Közélet, hírek

Kazuyo Sejima lesz a Biennále zsűrielnöke

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Kazuyo Sejima lesz a Biennále zsűrielnöke
Közélet, hírek

Kazuyo Sejima lesz a Biennále zsűrielnöke

2020.02.27. 12:20

Az eredetileg tervezett időpontban, 2020. május 23-án megnyílik a 17. Nemzetközi Építészeti Kiállítás Velencében. Mai sajtótájékoztatóján Paolo Baratta, a Biennale di Venezia leköszönő vezetője nem utalt az észak-olaszországi vírushelyzet miatt felmerült kérdésekre, viszont bejelentette: a Pritzker-díjas SANAA alapítója, egyben a 2010-es főkurátor, Kazuyo Sejima (Szedzsima Kazujo) lesz a zsűri elnöke.

Bár a brit Guardian tegnap már azon globális rendezvények között listázta a 17. Nemzetközi Építészeti Kiállítást, amelynek rendezését megkérdőjelezi az Észak-Olaszországban kialakult egészségügyi helyzet, az áprilisi milánói designfesztivált pedig nyárra ütemezték át, a Biennale di Venezia mai sajtótájékoztatóján talán csak egyetlen dolog utalt arra, hogy ez így lenne: Hashim Sarkis, a főkurátor Bostonból jelentkezett be. Mivel korábban lemondták az ilyenkor szokásos, nemzetközi sajtótúrát, szakmai körökben elindult a találgatás a Biennále esetleges csúsztatásáról. A mai sajtótájékoztató ezekre is reflektálni kívánt, anélkül, hogy a téma konkrétan szóba került volna. Paolo Baratta, akinek a kilencedik egyben az utolsó építészeti biennáléja is, jelezte, hogy a rendezvényt az eredetileg tervezett időben tartják meg: május 21-22-én lesznek a sajtónapok, a nyilvános megnyitó és az eredményhirdetés pedig május 23-án.

Az idei Biennálén 46 ország 114 kiállítócsapata vesz részt, a korábbi évekhez képest hangsúlyosabbá vált Afrika, Latin-Amerika és Ázsia jelenléte. A 63 nemzeti pavilon közül első alkalommal jelentkezik a múfajban Grenada, Irak és Üzbegisztán. A nemzetközi zsűri elnöke idén a 2010-es, People Meet in Architecture címmel meghirdetett Biennále főkurátora, a Pritzker-díjas Kazuyo Sejima lesz. 

A sajtótájékoztatón Hashim Sarkis részletezte az Arsenale csarnokaiban, illetve a Giardini központi pavilonjában rendezett főkurátori kiállítást. Ez összesen öt szekcióra oszlik majd, amelyek az építészet és az emberi test, a lakhatás és a háztartás, a közösségek és az együttélés, a fizikai, földrajzi, politikai, etnikai, kulturális határok, illetve a Föld mint lakóhely témájával foglalkoznak majd. Az idei mottó, a „How Will We Live Together?" jegyében a központi kiállításon Velence is önálló termet kap, ami dedikáltan a több szempontból is veszélyeztetett város jövőjével foglalkozik. 

A meghívott kiállítók mellett a központi kiállításon egyetemekkel együttműködésben létrehozott kutatóállomások működnek majd – részletezte Sarkis, aki bemutatta a főkurátori csapat tagjait is. A gyerekek számára a kiállítás a „How will we play together?" című, őt építész és egy építészeti fotográfus bevonásával készült projekt egészíti ki. 

A Biennale di Venezia és a londoni Victoria and Albert Museum idén ötödik alkalommal működik együtt egy önálló pavilon erejéig. Ebben ezúttal Shahed Saleem építész-szakíró közreműködésével az adaptív mecsetépítészet sajátos világába engednek betekintést, londoni példákon keresztül. 

A 17. Nemzetközi Építészeti Kiállítás Magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum pályázatát megnyerő, Othernity. Modern örökségünk újrakondicionálása című projekt mutatkozik be, amely a budapesti modern építészeti örökségre fókuszál, 12, a régió különböző országait képviselő fiatal építésziroda bevonásával. 
 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A SZENTENDREI SKANZEN // Egy hely + Építészfórum

2023.06.07. 10:51
9

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

Nézőpontok/Történet

GANZ-MÁVAG KOLÓNIA// Egy hely + Építészfórum

2023.05.23. 15:51
9

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk