építészet : környezet : innováció

Hogyan olvassuk a Zsolnayt?

Másfél évszázad alatt folyamatosan növekvő, heterogén struktúrájú város a városban, sokáig zárványként létező, különleges - az utóbbi évtizedekben egyre pusztuló - világ volt a pécsi Zsolnay-gyár több hektáros területe. EKF-álmok, színvonalas pályázat, a tervezők részéről szakmai alázat, finom egyensúlyteremtés az új beavatkozások és az értékmentő gondoskodás között - mindez a 14 építészcsapat többéves együttműködésének és a kivitelezők felkészültségének eredménye, amely lehetővé tette a teljes megújulást. A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed épületeit bemutató sorozatunkat Kalmár László építész átfogó elemzésével indítjuk.

A tervezés módszere

Az európai és angolszász kultúrkör túlságosan is a végeredményre koncentrál, a keleti világ sokkal inkább figyeli a folyamatokat. A Zsolnay Kulturális Negyed vizsgálatakor inkább az utóbbit érzem fontosnak.

A városvezetés elvárása kifejezetten arányos volt a hasznosítást illetően és a terület adottságai, városszerkezeti pozíciója is segítette azt az utat, amit a tervpályázat jelölt ki véglegesen. Itt fontosnak érzem  megjegyezni, hogy a megbízás tervpályázat útján dőlt el, és nem kapta meg a melót egy bennfentes kolléga. Így visszanézve, már ez is csoda. A Zsolnay tervpályázat eredménye egy váratlan, itthon szokatlan, de szerintem nagyon is kívánatos, jövőbe mutató következménnyel járt, pontosabban a győztes csapat fordította ebbe az irányba a folyamatokat. Ennek kifejtéséhez szeretném tudatosítani azt a körülményt, hogy a Zsolnay úgy viselkedik, úgy működik, úgy fejlődött és fejlődik, mint egy város (város a városban), nem úgy, mint egy épület. A részek jellemzően nem egységesen, sokkal inkább a saját törvényszerűségeik szerint működnek. A sokféleség erény (majdnem evidencia), a túlzott homogenizálás utáni vágy veszélyes, még értő kezekben is könnyen falanszterhez vezet. Ez alapvetően más hozzáállást, más módszert kíván az építésztől. A tervezők ezt előre látták. Úgy gondolkodtak, jobb, ha több csapat (végül 14 építész team) dolgozik párhuzamosan a munkán. Ezt döntő kérdésnek gondolom, előnyeit nem győzöm hangsúlyozni. A végeredmény számomra egyértelműen igazolja a módszert (de jó ezt leírni).

Városszerkezeti viszonyok

A gyár az 1853 körüli kezdetekkor néhány kis épületben működött, a területen található helyi anyagból dolgozott. A növekedés során több ütemben alakult ki a mai képe, mely jellegzetes, könnyen beazonosítható, de meghatározhatatlanul heterogén struktúra. Egy ilyen bonyolult rendszer megváltoztatása csak finom beavatkozásokkal történhet, mert a folyamatosság, mely érzésem szerint az egyik legfontosabb belső erő, igen sérülékeny. Az egyik ilyen alapvető változás a terület megnyitása a város felé. A korábban zárt rendszer három ponton nyílik meg, mindegyiket pontos, jól eltalált építészeti megoldásnak látom.

Az Új major utcai megnyitás a zártsorú beépítést befordítja a területre, elvarrja a szálakat, fontosságára később a közterületek rendezésére kiírt tervpályázat győztese is ráerősített (nagyon helyesen). A bejárati híd, mint városi jel, rafinált dolog. Az új épületeket mentesíti a túlzott valamilyenség kényszerétől (lásd még Janáky István: Valamilyen és nem-valamilyen, MÉ 1994/6). Ezzel a gesztussal változtat azon a szokásosnak mondható megoldáson, mely szerint az együttesben a régi és az új elemeket illik megkülönböztetni egymástól. Ez az elv akár megvalósítható lett volna itt a Zsolnayban is, de fontosnak gondolom, hogy nem így történt. Az új épületek olyan természetesen vannak jelen a régiek között, hogy nem fontos, ki volt itt előbb, ki honnan jött, milyen nyelvjárást beszél.

Ennek a természetes viszonyulásnak a létrehozása nem gyerekjáték, nem lazaság, hanem nagyon sok munka (türelem, kitartás). Ezt a laikusok számára fel nem táruló munkarészt - profi módon összefogni a számtalan szakágat, munkatársat, megbízói csoportot -, ismerve a körülményeket, legalább annyira becsülöm, mint az építészeti minőséget. Le a kalappal!

Hogyan olvassuk a Zsolnayt?

