Két háború közt: „kultúráramlatok hullámverései” Almádiban

Szezonális örökség című, a balatoni régió 20. századi építészetével, tájépítészetével és regionális léptékű elképzeléseivel foglalkozó sorozatunk e havi részében Balatonalmádiba látogatunk. A településhez kapcsolódó építészek munkássága és a Balaton-part fejlesztésével kapcsolatos gondolataik kapcsán bepillantást nyerhetünk a korszak változatos "kultúraáramlataiba". Wettstein Domonkos írása. 

A két háború közti időszak a Balaton fejlesztésében is meghatározó korszak volt. A húszas és a harmincas évek balatoni építészetében azonban különböző áramlatok keveredtek és éreztették a hatásukat. Az eltérő hazai és európai irányzatok egy-egy alkotás esetében egymással is kölcsönhatásban formálódtak, a Balaton szabad és fesztelen környezete pedig kötetlen helyzetet teremtett a kísérletezésre. A Trianon után felfutó balatoni fejlesztéseket kísérő diskurzusban előtérbe került a nemzeti és a lokális tájegységi építészet kérdése is. Bár a két fogalom sokszor keveredik, érdemes lehet összevetni a nemzeti és a tájegységi építészet fogalmait is, más európai hatásokkal összefüggésben. Ennek az időszaknak az egyik kulturális centruma Almádiban alakult ki, amelyhez Medgyaszay István, Antal Dezső és Györgyi Dénes munkássága is hozzájárult, és ahol még ma is fellelhetőek a két háború közti időszak épített örökségének emlékei. A település az idei európai kulturális főváros program révén ismét európai kontextusban jelenik meg, és ehhez kapcsolódva ősszel a KÉK Tájtéka projektje révén lehet majd bejárni a különböző korszakokban épült házakat és kerteket. A Szezonális örökség sorozat keretében korábban már bemutattuk az ebben az időszakban kibontakozó, a népi és a korszerű felfogás közti stílusviták pozícióit, valamint a Balatoni Intéző Bizottság és a fürdőtelepi civil kultúra építészeti eredményeit. Érdemes azonban az európai irányzatok, a nemzeti építészet és a tájegységi formák kapcsolatát a Balaton ügyében megfogalmazott publikációk tükrében is megvizsgálni.

A balatoni Riviéra névvel is jellemzett település, ahogy azt az olasz és francia tengerpartokkal párhuzamba állított elnevezése is mutatja, a fürdőkultúra hazai és nemzetközi áramlatai közt formálódott. Az Almádi szőlőterületein álló épületeket ugyanis már az 1870-es években elkezdték nyaralás céljára használni, majd a filoxéra vészt követően a szőlőket csak részben telepítették vissza, a szőlőbeli hajlékokat pedig nyaralás céljára építették át.[3] Az első hivatalos fürdőszezont 1874-ben nyitották meg. 1877-ben felépült az első nyolc fürdőkabin Brenner János építőmester és helyi szőlőtulajdonos munkája révén, később a kabinsort folyamatosan bővítette az 1883-ban alapított Almádi Fürdő Rt. Ebben az időszakban készült el a településközpont képét ma is meghatározó park Véghely Dezső kezdeményezésére, amely kis léptékben de az európai fürdőhelyek sétányait idézte.[4] 1918-tól már a Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt fejlesztette a tópartot, 1922-től fokozatosan egy korszerű fövenyfürdőt kezdtek el kiépíteni 500 kabinnal, amely az északi part legnagyobb strandjává vált a korszakban. A nyaralóhelyen kezdettől fogva jelentős sportélet zajlott, Almádi különösen a teniszversenyek révén emelkedett ki a régióból.

Ezzel párhuzamosan a vízisport élet is folyamatosan fejlődött, 1913-ban megalapították a Balatoni Yacht Club Almádi Osztályát is. A sportélet felfutása a harmincas évek végéig tartott, ezt követően azonban a háborús évek, valamint a megfelelő színvonalú szállodák hiánya miatt már nem tudta megőrizni Almádi a sportélet színvonalát. A harmincas években parcellázták a szomszédos Káptalanfüred nyaralótelepét is, melyet korábban már bemutattunk a sorozatban. A telepet ez ekkor még itt húzódó megyehatár is elválasztotta Almáditól és csak később csatlakozott a településhez. Az Almádi településképét sokáig meghatározó fürdő épületsorát 1943-ban bontották el, ezt követően épült fel a mai Wesselényi strand épülete, amely a háború során megsérült, azonban a háború után tovább építették és ekkor nyerte el a bejárat is a jelenlegi formáját a vöröshomokkővel burkolt épülettömbökkel.

A Trianon utáni építkezések közül Almádiban még ma is számos példa fellelhető, amely többé-kevésbé megőrizte eredeti formáját. Ezek közül kiemelkedik Medgyaszay István temploma, Bene Antal monumentális postás üdülője, valamint a település állandó lakosává váló Györgyi Dénes több épülete is, de a Tér és Forma korabeli válogatásában leközölték az ifj. Takács János és Linczmájer György által tervezett villákat is. Az építészeti irányzatokon túl a köztéri emlékművekben a korszak eszmetörténete is megjelenik.[5] A tóparton áll az elszakított országrészekre emlékeztető irredenta örökmécses, amely 1928-ban, Lovas László tervei alapján készült el. A település központjában pedig 1935-ben állították fel az első világháború áldozatainak az emlékművét, a vöröshomokkőből készült alkotást Györgyi Dénes és Laborcz Ferenc tervei szerint építették fel. Ezúttal azonban nem az egyes épületekre és köztéri alkotásokra, hanem a településképet formáló eszmei irányzatokra helyezzük a fókuszt.

Almádi rendezésére 1931-ben Antal Dezső publikálta a terveit. Elképzélésében a nyaralóhelyet egy karakteresen formált táji kompozícióba rendezett kertvárosként értelmezte. „Fő cél a Balaton. Két kitárt kar, egyetlen nyitott, derűs tekintet legyen az egész fürdőtelep a tó felé."[6] A Riviéra párhuzama az ő víziójában is megfogalmazódik: „Igen kedvezően használhatók ki a part felé lejtős, erdős hegyoldalak, amiknek szerpentínes feljárói, a rétegvonalak mentén összekötő útjaival, azok lépcsőzetes, festői beépítését teszik lehetővé úgy, amint azt az olasz példákon láthatjuk és ami itt a veszprémi és zalai partokon megfelelő építőművészi hozzáértés és irányítás mellett, a beépítésnek igen eredeti és a Balaton vidékére jellegzetes módját adná meg." [7]

Ebben az időben már egyre látványosabbá váltak a balatoni üdülőtelepek problémái, ezért a terv kapcsán közölt tanulmányában a nyaralótelepek hiányosságairól átfogóbban is írt. A tópart fejlesztéséről alkotott víziójában egymással keveredve jelenik meg a nemzeti és a tájegységi építészet kérdése, miközben a korabeli kedvelt európai üdülőhelyeket is példaként állítja elénk. „De milyen festői módon illeszkednek bele környezetükbe pld. Lac Léman (genfi tó), vagy a Salzkammergut tavainak parti létesítményei. Nem feltétlenül szükséges a Balatonnál mindenütt kiirtani a nádasokat…" [8] Az európai minták közvetlen átvételével ugyanakkor kétségkívül tartózkodóbb. A Balaton szerinte egyedi entitás, ezért sajátos megoldások szükségesek: „A Balaton és partvidéke, az ismert európai tavakéhoz csak kis mértékben hasonlítható, eredeti természetes alakulat, így beépítési mód tekintetében, a külföldi, tóparti építkezések csak bizonyos fokig szolgálhatnak példaképpen."[9] Szintén tartózkodik a városias beépítési minták átvételétől, és a természetes adottságok kiemelését hangsúlyozza. Az üdülőhelyi karaktert egy önálló települési minőségként kísérli meg leírni, amely elkülönül a városias környezet jellemzőitől:

Miközben a nyugat-európai üdülőhelyek modern építészetére inspirációként tekintett, ahogy azt a bevezetőben szereplő idézetben is olvashattuk, a Balaton korabeli építészetéből nemcsak a modernitás iránti fogékonyságot, de a nemzeti karaktert is hiányolta: „A fenséges víztükör mozdulatlan simasága, vagy hirtelen haragú háborgása és a gazdag változatossága mellett is harmonikusan összefolyó partvidéknek a reflexén kívül hiányzik az ezeréves magyar föld az ehhez a helyhez rögződött népe küzdelmes történelmének és fajiságának a tükröződése. Hiányzik e fürdőtelepek építkezésében, a balatonkörnyéki 433 templomnak és 22 várnak s az ott élt s azok védelmében vérzett földet túró monumentális fajta szellemének minden megnyilvánulása."[11] A régió és a nemzet közti határ elmosódik, a hely értelmezése több léptékszintet sűrít magában. Később érdeklődése egyre inkább a helyi tájegységi mintázatok felé fordul, és a harmincas évek második felében a Magyar Mérnök és Építész Egylet keretében már Tóth Kálmánnal, Padányi Gulyás Jenővel és társaikkal közösen kutatta a tájegységi építészetben rejlő helyi formakincseket. 1941-ben Antal Dezső Táj és építészet című publikációjában már így ír a Balaton tájegységi építészetéről:

A nemzeti és tájegységi építészet kérdése kapcsán hasonló kérdéseket vetett fel Medgyaszay István is. Nemcsak a balatonalmádi központjában álló, 1930-ban felszentelt Szent Imre templomot tervezte meg, de több publikációjában is foglalkozott a Balaton-part kérdésével és vázlatosan egy ideál nyaralótelep tervét is kidolgozta, az erdélyi lakóházak meredekebb tetőformáit idéző karakterrel.[13] Publikációiban a népművészet és a magyaros jellemvonások fogalmai egymással keveredve jelennek meg.

Ugyanakkor Medgyaszaynál is felmerülnek a külföldi üdülőhelyek tapasztalatai, igaz erős kritikával a turisztika és népművészet ambivalens kapcsolatára irányítja a figyelmet: „A külföldi propagandafüzetek tele vannak ilyen helyi népies zamatú képekkel. Más nemzeteknél mindez csak az idegenforgalom emelésének egyik tényezője a jövedelmük fokozására. Nálunk a népművészet erkölcsi kincs és dicső örökség, mely arra kötelez bennünket, hogy a gondviselésnek ezt a hatalmas eszközét nemzeti küzdelmünkben híven felhasználjuk. A Balaton partján az építkezés népies jellege még sokkal fontosabb, mint a legtöbb külföldi nyaralóhelyen." [15]

Medgyaszay számára sokkal inspirálóbbak voltak a keleti népek díszítőmotívumaiban rejlő párhuzamok, amelyet egy, a Balatoni Társaság felkérésére tarott előadásában fejtett ki. Az esemény Nemzeti Szalonban rendezett balatoni kiállításhoz kapcsolódott, amelyről Komor János tudósított: „Az ázsiai rokonság és a mongol eredet történelmi megvilágításával vezette be az előadó mondanivalóit és érdekes példákat sorolt fel a Balaton-vidéki népies motívumoknak az indiai díszítőelemekkel való meglepő hasonlóságáról." [16] Az eseményről tudósító Komor azonban nem csak az előadót méltatta, erős kritikát fogalmazott meg a Nemzeti Szalonban rendezett összművészeti kiállításról. A tárlaton mindössze négy építészeti tervet állították ki (Králik László,  Ligeti Pál, valamint Faragó Ferenc és Deli Lajos), miközben a tárlaton inkább festmények és képzőművészeti alkotások kaptak helyet: „Sajnálatosan kell tapasztalni, hogy tucatszámra bemutatott és régen megunt balatoni felhő- és víztanulmányok helyett nem próbálnak meg inkább építészeket a Balaton megkulturálásába bevonni, mert hiszen néhány jó nyaralótípus, kicsi, elhanyagolt balatoni fürdők kiépítésének terve és még sok megoldásra váró építészeti feladat százszorta többet jelent a Balaton, Magyarország és általában kultúrérték szempontjából, mint a sok impresszionista és unalmas festmény. A Balatonból nemzeti ügyet kell csinálni, mert mostani szomorú határaink között ez a tó egyik legnagyobb értékünk." [17]

Miközben a tópart építészetéről pezsgő diskurzus alakult ki, Almádi kulturális életére az a Györgyi Dénes volt közvetlen hatással, aki bár publikációival nem vett részt a Balaton-ügy kapcsán kibontakozó vitákban, de alkotásaival jelentősen formálta a településképet és később állandó lakóhelyéül is a települést választotta. A nemzeti építészet kérdése és a népi építészeti érdeklődés Györgyi Dénes pályaképében is megjelenik. A huszadik század első felében különböző, köztük a nemzeti építészetet is érintő irányzatokban alkotott és a Fiatalok csoportjának tagjaként szoros baráti kapcsolat fűzte Kós Károlyhoz. Figyelmük elsősorban az erdélyi építészetre összpontosult. Györgyi Dénes részt vett a zebegényi templom tervrajzainak elkészítésében, majd első jelentősebb alkotói sikerét Kós Károllyal a városmajori iskola tervpályázatára közösen készített terve jelentette. Később fokozatosan nyitott az európai áramlatok felé, a skót, a finn és az angol irányzatok inspirálták, de hatással volt rá az Európában az 1910-es évek elején ismertté váló Frank Lloyd Wright gondolkodása is.[18]

