”Fontosnak érezzük a fiatal tehetségek felkarolását”

Az idei Média Építészeti Díja versenyén a DVM Group képviseletében Csécsei Ákos vezető tervező adhatta át a terv kategória közönségdíjasának járó jutalmat. Ennek apropóján beszélgettünk vele a finalista mezőnyben szereplő alkotásokról és saját munkáiról. 

Építészfórum: A közelmúltban zajlott le az idei Média Építészeti Díja gálaestje, amelyen a DVM-et képviselve te is jelen voltál díjátadóként. Milyen tapasztalat volt számodra az esemény?

Csécsei Ákos: Úgy gondolom, remekül végezte a dolgát az előzsűri. A beválogatott projekteknél érezhető volt egyféle építészeti-szakmai koherencia, egy olyan rendezőelv, ami az egész estét pozitív irányban határozta meg. A finalista munkákban mind benne vannak azok a tényezők, amelyek aktualitásuk, a kitűzendő célok miatt fontosak; olyan szemléletet tükröznek, ami miatt ma Magyarországon bárkinek példaértékűek lehetnek. Ilyen például a meglévő épített értékeink megóvása, jelentőségük újbóli felfedezése, átértékelése, az ökológiai lábnyom minimalizálása, az energiatudatosság, a racionális, léptékhelyes tervezői viselkedés – ezek a szempontok visszaköszöntek az összes projektben.

A DVM most, a tavalyi MÉD-del ellentétben – amikor a nagyberuházások különdíját nyertük el a zánkai Erzsébet-tábor felújításával – nem volt érintett a versenyzésben, díjátadóként vettünk részt a gálán, mint a terv kategória közönségdíjának támogatója és átadója. Azért is vállaltuk ezt a szerepet, mert fontosnak érezzük a fiatal tehetségek felkarolását; van egy jól működő gyakornoki programunk, és azt is látjuk, hogy a fiatal tehetségekért, a jó munkaerőért verseny van a szakmában. Idén végül nem diplomaterv győzött ebben a kategóriában, hanem a Pázmány-campus tervpályázatára készült pályamű, ami négy nagy iroda: az Archi.doc Építésziroda, a Narmer Építészeti Stúdió, a Fejérdy + Bartók Műterem és a CAN Architects közös munkájából született.

ÉF: Volt olyan munka a tervek, épületek között, ami különösen tetszett?

Cs. Á.: Nagyon szimpatikus volt az egykori óbudai harisnyagyár hasznosítására készített terv. Adott egy elhagyatott ipari terület, egy építészetileg és városépítészetileg alulértékelt helyszín – a rendszerváltás utáni évtizedekben sajnos nincs sok jó példa arra, hogy ezek megmaradjanak és új funkcióval, önfenntartó módon működjenek tovább. Novák Máté Lénárd diplomamunkája egy figyelemfelhívás, egy erőteljes felkiáltás, ami felvillantja a reményt, hogy történhetne ez másképp is, az építészettörténeti szempontból pótolhatatlan épületegyüttes megmentésével, újrahasznosításával.

Érdekes párhuzam ezzel a terv kategória győztese. Rátgéber László diplomamunkája, amely a palkonyai pincesor revitalizációját járta körül, léptékétől, funkciójától függetlenül mégis közel áll az előzőhöz, hiszen szintén egy a megóvandó építészeti értékre hívja fel a figyelmet. A nagyvilágban, de itthon is a gasztroturizmus napjainkban annyira meghatározó, hogy ha a „jól eltalált" kis katalizátor projektek megvalósulnak, nagyon könnyen felélednek ezek az értékes elfeledett helyek. Erre sok pozitív példa van manapság Magyarországon. A jó gasztronómia és a jó építészet együtt pedig csodákra képes.

Kitérve egy kicsit az épületekre: üdvözlendőnek tartom, hogy a fődíjat a Váncza Művek derekegyházi temploma nyerte meg. Magával ragadó a tervezés mögött húzódó emberi történet, a kis léptéke ellenére az épület rendeltetésében rejlő közösségformáló erő. Kiemelném ugyanakkor a finalista mezőnyből a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának új, Szentkirályi utcai épületét, amelyet a Studio Fragment jegyez, és amely léptékében közelebb áll a DVM-hez, a mi munkáinkhoz is. Frikker Zsolttal egyébként korábban kollégák voltunk egy kis irodában (Dóm Építészműterem, Murka István) rövidebb ideig, amennyire tehetem, nyomon követem a projektjeiket. Fantasztikus munka, és ahogy a gálán el is hangzott a zsűri értékelésében: egy kis Európa a belváros szívében.

ÉF: Ha már a diplomatervekről esett szó, te anno milyen témát választottál magadnak?

Cs. Á.: Egy borászatot terveztem Spanyolországban, Katalóniában, ahova Leonardo-ösztöndíjjal volt lehetőségem kijutni, a néhány éve Pritzker-díjat is elnyert RCR Arquitectes irodához. Ramon Vilalta javaslatára egy akkor induló borászati projektbe kapcsolódhattam be, tehát egy nagyobb nemzetközi csapat részeként, sok hasonló Leonardo ösztöndíjas diákkal vettem részt a munkában, a diplomatervemben pedig ennek egy alternatív tanulmányát dolgoztam fel. A kiviteli tervezésig kísértem a projektet, ami aztán meg is valósult.

Itthon szerencsére jól fogadták a spanyol szemlélet megjelenését a diplomamunkában, ami azért más volt, mint az itthon jellemző poroszos-németes megközelítés akkoriban a BME-én. Meghatározó időszaka volt ez a szakmai életemnek, már önmagában az irodában töltött idő felejthetetlen volt, ahol hegyekben álltak a különböző kísérleti makettek, egyedi bútorok, gyártmány sablonok, a műhely-atmoszféra és általában véve az egyedi spanyolos szemlélet pótolhatatlan élményt jelentet, amire ha visszagondolok, azóta is feltölt energiával.

A BME-n egyébként Wagner Péter, Kőnig Tamás támogató szemléletű alkotó műhelye jelentette számomra az alma matert egyetemistaként.

A diploma után is inkább a nemzetközi kitekintéssel, kapcsolatokkal rendelkező irodákat kerestem, így kerültem Pálffy Györgyhöz, akinek Budapest mellett Tokióban is volt irodája. Rengeteg japán tervezési helyszínű projektben vettünk részt a japán kollégákkal együttműködve az első olyan megvalósult munka, amiben rajzolhattam, az egy japán fatemplom volt. Innen mentem a Zoboki-Demeter építészirodába, ahol többek között az akkoriban futó kínai projektjükben, a shenzeni Nanshan Kulturális és Sportközpont tervezésében is volt alkalmam részt venni a nagy tervezőcsapat egyik fiatal tagjaként, a koncepció tervfázisában. Később szintén ösztöndíjjal tértem vissza Spanyolországba, még az elhúzódó, szakmánkat tizedelő válság alatt, ahol egy madridi és Palma de Mallorca-i központú irodánál, a GRAS Reynés Arquitectosnál dolgozhattam. Sok munkájuk készült külföldre, így például Szudánba, Bulgáriába és Németországba is terveztünk.

ÉF: Ha összegezzük a nemzetközi referenciákat, hogyan értékeled, melyik fajta szemlélet volt rád leginkább hatással?

Cs. Á.: Még az egyetem alatt egy évet töltöttem Londonban nyelvtanulás céljából. Ott tapasztaltam meg, hogy az angolok mennyire innovatívak az építészetben, az építőiparban, mindig a határokat keresik, feszegetik és ezt az ipar oldaláról is meg tudják támogatni. A spanyoloknál pedig talán inkább az érzelmi, művészeti aspektus volt a meghatározó azok alapján, amit tapasztaltam a náluk töltött idő alatt. Ez a két erős szemlélet, a spanyol és az angolszász azok, amelyek máig nagyban meghatározzák a látásmódomat.

ÉF: Mostanában mennyire van jelen a nemzetköziség a munkád során?

Cs. Á.: A DVM igyekszik a belföldi megbízásokon túl olyan platformokat is keresni, amelyek révén külföldi munkákba is becsatlakozhatunk. Dolgoztunk például az Estée Lauder budapesti irodaprojektjén, és a bukaresti irodaházuk belsőépítészeti tervezésében is részt veszünk, emellett nemzetközi tervpályázatokon is indulunk – bár utóbbinál hasonlót tapasztalunk a Magyarországon is jellemző helyzethez: kevés a pályázat, és ha azt valaki el is nyeri, korántsem biztos, hogy megvalósul végül. Legutóbb a holland UNStudióval pályáztunk közösen a debreceni repülőtér pályázatán, ahol megosztott második helyezést értünk el a Bord Építész Stúdió mögött.

ÉF: Milyen projekteken dolgozol jelenleg? Korábban beszámoltunk az Építészfórumon a Mázsa térre tervezett komplexumról, ez hol tart most?

Cs. Á.: Ez egy igazán izgalmas, ambiciózus projekt. Korábban már több iroda is készített terveket a területre, ám az összes változat elvérzett valami miatt, ami több okra vezethető vissza. Egyrészt ez egy rozsdaövezeti peremterülete a X. kerületnek, egy a 2008-as gazdasági válság alatt bedőlt projekt, a Mázsa pláza építkezés maradványaival, a hatalmas gödörrel, amiből azóta egy nagyméretű "tó" keletkezett. A tulajdonosváltás után zavaros állapotokat örökölt meg a megbízónk, így számos építésjogi ügyet kellett felderíteni, tisztázni. Ezt követően sikerült egy olyan programot összerakni, ami a Magyarországon élő kínai beruházó üzleti tervével, a kerületi tervtanács, főépítész és a kerületvezetés szándékával is összeegyeztethető. Habár nem az volt a megbízásunk, hogy magasházat tervezzünk, a tervezési program, a terület adottságai, a szabályozás adta lehetőségek, a beépítési paraméterek és a kialakítani kívánt rendeltetések funkcionális igényei alapján arra jutottunk, hogy ez a legjobb megoldás.

Először meglepően hatott az érintettekre, mert annak ellenére, hogy ezen a területen megengedett ilyen típusú épületeket építeni, ez korábban senkiben, így a beruházóban sem merült fel, de végül mindenki elfogadta, megszerette a koncepciót. A projekt építési engedélyt kapott, most a kiviteli tervet készítjük, illetve a belsőépítészeti tervezésre is kaptunk megbízást. Amennyiben megvalósul a beruházás, Kőbánya ezen elhanyagolt része egy új városi alközponttal gazdagodhat.