Tudom én, hogy kéne a Zsolnayról írni, nem olyan összeszedetten, inkább szemelvényesen, mint ahogy a gyár épületei keletkeztek és jelen vannak az időben. Vagy úgy, ahogy a terep változik. Magas pontokon ellátni a házak felett, mélyen a házak között, ahol sűrű a tér, összefut az ember Getto Katival és Ágoston Zoltánnal, a Jelenkor főszerkesztőjével, egy félórányi fényesség az éjszakában, és az jut eszembe:  

„... az olvasók java része úgy olvas, hogy milyen érdekes, milyen izgalmas, és főleg, hogy mi lesz a vége. Csakhogy (...) sajnos kétszer, sőt háromszor is el kell olvasni valamit (...) újra meg újra (...) s éppen a mese, a cselekmény az, amely ilyenkor lehullik a műről, mert az ember már nem várja izgatottan, hogy mi fog történni. S a mese helyett érvényesül a sokkal döntőbb, ami sohasem témája vagy tárgya a regénynek - de maga a mű. Sokan, a kritikusok is, összetévesztik ezt a kidolgozás finomságával vagy a külső formával, technikával ...” (Esterházy Péter az Iskola a határon -ról)

 

Zsolnay Kulturális Negyed - fotó: Török Tamás 

Hajnali kettő felé egy pillanatra azt hiszem, hogy a kultúra egy hatalmas ágy itt előttem és az építészet is belefér. De nem, tele van idegenekkel, nem értjük egymást. Aztán már csak az éjszaka. Másnap a vonaton Claudio Magris beszélget Esterházyval, hogy létezik-e Közép-Európa, vagy már csak Európa van és Kelet-Európa, és azon tűnődöm, a Zsolnay Kelet-Európában épült, de mégis Európában van. Zsíros bajszú, pohos középvezetők nyúlkáltak bele a kezükkel, majd mindent kihánytak a koszos hátsó udvarra. Túrták, döntötték a műemléket, mint az állat, repültek a szobrok fejei, borultak az épületek. Szemétté vált a keramit térburkolat, rengeteg kicsinyke érték. Így épült.

Meg így. Egyik kedvencem, a bábszínház (a régi Dozsó) finom kis magaslaton áll. Pár éve két építész megpróbált egy forgószékre létrát támasztani, így jutottak fel a padlásra. Felmértek. Alattuk zajlott az élet. Lentről kis zörejek szűrődtek fel, valakik neszeztek, épp lopták az öntöttvas radiátorokat, és mindent, ami mozdítható. Később a vaterán feltűntek a mázas kerámia ablakkeretek. Rendőrség, satöbbi, végül, el sem hiszem, hogy létezik ilyen, de megkerültek, és most olyan természetes, hogy a helyükön vannak. Olyan természetes, hogy minden a helyén van. Nézem az eredeti padlóburkolatot. Amit már réges-rég elloptak, jóval azelőtt, hogy építészeink felbukkantak. De az a hely, ahol régen Közép-Európa volt, időnként ilyen. Az emlékeink, amikről hallgatunk, és más dolgok is, egyszer csak előkerülnek egy befalazott helyiségből. És most itt sétálok rajta, és szép, és nem kellett helyette benzinkúti greslapot választani. Milyen megnyugtatóak azok a részek, ahol megmaradt az eredeti térburkolat (a belső udvarokban) és milyen jó lenne az egész terület a régi keramittal burkolva. Olyan mint a mesében, a pályázati terv tesz-vesz városában.

 

Zsolnay Kulturális Negyed - fotó: Török Tamás 

A Nagy Kiállítótér projekt leállítása nem tett jót a Zsolnaynak. Fel kellett hízlalni a Zsolnay Galéria korábban telitalálatnak tűnő támfal-épületét. (Bosszantó, hogy közben az ifjúsági központ két szárnya funkció nélkül maradt.) Emiatt a támfal - érzésem szerint helyénvalóbb - mérnöki karaktere inkább épület-jellegűvé vált, a rákerült narratíva (jövő kövek) ezt még fokozta. Ugyanakkor itt érzem a legerősebben az egész Zsolnay-koncepció helyességét. Azt, ahogy a terv finoman egyensúlyoz a lehető legtöbb érték megőrzése és a tiszta építészeti helyzetek létrehozása között. A beadott tervpályázatokban mindkét végletre volt példa, és a zsűri szerintem helyesen döntött az ebben a tervben létrejövő finom egyensúly mellett. Ezen a helyszínen korábban épületek álltak, melyek elbontása után tisztás jött létre a Zsolnay-erdőben. Ezt egyértelműen értékteremtésnek látom.

A tetőteraszról szépen rálátni a parkra. Vagyis arra a területre, ahol korábban gyönyörű dzsungel volt, sűrű, titokzatos. De a csatornamérnök-tudósok úgy döntötték ki az ősfákat százával, mint a Kossuth-téren. Most a park meztelen, mint a király. Új ruháját nem tudom csodálni (a tervhez nagyjából semmi köze). Nyírni kell, locsolni, száz évig, mint a tarra vágott demokráciánkat.

