álláspontját, ahogyan az a globalizált társadalomban értelmezhető, és ahogyan ez a gond az egész világ polgárait is foglalkoztatja. Megállapítja, hogy az új helyzet csak tovább erősíti az emberszabású, koherens környezet, és a kezelhető városok iránti igényt, amit azonban a döntéshozók mégis sokszor hagynak figyelmen kívül. Az építést túl gyakran kizárólag gazdasági folyamatként kezelik, jóllehet ez valójában és elsődlegesen olyan környezeti, társadalmi, és kulturális jelenség, ami az emberek szükségleteire és törekvéseire adott válasz. Gazdasági értelemben alapvető követelmény továbbá, hogy az építőipar a megbízó számára jobb teljesítményt és pénzéért valódi értéket adjon cserébe.

"Környezetünk túlságosan is fontos ahhoz, hogy kizárólag az ipar vagy a gazdaságpolitika tárgya lehessen. Ha ezt nem ismerjük fel, épített környezetünk ügye nem csak továbbra is megfeneklett marad, de rosszabbodni fog. Azok a fejlődő országok, amelyek a gazdag országok életformáját utánozzák anélkül, hogy saját fejlődésük különös alternatíváit tükröznék, mind társadalmi, mind kulturális tekintetben szegényebbek lesznek."

Az épített környezet javítása sajátos, mindennapi kihívás a városban, a külvárosban és vidéken is. Javítanunk kell az élet, a munka és a másokkal való találkozás feltételeinek normáit. El kell gondoznunk regionális identitásunkon. Meg kell teremtsük vagy újra kell alkossuk épített környezetünket. Úgy azonban, hogy a világítás, a meleg és a hideg elleni védekezés ne tegye tönkre bolygónkat. Védenünk kell és meg kell őriznünk épített örökségünk jelentős és gazdag szerepét és így is kell azt továbbadnunk az utánunk jövőknek. Bátorítanunk kell a kormányokat, hogy biztosítsanak megfelelő menedéket a legszegényebbek számára - amiben ugyan az építészet jelenleg nem játszik szerepet, ámde a fedél az ember feje felett bárminél fontosabb...

"A kihívás nem tűr halasztást - folytatja az előszó. A földrészek és régiók mindegyre mélyülő globális szállítási és média kapcsolatai minden érintettre vonatkozó, messzire ható szabályozást eredményeztek. Ilyen nemzetközi szerződések (GATT, GATS) arra irányultak, hogy előmozdítsák a gazdasági hatékonyságot és létrehozzák az áruk és szolgáltatások összehangolt kereskedelmét, ám valójában a közjó kárára lehetnek. Nem hagyhatók figyelmen kívül a dereguláció negatív következményei, ha a nemzetközi piacokat kizárólag a gazdasági verseny szempontjai szerint nyitják meg. Erőszakossága révén a kortárs közgazdasági gondolkodás oly mértékig uralkodik el a társadalmi és kulturális, valamint a környezeti megfontolások felett, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Ami egyszerűen elfogadhatatlan. A jövő feltérképezését célzó jelen közgazdasági tanulmányok csupán egy részleges elképzelést mutatnak be, annál kevésbé fogadhatók el, mint a jelen valóság, mivel úgy tüntetik fel magukat, mintha mindenre kiterjedők lennének. (...) A kihívás nem csak azért sürget, mert meg kell szüntetni a szegénységet, hanem azért is, mert sok az olyan új jelenség, mint a növekedési és változtatási mánia, a hosszú távú munkanélküliség, az információs technika robbanása, a magasan fejlett gyártási eljárások, a globális kommunikáció, a regionális önazonosság tudatosulása, a társadalmi és kulturális pluralizmus, a fogyasztó védelme, és a környezet állapota miatt érzett növekvő aggodalom stb. Mindez azt sugallja, hogy új gondolkodásra, új gondolkodási paradigmára van szükségünk." - állapítja meg a dokumentum.….

Nagy kár, hogy sem a MÉSZ, sem az Építész Kamara eddig, úgy tűnik, nem gondolt arra, hogy ezt a fontos írást közzétegye. Pedig hasznos olvasmány lenne, amíg az EU váró szobájában szorongunk. Mert akik írták, tapasztalatból és odabentről szólnak. Olyasmiről, ami a magyar építészek számára fehér folt még. De tovább megyek. Ismerve az építészek és az építészet sanyarú helyzetét és évtizedes hányattatását, vajon nem kellene-e sürgősen nekiveselkedni egy hasonló magyar Fehérkönyv összeállításának? Jobb későn, mint soha! A szappanbuborék eregetés helyett. Végtére az Unióhoz való csatlakozás az építészek számára is lehetőség csupán. A kispályás pötyögtetés helyett nemzetközi mérkőzéseken kell játszani, és ilyen meccseket kell majd lehetőleg megnyerni. Az ország - és persze a magyar építész szakma - számára. A könyv megmutathatná, hogy hogyan és mi módon kell erre felkészülni, törekedni.