Keskeny hajók, lakóhajók, hajózási csatornák, jégházak Londonban és Angliában

2400 km hajócsatorna, sok száz zsilip, 47 hajózható alagút és több tucat akvadukt. Különleges mérnöki szerkezetek, építmények, amelyek a bontakozó ipari forradalom korszakától kezdve formálják Anglia látképét. Szabó Balázs írásában egy képzeletbeli, érdekességekkel teli hajóút során feltárul ezen helyszínek és vízi járművek története, továbbá megismerhetjük jelenlegi hasznosításukat is - akár kedvet is kapva egy kis pihentető hajókázáshoz.

Az angliai csatornák története
A 18. század folyamán az ipari forradalom során London mellett más városok is fejlődésnek indultak Anglia középső és északi területein, amelyek jóformán el voltak vágva a főváros fontos kikötőitől. Az olyan hirtelen növekvő városok, mint Birmingham és Sheffield, nem rendelkeztek  vízi utakkal, amelyeken a termékeket vagy a nyersanyagot szállíthatták volna. A szállítmányozás csak a primitív úthálózatra korlátozódott, melyen szinte lehetetlen volt az áru biztonságos utaztatása. Mindössze kis teherbírású lovaskocsikon, vagy a természetes vizeken (folyókon) való szállítás jöhetett szóba, bár utóbbiból kevés állt rendelkezésre. Szükségessé vált a nagy ipari városok fontos kikötőkkel történő összekötése, ezért végül megépült az angliai csatornahálózat.

 

 

1759-ben Bridgewater hercegének javaslatára hoztak egy parlamenti rendeletet arról, hogy megépíthetik az első csatornát Worsley-ból, a szénbányából Manchester-be. James Brindley volt felfogadva a kivitelezésre, amely 1761-ben kezdődött el és csak kézi szerszámokat használtak. Ez a csatorna közvetlenül befut a bányába, ahol lóvontatású hajókra rakodták fel a szenet. Miután megnyitották, ez lett a kor csodája és felére esett vissza Manchesterben a szén ára, mivel a hajókon ugyanannyi ló (húzóállat) és személyzet nagyságrenddel több szenet tudott elfuvarozni, mint szekéren. A következő harminc évben számos csatornát építettek, 1775 után rohamosan  nőtt a számuk, a folyamat 1793-ban tetőzött. Ekkor a Parlament húsz új csatornát engedélyezett és rengeteg új hajót is építettek. Ehhez természetesen az is fontos volt, hogy gazdaságosan megépíthetőek voltak, mivel szinte a teljes Anglia sík területű. Bár az első időkben a mérnökök követték a természetes lejtést, a zsiliprendszer fejlődésével lehetővé vált a szintkülönbségek leküzdése, és a következő ötven évben egész Nagy-Britanniában kiépült a csatornarendszer.

 

 

Az 1790-ben megépült Oxford Canal volt az első összekötő csatorna Anglia északi és középső ipari vidékei, valamint a Temze között. Oxfordtól azonban fáradtságos módon már folyón kellett a fővárosig elhajózni. Ekkor még a csatornák elsődleges és kizárólagos célja az árufuvarozás volt. Majd a gyarmatokról érkező tengerjáró hajók számára már nem volt elegendő a tenger- vagy óceánparton, ill. a Temzén lévő kikötővárosok raktárkapacitása, továbbá bizonyos árukat közel kellett tárolni a felhasználási ponthoz (pl. a jeget), így a hálózat bővítése folyamatos és töretlen volt. A rendszer olcsó volt és megbízható, azonban a vonatközlekedés megindulásával csökkent a csatornák kereskedelmi haszna és a huszadik század elején sok csatornát lezártak. A dízelmotorokkal hajtott hajók bevezetésével 1930-tól újabb lehetőséget kaptak a csatornák, hogy az utakkal versenyezzenek. 1940-50 között még tartotta magát a csatornahajózás, de 1960-as évek elején egy hideg tél miatt - amikor 3 hónapra befagytak a csatornák - végleg vereséget szenvedtek.

 

 

A londoni csatornák és Canary Wharf
A Temze folyó egyike a világ legismertebb folyamainak, nélküle London sem létezne. A város a folyó köré szerveződve a legfontosabb ipari, kereskedelmi központtá nőtte ki magát. Az első közvetlen kapcsolat London és a középső vidékek vízi útjai között a Grand Junction Canal megépítésével jött létre a tizenkilencedik század elején. Ezáltal 100 km-rel lett rövidebb az addig Oxfordon keresztül vezető hajóút, és szükségtelen volt az áru átrakodása. Nem sokkal ezután megépült a Paddington Arm, aztán 1820-ban a Regent’s Canal, amelyen London belvárosa keletről megközelíthetővé vált. Bár viszonylag későn kapcsolódott be London a csatornarendszerbe, a vízi kereskedelem tovább virágzott itt még a vasút megjelenése után is, mint az ország többi részén. 1924-ben hárommillió tonna árut mozgattak meg London csatornáin. Főként szenet, fát, homokot, kavicsot és élelmiszert szállítottak a hajókon. A londoni csatornarendszer tovább szélesedett a Temzétől északra, és kiépülésével végül Londonból hajón elérhetővé váltak olyan nagyvárosok is, mint Machester, Leeds, Nottingham, Bristol és Coventry.

 

 

A londoni csatornaépítés lökést adott a város terjeszkedésének. Ahol addig csak farmok és szántóföldek voltak, a csatornák mentén megjelentek az ipari létesítmények is. A gyárak terjeszkedésével egyre több kikötő épült. A csatornákon egészen 1960-ig nagy áruforgalom  zajlott, vízi úton szállították akkor már a vegyszereket és a háztartási szemetet is. Bár az utolsó – citromlevet szállító – rendszeres kereskedelmi keskenyhajó 1981-ben futott ki, 2003-ban újra beindult egy kavicsszállító hajó Denham és West Drayton között. A csatornák felbukkantak az utca- és kocsmanevekben is. A Canal Street és Wharf Road utcatáblák mellett megtalálhatóak olyan pubok, amelyek cégére hirdeti a keskenyhajózás iránti szeretetet.

1968-ban nyitották meg először a csatornák menti húzóállatok által használt utakat a gyalogos forgalom számára. Ezek keskeny járdaként láthatóak a vízpart egyik vagy mindkét oldalán. A csatornahálózatot továbbra is fejlesztik, többek között a Lee Navigation alsó szakaszán szeretnének nagyobb változtatásokat végezni, gondolva ezzel a 2012-es Olimpiai Játékokra. A legtöbb turista csak a Camden Town-ban, vagy az Állatkertnél előbukkanó csatornákat ismeri, holott körülbelül 100 kilométernyi londoni csatornahálózat vár felfedezésre a Temze északi oldalán.

A csatornák régen néhol olyan szennyezettek voltak, hogy maguk a hajósok is panaszkodtak a bűz miatt. Mára több őshonos halfajta is visszaköltözött a vizekbe, jelezve ezzel a tisztaságát. A zsilipek segítségével nagy szintkülönbséget is le lehet küzdeni a csatornán felfelé haladva. Például a Hanwell Flight-nál lévő hat zsilip 16 méterrel emeli meg a csatorna szintjét, miközben minden egyes zsilipezésnél 270.000 liter vizet mozgat meg. A zsilipek és a hidak között állandó verseny van, amelynek győztesét plakettel jelzik, ez mutatja meg, hogy az adott alkalommal melyik zsilipet vagy hidat ítélték a legszebbnek, legtisztábbnak.

A hajózás során érdekes kikötőket is megismerhetünk. Egy régi csomópontban, a filmekben is előszeretettel használt Bulls Bridge-nél, ahol a hajósnép valaha családostul táborozott, miközben a következő fuvarra vártak, ma egy Tesco áruház kikötője áll. A hely népszerű a hajóval érkezők között, akik útjuk során itt kiköthetnek, megebédelhetnek, és feltölthetik tartalékaikat. A turisták által egyik legkedveltebb csatorna a Paddington Canal, mely a Temze kikerülésével köti össze a Grand Junction fővonalat London központjával. A csatorna mentén, Paddington Basin területen nagyléptékű fejlesztések folynak. A többütemből álló városrendezés során irodaépületeket, lakónegyedeket húznak fel, így létrehozva a Paddington Waterside területet, amely ma egyike Európa legnagyobb területfejlesztési projektjeinek. Itt található a borosüveg-nyitó módjára forgó, üvegalagút-szerű Helix gyaloghíd, amely egy spirál mentén forogva nyitja meg a hajók számára az utat és a több díjjal jutalmazott feltekeredő gyaloghíd is.

 

 

A Paddington és a Regent’s Canal Little Venice-nél (Kis Velence) találkozik, amely egy háromszög alakú medencét alkot, közepén Browning’s Island-dal. Több cég is Kis Velencétől, az Állatkerten keresztül Camden Lockig turistahajókon szállítja az utasokat. Camden Town-ban található dupla Hampstead Road zsilip, mely ma már egyedülálló az országban. A régi kereskedelmi épületek ma az egyik legnyüzsgőbb piacnak adnak helyet. Sokszínű és kedvelt kikötőhely ez, ahol vízi képgaléria, konferenciahajó és lebegő kávézó is található. Little Venice egyik látványossága a három napig tartó Canalway Cavalcade, ahol rengeteg hajó gyűlik össze. A Paddington csatorna mentén található egy magyar származású építész, Goldfinger Ernő által tervezett harmincemeletes épület, a Trellick Tower. A hatvanas évek brutalista stílusában épült lakóház ma már műemlék, mint ahogy a hasonló nyersbeton homlokzatú építmény, a Brit Nemzeti Színház is.

 

 

London központjában húzódik a 14 km hosszú Regent’s Canal. Ezen hajózva két alagúton is át kell kelni, a 249 m hosszú Maida Hill Tunnel-en , és a 878 m-es Islington Tunnel-en. Bár ez utóbbi hosszú és keskeny, mégis látni lehet a végét, ami azért különleges, mert az alagútépítés kezdetleges technikával történt, így a hosszabb alagutakban általában sok görbület és kiszögellés keletkezett az építése során. Lelkes rajongók még a Londoni vízi utakat is megrazolták, mint a sematikus metrótérképeket.

 

 

A Canary Wharf London nagy üzleti negyede, amely az Isle of Dogs-on található. Itt látható Anglia három legmagasabb épülete: a One Canada Square (235.1 m magas, amely egyben az EU 6. legmagasabb épülete), a HSBC Tower, és a Citigroup Centre (mindkettő 199,5 m magas). A területen 1802-től 1980-ig a világ egyik legforgalmasabb kikötője működött, a nevét is a Kanári-szigetekkel történő tengeri kereskedésről kapta. A kikötő azonban megszűnt, a terület rehabilitását 1981-ben kezdték el, amely mára egy hatalmas üzleti negyedben öltött testet. Ma több, mint 90 ezer ember dolgozik itt, de a várakozások szerint ez 2010-re meghaladja a 100 ezret, míg 2025-re a 200 ezret. A felhőkarcolókon, és az irodaházakon kívül a Canary Wharf otthont ad számos remek étteremnek, pubnak, és koktélbárnak. Üzleti negyedek, felhőkarcolók emelkedtek, de rengeteg hattyú, kacsa is itt telepedett le. Az új Jubilee metróvonal is áthalad e félsziget alatt. Az állomás több építészeti díjat is kapott.

 

 

Régi jégházak és a csatornamúzeum
A szén és nyersanyagok mellett az egyik legfontosabb és leggyakrabban szállított áru - hűtőszekrény nem lévén - a jég volt, amelyet tengerjáró hajók hoztak Norvégiából, majd átrakodva azokat ún. (narrow) keskeny- vagy (canal) csatornahajók juttatták el a jégházak ún. jégkútjaiba tárolásra és onnan a vásárlókhoz. A jégházak alapvetően tároló és elosztó funkciót töltöttek be. Különleges épületek voltak, mivel a helyiségek beosztását teljesen a funkcionalitás határozta meg. A téglából készült, kétszintes épületek alsó szintjén a szekereket tárolták, ill. innen nyíltak a jégkutak leadónyílásai. Az emeleten a lovakat tartották karámokban, ahova egy hosszú rámpán vitték fel őket. Majd amikor a viktoriánus Londonban a kereslet úgy kívánta, a jeget lovasszekerekkel kivitték a piacokra a halárusoknak, henteseknek, kofáknak, kórházaknak és olyan magánszemélyeknek, akik megengedhették maguknak.

 

 

Az 1863 körül épült, a Regent’s csatorna partján álló, a mai Londoni Csatorna Múzeumnak helyet adó épület is eredetileg jégház volt. Carlo Gatti építette, aki jégimportáló, -szállító, és jégkészítő volt. 1904-ben a ház homlokzatát újjáépítették. A ház végében lévő kikötőbe a jeget hajókkal hozták, amelyet most a múzeum részeként meg lehet tekinteni. Láthatunk itt egy korabeli tolóhajót is. Az épület alatt két nagy kút található, itt tárolták a jeget, 10m átmérőjű és 13 m mély üregekben. A hatalmas tömbökben Angliába érkezett jeget keskeny hajókra rakták át, majd többek között ide szállították. Hónapokig tárolták, mert olyan sok volt, hogy a jég önmagát hidegen tartotta.

A csatornák mai állapota
A csatornák a második világháború után elhagyatottá váltak és az állaguk is leromlott, de mára már számtalan szakaszt felújítottak és turisztikai, kikapcsolódási céllal hasznosítottak. A turisztikai célú újrahasznosításuk egy könyvnek köszönhető, melyet Litcroft írt 1944-ben Narrow Boat címmel. Ő és Robert Aickman létrehozták az Inland Waterways Associaton-t (IWA). A számtalan bértársaság közül csak az egyiknél ma egy időben több mint 6000 család és baráti társaság élvezi ezeket a csatornákat és hajókat. Annyira felélénkültek ezek a csatornák egyes városokban, hogy teljesen benépesültek és új szórakozási lehetőséggé váltak. Több mint 84 millió fontot költöttek a Glasgow és Edinburgh közötti csatornára. Itt található a fantasztikus Falkirk kerék, melyet 2002-ben nyitottak meg. Ez a szerkezet nagy érdeklődést keltett a csatornák szerelmeseiben és a mérnöki dolgok iránt érdeklődőkben. Emellett a viktoriánus Anderton hajóliftet is visszaállították a régi dicsőségébe és 2002-ben ezt is megnyitották.

 

 

Mivel egyre több ember használja ezeket a vízi utakat és szerkezeteket, így egyre többet helyreállítanak, összekötik a csatornákat, kiterjesztik a hajózási lehetőségeket. A modern keskenyhajózás nemcsak pihentető, érdekes, hanem környezetbarát is. A nyaraltató cégek rengeteg útvonalat ajánlanak. A megtett mérföldek számához hozzáadva a zsilipek számát és ezt hárommal elosztva megkapjuk a hajózási időt órában. Van olyan csatorna, amely történelmi nagyvárosokba, pl. Birmingham óvárosába, vagy nemzeti parkon át vezet.

 

 

A keskenyhajók története
Ezeknek a speciális, csak az angol csatornákra gyártott hajók legtöbbjének mindössze 6 láb 10 inch (2,08m) volt a szélessége. Több mint száz évig - motorok hiányában - a part mentén kialakított utak használatával, állatokkal (általában lovakkal és marhákkal) mozgatták ezen hajókat. Régen nagyon egyszerű és igen szegény körülmények között éltek azok a családok, akik a csatornákon a fuvarozást bonyolították. Nekik legfeljebb a hajójuk (és régebben lovuk, marhájuk) volt a vagyonuk. A hajók kb. háromnegyedét a raktér foglalta el, míg a fennmaradó terület volt a lakótér. Lehajthatós priccseken aludtak, meleget mindössze a vaskályha adott és ezen is főztek. Rengeteg család élt akkoriban ilyen puritán körülmények között. A zsúfolt kabinban szinte mindog a teljes család is együtt élt. A hajókat általában festett motívumokkal díszítették.

A mai keskenyhajók és lakóhajók
Ma is több ezer, tízezer ilyen hajó található Londonban és szerte Angliában. Ezek teljesen új építésűek, legtöbbjük nem a régiek felújított változata. Ma már túlnyomó részüket lakóhajóknak, nyaralóhajónak vagy turisztikai célú bérhajónak használják. Ezeken lakni manapság sokkal olcsóbb, mint lakást bérelni, főként a nagyvárosok kiemelt övezeteiben. Sokak számára ismert lakóhajó-övezet a Londonban lévő Little Venice, ahol hasonló méretű lakások bérlése (bár a hajók alapterületénél csak jóval nagyobb lakások bérléséről lehet szó a környéken) sokszorosába kerül. Sajnos e lakóhajóknál a hőszigetelés nem mindig megfelelő, így előfordulhat a penészedés. A modern lakóhajók ma már minden szükséges és kényelmi felszereléssel el vannak látva. Ivóvíz, zuhanyzós vagy fürdőkádas fürdőszoba, angol wc, teljes értékű konyha, tv és internet is található bennük. Sokan a taton vagy a tetőn virágokat, ill. a biciklijüket tartják. A hajók vitathatatlan előnye, hogy mobilisak - a beépített 40-50 lóerős dízelmotoroknak köszönhetően. Ezekkel az országban szinte bárhova el lehet jutni. Érdekes módon azért van sebességkorlátozás a csatornákon a hajók számára (maximum kb. 6,5 km/h), mert ellenkező esetben a hullámveréstől a csatorna partja kimosódhatna. A hajók akár 72 láb (22m) hosszúak is lehetnek. A leghosszabbak némely esetben duplakomfortosak is lehetnek, az ilyen hajók szinte úgy néznek ki, mint egy vonat.

 

 

Ma már több turisztikai társaság is van, akik közül némelyik nagy hajóflottával rendelkezik és bérbead hajókat az érdeklődőknek, akik a bérlési idő alatt szabadon hajózhatnak a csatornákon. A hajók közül a legtöbb minden kényelmet kielégít. Ezen társaságok közül talán az Alvechurce az egyik legismertebb. A keskenyhajózás igen nyugodt és különleges kikapcsolódási forma. Bárhol ki lehet kötni, meg lehet látogatni egy kocsmát, falut, várost és történelmi értékeket. Olyan, mintha egy falusi nyaralóban lakna az ember, csakhogy bárhova el tud vele jutni. Kb. 2400 km-t lehet ezekkel a bérelt hajókkal bejárni. A cégeknek komoly honlapjuk van, ahol a hajókról ki lehet deríteni, éppen melyik szabad és interneten is lefoglalható. Minden foglalónak kiküldik a használati kézikönyvet előre, hogy szabadidejében még otthonról tanulmányozhassa. A hajókat egyszerű kezelni, semmilyen előzetes tapasztalat nem szükséges hozzájuk.

 

 

Néhány szó a hajók felszereléséről: Minden hajón életmentő mellények vannak. Legfeljebb két háziállatot lehet felvinni plusz díj ellenében. A hajó elektromos rendszere általában 12 voltos, melynek akkuját a járó motor tölti, autós cigaretta adapter segítségével mobiltelefon is tölthető. Van néhány hajó, amelyen 240 voltos rendszer is működik. A nappali napközben ebédlő, játszó rész lehet - ahol színes tévé, dvd, cd, rádió található -, míg éjjel ágyat lehet az asztalból csinálni. Sok a jól elhelyezett, rejtett rakodószekrény. Az ivóvíz természetesen tiszta, szűrt. A hajókonyha minden igényt kielégítő felszereléssel van ellátva. A wc öblítése környezetbarát, néhány hajón elektromos wc található, a derítő tartálya hetente szivattyúzandó. Minden hajón van központi fűtés radiátorokkal. Némely hajón akár két fürdőszoba is van wc-vel, zuhanyzóval, kézmosóval és 240V-os borotva dugaljjal. A hajó motorja csendes, vízhűtéses. A leghosszabb bérelhető keskenyhajók 70-72 láb hosszúak és 12 fősek.

 

 

A hajó kormányozása mellett a zsilipelést is néhány perc alatt el lehet sajátítani. Részletes térképek és leírások kaphatók az útvonalakról. A keskenyhajózás az egyik legzöldebb nyaralás, mivel a cégek minden hajóbérlő után fizetnek egy környezetvédő szervezetnek, amely védi a vízi utakat Angliában. Természetesen erre bárki befizethet külön is. Ha ezt teszi, akkor még a Brit Kormánytól is kap ez a szervezet pénzt. Az Avon, Temze, Wey folyókon külön fizetős engedély szükséges a hajózáshoz. A felszerelés boltokban minden kapható, ami szükséges a hajózáshoz. Számtalan cég él új hajók építéséből, vagy újít fel régieket.

 

 

Angliában hajót vásárolni osztott tulajdonban is lehet. Ebben az esetben egy évben négy hétre lehet a hajót igénybe venni, minden évszakban egyre, mely időpontokat a tulajdonosok között kisorsolják. Ez a hajótulajdonlás természetesen sokkal olcsóbb, mint a teljes tulajdonjog vásárlása, de arányaiban drágább, mint ha megvennénk egy teljes hajót. A négyhetes hajórészesedést (ezek általában jó állapotban lévő szép hajók, nem egyszer luxushajók) 5.000-10.000 £-ig (kb. 1,8-3,5 millió Ft) terjedő összegért vásárolhatunk, felújítandó hajót 3-10 millió Ft-ig, átlagos állapotú hajót 7-15 millió Ft, míg felújítottat kb. 12-25 millió Ft-ig. Ezért az árért egy több hálószobás, akár többszörösen komfortos (több fürdőszobás) új luxushajót vásárolhatunk vagy építetthetünk saját igényeinknek megfelelően. A Londoni Csatorna Múzeum kikötőjében is lakóhajók állnak ma már. Ezeknek külön postaládájuk, szemetesük, áramuk van.

 

 

A zsilipek
Azon a több száz zsilipen, amelyeket a szintkülönbségek áthidalására építettek, minden hajósnak önállóan kell átkelnie. Minden zsilip előtt ki kell kötni, majd (ha nincs nyitva) kinyitni az első zsilipkaput, majd beállni a hajóval és megvárni a vízszint megfelelő szintre való emelkedését vagy süllyedését, majd kinyitni a másik zsilipet és kihajózni. A legmeredekebb brit zsilipcsoport a Bingley Five Rise nevet viseli.  Öt zsilip kapcsolódik egymáshoz lépcsőszerűen, tehát köztük nincs elválasztó medence. 28 percig tart rajta az átkelés, és 18 méteres az emelkedés. Mivel meglehetősen bonyolult kezelni, teljes munkaidős zsilipkezelőt alkalmaznak, munkaidején kívül a zsilipeket lezárják. Bár nem a legmeredekebb, de az egyik legjelentősebb a Caen Hill Locks zsilipcsoport, amely 29 zsilipből áll és 72 m emelkedést tesz lehetővé. 5-6 órába telik végighajózni rajta. A zsilipek egyesével átlagosan 7-12 láb emelkedést biztosítanak, de van, ahol 4,3 m-t, pl a Somerton Deep Lock esetében, de léteznek 6,1 m-es vízmagasságú zsilipek is, mint pl a Tuel Lane Lock.

 

 

Alagutak
A ma is használt 47 hajózható alagút közül néhány több mint 2,5 km hosszú. Jelenleg már felújított és hajózható a leghosszabb is, amely 5,21 km hosszú és sokáig be volt zárva. Mivel ez csak 9 láb (kb. 2,7 m) széles, így csak egy hajó fér el benne. Csak úgy lehet átkelni rajta, hogy egy telefonszámot fel kell hívni, és időpontot kell egyeztetni az átkeléshez. A második leghosszabb a ma is használható, , 2794 m hosszúságú Blisworth alagút, amelyben 19 kürtő van.  Jól láthatóak, mivel a felszínen kéményszerűen vannak kialakítva. Az alagutat ezeken keresztül építették - legtöbbjüket primitív eszközökkel, gépek nélkül.

Sötét, misztikus körülmények között kelhetünk át a dombok alatt. A mai kor embere szinte hallani véli a több évszázaddal ezelőtti hajók és hajósok által kelletett zajokat, amelyek még a leginkább talpraesett emberekben is félelmet kelthetnek. Bár mindegyik többé-kevésbé egyenes, mégis a hosszabbakban nem látni behajózáskor a végüket, sőt párás, ködös időben a belsejükből egyik ki- és bejárat sem látható. Kivilágítva nincsenek, csak a hajó saját reflektora adhat némi fényt, amely mentén lehet tájékozódni. Az alagutak téglából és kőből épült íves, patkó alakú szerkezetek, némelyikben gyönyörű lerakódások figyelhetők meg a vízvonal alatt. Az alagutak nincsenek vízszigetelve. Sokban ömlik a víz, főleg a szellőzőkürtőkön. Több helyen a mennyezetből folyik a víz, illetve a függőleges kürtőkön (szellőzőkön) keresztül. Ezeken keresztül egy pillanatra ki lehet nézni az égre, de utána vizes lesz az ember arca.

 

 

Az áthajózás alatt csak a motor monoton duruzsolását lehet hangosan hallani. Ha egy hajó szembe jön az alagútban, akkor annak a reflektora gyakran elvakíthat és kitérve bízunk abban, hogy a szűk alagútban mindkét jármű elfér. Van persze olyan alagút, amelyben két hajó egymás mellett valóban nem fér el. Ezeknél a bejáratánál időkapcsolók vannak felszerelve a beléptetéshez. Ha ezt valaki figyelmen kívül hagyja, akkor megtapasztalhatja a hátrafelé kormányzás nehéz mesterségét. A gőzgépek megjelenése előtt az alagutakban a hajók előrehaladása nem volt megoldott, ezért a hajósoknak hátukra kellett feküdniük és az alagút oldalfala mentén vízszintesen gyalogolva mozgathatták a hajót. A lovak és egyéb vontatóállatok a dombokon keresztül mentek az alagutak felett. A leghosszabb alagutaknál - mivel a hajózó családoknak nagyon nagy megterhelést jelentett volna a hajójuk fekve átsétáltatása - a bejáratoknál nagyon puritán körülmények között, viskókban élő férfiak 5 penni/mérföld árért átvitték a hajókat. A gőzgépek megjelenésével ún. révhajók is megjelentek, amelyek átvontatták a hajókat az alagutakon. A legkeskenyebb alagutakban a révhajók oldalára még kerekeket is  szereltek a gyorsabb előrejutás miatt. A rövidebb alagutakban láncok és korlátok lógtak a falról az előrejutás megkönnyítése végett. Volt olyan alagút, ahol akkumulátorokkal felszerelt elektromos révhajó vontatott.

 

 

1858-ban adták át az utolsó ásott alagutat. Ezen kívül a múlt évtizedekben két rövidebb alagutat is átadtak az autópályák alatti átvezetések révén. A csatorna-alagutakat a mérnökök és bányászok  egyszerre két irányból, függőlegesen kútszerűen és vízszintesen az egyik bejárat felől kezdték  építeni. Így a munka gyorsabb, biztonságosabb volt és az üzemeléshez feltétlenül szükséges szellőzőket is könnyű volt kialakítani. Ezeken az aknákon keresztül húzták fel lovakkal vagy gőzgépekkel a kitermelt talajt. Ásóval, lapáttal, csákánnyal, vedrekkel, kosarakkal, talicskával, gyertyákkal és robbanóanyaggal végezték a munkát. Magától értetődő módon az alagutat teljes elkészülte után töltötték fel vízzel. Létezik olyan alagút is, mely eredetileg bánya is volt, mivel szenet találtak benne, vagy némelyiknek oldalágai is voltak, amelyekben követ bányásztak. Sok ember meghalt az építésük alatt és a kezdetleges eszközök, módszerek miatt igen sokba kerültek.

Emelőberendezések, a Falkirk Wheel
Ez egy hajólift, mely Skóciában a 84.5 millió Ł költségű Millenium Link elnevezésű projekt keretében épült meg. A projekt célja Skócia csatornahajózásának visszaállítása volt, összekötve a történelmi Forth and Clyde csatornát a Union csatornával. Mivel a két csatorna között 35 m a szintkülönbség, ezt a régi időkben 11 lépcsőzetesen álló zsilippel lehetett leküzdeni, de ezt a lehetőséget 1933-ban megszüntették. Végül az ezredforduló után így építették meg ide a világ egyetlen forgó hajóliftjét, a Falkirk Wheel-t. A hajólift kétirányú továbbítást végez, mivel egyik karja lefelé mozog, míg a másik felfelé. Mindkét karján egy teknő van, amelybe a hajók lent is, fent is beeveznek, és egymással lényegében egy egyszerű Arkhimédeszi elv szerint helyet cserélnek. A felső szintet egy aquadukt köti össze a csatornával.

 

 

Aquaduktok
Az első öntöttvas aquaduktot (vízvezetéket) Thomas Telford tervezte, mely Longdon-on-Tern-nél épült 1796-ban, 57 m hosszan. Tíz évvel később már megépülhetett a maga 307 méteres hosszúságával sokkal ambíciózusabb, magas és keskeny Pontcysyllte Aqueduct a Llangollen Canal-on Wales-ben.  Szintén Telford tervezte az angol-walesi határon álló, 21 m magas, és 220 m hosszú Chirk Aquaduktot, amely bár szintén öntöttvasból van, kívülről falköpennyel látták el.

 

 

A Barton Swing Aqueduct különlegessége, hogy képes elmozdulni. Átível egy nagyobb hajók számára fenntartott csatorna felett, és ha kell, elfordul, majd visszaállva eredeti pozíciójába a kis keskenyhajók számára fenntartott csatornának része. Ezek a hajók és csatornák minden műtárgyukkal együtt ötvözik az olcsó, de igényes életformát, a jó befektetést a nyugalmas, természetben történő kirándulás, nyaralás felejthetetlen élményével.

 

 

Szabó Balázs
okl. építőmérnök, statikus
okl. mérnöktanár
ÉTE Érdemérem-díjas

Irodalom:
British Waterways London
Derek Pratt: London's Canals, Shire Publications Ltd. 2004
John Gagg's book of Canal Tunnels, 1976
Alvechurch UK Boat Hire: Boating Holiday 2010 brossúra
British Waterways

A cikk eredetileg az Építési Megoldások 2010/2. számában jelent meg.