Formakísérleteiben az iparművészet gondolkodása felől közelített az épületekhez, és ez a sajátos alkotói útkeresés egész életművét áthatotta.[19] Az Almádiba tervezett kései épületei már a modern építészet irányába történő nyitásról tanúskodnak. A Balatont felesége révén ismerte meg, fiatalkorában ugyanis a Dunakanyarban töltötte a nyarakat. Az Országos Iparművészeti Iskola tanáraként egy tanulmányúton vett részt, amelyen tanítványa, Grofcsik Emília meginvitálta a Balatonra és később szerelem szövődött a kapcsolatból.[20] 1934-ben építették fel a saját nyaralójukat, és bekapcsolódott a helyi közösségi életbe is, a Balatoni Yacht Club Almádi Osztályának a háznagya lett. A klubházra készített terve (1922) nem valósult meg, helyette a ma is álló klubház Hendrich Antal tervei szerint épült fel 1925-ben. Egy későbbi, 1943-ban tervezett személyzeti épület azonban megépült. (A nyaraló később az MTA üdülőházaként működött)

Balatoni munkásságának kezdete azonban Keszthelyhez kötődik, 1920-ban önkéntes munkában vállalta ugyanis a Balatoni Múzeum új épületének megtervezését. A korszak ideológiáját is reprezentáló neobarokk épület azonban „a megrendelő maradi igényei miatt" nem sikerült megfelelően.[21] Almádiban ugyanakkor több alkotása is megvalósult, 1938-ban pedig a település rendezésére kiírt pályázaton is első díjat nyert el. A pályázatot már az új településrendezési törvény szellemében készítette el. A már említett, pályázati úton elnyert Hősi emlékmű (1934) mellett jelentős alkotása a település központi parkjában álló Pannónia Villaként ismert egykori Postatakarékpénztári Tisztviselők Üdülőotthona (1935). Az épület letisztult, a modern áramlatokba illeszkedő megformálásában és finom dekoratív részleteiben Györgyi Dénes iparművészeti szemlélete tükröződik. A háború után az új nyolcosztályos általános iskolarendszer programjához megfelelő épülettípusokat dolgozott ki, ezek alapján tervezte meg 1948-ban az almádi iskolát is, amely ma a nevét viseli. Az épület modern tömegképzésének a helyi vöröshomokkő ad dekoratív plaszticitást. Az életművét feldolgozó Kubinszky Mihály szerint: „Mint ahogy az első világháború előtti fiatalos kezdeményezőkészség híven mutatkozott meg Györgyi Dénes építészetében, ahogy a húszas évek archaizálása az újbarokkhoz való visszalépést mutatta, és a harmincas évek tisztulása a modern magyar építészet kibontakozására utalt - ez a balatonalmádi iskola is a második világháború utáni évek magyar építészetének fellendülésére adott reményt." Györgyi Dénes életének utolsó éveit 1961-ben bekövetkező haláláig Almádiban töltötte, itt helyezték örök nyugalomra.

Almádi településképében átfedésben jelennek meg az egymást követő történelmi korszakok rétegei. Az ötvenes évek végétől egy új fejlesztési korszak kezdődött el, a regionális terv keretében fejlesztették tovább a községet. A hatvanas-hetvenes években megvalósított településfejlesztési koncepció a lottótelep, a turistaszálló, az Auróra szálló, az étterem és a buszpályaudvar későmodern építészeti formáit helyezte el a településtörténet újabb rétegeként.[22] A központi park rendezésére Tiry György készített tanulmánytervet, modern szemléletű koncepciójában tágas közparkot képzelt el. A terven a két háború közti épületek, köztük a Pannónia Villa és az irredenta örökmécses bontásával számoltak volna, és egy új modern pavilonsor beépítését tervezték. A koncepciót azonban később átdolgozták, a hely megőrizte a két háború közti időszak eszmetörténeti áramlatainak lenyomatait.

Szezonális örökség: A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.

Wettstein Domonkos

[1] Antal Dezső: Balatoni Fürdőtelepek kialakítása. In: Antal Dezső (szerk.): Balaton (A Magyar Mérnök és Építész Egylet értekezletsorozatának anyaga). Tér és Forma (Kiadó), Budapest 1931. 34–41.
[2] Antal Dezső: Táj és építészet a Balaton környékén. Szépművészet II. 7. 1941. július 172-173.
[3] A részletes településtörténeti leírást lásd: Gráfik Imre: A balatoni Riviéra. Napút 19. évf. 3. sz. (2017. április) 49-55.
[4]1889-től megindult a hajóforgalom, 1909-től pedig a vasútforgalom is. Almádi különleges állomásépületét a turisztikai célállomás jellege miatt a típustervektől kissé eltérően Vasdinnyei Pál MÁV mérnök tervezte, majd 1930-ban jelentős átépítéssel nyerte el mai formáját. https://multidezoepiteszet.blog.hu/2019/08/13/balatonalmadi_allomasepulete
[5] A Trianon utáni balatoni építészethez lásd: Wettstein D.: Tájképek Trianon után. Transzferhatások és helyi adottságok a Balaton-part építészetében. (Megjelenés előtt álló publikáció a Tértár Térformák-Társadalomformák sorozat keretében: Tamáska Máté, Kollár Árpád (szerk.): A genius loci áthelyeződései munkacímű kötetben. Az előkészítőkonferenciáról a beszámolót lásd: https://epiteszforum.hu/felepulni-trianonbol
[6-11] Antal Dezső: Balatoni Fürdőtelepek kialakítása. In: Antal Dezső (szerk.): Balaton (A Magyar Mérnök és Építész Egylet értekezletsorozatának anyaga). Tér és Forma (Kiadó), Budapest 1931. 34–41.
[12] Antal Dezső: Táj és építészet a Balaton környékén. Szépművészet II. 7. 1941. július 172-173.
[13] Adolph Stiller (Editor) Moravánszky Ákos, Fehérváry Zoltán, Hadik András, Kún Emese, Potzner Ferenc: István Medgyaszay: Architekt der ungarischen Moderne. Müry Salzmann Verlags Gmb, Bécs, 2022.
[14-15] Medgyaszay István: A Balaton kultusza és népművészete. In: Antal Dezső (szerk.): Balaton (A Magyar Mérnök és Építész Egylet értekezletsorozatának anyaga). Tér és Forma (Kiadó), Budapest, 1931. 27-28.
[16-17] Komor János: A Balaton népművészete. Vállalkozók Lapja, 1928. április 18. 5.
[18] Kubinszky Mihály: Györgyi Dénes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1974. https://mek.oszk.hu/01100/01196/html/
[19] Szemléletmódját az art deco építészet kapcsán tárgyalja: Bolla Zoltán: A magyar art deco építészet I. Ariton, Budapest, 2022.
[20] Magyaróvári Fanni Izabella: Távol a tervezőasztaltól: Nyaraló építészek. Utóirat, a Régi Új Magyar Építőművészet melléklete. 1920 XX. 112 62-65.
[21] Kubinszky Mihály: Györgyi Dénes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1974. https://mek.oszk.hu/01100/01196/html/
[22] Almádi későmodern építészetéhez lásd: Kovács Krisztina: #balatonalmádi - A közösség ereje a későmodern építészeti örökségek értelmezésében. TDK dolgozat, BME Építészmérnöki Kar, Budapest, 2021., valamint Zubek Károly: #balatonalmádi - Kommunikációs módszerek a későmodern építészeti örökség társadalmi feldolgozásában. TDK dolgozat, BME Építészmérnöki Kar, Budapest, 2021.

Irodalomjegyzék:
Antal Dezső: Balatoni Fürdőtelepek kialakítása. In: Antal Dezső (szerk.): Balaton (A Magyar Mérnök és Építész Egylet értekezletsorozatának anyaga). Tér és Forma (Kiadó), Budapest 1931. 34–41.
Antal Dezső: Táj és építészet a Balaton környékén. Szépművészet II. 7. 1941. július 172-173.
Gráfik Imre: A balatoni Riviéra. Napút 19. évf. 3. sz. (2017. április) 49-55.
Kubinszky Mihály: Györgyi Dénes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1974. https://mek.oszk.hu/01100/01196/html/
Schildmayer Ferenc: Balatonalmádi, helytörténeti gyűjtemény, www.helyismeret.hu
Bolla Zoltán: A magyar art deco építészet II. Ariton, Budapest, 2017.

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018. Könyvalakban megjelent: Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)
Wettstein Domonkos: Modernizáció és modern építészet a két világháború közötti rekreációs célú építkezésekben. In: Veöreös, András; Horváth, Tamás (szerk.) Kortárs építészettörténet V. 100 éves a Bauhaus. Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara, Győr (2020) pp. 111-128.

Szerk.: Winkler Márk