 

Zsolnay Kulturális Negyed - fotó: Török Tamás  

A Zenei Kar épülete kicsit kilóg a sorból. Bizonyos nézőpontból, Európa felől nézve a legfigyelemreméltóbb kortárs épület, ráadásul igen fotogén. De ha én most nem így olvasom a Zsolnayt, hanem hagyom, hogy az épületek lassú szemlélődéssel kerüljenek a helyükre, megfigyelésem szerint ez a ház akkor sem veszít az értékéből (a többi épület zárkózik fel szorosan mellé). Érdemes a tetőteraszáról körülnézni, kiderül, hogy a kihívó viselkedés nem öncél, csak a számtalan építészeti réteg egyike. Hídja nem stíl, sokkal inkább a korábbi hidak mai lenyomata az időben, mely a két épületrész térbeli viszonyát finomra hangolja. A létrejövő külső tér erejét kicsit gyengíti, hogy a befejező rohammunka kopaszon hagyta a területet. Mintha hiányozna innen valami, ezért most a képzőművészek terepe, és ez akár még be is válhat.

Másik kedvencem a déli terület, a Művészeti Karral és a könyvtárral. Póz nélküli építészet, szakmai alázattal, értékmentő műemléki gondoskodással létrehozott alapos mérnöki munka. A kevés hely egyike, ahol a belső az épülettel közel azonos minőségben tudott megvalósulni. Ugyanez a gondosság mondható el a Míves Negyed rekonstrukciójáról is. Itt az alapelv, a külső közlekedőrendszer átszövése a tömbön, remek városépítészeti gondolat. A munka nagyobbik része a nagyközönség számára itt is láthatatlan marad, a végeredmény annyira magától értetődő. És amikor azt mondom: anonim építészet, azt egyértelmű dicséretnek szánom. Az idő nekik dolgozik.

Kalmár László
építész


Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed

Generáltervező:
MCXVI Építészműterem Kft.

Felelős tervezők:
Csaba Katalin - Míves Negyed
Herczeg László - Egyetemi Negyed
Pintér Tamás János - Alkotó és Családi Negyed

Míves negyed épületei

E8-11, 48
építész tervező: Lukáts István, kiviteli terv: Kis János
építész munkatárs: Kadia Dalma, Szilvássy Erika, Perényi László
statikus: Meskóné Békefy Diána, Maros Gergő

E12-15
építész tervező: Csaba Kata, Rádóczy f. László
építész munkatárs: Madarasi Pap Rita, Robotka Tamás, Kovács Dénes, Csóka Bálint
statikus: Maros József, Parditka János, Rabb Péter

E16-18
építész tervező: Csaba Kata
építész: Demeter László
építész munkatárs: Madarasi Pap Rita, Robotka Tamás
statikus: Dangelné Braxatorisz Franciska

E17-19
építész tervező: Helfrich Gábor, Konrád Péter
statikus: Dangelné Braxatorisz Franciska

Alkotó és Családi negyed épületei

E24
építész tervező: Laczó Zoltán
építész munkatárs: Barna Balázs, Pálóczi Tibor
statikus: Horváth Kund

E26,27,28,78
építész tervező: Pintér Tamás János, Papp Glória, Mórocz Tamás
építész munkatárs: Szlovák János, Balogh Bence, Lukács Eszter, Hajdú Gábor
statikus: Harsányi Csaba

E30
építész tervező: Kamarás Bálint, Molnos Attila, Szilvási Attila
építész munkatárs: Bende Attila
statikus: Rabb Péter

E31
építész tervező: Pintér Tamás János
építész: Demeter Ágota, Kovács Dénes
építész munkatárs: Krajcsó Péter
statikus: Donáczy Péter, Szőnyi László

Egyetemi negyed épületei

E01
építész tervező: Herczeg László
építész: Hajdú Gábor
építész munkatárs: Álmos Gergely
híd statika: Szőnyi László

E02-22
építész tervező: Pethő László
építész: Tolnay Barbara, Molnár Zsófia
építész munkatársak: Végh Zsuzsanna, Nagy Zsuzsanna, Göde András, Gál Béla
statikus: Szőnyi László

E25
építész tervező: Sztojka Gábor, Koós Marianna
építész munkatárs: Donkó Eszter
belsőépítész: Szabó Bernadett, Koczoch Judit
statikus: Késmárky Zoltán

E32-33
építész tervező: Herczeg László
építész: Weichinger Mónika, Borsos Melinda
építész munkatárs: Kunczi András, Mechle Balázs, Rantal Gábor
statikus: Szőnyi László

E34-74
építész tervező: Somogyi Tamás, Tóth Tamás
statikus: Kádár Gergely

E82
építész tervező: Herczeg László
építész munkatárs: Kormányos Anna
statikus: Szőnyi László, Donáczy Péter

Északi terület, környezetrendezés
tájépítész tervező: Mohácsi Sándor

Déli terület, környezetrendezés
tájépítész tervezők: Kovács Árpád, Lukács Katalin, Thurnay Dorottya, Tihanyi Dominika

  

6 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »