építészet : környezet : innováció

Frankfurt Messe - Light + Building 2018

A nemzetközi vásár az aktuális világítástechnikai- és épületgépészeti újdonságokat mutatta be a nagyközönségnek. Több mint 2600 kiállító okosotthon- és lámpa innovációit lehetett megtekinteni 2018. március 18-23. között, 250 ezer nm-en, 12 pavilonban. Pók Enikő belsőépítész beszámolója.

Bevezetés

A LED technológia fejlődése radikálisan megváltoztatta a lámpatest design határait. Lehetővé vált a fényforrások méretének jelentős lecsökkentése, ezzel minimális anyagvastagság, a szín renderelés határtalansága, a fény kibocsátás optimalizálása. A magyar beépített LED-es világítótestek tartósságán van még mit fejleszteni, hisz vannak lámpatestek, amiket az izzó beépítése miatt 5 év után lámpatesttel együtt a kukába kell dobni. De alapvetően örülni lehet annak, hogy a LED technológia teljesen új utakat nyitott a tervezők előtt, és az alapoktól való újragondolásra kényszeríti a tradicionális megközelítéseket. A design, ami korábban elképzelhetetlen volt, az ötletek, amik megvalósíthatatlannak tűntek, a kivitelezhetetlennek tűnő koncepciók mind megvalósíthatóvá váltak. A technológia fejlődése forradalmasítja a designt.

A új LED fényforrásokat tartalmazó lámpákkal való magyarországi tapasztalat miatt, illetve a külföldi design világot szemlélve, az ember egyrészt technikai fényforrások újdonságaira számít, másrészt Artemide, Foscarini, Tobias Grau csodákra vár, vagy a kettőt ötvöző „szép és okos” kombinációkra. Pozitív csalódás, hogy a pionír designer cégek nem pusztán technikai eszközöket vonultattak fel, hanem érzelemre ható lámpatesteket. És valljuk be, abban a világban, ahol technikai eszközök garmadájával vagyunk körbevéve, jól esik némi meghittség. Idő hiányában a 12 csarnokból csak a szakmámhoz legközelebb álló, világítástechnikai innovációkat ígérő pavilonokat, a 1. és a 6. Halle-t jártam be.


Light & Building expo, Frankfurt - fotó: Pók Enikő

 

4+2 új trend - Hassunk az érzelmekre

Belsőépítészeti tervezésem során odafigyelek, hogy az egy helyiség / egy mennyezeti lámpa helyett funkcionálisan, az adott élethelyzet függvényében alkalmazzuk a megvilágítást: pl. olvasáshoz állólámpa, étkezőasztal fölé függőlámpa a kúpos megvilágítás hangulatteremtő hatása miatt, a fürdőszoba tükröt ne fentről, hanem oldalról világítsuk meg, hogy ne árnyékolja be az arcot, és még folytathatnám a sort. Ezt a hangulatteremtés és érzelmekre hatás irányába mutató, korábban megfogalmazott gondolatot erősítette meg bennem a kiállítás, ami a 2018-19-es világítástechnikai trendeknek 4 irányt mutatott:

  • evoke emotions - teremtsük meg a jól-lét (well-being, hygge) érzést
  • imagine mutation - vállaljuk fel a különbözőséget
  • revine homeliness - élesszük újra az otthonosságot
  • create history - teremtsünk történelmet 

Megneveztem +2 trendet, melyek egyik csoportba sem sorolhatóak, mégis izgalmas világítótestek, amelyek bemutatásra érdemesek. 

 

1. EVOKE EMOTIONS

Az ide sorolható lámpatestek az érzelmeinkre hatnak, mindezzel a design az érzelmeket a mindennapi élet részévé teszi, az intelligens anyagok és technológiai fejlesztéseknek köszönhetően, a csend és meditáció vízióját vetítve elénk. Különleges fejlesztéseket fedezünk fel bennük: ultra-vékony üveg rétegeket, irizáló és fémezett membránokkal, nem ritkán tükör effektussal. Az innovatív üveg technológia megalkotta a gyöngyház hatást, diffúz és opálos elemeket, kifinomult színeket és színátmeneteket. A pionír designerek magába az anyagba integrálták a fényt, azaz mindezek a természetes fény újragondolásához vezettek. Az igazán nagy építészeknél a fény jelentős szerepet játszik, gondoljunk pl. Tadao Ando fényépítészetére. Ennél az irányzatnál is ez figyelhető meg, a reflexiókon, finom mozgásokon, árnyék hatásokon van a hangsúly, az érzékenység és jól-lét érzésének megteremtése érdekében, hogy az „állandóan mozgásban lenni” megélése után a másik oldalt, a nyugalmat is átélje az ember.

Célom a termékskála minél széleskörűbb bemutatása, részletekbe menő elemzés helyett. A VIBIA standját a legjobbak közé sorolom később, lámpa csodáit érdemes szemügyre venni. Megtalálható bennük minden, ami napjaink világítástechnikáját jellemzi. A FLUVIA gyártó szintén ezért a címért indul, és Mood és Hool lámpái olyan erős hangulatot árasztanak magukból, hogy nem véletlenül kerültek több helyiség falára is. A cseh BROKIS gyártó mennyezetre tapadó lufi lámpáját korábban már beterveztem iroda projektembe, így kíváncsi voltam rájuk. A korábban meglátogatott BOMMA stand miatt csalódást okozott a cseh versenytárs, bár az átvilágított márvány padlólámpájuk dicséretet érdemel a maga különlegességében. Innovatív üveg rétegek, egyedi felfogatás, fényforrások. Ez az új üveglámpa trend. Az 1940-es évektől létező, az utóbbi években befutott MARSET Aura lámpacsaládja finom üveg jellegével tipikusan az új stílus hírnöke.

2. IMAGINE MUTATION

Az előző, visszahúzódó iránnyal szemben az excentrikusságot, anomáliát és sokszínűséget hirdetik a lámpatestek.

Különleges, meghökkentő, önmagukban is helyt álló darabok ezek, amik akár önálló művészeti alkotásnak is tekinthetők.

A textúrák és minták meglepően összefonódnak, jellemző a kontrasztos anyaghasználat. Matt és fényes felületek, monokróm és sokszínű, sokszor fluoreszkáló részletek, színezett fa. Eltúlzott méretek, formák, motívumok, minták és színek. Eltorzított, csavart, deformált elemekből építkezés. Egyfajta „összetett személyiséget” kívánnak tükrözni megjelenésükben.

Különleges formáival hódít a SANTA & COLE gyártó individuális Tekio LED kígyójával, ami mellett lehetetlen vélemény nélkül elmenni. A VISO lámpái sem a félénkségről szólnak, standjuk ordító király kékje és „Light is life” felirata is az iránymutatást szimbolizálja, és önmaga bátor felvállalását.
A SCHAETTI-LEUCHTEN szintén az egyike a legjobb standoknak. Különleges színekben pompázó lámpáikat a stand hasonló árnyalatra festésével hangsúlyozták.


Light & Building expo, Frankfurt - fotó: Pók Enikő

 

3. REVIVE HOMELINESS

Autentikus, tiszta design jellemzi a stílust. A világítás hangulata hívogató, meleg, visszafogott, mindezzel harmonikus, intim atmoszférát teremt. A trend az egyszerű stílusjegyek újraéledését hirdeti a tradicionális értékek megőrzése érdekében, mindez pedig intelligens megoldásokkal egészül ki. Az anyagok erős karakterűek: kerámia és fa, kemény és durva felületek, patináns effektek, festett, fém és hullámos profilú struktúrával. A fókusz az indusztriális sármon van, precíz kézzel készült anyagok ezek, amik stílusos és autentikus atmoszférát teremtenek az otthonnak.

A korábban már említett MARSET Pu-erth lámpájának kerámia búrája mutat új irányt a korábban contemporary stílusú gyártónál. A CORDULAKAFKA kis design gyártó különlegesen kézműves jellegű, színes és madár motívumával szárnyaló standjával hívta fel magára a figyelmet, miközben a termék anyaga komoly fejlesztéseket tartogat magában: 1400 fokon, kétszer égetett, fényáteresztő porcelán. A SANTA&COLE standján több termék is említésre érdemes, tudnunk kell, hogy hitvallásuk: #excitewithsimplicity. Tervezői közé tartozott Arne Jacobsen. Asztali lámpájuk bőr fogóval és fém lábakkal teremt különlegesen érzéki összhangot. A HIND RABII különleges standjával hívta fel magára a figyelmet, több mint 3 méter átmérőjű korongjai előtt függtek a speciális alakú kerámia T-Cotta lámpatestek.

 

4. CREATE HISTORY

Elegáns színeivel, formavilágával, az antik és nyers elemek összetételével azt hazudja a stílus, hogy a régmúlt korokból való, ám a legújabb technológiai újítások fedezhetőek fel benne, historizáló romantika, art deco, nosztalgikus design teljesen új formában. A mai technológiai innovációk nélkül nem lehetne létrehozni a különleges formákat, a korábbi stílusokban ismertetett finom üveg kidolgozás, opálos felületek, különleges nyers fém megoldások, világítástechnikai bravúrok ötvözete ez a stílus olyan végeredménnyel, ami egy klasszikus olasz palazzoban is megállná a helyét.

A LUCIZ szintén csehországi gyártó lámpái között találhatunk art deco ihletésű, ám modern kivitelű, különleges, a mennyezetről a falra átfutó fekete vázú lámpákat üveg burával. A VESOI olasz tervezői teljesen szabadon újraértelmezték az art deco lámpatestgyártást. Úgy tűnik, minden stílusban magabiztosan mozognak: minimalista kis állólámpáik is izgalmasak, míg a kerámia sapka formájú kis függőlámpáik recepciós terekben nagyon jól mutatnak. A SCHWUNGHOME lámpái szintén az art deco életérzést tükrözik a nosztalgia jegyében. A QUASAR többszáz fényforrásból álló fém függesztékkel éri el ugyanezt. Egy erős indusztriális vonalat jelenít meg a francia DCW – EDITIONS, akik mind ipari jellegű interior fényforrások, mind lámpatestek terén az egyediséget hirdetik. A lámpa tervezőjét a Napfogyatkozás ihletette. A fényforrásba nézve az ember felfedezheti, ahogy az egyik fénylő korong kitakarja a másikat.


Light & Building expo, Frankfurt - fotó: Pók Enikő


+1 A TERMÉSZET IHLETTE

Vannak, akik ellene mennek a LED technológia által hirdetett minimalizálásnak, és a természetből inspirálódnak. Ide lehet sorolni a szintén magyar érdekeltséggel rendelkező KOLARZ-ot, hisz egy székesfehérvári üveg gyártó üzemben készülnek az egyes lámpatestek. A designerek legújabb kollekciójában alga formájú függesztéket is találni, valamint személyes kedvencemet, az óriási átmérőjű, virág formájú falilámpát. Ugyanide sorolható az a fióka, amely a japán hagyományos szövet festő – feldolgozó módszert dolgozta tovább formavilágában, anyagában újításokat mutatva. A SUZUSAN lámpák messziről felhívták magukra a figyelmet.


+2 LESS IS MORE

A Light + Building által meghirdetett 4 stíluson felül szerintem felfedezhető egy minimalista vonal, mindezt építészeti, minden giccstől mentes, szexi egyszerűség vonalon hirdetve. Mies van der Rohe után szabadon: less is more, azaz a kevesebb több legyen ennek a stílusnak a neve. Geometriai formák, leheletnyi vékony lámpatestek, nem látszó fényforrás, amely megvilágítja a falat, ámulatba ejtve ezzel a nézőt.

A Bauhaus formavilágát hirdeti a LUMINI Architectural lighting penge alakú megjelenésű fali lámpája, mely analóg óra szerűen, a tengelyénél szabadon állítható, így kedvünkre irányíthatjuk a fény síkját. Külön izgatottsággal vártam, hogy végre találkozhassam a magyar székhelyű, ám külföldi piacra gyártó Manooi gyártóval, akiknek minimalista, építészeti megjelenésű lámpái nyerték el a tetszésem. Az INARCHI lámpák minimalista design ellenére (vagy épp ezért) óriási hatással vannak az emberre. A törülközőszárító iparban is megjelent a falnak döntött kivitel, ugyanígy a fekete keretes letisztult lámpatest izgalmas átmenetet képez álló- és falilámpa között. Az ASTRO Lighting Edge Reader Mini irányított és szórt fényt kibocsájtó éjjeli fali lámpa világítótestnél a letisztult forma mellett maximálisan a funkció és a fény érvényesül, mely az egyik személyes kedvencem. A SHADES LIGHTING, bár csak pár hónapos design cég egy termékkel, mégis oda kell figyelnünk rájuk: „ufo” formájú függőlámpájuk a funkcionalitás oltárán áldoz: ha kell, a meghitt hangulat megteremtéséhez felfelé szór, ha kell, az olvasáshoz lefelé vetít, és mintegy bolygó, teljes testével is képes világítani, helyzetfény gyanánt. 
A már Red Dot Design díjas GEORGBECHTERLICH a „láthatatlan” besüllyesztett lámpa csoportban indulhat, minimalista formavilágú, exkluzív mennyezetbe és falba építhető lámpáival, amelyek észrevétlenül válnak a tér részévé.

 

Light & Building expo, Frankfurt - fotó: Pók Enikő

 

Standok, letisztult építészeti részletekkel

Belsőépítészként nem tudta elkerülni a figyelmem az a tény, hogy voltak cégek, akik a standjuk megjelenésére is minimum annyi energiát áldoztak, mint a lámpák designjának kidolgozására. Finom építészeti megjelenés, egyszerűség, monokróm anyaghasználat, ferde falsíkok, áttört válaszfalak, fali kivágások. Mindent összevetve, igazán mozgalmas térélményt nyújtottak a következő standok. Akik jók a nagy összefüggések meglátásában, azok észrevehetik, hogy az említett gyártókról már hallottak valahol. De lelőni a poént nem áll szándékomban…

Pók Enikő
belsőépítész, alapító
kornyezettervezes.hu

vélemény írásához jelentkezzen be »